hirdetés

Protokollárisan megsértették a neves producert

Kínos: Andy Vajna rangos díjat kapott, de nem hívták meg az átadóra!

Noha a Szabadság vihara című filmért megkapta március 15-én a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét, Andy Vajna nem is tudott a dologról - nem hívták meg ugyanis a díjátadóra.

2010.03.18 09:15
hirdetés

Nem tudott kitüntetéséről a híres magyar származású producer - Andy Vajna Quentin Tarantino-val és Lucy Liu-val közösen kapta meg a Magyar Köztársaság Érdemrend Középkeresztjét, a Szabadság vihara című, 1956-os témájú filmért, ő azonban csak tegnapelőtt értesült erről - a barátaitól, akik a világhálón olvasták, neki ugyanis senki sem szólt - adta hírül a Napi Ász.

Vajna ráadásul hazánkban van, így el is tudott volna menni a díjátadóra. Amikor megtudta a hírt, azonnal hívta Tarantinót és Lucy Liut is, de nem tudta elérni őket - biztosan örülnek azonban majd a hírnek - mondta el a Napi Ásznak a producer, aki a baki ellenére nagy megtiszteltetésnek tartja a kitüntetést, de egyelőre nem tudja, hogyan kapja majd meg.

Török Gabriella protokollszakértő szerint az illetékesek súlyos hibát vétettek. Mint azt a Napi Ásznak elmondta, az ilyen kitüntetések kiértesítésének van egy protokolláris útja.

Hivatalos levélben kell érdeklődni, elfogadja-e, átveszi-e, ha pedig nem, valakit küld-e maga helyett, esetleg postázzák-e ki neki.

A díjazottak névsora már az átadó előtt jóval, legalább egy hónappal korábban ismert, ennyi idő alatt lehetetlen valakit nem elérni. Valaki súlyos hibát követett el - fogalmazott Török Gabriella a Napi Ászban, aki szerint Andy Vajnát protokollárisan mindenképpen megsértették.

A Kormányszóvivői Iroda véleményét idáig nem sikerült kideríteni: nem érkezett tőlük válasz - adta hírül a Napi Ász.

Andy Vajna mindenkit sokkolt bejelentésével!

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés
Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.