"Aki szerint lehet mosolyogva távozni, hazudik"
Gregor Bernadett: Nem kell a hajléktalanszállón keresni!
Rajongói aggódnak a csinos színésznőért, akivel nemrég felbontotta szerződését a Pesti Magyar Színház - Gregor Bernadett őszintén vallott érzéseiről, és arról, hogy meghátrálni és megijedni a körülmények ellenére sem fog.
2010.03.16 14:30Tizennégy éve játszott a színpadán, a közelmúltban mégis megvált Gregor Bernadettől a Pesti Magyar Színház - A színésznő azt mondja, aki szerint lehetséges ennyi idő után mosolyogva távozni egy közösségből, az hazudik. Benne is munkált a fájdalom, amikor papíron megszüntették a kapcsolatot. De azt is látja, hogy mivel kollégáinál lényegesen kevesebb darabban játszott, kifizetődőbb volt a színháznak, hogy ne közalkalmazottként foglalkoztassák tovább - mondta el a Kiskegyednek Gregor Bernadett.
A hatodik premierje zajlott le nemrég, de egyik sem az említett színházban, attól tehát a sztár nem fél, hogy munka nélkül marad. Csak a járulékait kellene mostantól magának rendeznie. Szóval nem kell őt még a hajléktalanszállón keresni - szögezte le a színésznő a Kiskegyedben.
Gregor Bernadett elmondta, a dolognak van előnye is, így legalább szabad, és azt vállal el, amit szeretne. Nemrég azonban egy előadás közben rosszul lett a színpadon. Egyik fellépés alatt hevesen vert a szíve, nem kapott levegőt és szédült. Amikor a függönyt elhúzták, összecsuklott, fél óráig úgy érezte, hogy az életéért küzd.
Ma már tudja: akkor pánikroham kapta el a kimerültség miatt. Aki azt gondolja, hogy az ő élete fenékig tejfel, az cseréljen vele - ajánlja Gregor Bernadett - ingázzon hetente több száz kilométert, nevelje a kamasz- és a hároméves gyermekét, emellett legyen szexi nő és példás feleség is - mondta a sztár a Kiskegyedben.
A színésznő férje színházi rendező, de mivel jelenleg Bernadett az elfoglaltabb, sokat segít neki az otthoni teendőkben. Kapcsolatukban persze - mint köztudott - volt hullámvölgy, nehézségek, de Bernadett szerint ez máshol is előfordul.
A színésznő számára ma már a család az első. Az utóbbi években döntött úgy, fel kell állítania a fontossági sorrendet. Szereti a szakmáját és megélni is szeretne belőle, és valóban, régebben hajtotta a teljesítési vágy.
Mára azonban átértékelt pár dolgot. Szívesen szülne újabb babát is, de egyelőre úgy érzi, felelős a két fiáért, és a mostani helyzetben nem jött el az ideje egy újabb gyermekvállalásnak - mondta a Kiskegyednek Gregor Bernadett.
A csinos sztár alakján nem látszik meg, hogy két gyermeket szült, s ő bevallja: hiú. Örökké szem előtt van foglalkozása miatt, ezért kitesz magáért. Utál mozogni, de azértis megcsinálja, és ritkán eszik zsíros ételeket.
Gregor Bernadett bevallotta, kétszer már levetkőzött férfimagazinban és harmadjára is megtenné. Ez is az egyénisége része. Nem ért egyet azzal sem, hogy a színpadra nem kellenek a celebek, hiszen rengeteg munkát azért kapott, mert ismerik az arcát - vélekedett a Kiskegyedben a színésznő.
Olcsó trükk Gregor Bernadett kárára?

Képek - Ajjajaj! De keresztülnéznénk ezeken a bikiniken
Ha létezne kirívóan szexis fürdőruhák versenye, az alábbi modellek bizonyosan megnyernék a megmérettetést...
"Nincs még semmilyen dátum!"
Képek - Szakadó eső kísérte Brad Pittet, és az esküvő is csak tolódik
Lángoló ház ejtette foglyul a zordon orvost
Mindenki meghalt: eltemették Doktor House-t is
Kiváló görög salátarecept
Sült is, fokhagymás is, de mégicsak padlizsán
A Sparkle című filmet augusztusban mutatják be
Ezt énekelte utoljára Whitney Houston: filmbetétdal lesz
Csak licitálni kell a néhai elnök kémcsövére
Kihagyhatatlan: most megszerezheti Ronald Reagan vérét!
Eperrel és mentával dúsított nyári koktélújdonság
Képek: ilyen egy kiváló, antioxidáns koktél!

Pénzügyi tranzakciós illeték - Gyuris szerint átfogó módosítás kell
Gyuris Dániel, a Magyar Bankszövetség elnökségi tagja közölte: átfogó módosítást javasol a bankszövetség a kormánynak a pénzügyi tranzakciós illetékről szóló törvényjavaslat kapcsán.
A gyermekek egyharmada alultáplált
Milliók éheznek Jemenben
John D. Rockefeller 1937. május 23-án hunyt el
Hetvenöt éve hunyt el a világ első milliárdosa
Razzia a fővárosi ügyvédeknél
NAV: a "jog doktorainak" hatvan százaléka nem adott nyugtát
Dolgozik az útmutatásokon a kormány
Megnyílik a kínai energiaipar a magántőke előtt
Maradtak nyitott kérdések a jegybanktörvény körül
Júniusban valószínű az IMF/EU-tárgyalás kezdete
A gazdaságot kell ösztönözni a hitelekből is
Demján: Magyarország csak növekedés révén tudja törleszteni adósságát

Kopasz férfit előbb eléri a prosztatarák?
Ha nincs hajunk, nagyobb az esélyünk a prosztatarák kialakulására? Egy új tanulmány összefüggést talált a két dolog között.
Gyorsan kigyógyíthatók a póktól rettegők?
3 óra után hozzá tudtak érni a fóbiások...
Napi horoszkóp - 2012. május 23.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
A nők várható élettartama hosszabb
Fontos a cégeknek a dolgozó egészsége?
Hogy harapjuk érzékien a hölgyet?
Trükk, hogy a nő szinte könyörögjön a csikló izgatásáért
Hogyan fogyjunk le hatékonyan és gyorsan?
6 tipp: még elérhetjük a strandképes alakot!
A COPD-vel küzdők az ágyban is szenvednek
"Nem kapok levegőt szex közben!"

Gyermeknapi programok Budapesten
Animációs filmekkel, koncerttel, gyerekrajz- és játékkiállítással, kézműves foglalkozásokkal, mesékkel, játszóházzal és vásárral várják a gyerekeket szombattól Budapest több helyszínén.
Jubileumi kiállítással ünneplik
Ötszáz éves a Sixtusi Madonna
Gyulay Endre megyés püspök szentelte fel
Díszsírhelyet kapott a Székely himnusz zeneszerzője
Szerdán hirdet társulatot és programot
Pataki András veszi át a soproni színház vezetését
Előbemutató Szentendrén
Új Színház: nyolc premier a következő évadban
A Gézagyerek
Ingyenes színházi matiné középiskolásoknak - tanítási időben
A Szépművészeti Múzeum szervezésében
Világhírű múzeumokban a magyar modernizmus festészete

Két évig nem vezethet a "szlalomozó" szlovák sofőr
Példa értékűnek is nevezhető az a rendőrségi eljárás és bírósági ítélet, ami egy ittasan vezető és emiatt balesetet okozó szlovák állampolgárral szemben folytatott le a hatóság. A taláros testület többek között két évre eltiltotta a vezetéstől a sofőrt.
Baleset a 4-es számú főúton
Hátulról érkezett a baj: szalagkorlátnak csapódott az autó
Felborult egy pótkocsi
Takarmány lepte a 47-est
Vége a csökkenésnek?
Nem mozdultak az üzemanyagárak
Nem bottal verte, hanem egy egész fával
Autót tört a vihar Felcsút és Bodmér között
Frontális baleset Káptalantótinál
Nyolcvan éves bácsi ment frontálisan egy másik autónak
Kékkút közelében
Két autó ütközött: az egyik sofőr meghalt

"Ha nem lesz meg a pénzem, kinyírlak!"
A bíróság előzetes letartóztatásba helyezte azt a sajóvelezdi férfit, akit az Ózdi Rendőrkapitányság Putnoki Rendőrőrse több rendbeli, súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolással gyanúsít. A 38 éves zsarolót egy közelmúltban megtartott rajtaütés eredményeként a Terrorelhárítási Központ műveleti egységei fogták el.
Inkább feladta magát, nehogy gyilkosnak higgyék
Rendőrt hívott a betörő: "Hullát találtam a házban"
Bárhová bejuthatnak a hüllők
Vízisikló bújt a panellakás hálószobájába
A kerítésen átugrálva menekültek volna
Fiatal betörőbandát fogott a rendőrség Abán
Eugene Polley 96 évet élt
Power off: a feltaláló elment, a távirányító itt maradt
Kigyulladt egy földszinti lakás
Tűz a XI. kerületben: meghalt egy idős férfi
Harry Pottert is megzselézte
Mona Lisa, te cukorfalat...! - Ehető képeket készít a művész
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:51 Pénzügyi tranzakciós illeték - Gyuris szerint átfogó módosítás kell
- 11:48 A DK nem fogadja el az abortusz tiltását
- 11:45 Jobbik: újra kell tárgyalni az adósságszolgálatot
- 11:42 Kultúrpolitika a Horthy-rendszer árnyékában
- 11:34 Viperákkal és vasrudakkal verték a magyarokat Szabadkán
- 11:29 Rendőrt hívott a betörő: "Hullát találtam a házban"
- 11:25 Képek - Ajjajaj! De keresztülnéznénk ezeken a bikiniken
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Hetvenöt éve hunyt el a világ első milliárdosa2012.05.23 11:18
- Júliustól a neten is követni lehet a kórházi várólistákat2012.05.23 11:00
- Továbbra sem egyértelmű Románia álláspontja Nyirő József újratemetését illetően2012.05.23 10:13
- A Fidesz Achilles-sarka2012.05.23 09:40
- Adó terhelné a biztosításokat 2013-tól2012.05.23 09:19
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



