A Benkő-show sztárja pokoli időszakon van túl
Esküvőre készül a megerőszakolt és abortuszon átesett Andi
Csupán hetekkel a szörnyű megrázkódtatás után a Benkő-villa egykori lakója ismét tud mosolyogni. Szigeti Andit Londonba csalták, fogva tartották és megerőszakolták. A teherbe ejtett lány abortuszt végeztetett és új párra is lelt.
2010.04.14 14:30Alig egy hónappal ezelőtt jött a megdöbbentő hír: a brit fővárosba felszolgálónak kiutazott Szigeti Andit és sorstársait egy banda fogságba ejtette, a lányokat prostitúcióra kényszerítették. A fiataloknak óriási szerencsével sikerült megszökniük, de Andi hazatérve rádöbbent, hogy a szörnyűségek tetejébe még teherbe is esett.
Most mégis képes újra mosolyogni a sokat szenvedett lány. A kétségbeesett Andi hazajutását követően abortuszon esett át. A kényszerszexből fogant babát semmiképp sem akarta megtartani.
Ma azonban újra tud azon gondolkodni, hogy egy szép napon gyermeke lesz: szerető párra lelt ugyanis egy, korábban terrorelhárító szolgálatnál dolgozott férfi, Laci személyében.
A lovagja már egy hét után közölte Andival, hogy feleségül szeretné venni és már a családalapításon is gondolkodnak - adta hírül az Epizód magazin.
A csinos lány és párja heteken át leveleztek egymással, de csupán két hete találkoztak. Andi ugyanis hónapokig húzta a randit, tele van ugyanis gátlásokkal...Végül megbeszélték a találkát.
A férfi moziba hívta őt, de mikor meglátta, mekkora sor kígyózik a pénztárnál, felajánlotta lakását és a DVD-gyűjteményét - írja az Epizód. Andi úgy érezte, no, ez is rosszul kezdődik, de pozitívan csalódott.
Párja ugyanis ígéretéhez híven betartotta, hogy semmi se történjen köztük. A filmnézés után hazakísérte Andit - ekkor derült ki, hogy csak pár utcányira laknak egymástól - mesélte a lány az Epizód magazinban.
Andi nagyon szerelmesnek érzi magát, és már azt tervezgeti Lacival, mi legyen a gyermekük neve. Ő fiút és Dominikot, a férfi inkább lányt, és Csengét akar. Andi külön örül annak, hogy édesanyja is nagyon kedveli a párját.
A Benkő-show egykori sztárja úgy érzi, sosem találkozott még Lacihoz hasonló férfival. Mindent megtesz érte, ha bármi gond van, azonnal ugrik. Andrea párja, aki többek között katonai és idegenlégiós kiképző és japán kardmester, még annak is utánajárt, hogyan lehetne kézre keríteni a lány londoni fogvatartóit - akik egyébként magyarok voltak.
Sikerült is elkapni a gonosztevőket - árulta el Andi az Epizód magazinban, akinek ez hatalmas elégtétel.

Képek - Ajjajaj! De keresztülnéznénk ezeken a bikiniken
Ha létezne kirívóan szexis fürdőruhák versenye, az alábbi modellek bizonyosan megnyernék a megmérettetést...
"Nincs még semmilyen dátum!"
Képek - Szakadó eső kísérte Brad Pittet, és az esküvő is csak tolódik
Lángoló ház ejtette foglyul a zordon orvost
Mindenki meghalt: eltemették Doktor House-t is
Kiváló görög salátarecept
Sült is, fokhagymás is, de mégicsak padlizsán
A Sparkle című filmet augusztusban mutatják be
Ezt énekelte utoljára Whitney Houston: filmbetétdal lesz
Csak licitálni kell a néhai elnök kémcsövére
Kihagyhatatlan: most megszerezheti Ronald Reagan vérét!
Eperrel és mentával dúsított nyári koktélújdonság
Képek: ilyen egy kiváló, antioxidáns koktél!

Megkötötte az első adásvételi szerződéseket az NET
Megkötötte az első adásvételi és bérleti szerződéseket a Nemzeti Eszközkezelő (NET) Zrt. A folyamatban lévő ügyeknél a hitelező felfüggeszti a végrehajtási eljárást, így az érintetteket nem éri hátrány.
A bankokat terhelné
Pénzügyi tranzakciós illeték - Gyuris szerint átfogó módosítás kell
A gyermekek egyharmada alultáplált
Milliók éheznek Jemenben
John D. Rockefeller 1937. május 23-án hunyt el
Hetvenöt éve hunyt el a világ első milliárdosa
Razzia a fővárosi ügyvédeknél
NAV: a "jog doktorainak" hatvan százaléka nem adott nyugtát
Dolgozik az útmutatásokon a kormány
Megnyílik a kínai energiaipar a magántőke előtt
Maradtak nyitott kérdések a jegybanktörvény körül
Júniusban valószínű az IMF/EU-tárgyalás kezdete

Kopasz férfit előbb eléri a prosztatarák?
Ha nincs hajunk, nagyobb az esélyünk a prosztatarák kialakulására? Egy új tanulmány összefüggést talált a két dolog között.
Gyorsan kigyógyíthatók a póktól rettegők?
3 óra után hozzá tudtak érni a fóbiások...
Napi horoszkóp - 2012. május 23.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
A nők várható élettartama hosszabb
Fontos a cégeknek a dolgozó egészsége?
Hogy harapjuk érzékien a hölgyet?
Trükk, hogy a nő szinte könyörögjön a csikló izgatásáért
Hogyan fogyjunk le hatékonyan és gyorsan?
6 tipp: még elérhetjük a strandképes alakot!
A COPD-vel küzdők az ágyban is szenvednek
"Nem kapok levegőt szex közben!"

Gyermeknapi programok Budapesten
Animációs filmekkel, koncerttel, gyerekrajz- és játékkiállítással, kézműves foglalkozásokkal, mesékkel, játszóházzal és vásárral várják a gyerekeket szombattól Budapest több helyszínén.
Jubileumi kiállítással ünneplik
Ötszáz éves a Sixtusi Madonna
Gyulay Endre megyés püspök szentelte fel
Díszsírhelyet kapott a Székely himnusz zeneszerzője
Szerdán hirdet társulatot és programot
Pataki András veszi át a soproni színház vezetését
Előbemutató Szentendrén
Új Színház: nyolc premier a következő évadban
A Gézagyerek
Ingyenes színházi matiné középiskolásoknak - tanítási időben
A Szépművészeti Múzeum szervezésében
Világhírű múzeumokban a magyar modernizmus festészete

Két évig nem vezethet a "szlalomozó" szlovák sofőr
Példa értékűnek is nevezhető az a rendőrségi eljárás és bírósági ítélet, ami egy ittasan vezető és emiatt balesetet okozó szlovák állampolgárral szemben folytatott le a hatóság. A taláros testület többek között két évre eltiltotta a vezetéstől a sofőrt.
Baleset a 4-es számú főúton
Hátulról érkezett a baj: szalagkorlátnak csapódott az autó
Felborult egy pótkocsi
Takarmány lepte a 47-est
Vége a csökkenésnek?
Nem mozdultak az üzemanyagárak
Nem bottal verte, hanem egy egész fával
Autót tört a vihar Felcsút és Bodmér között
Frontális baleset Káptalantótinál
Nyolcvan éves bácsi ment frontálisan egy másik autónak
Kékkút közelében
Két autó ütközött: az egyik sofőr meghalt

"Ha nem lesz meg a pénzem, kinyírlak!"
A bíróság előzetes letartóztatásba helyezte azt a sajóvelezdi férfit, akit az Ózdi Rendőrkapitányság Putnoki Rendőrőrse több rendbeli, súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolással gyanúsít. A 38 éves zsarolót egy közelmúltban megtartott rajtaütés eredményeként a Terrorelhárítási Központ műveleti egységei fogták el.
Inkább feladta magát, nehogy gyilkosnak higgyék
Rendőrt hívott a betörő: "Hullát találtam a házban"
Bárhová bejuthatnak a hüllők
Vízisikló bújt a panellakás hálószobájába
A kerítésen átugrálva menekültek volna
Fiatal betörőbandát fogott a rendőrség Abán
Eugene Polley 96 évet élt
Power off: a feltaláló elment, a távirányító itt maradt
Kigyulladt egy földszinti lakás
Tűz a XI. kerületben: meghalt egy idős férfi
Harry Pottert is megzselézte
Mona Lisa, te cukorfalat...! - Ehető képeket készít a művész
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:11 Megkötötte az első adásvételi szerződéseket az NET
- 12:02 Minél több a gyerek, annál magasabb a nyugdíj?
- 11:59 "Ha nem lesz meg a pénzem, kinyírlak!"
- 11:51 Pénzügyi tranzakciós illeték - Gyuris szerint átfogó módosítás kell
- 11:48 A DK nem fogadja el az abortusz tiltását
- 11:45 Jobbik: újra kell tárgyalni az adósságszolgálatot
- 11:42 Kultúrpolitika a Horthy-rendszer árnyékában
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Hetvenöt éve hunyt el a világ első milliárdosa2012.05.23 11:18
- Júliustól a neten is követni lehet a kórházi várólistákat2012.05.23 11:00
- Továbbra sem egyértelmű Románia álláspontja Nyirő József újratemetését illetően2012.05.23 10:13
- A Fidesz Achilles-sarka2012.05.23 09:40
- Adó terhelné a biztosításokat 2013-tól2012.05.23 09:19
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



