hirdetés

Kísérteteket árverez az interneten egy férfi

Palackozott szellemek kalapács alatt

A két szellem külön-külön, de párban is kapható. Származási helyük az eladó christchurchi háza, szelleműzéssel tessékelődtek ki onnan, jelenleg szenteltvizes üvegcsében tartózkodnak - tudatta árusuk a www.trademe.co.nz honlapon.

2010.03.06 11:06MTI
hirdetés

Hozzátette, hogy az egyik kísértet egy idős férfié, aki az 1920-as években halt meg a házban, a másik pedig egy kislányé, de róla nem közölt halálozási évszámot. A férfi - adta hírül a Daily Telegraph című brit lap - felfedte, hogy a két szellem kiűzésük előtt fel-le kapcsolgatta a lámpákat, a villanytűzhelyt meg ki-be, kutyájukat pedig rettegésben tartotta.

A szelleműzés 2009. július 15-én történt, és azóta nyugalom van, ezért is véli a ház és a kísértetek tulajdonosa, hogy biztosan a szenteltvizes üvegekben vannak, illetve azért is, mert idővel kékre színeződött a víz. A férfi szerint ez arra utal, hogy alszanak. Felébresztésük és -élesztésük módja szerinte az, hogy kiönti a vevő a "palackozott" szellemet egy kistányérra, és hagyja elpárologni. Amennyiben saját kísértetekre vágyik, a házában párologtatja a portékát.

A két szellem iránt nagy az érdeklődés, már vagy 70 ezren kattintottak a honlapon rájuk. Az árajánlat 200 ezer forint fölé emelkedett. Az érdeklődők hozzá is szólnak a dologhoz. Egyikük megkérdezte az eladótól, hogy mi történik, ha megissza a kísérteteket. A válasz: "Nem tudom, de lehet, hogy életre szóló barátokra tesz szert".

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés

WEBBeteg

Orvosoktól betegeknek, hitelesen

Mennyi szóját fogyasszunk?
2012. febr. 9. 23:23

A hasi elhízás és a depresszió
2012. febr. 9. 21:41

A horkolás tünet!
2012. febr. 9. 20:11

A gyorssízés és a vadsízés: Miért extrém sport?
2012. febr. 9. 18:37

Bőrtünetek - A cukorbetegség első jelei lehetnek
2012. febr. 9. 17:12

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.