Féltve őrzött titok derült ki!
Mit csinált együtt Karda Bea és Zámbó Jimmy?
Karda Bea egy tíz éve féltve őrzött titkot árult el a tabutv.hu riporterének: anno szoros kapcsolat kötötte össze őt és Zámbó Jimmyt!
2010.02.05 12:30Tabu tvAz énekesnő saját bevallása szerint szinte egész karrierjét Jimmynek köszönheti, hiszen egy táncdalfesztiválon az ő dalát énekelhette el, ahol ezüstérmet is kapott a nótával.
"Volt egy olyan dal, aminek az volt a címe, hogy 'Ima a kedvesemért'. Ennek a dalnak volt egy A és egy B verziós énekese. Az A verzió volt Zámbó Jimmy, a B verzió pedig én. Megmutatták Zámbó Jimmynek, akinek nagyon tetszett, de a kiadóval kötött szerződése, hogy ezt a dalt a fesztiválon versenyszámként elénekelje, így lettem én. Akkor ezzel a dallal második helyezést értem el, és ezt Zámbó Jimmynek köszönhetem végül is" - mesélte a tabutv.hu riporterének Karda Bea.
Az ezüstérem történetéről Bea egyébként eddig még soha sehol sem beszélt, de nagyon örült, hogy végre elárulhatta!
"Az ezüstérem díjamnak rajtam kívül még Zámbó Jimmy is örülhetett, mert felállva tapsolt és nagyon örült. Nagyon boldog vagyok, hogy ezt elmondhattam, mert tíz év óta ezt még sehol sem tettem meg. Szóval ha Ő ezt elvállalja, akkor nekem nincs magyar fesztiváldíjam!" - mondta el a Tabu Tv internetes videójában a szőke énekesnő.

Meggyel nem piskóta!
Ha szeretjük a piskótával készülő süteményeket, remek ajánlat lehet a meggyes piskóta egy kellemes délutáni teázáshoz, kávézáshoz.
Többszöröse folyt be az aukción a vártnak
Liz Taylor javai 183 millió dollárt értek
Beckhamné előállt a 2012-es kollekcióval
Képek - Össze se tudnánk keverni: íme Victoria szemüvegei
Elklészültek az aranyozott szobrok
Az Oscarok már Hollywoodban vannak
"Hülyeséget mondtam" - szó sincs rasszizmusról
Megbánta a négerezést a parfümgyáros
Iris van Herpen bizarr cipőkkel rukkolt elő
Képek - Egek! A nők mostmár fogakon is járnak?
Naomi Watts kapta meg a főszerepet
Oscar-esélyes színésznő alakítja Diana hercegnőt a vásznon

Káosztól rettegnek a görögök
Lukasz Papademosz görög miniszterelnök pénteken közölte, hogy Görögország a "történelmi felelősség pillanatát" éli át, s "ellenőrizhetetlen káosz" alakulna ki, ha nem találnának megoldást az ország adósságválságának kezelésére.
Bomlófélben
Minden összeomlik: lemondás-cunami Görögországban
Ők szóltak
Lezuhant a Malév: nem károgni akart az ÁSZ
Megáll az ország
Tovább sztrájkolnak a görögök
Még egyszer átvizsgálják a Városháza helyzetét
Tarlós: Budapest takarékoskodik
A vezérigazgató függesztette fel a kifizetéseket
Vitézy: a BKK-nál senki nem kapott prémiumot
Nem köthető egy tárcához
HUSZ: a hungarikum rendszerét a kormányhivatal kezébe kell adni

Jól vagyok, jól vagyok! - és tovább is élsz?
Tovább élsz, ha azt mondod: kitűnő egészségnek örvendsz? Kutatók szerint ha "reklámozzuk" saját jóllétünket, az valóban meghosszabbítja az életünket.
Szerencsésnek érezhetjük magunkat!
Elégedettek a magyarok a párjuk kényeztetésével...
Nem változik semmi a cukorbetegség esetén sem
Nem hízik el a gyerek, ha soká szoptat az anya?
Napi horoszkóp - 2012. február 11.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
A szívproblémákat az apától örököljük?
A férfiak inkább az apjuktól félhetnek, ha szívről van szó
Nem fegyelmezési gondról van szó
Segítség kell: a gyerek nem növi ki az ágybavizelést!
Házi gyógymódokkal enyhítsünk a tüneteken
Influenzásan terhesen? Így kúráljuk magunkat!

125 éve született a morfinista modernista
Százhuszonöt éve, 1887. február 13-án született Csáth Géza író, zenekritikus, orvos, a múlt század első évtizedében kibontakozó irodalmi modernség egyik legjelentősebb alakja.
Bővült a rajzfilmstúdió
3D-s műhelyben varázsolják a mesét Kecskeméten
Az utolsó pillanatok
Bieber-bajok: nagyot robbanhat a Grammy-gála
Nagy sikerrel mutatták be a darabot
A pitbull cselekedetei Párizsban
Herendi porcelánok bemutatóját rendezik meg
Porcelánvarázslat a veszprémi Petőfi Színházban
Bemutató a Madách Színházban
Én, József Attila
Balaton, riviéra
Avicii nyitja a Heineken Balaton Soundot

Halál a 42-esen - Cserbenhagyta áldozatát a gázoló
Elmenekült annak az autónak a vezetője, aki csütörtök este egy gyalogos férfit gázolt halálra a 42-es számú főúton Berettyóújfalu és Mezőpeterd között; a cserbenhagyót a rendőrség keresi.
Irány a tömegközlekedés
Szmogriadót rendeltek el Székesfehérváron
Megállásra kényszerítették a személyautót
Fekete terepjáró és símaszk: rablás a XVIII. kerületben
Vagyonosodási vizsgálattól tartanak
Egyre több olasz válik meg luxusautójától
Megcsúszott a jeges úton az autó
Buszt előzött volna: a tűzoltók vágták ki a roncsból
Hárman megsérültek
Sziréna nélkül zúgott bele a rendőrautó a civilbe
Nem tervez elbocsátásokat az Opel
Sosem kop el: nem zár be az autógyár?

Gigacsigák falják fel Miamit
Akár húsz centi hosszú, eredetileg Afrikában honos csigák garázdálkodnak Miamiban.
Lezárták a debreceni vasútállomást
Bombariadó miatt késnek a vonatok
Hányszor állt sorba Sarah Nicola mellekért?!
18+ képek - Atyaég, ezekkel a cicikkel gyilkolni lehet!
Pénzt várt - dutyit kapott
Börtön vár a vesztegetős határrendészre
Nem sérült meg senki
Hétszát liter veszélyes vegyület ömlött szét Soroksáron
Uggie a Nintendo játékához adja "nevét"
Játékarc lesz A némafilmes kutyasztárja
Nem jogerős
Pisztollyal hadonászott a szoci: felfüggesztett börtönre ítélték Vadász Jánost
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:55 Jól vagyok, jól vagyok! - és tovább is élsz?
- 14:16 Összeverte a szüleit, rátámadt a rendőrökre, a mentőben meghalt
- 13:55 Eladósodott ország: "az MSZP tehet róla"
- 13:32 Európába beszökött az influenza
- 13:28 Gyurcsány kivallatná Orbánt
- 13:22 Tőzsér a Genoáig rúgja magát
- 13:16 Élő mammutot "lőtt" egy orosz mérnök?
Prohumán 2004 Kft.Beszerző
LuK Savaria Kft.Értékesítő
Raab Karcher Zrt.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - FARSANG 2012 szállás, Valentin-nap szállás, TÉL szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Március 15. szállás
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Busójárás Mohácson, Valentin-napi programok, Húsvéti programok, Még több belföldi program>>
- Nyereményjáték: wellness hétvége
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Selmeczi: a Jobbik kiírta magát a magyar demokráciából2012.02.11 14:12
- A biblia2012.02.11 12:48
- "Nem lesz itt diktatúra": önkritikát gyakorolna Lázár2012.02.11 12:26
- Emelik a nyugdíjkorhatárt az EU-ban?2012.02.11 11:34
- Orbán ellen összeesküvő nácik a holdról2012.02.11 11:24
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



