Mónika: "Nekem férfi kell!"
Élvezi a szinglilétet, de egy erős férfikart azért hiányol a sztárműsorvezető
Jól elvagyok egyedül, de jó lenne valaki mellett gyenge nőnek lenni - mondja Erdélyi Mónika, aki két gyermeke mellé nem szeretne már harmadikat, de a keménység jogát szívesen átadná egy határozott férfinak.
2010.06.24 09:31ma.hu
Visszatérő szám az ötös az életében - derült ki Erdélyi Mónikáról a Reflektor TV Őszintén című műsorában, ahol Szily Nórával beszélgetett.
A két nő közt mi másról is eshetett volna szó, mint a férfiakról és a párkapcsolatokról? Mónika elmondta, hogy gyakran éri az a vád, miszerint túl kemény nő, de elmondása szerint erről nem ő tehet, hanem az élet, ami rákényszerítette a keménységre. Ha egy nő mellett nem áll egy erős férfi, aki mellett megengedheti magának a "gyenge" szerepet, akkor nincs sok választása - írja a Napi Ász.
Mónika a keménység felé vezető úton az első lépést akkor tette meg, amikor első kislánya épphogy egy éves lett: férje elhagyta egy másik nőért a kismamát. Két évébe telt talpra állni, majd első házasságához hasonlóan újra 5 évig támaszkodhatott egy erős férfira - mígnem ő repülőbalesetben meg nem halt. A harmadik nagy szerelem is pontosan 5 évig tartott, Murli Gyulával végül azért nem sikerült tartósan együtt maradnia, mert ő megelégedett azzal, amije volt, Mónika ezzel szemben mindig újabb és újabb célokért hajtott - eltérő habitusuk megmérgezte a kapcsolatot. Pedig Mónika nem vágyik nagy dolgokra, csak azt szeretné, ha a gyermekeinek ugyanazt megadhatná, mint amit ő kapott a saját édesanyjától: önálló lakásban kezdhette a felnőtt életet.
A lányokat arra is szeretné felkészíteni, hogy a férfiak időnként elhagyják a nőket, mert ha ezt nem tudják előre, akkor ők is ugyanúgy összeomolhatnak, mint annak idején Mónika. Saját bevallása szerint akkor is kizárólag rajta múlt, hogy nem hagyta el magát teljesen és nem került pszichiátriára. Ha újra felbukkanna egy férfi az életében, akkor mindennél fontosabb, hogy lányai bizalmát elnyerje, enélkül esélye sincs - jelentette ki a Reflektor TV-ben. Mónika egyébként nem itt beszélt először arról, hogy egy évnyi egyedüllét után lassanként kész lenne feladni a szingliséget: Fábry Sándor showjában is beismerte, hogy nemrégiben egy férfi barátilag átölelte és erről eszébe jutott, mennyire hiányzik neki az ilyen jellegű érintés.
Arra azonban eléggé határozottan reagált, amikor Fábry megkérdezte, hajlandó lenne-e feladni tévés munkáját, ha egy férfi erre kérné: nemes egyszerűséggel beintett a showman-nek. Persze ez a kérdés jelenleg aktualitását vesztette, mivel Mónika műsorát nyolc év után egyik napról a másikra levette a képernyőről kenyéradó gazdája, az RTL Klub.

Nem vicc: komancs indiánok fogadták örökbe Johnny Deppet
Épp Új-Mexikóban forgat egy indiánokról szóló filmet Johnny Depp, de nem ez szolgáltatta az apropót a komancs törzs még élő tagjainak, hogy maguk közé fogadják a színészt.
Lesz mit skubizni a strandon
Képek - Ajjajaj! De keresztülnéznénk ezeken a bikiniken
"Nincs még semmilyen dátum!"
Képek - Szakadó eső kísérte Brad Pittet, és az esküvő is csak tolódik
Lángoló ház ejtette foglyul a zordon orvost
Mindenki meghalt: eltemették Doktor House-t is
Kiváló görög salátarecept
Sült is, fokhagymás is, de mégicsak padlizsán
A Sparkle című filmet augusztusban mutatják be
Ezt énekelte utoljára Whitney Houston: filmbetétdal lesz
Csak licitálni kell a néhai elnök kémcsövére
Kihagyhatatlan: most megszerezheti Ronald Reagan vérét!

Megkötötte az első adásvételi szerződéseket az NET
Megkötötte az első adásvételi és bérleti szerződéseket a Nemzeti Eszközkezelő (NET) Zrt. A folyamatban lévő ügyeknél a hitelező felfüggeszti a végrehajtási eljárást, így az érintetteket nem éri hátrány.
A bankokat terhelné
Pénzügyi tranzakciós illeték - Gyuris szerint átfogó módosítás kell
A gyermekek egyharmada alultáplált
Milliók éheznek Jemenben
John D. Rockefeller 1937. május 23-án hunyt el
Hetvenöt éve hunyt el a világ első milliárdosa
Razzia a fővárosi ügyvédeknél
NAV: a "jog doktorainak" hatvan százaléka nem adott nyugtát
Dolgozik az útmutatásokon a kormány
Megnyílik a kínai energiaipar a magántőke előtt
Maradtak nyitott kérdések a jegybanktörvény körül
Júniusban valószínű az IMF/EU-tárgyalás kezdete

Kopasz férfit előbb eléri a prosztatarák?
Ha nincs hajunk, nagyobb az esélyünk a prosztatarák kialakulására? Egy új tanulmány összefüggést talált a két dolog között.
Gyorsan kigyógyíthatók a póktól rettegők?
3 óra után hozzá tudtak érni a fóbiások...
Napi horoszkóp - 2012. május 23.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
A nők várható élettartama hosszabb
Fontos a cégeknek a dolgozó egészsége?
Hogy harapjuk érzékien a hölgyet?
Trükk, hogy a nő szinte könyörögjön a csikló izgatásáért
Hogyan fogyjunk le hatékonyan és gyorsan?
6 tipp: még elérhetjük a strandképes alakot!
A COPD-vel küzdők az ágyban is szenvednek
"Nem kapok levegőt szex közben!"

Elhunyt Lengyel Erzsi színművész
A Színházi Dolgozók Szakszervezete tudatta: életének 84. évében elhunyt Lengyel Erzsi Jászai Mari-díjas színművész.
Zajlanak az egyeztetések
A Magyar Építészeti Múzeum a városligeti múzeumnegyedben kaphat helyet
Számos tisztelője rótta le kegyeletét
A Fiumei úti Nemzeti Sírkertben búcsúztatták Nyirő Józsefet
A hétvége a kicsiké
Gyermeknapi programok Budapesten
Jubileumi kiállítással ünneplik
Ötszáz éves a Sixtusi Madonna
Gyulay Endre megyés püspök szentelte fel
Díszsírhelyet kapott a Székely himnusz zeneszerzője
Szerdán hirdet társulatot és programot
Pataki András veszi át a soproni színház vezetését

Két évig nem vezethet a "szlalomozó" szlovák sofőr
Példa értékűnek is nevezhető az a rendőrségi eljárás és bírósági ítélet, ami egy ittasan vezető és emiatt balesetet okozó szlovák állampolgárral szemben folytatott le a hatóság. A taláros testület többek között két évre eltiltotta a vezetéstől a sofőrt.
Baleset a 4-es számú főúton
Hátulról érkezett a baj: szalagkorlátnak csapódott az autó
Felborult egy pótkocsi
Takarmány lepte a 47-est
Vége a csökkenésnek?
Nem mozdultak az üzemanyagárak
Nem bottal verte, hanem egy egész fával
Autót tört a vihar Felcsút és Bodmér között
Frontális baleset Káptalantótinál
Nyolcvan éves bácsi ment frontálisan egy másik autónak
Kékkút közelében
Két autó ütközött: az egyik sofőr meghalt

A Dunában rekedt egy vízibusz: harminchárom embert mentettek ki
Harminchárom embert mentettek ki a tűzoltók szerdára virradó éjjel a Dunában rekedt városnéző vízi buszból Budapesten; senki nem sérült meg.
Előzetesben a sajóvelezdi zsaroló
"Ha nem lesz meg a pénzem, kinyírlak!"
Inkább feladta magát, nehogy gyilkosnak higgyék
Rendőrt hívott a betörő: "Hullát találtam a házban"
Bárhová bejuthatnak a hüllők
Vízisikló bújt a panellakás hálószobájába
A kerítésen átugrálva menekültek volna
Fiatal betörőbandát fogott a rendőrség Abán
Eugene Polley 96 évet élt
Power off: a feltaláló elment, a távirányító itt maradt
Kigyulladt egy földszinti lakás
Tűz a XI. kerületben: meghalt egy idős férfi
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:55 Robotra bízhatjuk nemsokára a szívünket?
- 12:55 Elhunyt Lengyel Erzsi színművész
- 12:50 A Magyar Építészeti Múzeum a városligeti múzeumnegyedben kaphat helyet
- 12:36 Sziléziai hadifogoly-mészárlás - Azonosítják a magyar áldozatokat
- 12:30 A Dunában rekedt egy vízibusz: harminchárom embert mentettek ki
- 12:29 Nem vicc: komancs indiánok fogadták örökbe Johnny Deppet
- 12:21 A Fiumei úti Nemzeti Sírkertben búcsúztatták Nyirő Józsefet
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- ÍRD LE,2012.05.23 12:51
- A Fidesz Achilles-sarka2012.05.23 12:49
- NAV: a "jog doktorainak" hatvan százaléka nem adott nyugtát2012.05.23 12:22
- Hetvenöt éve hunyt el a világ első milliárdosa2012.05.23 11:18
- Júliustól a neten is követni lehet a kórházi várólistákat2012.05.23 11:00
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



