Durván kimondta a humorista
Maksa Zoltán ölne az erőszakért!
A humorista radikális elveket fogalmazott meg az internetes sztártévének adott interjújában. Maksa Zoltán szerint jelenleg az egész ország a csőd felé száguld, aminek a két legfőbb oka az alázat és az emberi tartás teljes hiánya.
2010.02.18 06:40Tabu tv A Karinthy-gyűrűs Maksa Zoltán megdöbbentően szókimondó módon nyilatkozott a tabutv.hu riporterének a NévShowR legutóbbi adásának forgatásán, ahol épp a születésnapját ünnepelték.
"Jelenleg egy békés időszakban élünk, ahol ugyebár békés átmenet zajlik a csődből a káoszba! Két dolog hiányzik nagyon a társadalomból jelenleg: az egyik az alázat, a másik pedig az emberi tartás. Nem olyan útra kellene terelni a dolgokat, mint ahogyan most intézzük. Lásd, tanárverés és hasonló dolgok. Kicsit félek a jövőtől őszintén szólva!" - mondta el a tabutv.hu internetes videójában Maksa Zoltán, aki a beszélgetésben élesen bírálta az Amerikából hazánkba érkező "moslék" kultúrát is.
"Az akciófilmek, a horrorfilmek, a játékok, ölik a gyerekeinket. Nem tudom, hogy a négy éves lányomat hogy fogom majd tudni megvédeni ettől a rengeteg iszonyattól. Ha esetleg 16 éves lesz, és egy kopasz bunkó megerőszakolja, akkor nem tudom, hogy le fogom-e lőni mind a kettőt!" - adta ki magából dühét a Tabu Tv internetes videójában Maksa, aki szerint a megoldás a teljes megtisztulás lenne.
A humorista kapásból kizárná Amerikát a médiából, úgy ahogy van!
"Nincsenek a gyerekek hazaszeretetre nevelve. A tiniknek az a véleménye általában, hogy ez egy szar ország, és valóban el is tudom fogadni! Az interneten például csak a szex körül zajlanak a csevegések, pedig egy nőnek lelke van! Ezt hol tudják felfogni?!" - ecsetelte a tabutv.hu riporterének nézeteit Maksa Zoltán, aki szerint nagyon furcsa világ az, amiben mind élünk.
Hazai humor a Comedy-n!

Meggyel nem piskóta!
Ha szeretjük a piskótával készülő süteményeket, remek ajánlat lehet a meggyes piskóta egy kellemes délutáni teázáshoz, kávézáshoz.
Többszöröse folyt be az aukción a vártnak
Liz Taylor javai 183 millió dollárt értek
Beckhamné előállt a 2012-es kollekcióval
Képek - Össze se tudnánk keverni: íme Victoria szemüvegei
Elklészültek az aranyozott szobrok
Az Oscarok már Hollywoodban vannak
"Hülyeséget mondtam" - szó sincs rasszizmusról
Megbánta a négerezést a parfümgyáros
Iris van Herpen bizarr cipőkkel rukkolt elő
Képek - Egek! A nők mostmár fogakon is járnak?
Naomi Watts kapta meg a főszerepet
Oscar-esélyes színésznő alakítja Diana hercegnőt a vásznon

Káosztól rettegnek a görögök
Lukasz Papademosz görög miniszterelnök pénteken közölte, hogy Görögország a "történelmi felelősség pillanatát" éli át, s "ellenőrizhetetlen káosz" alakulna ki, ha nem találnának megoldást az ország adósságválságának kezelésére.
Bomlófélben
Minden összeomlik: lemondás-cunami Görögországban
Ők szóltak
Lezuhant a Malév: nem károgni akart az ÁSZ
Megáll az ország
Tovább sztrájkolnak a görögök
Még egyszer átvizsgálják a Városháza helyzetét
Tarlós: Budapest takarékoskodik
A vezérigazgató függesztette fel a kifizetéseket
Vitézy: a BKK-nál senki nem kapott prémiumot
Nem köthető egy tárcához
HUSZ: a hungarikum rendszerét a kormányhivatal kezébe kell adni

Elégedettek a magyarok a párjuk kényeztetésével...
Február 14-e Valentin-nap, a szerelem napja. Vadonatúj kutatási eredmények bizonyítják, hogy a szeretet a legszebb ajándék, amit párjának adhat az ember. A magyarok igen elégedettek partnerük kényeztetésével.
Nem változik semmi a cukorbetegség esetén sem
Nem hízik el a gyerek, ha soká szoptat az anya?
Napi horoszkóp - 2012. február 11.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
A szívproblémákat az apától örököljük?
A férfiak inkább az apjuktól félhetnek, ha szívről van szó
Nem fegyelmezési gondról van szó
Segítség kell: a gyerek nem növi ki az ágybavizelést!
Házi gyógymódokkal enyhítsünk a tüneteken
Influenzásan terhesen? Így kúráljuk magunkat!
Felhívják a figyelmet a házasság fontosságára
Egyre nehezebben köteleződünk el - miről szól a Házasság Hete?

125 éve született a morfinista modernista
Százhuszonöt éve, 1887. február 13-án született Csáth Géza író, zenekritikus, orvos, a múlt század első évtizedében kibontakozó irodalmi modernség egyik legjelentősebb alakja.
Bővült a rajzfilmstúdió
3D-s műhelyben varázsolják a mesét Kecskeméten
Az utolsó pillanatok
Bieber-bajok: nagyot robbanhat a Grammy-gála
Nagy sikerrel mutatták be a darabot
A pitbull cselekedetei Párizsban
Herendi porcelánok bemutatóját rendezik meg
Porcelánvarázslat a veszprémi Petőfi Színházban
Bemutató a Madách Színházban
Én, József Attila
Balaton, riviéra
Avicii nyitja a Heineken Balaton Soundot

Halál a 42-esen - Cserbenhagyta áldozatát a gázoló
Elmenekült annak az autónak a vezetője, aki csütörtök este egy gyalogos férfit gázolt halálra a 42-es számú főúton Berettyóújfalu és Mezőpeterd között; a cserbenhagyót a rendőrség keresi.
Irány a tömegközlekedés
Szmogriadót rendeltek el Székesfehérváron
Megállásra kényszerítették a személyautót
Fekete terepjáró és símaszk: rablás a XVIII. kerületben
Vagyonosodási vizsgálattól tartanak
Egyre több olasz válik meg luxusautójától
Megcsúszott a jeges úton az autó
Buszt előzött volna: a tűzoltók vágták ki a roncsból
Hárman megsérültek
Sziréna nélkül zúgott bele a rendőrautó a civilbe
Nem tervez elbocsátásokat az Opel
Sosem kop el: nem zár be az autógyár?

Gigacsigák falják fel Miamit
Akár húsz centi hosszú, eredetileg Afrikában honos csigák garázdálkodnak Miamiban.
Lezárták a debreceni vasútállomást
Bombariadó miatt késnek a vonatok
Hányszor állt sorba Sarah Nicola mellekért?!
18+ képek - Atyaég, ezekkel a cicikkel gyilkolni lehet!
Pénzt várt - dutyit kapott
Börtön vár a vesztegetős határrendészre
Nem sérült meg senki
Hétszát liter veszélyes vegyület ömlött szét Soroksáron
Uggie a Nintendo játékához adja "nevét"
Játékarc lesz A némafilmes kutyasztárja
Nem jogerős
Pisztollyal hadonászott a szoci: felfüggesztett börtönre ítélték Vadász Jánost
Otthon CentrumTerületi képviselő
Center Kft.Villamosmérnök
SEARCH-LAB Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - FARSANG 2012 szállás, Valentin-nap szállás, TÉL szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Március 15. szállás
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Busójárás Mohácson, Valentin-napi programok, Húsvéti programok, Még több belföldi program>>
- Nyereményjáték: wellness hétvége
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Selmeczi: a Jobbik kiírta magát a magyar demokráciából2012.02.11 14:12
- A biblia2012.02.11 12:48
- "Nem lesz itt diktatúra": önkritikát gyakorolna Lázár2012.02.11 12:26
- Emelik a nyugdíjkorhatárt az EU-ban?2012.02.11 11:34
- Orbán ellen összeesküvő nácik a holdról2012.02.11 11:24
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



