Mélybízbe dobnák Claudiát?
Liptai lesz Tilla párja a Megasztárban?
Csupán pár napja tért vissza a képernyőre a gyászoló műsorvezető, úgy hírlik, nemcsak a Mokkába ülhet vissza, bedobták a mélyvízbe is: ő vezetheti Tilla mellett az ötödik Megasztárt.
2010.06.03 07:30ma.huHeteken át folyt a találgatás: ki lesz Tilla műsorvezető párja a tehetségkutató ötödik szériájában. A zártkörű válogatáson Czippán Anett, Rúzsa Magdi, Szekeres Nóra, Horváth Éva és Peller Mariann is részt vett, ám mára biztosnak tűnik, hogy Liptai Claudia a befutó! Egy neve elhallgatását kérő informátor erről tájékoztatta a Napi Ászt, aki szerint akadtak nagyon jó teljesítményt nyújtó jelöltek is.
Claudia régóta összeszokott párost alkot Tillával. Magánéleti problémái miatt kifejezetten szórakoztató műsort nem vezethet, nem lenne hiteles - a Megasztárban nem feltétlenül kell viccelődni, az érzelmek viszont megengedettek.
Egyébként kemény harcra számíthatunk, hiszen a két konkurens csatornán egyszerre indul új tehetségkutató, a nézettség pedig fontos. Koltay Tamás, a TV2 szóvivője ugyanakkor cáfolta, hogy eldőlt volna Tilla műsorvezető párjának személye, a kérdés továbbra is nyitott - adta hírül a Napi Ász.
Liptai Claudia saját döntése alapján május legvégén tért vissza a képernyőre élő műsorba, visszaült a Mokkába.
Korábban ez lehetetlen lett volna, hiszen a sztár komoly magánéleti gondokkal küzd. Április másodikán elveszítette szerelmét, a volt kormányszóvivőt, Daróczi Dávidot, aki önkezével vetett véget életének.
A teljesen kiborult színésznő-műsorvezető ugyanakkor hetekkel korábban már forgatott a Jóban Rosszban stábjával, hiszen az felvételről megy, így nem követelt tőle akkora összeszedettséget, mint egy élő műsor.
Kollégái szerint profin ellátta feladatát, munka közben szinte nem is lehetett észrevenni, hogy mekkora tragédia érte. Egyesek szerint ugyanakkor többször is türelmetlen volt saját teljesítményével szemben.
A Mokka stúdiójában május 31-én reggel öt órakor már jelen volt, hétkor pedig két mondattal összefoglalta az elmúlt hónapok eseményeit.
Azt mondta: nagyon szomorú két hónap áll mögötte, előtte pedig nehéz hónapok és évek. A sok szeretet azonban, amit családjától, szeretteitől és a nézőktől kapott, segíti őt a túlélésben.
Kisimult arccal jelent meg a képernyőn Liptai Claudia
Kapcsolódó írások:
- Liptai Claudia helyett hasonmása vezette az autót
- Film készül Daróczi és Liptai szerelméről?
- Liptai Claudia "átka" Kárász Róbertet is eléri?
- Hazatért Liptai Claudia - Már nevetni is képes
- Choli bácsi: Liptai Claudiát levegőnek tekintem!
- Fotózhatják, de nem szólal meg - Liptai feketében szórakoztatja lányát

Képek - Össze se tudnánk keverni: íme Victoria szemüvegei
Az egykori énekesnő alaposan feltornázta magát az ismert divattervezők sorába - Victoria Beckham stílusa jellegzetes, és az nem hiányzik egyetlen általa tervezett holmiról sem. Megérkeztek 2012-es napszemüvegei.
Elklészültek az aranyozott szobrok
Az Oscarok már Hollywoodban vannak
"Hülyeséget mondtam" - szó sincs rasszizmusról
Megbánta a négerezést a parfümgyáros
Iris van Herpen bizarr cipőkkel rukkolt elő
Képek - Egek! A nők mostmár fogakon is járnak?
Naomi Watts kapta meg a főszerepet
Oscar-esélyes színésznő alakítja Diana hercegnőt a vásznon
Elmaradhatatlan desszertek télen
Gesztenyéből golyót!
Vaslábú Dáin törpöt alakítja a skót színész
Billy Connolly is csatlakozott A hobbit szereplőgárdájához

Minden összeomlik: lemondás-cunami Görögországban
Bomlófélben van a görög kormány, miután pénteken este további kormánytagok jelentették be távozásukat, így tiltakozva az újabb megszorítások ellen, amelyekbe a milliárdos hitelcsomag fejében egyezett bele a kormány.
Ők szóltak
Lezuhant a Malév: nem károgni akart az ÁSZ
Megáll az ország
Tovább sztrájkolnak a görögök
Még egyszer átvizsgálják a Városháza helyzetét
Tarlós: Budapest takarékoskodik
A vezérigazgató függesztette fel a kifizetéseket
Vitézy: a BKK-nál senki nem kapott prémiumot
Nem köthető egy tárcához
HUSZ: a hungarikum rendszerét a kormányhivatal kezébe kell adni
Csoportos létszámleépítés a légitársaságnál
Malév: 2600-ból 2080-an repülnek a cégtől

A férfiak inkább az apjuktól félhetnek, ha szívről van szó
A szívproblémák kockázata nagyobb mértékben öröklődik az apától a férfiak esetében, derült ki egy tanulmányból. Úgy tűnik, az Y kromoszóma hajlamosít a koszorúér-betegségekre.
Nem fegyelmezési gondról van szó
Segítség kell: a gyerek nem növi ki az ágybavizelést!
Házi gyógymódokkal enyhítsünk a tüneteken
Influenzásan terhesen? Így kúráljuk magunkat!
Felhívják a figyelmet a házasság fontosságára
Egyre nehezebben köteleződünk el - miről szól a Házasság Hete?
Áramoljon a vér, nőjön a libidó!
Bemelegítő a szexhez: 3 afrodiziákum Valentin-napra
"Ha 50 éves leszek, annyi a szexnek" - persze...
"Ne hagyd abba!" - A nyugdíjas szex fitten tartja az agyat
Napi horoszkóp - 2012. február 10.
Napi előrejelzés 12 jegy számára

Bieber-bajok: nagyot robbanhat a Grammy-gála
Aki Adele-t várja befutónak a hétvégi Grammy-gálán, az valószínűleg nem csalatkozik, de hogy az utolsó pillanatig semmi sem dől el, arról Justin Bieber, az egyik tavalyi favorit tudna beszélni, aki végül üres kézzel távozott a zenei díjátadó ceremóniáról.
Nagy sikerrel mutatták be a darabot
A pitbull cselekedetei Párizsban
Herendi porcelánok bemutatóját rendezik meg
Porcelánvarázslat a veszprémi Petőfi Színházban
Bemutató a Madách Színházban
Én, József Attila
Balaton, riviéra
Avicii nyitja a Heineken Balaton Soundot
Visszatér Bourne, aki nem is az
Durva videó: Matt Damont keményen kiütik a nyeregből
2012. február 28. - március 4.
Káprázatos színpadi produkció: fellép a Shadowland!

Halál a 42-esen - Cserbenhagyta áldozatát a gázoló
Elmenekült annak az autónak a vezetője, aki csütörtök este egy gyalogos férfit gázolt halálra a 42-es számú főúton Berettyóújfalu és Mezőpeterd között; a cserbenhagyót a rendőrség keresi.
Irány a tömegközlekedés
Szmogriadót rendeltek el Székesfehérváron
Megállásra kényszerítették a személyautót
Fekete terepjáró és símaszk: rablás a XVIII. kerületben
Vagyonosodási vizsgálattól tartanak
Egyre több olasz válik meg luxusautójától
Megcsúszott a jeges úton az autó
Buszt előzött volna: a tűzoltók vágták ki a roncsból
Hárman megsérültek
Sziréna nélkül zúgott bele a rendőrautó a civilbe
Nem tervez elbocsátásokat az Opel
Sosem kop el: nem zár be az autógyár?

18+ képek - Atyaég, ezekkel a cicikkel gyilkolni lehet!
Elképzelni sem tudjuk, hányszor állhatott sorba Sarah Nicola Randall, amikor a melleket osztogatták, de hogy alaposan ki lett tömve mindkét dinnyéje, ahhoz semmi kétség nem férhet!
Pénzt várt - dutyit kapott
Börtön vár a vesztegetős határrendészre
Nem sérült meg senki
Hétszát liter veszélyes vegyület ömlött szét Soroksáron
Uggie a Nintendo játékához adja "nevét"
Játékarc lesz A némafilmes kutyasztárja
Nem jogerős
Pisztollyal hadonászott a szoci: felfüggesztett börtönre ítélték Vadász Jánost
Szombaton eldől, ki megy Bakuba
Gőzerővel készülnek az eurovíziós döntősök
Kristálygömb helyett börtön
Csak saját magáról nem tudta levenni a rontást - négy évet kapott a jósnő
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:00 Napi előrejelzés 12 jegy számára
- 23:35 Mézért imádkoztak a bolgárok
- 22:21 3D-s műhelyben varázsolják a mesét Kecskeméten
- 21:32 Elművelték az afrikai esőerdőket a régi kapások
- 20:12 Kemény pálya: Sarapova kihullott a tenisztornán
- 19:57 Káosztól rettegnek a görögök
- 19:29 18+ képek - Atyaég, ezekkel a cicikkel gyilkolni lehet!
Siemens PSE Kft. Vámügyintéző
Ghibli Kft.Network Engineer
Hays HungaryTovábbi friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - FARSANG 2012 szállás, Valentin-nap szállás, TÉL szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Március 15. szállás
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Busójárás Mohácson, Valentin-napi programok, Húsvéti programok, Még több belföldi program>>
- Nyereményjáték: wellness hétvége
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Ilyen ez a Fidesz:2012.02.11 00:46
- Miért vesztes nép a magyar?2012.02.11 00:43
- Ez forradalom!!! - Gyurcsánynak és Orbánnak mennie kell!!!2012.02.11 00:37
- Orbán ellen összeesküvő nácik a holdról2012.02.11 00:32
- Meghallgatta Navracsicsot az Európai Parlament2012.02.11 00:26
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



