Kifizették a sztár bizalmasának műlábát!
Jimmy segít a túlvilágról Hulé Évának?
Egy fiatal zenekar tagjai több száz kilométert utaztak, hogy kifizethessék Zámbó Jimmy egykori bizalmasának az életét megkönnyítő műlábat - Hulé Éva ezzel ismét képes lesz az önálló életre.
2010.05.25 06:30Több hónapos kórházi kezelés után hazatérhet és ismét önálló életet élhet Hulé Éva, Zámbó Jimmy egykori jó barátja - Az asszonynak ugyanis, akinek súlyos betegsége következtében mindkét lábát amputálni kellett, segítségére sietett egy háromtagú fiatal zenekar.
A Magic Of Music tagjai, Szandra, Csaba és Szabolcs egy ismerősüktől hallottak Éva nehéz helyzetéről, és maguk is régóta nagy Jimmy-tisztelők - írja a Napi Ász.
Amikor megtudták, hogy a Király egykori barátja bajban van, úgy döntöttek, kifizetik számára a nélkülözhetetlen műlábat. Nagyon jó érzés volt látni Éva örömét, amikor végre önállóan át tudott ülni a tolószékébe, és kikerekezett a napsütésbe - mesélték a zenekartagok, akik szerint nem tettek nagy dolgot, de ez Éva számára a szabadságot is jelenti.
Csaba elárulta, a nehéz körülmények között élő asszonyt továbbra is szeretnék segíteni - adta hírül a Napi Ász.
Hulé Éva elmesélte a fiataloknak, hogy szeretne hazamenni, de a kórházban töltött napok alatt a villanyt és a gázt kikapcsolták nála.
Egy lábadozó betegnek igen fontos az alapvető kényelem, ezért a zenekar tagjai úgy döntöttek, jótékonysági koncertet szerveznek számára. A bevételből szeretnék rendezni a tartozásait - mondta el a Napi Ásznak a Magic Of Music tagja, aki reméli, a koncerten az első sorokban köszönthetik majd Jimmy egykori bizalmasát is.
Hulé Éva könnyeivel küzdött, amikor köszönetet mondott a fiataloknak. Nemcsak segítségük okozott neki örömet, de olyan kedvesek, öröm volt rájuk nézni is, különösen, hogy az utóbbi hónapokat ő bezárva töltötte. Fantasztikus érzés, hogy Jimmy emléke nekik is jelent valamit - mondta el a Napi Ásznak a beteg asszony.

A művészvilág krémje szülinapozott a brit királynővel
Judi Dench, Paul McCartney, Bono, Kiri Te Kanawa, Tom Stoppard és Mike Leigh is meghívást kapott a II. Erzsébet királynő uralkodásának gyémántjubileuma alkalmából szerdán megrendezett fogdásra, amelyen a művészvilág krémje köszöntötte az uralkodót.
48 órás késéssel végre tűzijátékot is tartottak
Képek - Újra itt a jó idő, bulihangulat dúl Cannes-ban
Így varázsolj Hawaii hangulatot a kertipartidra!
Képek - A Trópusok már a kertben vannak
Rendhagyó megnyitó az öt hónapos Hard Rockban
Képek - Sztárokkal nyílt meg a főváros népszerű szórakozóhelye
Fontos küldetés vár DJ Dominique-re Londonban
Az olimpiára készül a sztár-DJ
A sálakon népszerű minták pólókra költöztek
Képek - A sálat nyáron se kell nélkülözni!
Túlóra-díjak miatt robbant ki az ellentét
Kirúgta a bébiszittert, beperelték Sharon Stone-t

Ausztria - Börtönbe megy a volt bankvezető
Többéves börtönbüntetésre ítélte az osztrák Hypo Alpe Adria Bank volt vezetőjét és három másik vádlottat csütörtökön egy osztrák bíróság hűtlen kezelés miatt egy nagy sajtóérdeklődést kiváltó perben.
Csak az infláció magas Magyarországon?
Az MSZP szerint atomfegyverként pusztít a kormány gazdaságpolitikája
Tavaly már rekordot a döntöttek
Egyre csak nőnek a magánvagyonok Németországban
Elérte a 31,6 gigatonnát
Rekordszinten a világ széndioxid-kibocsátása
18 százalék
Fesztiválbelépők: kedvezményes lehet az áfakulcs
NFM
Szervezeti átalakításokat és fejlesztéseket terveznek a vasúton
Központi terv készül
Jövedelemkülönbségeket csökkentene a kínai kormány

A lámpák kialszanak, a pénisz nem áll fel
Meghökkentő - aki korán elkezd pornót nézni, szinte függővé válik és már nem is izgatja fel egy hús-vér nő?
Nem érdekes már a kapcsolat, a munka?
Az a baj, hogy egyszer mindent megununk
Nagyobb babát kockáztat, aki maga is kövér
A túlsúlyos kismama szülési bonyodalmakra számíthat?
Hamar gyógyul a magasrangú - pávián-körben
Aki magasabban van, gyorsabban helyrejön
Hogyan lehetne könnyebb a táskánk?
Tudjuk, hogy "gyilkol", mégis hordjuk...
Megfejtették a ketogén diéta titkát
Így segít a kemény diéta epilepsziás roham ellen
Napi horoszkóp - 2012. május 24.
Napi előrejelzés 12 jegy számára

Egyre jobban "durvul" a Sziget fellépőlistája
Újabb izgalmas csapatok és előadók mondtak igent a jubileumi Sziget szervezőinek.
Az Esterházyak háromszáz éves hadtörténete
Megújult a fraknói vár fegyverkiállítása
Összesen 216,6 millió jegyet váltottak 2011-ben
Rekordlátogatottságot értek el a francia mozik
Erősödő szekularizációra figyelmeztet a pápa
Teljesen elvilágiasodik Európa?
A belga író és pszichoanalitikus 82 évet élt
Elhunyt Jacqueline Harpman
18 százalék
Fesztiválbelépők: kedvezményes lehet az áfakulcs
Sachs-gyűjtemény
Több mint 40 millió font jött össze az árverésen

Kamionnal ütközött egy szlovák motoros az M5-ösön
Kamionnal ütközött egy szlovák motoros az M5-ös autópályán, a férfit a mentők kórházba szállították, utasa nem sérült meg.
Baleset az M1-M7 autópályák közös szakaszán
Felborult egy autószállító tréler Budaörsnél
A második legjobb időt Romain Grosjean autózta
Monacói Nagydíj - Button nyerte a második szabadedzést
Dőltek a villanyoszlopok is
Döbbenetes képek - Brutális karambol a Gyömrői úton
Kórházba szállították a sofőrt
Súlyos sérülés a 86-oson: kamion és személyautó ütközött
Részeg manőver
Lazán fejre állította az Opelt
Vezetés közben dőlt rá
Menet közben suhant át rajta a kidőlt fa a szélvédőkön keresztül

18+ képek - Lépésről lépésre mutatja meg bombatestét
Az első találkozáskor pont úgy néz ki, mint bármelyik mutatós nő, aki tisztában van adottságaival, és kiemeli, amit ki kell, de mintha nem akarna többet mutatni. Aztán gyorsan lehull a gátlás!
Rákbetegnek hazudta magát az adományokért
Nem haldoklott - a börtönt megúszta, de férje elhagyta
A helyszínen megsemmisítették az egyik bombát
Szó szerint majd' felrobbant a vitatkozó férfi
Magánokirat-hamisítás miatt körözték
Lebilincselő randi: elfogták a húsz éves nőt
A szülők az interneten látták a borzalmat
Videó - Nem az apja volt, aki a gyereket a mosógépbe zárta
Életveszélyes állapotban találtak a férfire
Újabb tűzoltótiszt tűnt el Hevesben
Szolnok megyében
Négy rablás tettesei is rendőrkézen
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:34 Egyre jobban "durvul" a Sziget fellépőlistája
- 20:18 Kamionnal ütközött egy szlovák motoros az M5-ösön
- 20:06 "Argentínában" élt a T. rex rokona
- 19:59 Végleg szétvált az állam és az egyház Norvégiában
- 19:48 Megújult a fraknói vár fegyverkiállítása
- 19:44 Veszélyt jelent Ukrajnára a kettős állampolgárság?
- 19:40 FIFA-kongresszus - Kitüntették Szepesi Györgyöt
StarjobsIngatlan tanácsadó
Otthon CentrumIndkøber
Risskov AutoferienTovábbi friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- ÍRD LE,2012.05.24 19:59
- Lejár az ötnapos határidő: ráfázhat a MAL2012.05.24 18:36
- Az EP elítélte a homofóbiát2012.05.24 17:48
- Wallenberg-szobor: garázdaság miatt nyomoz a rendőrség2012.05.24 17:16
- Jogállamiság, igazságszolgáltatás, hol?2012.05.24 13:29
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter




