Boldog volt, de tragédia lett a vége
Kiszel Tünde: Vírusfertőzésben halt meg az első lányom...
Mindig mosolyog a csinos médiaszemélyiség - Pedig ő is megjárta a poklot, tíz évvel ezelőtt. Kiszel Tündének Donatella a második lánya. Az első ugyanis hét hónapra született, és meghalt.
2010.01.26 09:30ma.huTíz évvel ezelőtt madarat lehetett volna fogatni a szemrevaló sztárral - Kiszel Tünde szerelmes volt és teherbe esett. Ráadásul párja, és különösen gyógyíthatatlan beteg édesanyja nagyon örült a hírnek.
Tünde boldog volt, mert nagyon szerették egymást a kedvesével, alig várták a babát. Főleg nagy volt az öröm, mikor kiderült, kislányuk lesz. Tünde vigyázott magára és a picire, se sajnos így sem kerülhette el a tragédiát: egy alkalommal az ultrahangvizsgálaton kiderült, hogy a babát megtámadta egy vírus. Minden orvos azt mondta, olyan mértékben károsodott a kicsi, hogy nem élné túl a világrajövetelét, így hét hónapra megszülte a babát, aki halva született.
Tünde teljesen kiborult. Beteg édesanyja és nővére tartotta benne a lelket. Párjával ugyanis nem sokkal később tönkrement a kapcsolata. Ezután pedig meghalt imádott édesanyja is. A szörnyű időszak csak másfél év után ért véget a sztár számára, amikor megszületett egészségesen a kis Donatella. Tünde máig úgy véli: édesanyja küldte neki őt fentről, aki sajnos már nem láthatta az unokáját - írja a Kiskegyed.
Kiszel Tündének tavaly kijutott a keresetlen szavakból, a nyolcéves Donatella édesapjának személyét illetően ugyanis már régóta folytak a találgatások.
Egyesek rosszízű pletykákat terjesztettek Tündéről és lányáról, még olyan is megjelent a lapokban, hogy a sztár "üldözi" az állítólagos apasággal a Németországban élő, magyar származású operaénekest.
Végül a médiaszemélyiség megelégelte a dolgot - nem egyszer elmondása szerint munkalehetőségtől is elesett amiatt, hogy hiteltelennek állították be őt. Besokallt, hogy gyermekét is rossz színben tüntetik fel és emberi méltóságában is sértik a lapok.
A megalázó helyzetet Kiszel Tünde úgy akarta tisztázni, hogy arra kérte Donatella édesapját, ismerje el az apaságát.
Tavaly októberben aztán hosszas huzavonát követően ez megtörtént. Nyolc év után az operaénekes aláírta a nyilatkozatot, mindenféle bírói végzés és genetikai vizsgálat nélkül.
Tünde szerint lánya apját elsősorban a lelkiismeret bántotta, és megkönnyebbült, amikor elismerte apaságát. Bár ezt titokban tartották, többször is találkozott már Donatellával, aki egyébként nagyon hasonlít rá.
A médiasztár elmondta, nem vár semmi különösebbet el kislány apjától, neki az is hatalmas elégtétel, hogy elismerte: ő Donatella papája.
Kiszel Tünde fogadkozik!

Az olimpiára készül a sztár-DJ
Dj Dominique a napokban tért vissza Londonból, ahol egy nagysikerű bulit adott az ott élő magyaroknak. Miután köztudott róla, hogy sportfanatikus, nem tudta kihagyni a közelgő Olimpia legfontosabb helyszíneit sem.
A sálakon népszerű minták pólókra költöztek
Képek - A sálat nyáron se kell nélkülözni!
Túlóra-díjak miatt robbant ki az ellentét
Kirúgta a bébiszittert, beperelték Sharon Stone-t
Újraforgatják A hét mesterlövészt
Vadnyugatira vált Tom Cruise: ő lehet a fő mesterlövész
Egyszerű, mégis kiváló mártás lesz belőle
Gazdagon csak paradicsommal lehet
Ezrekért "vesztegették" el
Az elveszett majd megtalált királyi bugyogó új gazdára lelt
Van, aki rutinból rendez, más frissen debütál
Rendezési láz Hollywoodban: mindenki filmet forgat!

Leier: egymilliárdos ingatlanfejlesztésbe kezd Győrben
Legalább egymilliárd forintos ingatlanfejlesztésbe kezd Győr belvárosában a Leier Hungaria Kft. - jelentette be csütörtökön, sajtótájékoztatón Mártonné Baj Mária, az osztrák tulajdonú építőipari vállalkozás ügyvezető igazgatója.
EU-csúcs, gazdasági növekedés ösztönzése
Közös közép-európai javaslatcsomag
Bare International
Próbavásárlásos minőség-ellenőrzés: Budapesten lesz az európai központ
Köz, beszerzés
Négyszer annyiba kerül a Várbazár tervezése
Adóznak a divatnak a NAV-nál
A civil NAV-ellenőr nem viseli majd az új egyenruhát
Költségvetési, Gazdasági bizottság
Idén még közel felére csökkenhet a távközlési adó: 400, illetve 1400 forintra
Elnök marad
Dávid Ilona a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója

Aki magasabban van, gyorsabban helyrejön
Szorosan összefügg a szociális helyzet és a gyógyulás a páviánok esetében. A rangidős hímek különösen gyorsan épülnek fel betegségeikből és sérüléseikből - derítették ki kutatók.
Hogyan lehetne könnyebb a táskánk?
Tudjuk, hogy "gyilkol", mégis hordjuk...
Megfejtették a ketogén diéta titkát
Így segít a kemény diéta epilepsziás roham ellen
Napi horoszkóp - 2012. május 24.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Akár a buszon is bevethető lenne a segítség
Azonnal segítene szorongáskor az okostelefon?
Mit kell tudni, ha már eljegyeztük egymást?
Milyen hatással van a szerelem a bankszámlánkra?
A hízás oka lehet a társasági élet, az alváshiány
Észrevetted, mit tesznek veled a barátaid?

Pintér Béla és Társulata Torunban szerepel
A Pintér Béla és Társulata a toruni Kontakt Fesztiválon szerepel Szutyok című előadásával; a lengyel közönség pénteken egy alkalommal láthatja a produkciót.
Ingyenes kísérőprogramokban sem lesz hiány
Thealter Fesztivál: a legjobb alternatív színházi előadások
Új nyári fesztivál
A Gödör stábja Agárdra költözik
A magyarországival együtt
Kolozsváron is lesz Ünnepi Könyvhét
Barokktól a dzsesszig
Koncert a Szent István-bazilikában
Fifty Shades
Erotikus fikciósorozat uralja a könyvpiacot
Temetéséről később intézkednek
Elhunyt Lengyel Erzsi színművész
Vezetés közben dőlt rá
Menet közben suhant át rajta a kidőlt fa a szélvédőkön keresztül
Vezetékszakadás
Csak estére áll helyre a menetrend
Rajtuk múlik
Montezemolo: a győzelem a mi kezünkben van
Ittas külföldi autós - józan hazai ítélet
Két évig nem vezethet a "szlalomozó" szlovák sofőr
Baleset a 4-es számú főúton
Hátulról érkezett a baj: szalagkorlátnak csapódott az autó
Felborult egy pótkocsi
Takarmány lepte a 47-est
Négy rablás tettesei is rendőrkézen
Négy rablás feltételezett elkövetőit fogta el a napokban a szolnoki rendőrség - jelentette be Szabó Zoltán, a Szolnoki Rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetője csütörtökön.
Bizonyítási eljárás
Képek: visszatértek a tetthelyre a kegyetlen soproni gyilkosok
Vajon a renitensekkel mit csinálnak?!
Kitiltják a közvécékből a legyeket, csak ketten maradhatnak!
Hurkot vetett, őzet aratott
Orvvadászt fogtak Nyírgyulajban: 350 ezer forintos kárt okozott
Egy nap alatt elfogták egy pilismaróti rablás tett
Alig lett magyar állampolgár, máris összeverték
Letartóztatták a kínai párost
Élve temették el az idős asszonyt, akit részegen ütöttek el
Eddig csalódottan nézegették az üres fészket
Tojással lepték meg a "nem meleg, csak egynemű" pingvinpárt
ma.hu legfrissebb hírei:
- 13:54 Képek: visszatértek a tetthelyre a kegyetlen soproni gyilkosok
- 13:48 Leier: egymilliárdos ingatlanfejlesztésbe kezd Győrben
- 13:40 Romák szegregációja - Szlovákiát bírálja az Amnesty International
- 13:29 Kitiltják a közvécékből a legyeket, csak ketten maradhatnak!
- 13:19 Közös közép-európai javaslatcsomag
- 13:13 Ma van az eltűnt gyerekek világnapja
- 13:02 Elhunyt Bárdos Tamás rákkutató
StarjobsIngatlan tanácsadó
Otthon CentrumIndkøber
Risskov AutoferienTovábbi friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Jogállamiság, igazságszolgáltatás, hol?2012.05.24 13:29
- Wallenberg-szobor: garázdaság miatt nyomoz a rendőrség2012.05.24 13:27
- Orbán: Magyarország gondolkodásmódot váltott2012.05.24 12:54
- Öt napot kapott a Mal2012.05.24 12:54
- Alig lett magyar állampolgár, máris összeverték2012.05.24 12:50
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter





