
Hulé Éva szerint a doktori cím nem igaz
Mivel foglalkozik valójában Zámbó Jimmy özvegye?
Az elhunyt énekes nejét sokszor emlegették jogászként, most azonban a Zámbó család egy régi ismerőse felröppentette a hírt, hogy Edit asszony soha nem is járt egyetemre. Mi az igazság?
2010.03.09 14:35
Egyre több különös dolog derül ki a Zámbó-család életéről - Hol Zámbó Jimmy halálának szemtanúja, Hulé Éva, hol egy régi ismerős árul el dolgokat.
Utóbbi most arról számolt be, annak ellenére, hogy Zámbó Editet mint "kiművelt jogászt" emlegetik, ő gyárban dolgozott, sem előtte, sem utána nem tette le a doktorátust, nem járt soha életében egyetemre. Nem igaz, hogy doktor, és nem is büntető jogász.
A Kiskegyed értesülései szerint a jogi egyetemen nem tudnak semmit sem Zámbó Edit, sem a lánykori nevén beiratkozott tanulóról. Miért lehetett szükség arra, hogy a nyilvánosság előtt büntetőjogászként szerepeljen?
Hulé Éva szerint azért, mert Jimmy első neje, Veronika tanult, művelt nő volt, ezért Editnek kínos lett volna, hogy ő nem tud semmit felmutatni Jimmy mellett.
Hulé Éva azt is elmondta: amikor Jimmy meghalt, és a rendőrségen voltak, egy vizsgálótiszt odajött hozzá és megkérdezte, árulja el, milyen doktor Edit, mert ők nem találják nyomát - mondta a Kiskegyednek a szemtanú.
Zámbó Edit a lap érdeklődésére elmondta: nem nyilatkozik, csak annyit mond, hogy nem büntetőjogász a végzettsége. Hozzátette: nem használ semmilyen doktori címet, nem tehet róla, ha ezt írták akkoriban az újságok - adta hírül a Kiskegyed.
Zámbó Editet végtelen kedvességével hódította meg Jimmy!
Hozzáadom a könyvjelzőhöz | ![]() | Szólj hozzá! |
Kapcsolódó írások:
Hulé Éva: Zámbó Jimmy reménytelenül szerelmes volt egy nőbe
A szemtanú ügyvédet fogadott - Megnyílnak a Zámbó Jimmy-akták!
Zámbó Jimmy neje: Nem öltem meg a férjem
Valakinek köze volt Zámbó Jimmy halálához!

Pattanások és ráncok keserítik meg az életed?
Bár a tini korral többségünknek megszűnik a harca a pattanások ellen, ám számtalan más bőrhiba okozhat fejfájást. Segítünk ezektől megszabadulni!
Képekben a szexi Kate Beckinsale!
Falatnyi fekete bikini: nincs mit takargatni!
Hová érdemes terveznünk?
Az ebédlő a ház lelke- helyezzük el okosan!
Eladó a Beckingham-palota
Sokba kerül Beckhaméknek a luxusvilla fenntartása
Presser: Kevesebbel is beértem volna
Harmadszor rendezik meg a Magyar Dal Napját
Szénabála zuhant Mike Edwards autójára
Tragédia: szörnyethalt az ELO zenésze!
Nem a gyerekek kedvence: a spenót!
Tippek, hogy megszeressük Popeye étkét!

Tovább gyengült a forint
Kedden kora reggel tovább gyengült a forint a nemzetközi devizakereskedelemben: röviddel hét óra előtt egy euró 286,48 forintot ért, míg hétfőn este 284,66 forinton, délután 284,97 forinton jegyezték a közös európai fizetőeszközt.
Nagy ejnye-bejnye Nyugat-Dunántúlon
Tizennyolc milliós bírság az adóellenőröktől
2% csökkenés
A saját márkás termékek féléves forgalma mintegy 165 milliárd forint
Az USA vezet
A válság alatt is gyorsan bővültek a nyugdíjalapok
11 512-en buktak bele a bizniszbe
Idén már több cég ment tönkre, mint 2008-ban összesen
Egyedül az áfa tartja magát
Mínuszokban fürdik a társasági adó
Újabb balhé jöhet a bős-nagymarosi vízlépcső után
Leállt a szlovák-magyar gázvezeték építése?

Bizonyítékok a természet gyógyító hatásáról
Dr. Eeva Karjalainen, a finn erdőkutató intézet szakértője szerint sokan ellazulunk és jól érezzük magunkat a természetben, de csak kevesen tudják, hogy a természet gyógyító hatását tudományos bizonyítékok is alátámasztják.
Amikor a beteg lesz az orvos asszisztense
Az interneten elemezzük saját leleteinket?
Napi horoszkóp - 2010. szeptember 7.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Mikor nagy a baj?
Poci gondok csecsemőkorban
Könnyen elkészíthető házilag is
Az almaecet diéta hatékony lehet!
A mozgás fontossága életünkben
A mozgásszegénység veszélyes lehet!
Egyre gyakoribb a "zöldfülű pszichopátia"
Nyolcéves a legfiatalabb pszichopata gyilkos

Frankenstein feltámad!
Autentikus környezetben ünnepelik szeptember 9-én este 9-től Mundruczó Kornél legújabb filmje, a Szelíd teremtés - A Frankenstein-terv magyarországi bemutatóját.
Szüretifelvonulás és néptáncgála is lesz
Már szerdán indul a mulatság a Budai Várban!
Mesterműként jellemezték a könyveket
Márai-műveket méltatott a Neue Zürcher Zeitung
Presser: Kevesebbel is beértem volna
Harmadszor rendezik meg a Magyar Dal Napját
Óriási tűzvörös spiráljai láthatók
Új kép került a bécsi Operaház vasfüggönyére
Aggódnak Michalengelo remekműve miatt
Veszélybe került a Sixtus-kápolna jövője!
A civilizációk bölcsőjének kincsei veszélyben!
Szörnyű- Elveszni látszik Irak történelme!

Kínában legalább 200 millió autó lesz 2020-ban
A kínai utakon közlekedő autók száma több, mint kétszeresére nőhet 2020-ra - hivatkozott a kínai ipari minisztérium munkatársára, Vang Fucsangra (Wang Fuchang) a China Securities Journal.
A gázolaj marad 324 forinton
Ezúttal csak a benzin ára nő
Kifinomult elegancia, négy keréken
Új arculat, plusz száguldás - megújult a Citroën C4 Picasso!
Új Delhi közelében készül a gyáregység
A Suzuki évi 500 ezerrel növeli kapacitását Indiában
Még újabb gurult ki a Nagare után
Gyönyörű képek - A mozgás lelke: Shinari a Mazdától!
Nem lesz több dér a szélvédőn
Ón-oxiddal a dérlepte szélvédők ellen
Akit a dízel "füstje" megcsapott...
Dízelvarázzsal megbolondított, környezetkímélő gépek dübörögnek

Halálra rémültek - Mentő vitte el Falusi Mariannt
Szombati koncertje után mentőnek kellett kórházba vinni a Pa-dö-dő énekesnőjét, mivel Falusi Mariann rosszulléttel küzdött. Szerencsére nincs komoly baja.
Eltorzított hangon fenyegetik - de ő nem fél
El akarják vágni Hulé Éva torkát!
Puskás Peti a visszatérésen gondolkozik
Újra játszana a színész a Jóban Rosszban-ban
A közösség nem közösíti ki
Hat fiatalkorú lányt erőszakolt meg egy amis férfi
Újabb bomba került elő
Egy 100 kilogrammos világháborús bombát találtak a Gellért-hegyen
Nem tudták hatástalanítani
Felrobbantották a műjégpályán talált aknákat
Nem kell mindenáron megmártózni a mocsokban
Takáts Tamás: Elég a szex-orgiákból!
top fórum témák:
- "Szétlopták az állami vagyont", avagy meglepetések Sukoróról2010.09.07 08:13
- Elesett egy magyar katona Afganisztánban2010.09.07 08:11
- Az idei lehet az afganisztáni háború legvéresebb éve2010.09.07 08:06
- A "Külföld", (amely mindig: mit mond?!?)2010.09.06 23:59
- Lázadás2010.09.06 23:56
DELTHA ügyviteli szoftverek
Készüljön a változásokra naprakész ügyviteli programokkal.
Képzés - Magyar Oktatási Tájékoztató
Tanfolyam, egyetem, konferencia, továbbképzés adatbázis. Országos aktuális adatbázis: tanfolyamok, továbbkézések, Bsc szakok, mesterképzések.
Bérprogram Speciális Akció!
Munkaügyi, bérszámfejtő és TB rendszer MOST AKCIÓS ÁRAK!
Klíma szerelési akció!
Ön csak kiválasztja, mi kiszállítjuk, beszereljük.
Non-stop duguláselhárítás
Nyaralókereső
Kiadó nyaralók KÖZVETLENÜL A TULAJDONOSOKTÓL! Tulajdonosoknak INGYENES hirdetési lehetőség.
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Szólj hozzá!






