Milyen műsorral tér vissza Győzi és Bea?
Gáspár Győző: Akik utálnak, azoknak is jövünk!
Már egy próbafelvételen is túl van - kotyogta ki a Házibuli Attilával zenés tévéműsor felvételén Gáspár Győző. Az egykori showman nem megszokott műsorával, hanem egy vadonatúj produkcióval térne vissza a képernyőre, Beával karöltve.
2010.02.19 12:29Gáspár Győző a közelmúltban még arról számolt be, hogy nemet mondott egy jól hangzó ajánlatra. Nem szeretne ugyanis ismét a kamerák elé állni, nyugalmat akar, és nem vágyik már arra, hogy bizonyítson - mondta.
Az RTL Klub vezető műsorainak producere, Herman Péter ugyanis nemrég úgy nyilatkozott, Győző egy speciális figura, akire a csatornájuk továbbra is számít. Nem eresztik el, ha nem muszáj.
Az egykori showman azonban úgy érzi, ő és családja nagy árat fizetett, amiért éveken át a nyilvánosság előtt élte életét. Családjával jól megvannak, kimerítő volt számukra az öt év pörgés - most jól alakulnak a dolgaik, szeretik a munkájukat.
Győző szomorkásan hozzátette, örül, hogy a csatorna számít rá és nem lenne sosem hűtlen hozzájuk, de az újbóli szereplési lehetőségből most nem kér.
A Gáspár család pár hónappal ezelőtt egyenesen leszögezte, hogy visszavonul a nyilvánosságtól, sajtóközleményt adott ki. Tette ezt főként több, a famíliát rossz színben feltüntető újságcikk miatt.
Perelni kezdtek, és több hónapon át valóban nem szólaltak meg. Győzi csak azután érezte ennek szükségét, hogy a lapokban megjelent néhány különös hír arról, hogy beteg, és idegosztályon kezelik. Ekkor cáfolta az állapotára vonatkozó találgatásokat.
Majd lassan ismét lehetett hallani a család életéről a sajtóban, akik azonban a korábbihoz képest visszavonultan élnek: Győző koporsó-forgalmazással foglalkozik, Bea pedig sminkesként dolgozik.
Steril lett Győzi a fogyókúra miatt?
Kapcsolódó írások:

Képek - Ajjajaj! De keresztülnéznénk ezeken a bikiniken
Ha létezne kirívóan szexis fürdőruhák versenye, az alábbi modellek bizonyosan megnyernék a megmérettetést...
"Nincs még semmilyen dátum!"
Képek - Szakadó eső kísérte Brad Pittet, és az esküvő is csak tolódik
Lángoló ház ejtette foglyul a zordon orvost
Mindenki meghalt: eltemették Doktor House-t is
Kiváló görög salátarecept
Sült is, fokhagymás is, de mégicsak padlizsán
A Sparkle című filmet augusztusban mutatják be
Ezt énekelte utoljára Whitney Houston: filmbetétdal lesz
Csak licitálni kell a néhai elnök kémcsövére
Kihagyhatatlan: most megszerezheti Ronald Reagan vérét!
Eperrel és mentával dúsított nyári koktélújdonság
Képek: ilyen egy kiváló, antioxidáns koktél!

Milliók éheznek Jemenben
Több nagynevű nemzetközi segélyszervezet szerdán, a "Jemen barátai" elnevezésű rijádi találkozó megnyitóján kijelentette: legalább 10 millió embernek - a népesség körülbelül 44 százalékának - nem jut elég ennivaló, és a gyermekek egyharmada súlyos alultápláltságban szenved Jemenben.
John D. Rockefeller 1937. május 23-án hunyt el
Hetvenöt éve hunyt el a világ első milliárdosa
Razzia a fővárosi ügyvédeknél
NAV: a "jog doktorainak" hatvan százaléka nem adott nyugtát
Dolgozik az útmutatásokon a kormány
Megnyílik a kínai energiaipar a magántőke előtt
Maradtak nyitott kérdések a jegybanktörvény körül
Júniusban valószínű az IMF/EU-tárgyalás kezdete
A gazdaságot kell ösztönözni a hitelekből is
Demján: Magyarország csak növekedés révén tudja törleszteni adósságát
Semmi jót nem hozott a közös pénz?
Thilo Sarazzin: Európának nincs szüksége az euróra

Kopasz férfit előbb eléri a prosztatarák?
Ha nincs hajunk, nagyobb az esélyünk a prosztatarák kialakulására? Egy új tanulmány összefüggést talált a két dolog között.
Gyorsan kigyógyíthatók a póktól rettegők?
3 óra után hozzá tudtak érni a fóbiások...
Napi horoszkóp - 2012. május 23.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
A nők várható élettartama hosszabb
Fontos a cégeknek a dolgozó egészsége?
Hogy harapjuk érzékien a hölgyet?
Trükk, hogy a nő szinte könyörögjön a csikló izgatásáért
Hogyan fogyjunk le hatékonyan és gyorsan?
6 tipp: még elérhetjük a strandképes alakot!
A COPD-vel küzdők az ágyban is szenvednek
"Nem kapok levegőt szex közben!"

Gyermeknapi programok Budapesten
Animációs filmekkel, koncerttel, gyerekrajz- és játékkiállítással, kézműves foglalkozásokkal, mesékkel, játszóházzal és vásárral várják a gyerekeket szombattól Budapest több helyszínén.
Jubileumi kiállítással ünneplik
Ötszáz éves a Sixtusi Madonna
Gyulay Endre megyés püspök szentelte fel
Díszsírhelyet kapott a Székely himnusz zeneszerzője
Szerdán hirdet társulatot és programot
Pataki András veszi át a soproni színház vezetését
Előbemutató Szentendrén
Új Színház: nyolc premier a következő évadban
A Gézagyerek
Ingyenes színházi matiné középiskolásoknak - tanítási időben
A Szépművészeti Múzeum szervezésében
Világhírű múzeumokban a magyar modernizmus festészete

Két évig nem vezethet a "szlalomozó" szlovák sofőr
Példa értékűnek is nevezhető az a rendőrségi eljárás és bírósági ítélet, ami egy ittasan vezető és emiatt balesetet okozó szlovák állampolgárral szemben folytatott le a hatóság. A taláros testület többek között két évre eltiltotta a vezetéstől a sofőrt.
Baleset a 4-es számú főúton
Hátulról érkezett a baj: szalagkorlátnak csapódott az autó
Felborult egy pótkocsi
Takarmány lepte a 47-est
Vége a csökkenésnek?
Nem mozdultak az üzemanyagárak
Nem bottal verte, hanem egy egész fával
Autót tört a vihar Felcsút és Bodmér között
Frontális baleset Káptalantótinál
Nyolcvan éves bácsi ment frontálisan egy másik autónak
Kékkút közelében
Két autó ütközött: az egyik sofőr meghalt

Rendőrt hívott a betörő: "Hullát találtam a házban"
Legalább öt hete halt meg egy háztulajdonos, ám ezt nem tudhatta a betörő, csak a borzalmas bűz tűnt fel neki. Végül inkább a helyszínen várta meg a rendőröket, nehogy gyilkossággal gyanúsítsák.
Bárhová bejuthatnak a hüllők
Vízisikló bújt a panellakás hálószobájába
A kerítésen átugrálva menekültek volna
Fiatal betörőbandát fogott a rendőrség Abán
Eugene Polley 96 évet élt
Power off: a feltaláló elment, a távirányító itt maradt
Kigyulladt egy földszinti lakás
Tűz a XI. kerületben: meghalt egy idős férfi
Harry Pottert is megzselézte
Mona Lisa, te cukorfalat...! - Ehető képeket készít a művész
Cipőt se vett, végül meztelenre vetkőzött
18+ képek - Nahát, bugyiban indult erdei túrára!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:42 Kultúrpolitika a Horthy-rendszer árnyékában
- 11:34 Viperákkal és vasrudakkal verték a magyarokat Szabadkán
- 11:29 Rendőrt hívott a betörő: "Hullát találtam a házban"
- 11:25 Képek - Ajjajaj! De keresztülnéznénk ezeken a bikiniken
- 11:22 Vízisikló bújt a panellakás hálószobájába
- 11:15 Bevándorlás-ellenes összecsapások Görögországban
- 11:08 Fiatal betörőbandát fogott a rendőrség Abán
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Hetvenöt éve hunyt el a világ első milliárdosa2012.05.23 11:18
- Júliustól a neten is követni lehet a kórházi várólistákat2012.05.23 11:00
- Továbbra sem egyértelmű Románia álláspontja Nyirő József újratemetését illetően2012.05.23 10:13
- A Fidesz Achilles-sarka2012.05.23 09:40
- Adó terhelné a biztosításokat 2013-tól2012.05.23 09:19
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



