Mandy bőrönddel a kezében állított be
Kozsó pánikba esett: megijedt a saját lányától!
Három éves korában hagyta el, és 13 éven át szinte semmit nem tudott róla - de a lány egyszercsak egy bőrönddel állított be hozzá. Kozsó mára nemcsak a helyzettel barátkozott meg, de lányával is remek kapcsolatot alakított ki.
2010.06.25 11:31ma.hu
Tudott a lányáról, de nem tartotta vele a kapcsolatot. Kozsó a válása után sokáig próbált apa maradni, de hiába küzdött a bíróságon is lánya láthatási jogáért, be kellett látnia, állandó utazgatásai gyakorlatilag alkalmatlanná teszik a feladatra és Amandának jobb is, ha biztos környezetben nő fel.
Már csak emlékeiben létezett a csöpp lányka, amikor három évvel ezelőtt egy gyönyörű lány, szinte kész felnőtt nő állt meg a kapuja előtt, kezében egy bőrönddel és közölte: "Apa, itt vagyok, és ezentúl veled szeretnék élni" - mesélte a zenész a Meglepetésnek.
A kezdeti döbbenetet szinte pillanatok alatt váltotta fel a páni félelem, hisz Kozsó korábban soha nem volt a szó szoros értelmében vett apa, nem nevelt gyermeket, és akkor ott állt az a 16 éves lány, aki azt várja, hogy mostantól apaként viselkedjen? A válás óta az anya rokonai kifejezetten tiltották Mandyt Kozsótól, úgy vélték, nem tenne jót a fejlődésének, bár a gyermek azt pontosan tudta, hogy ki az édesapja. Úgyhogy mikor 16 éves lett, úgy döntött, épp itt az ideje, hogy összeismerkedjenek, és hogy ez ne csak néhány hétvégi találkozásban valósuljon meg, egyszerűen fogta magát és minden előzetes jelzés nélkül odacuccolt a zenészhez. Azóta eltelt három év, és bár Kozsó a Meglepetésnek azt mondta, továbbra sincs halvány fogalma, hogyan is kell gyereket nevelni, Mandyvel kifejezetten jó kapcsolat alakult ki köztük.
A késői összeismerkedésnek köszönhetően viszonyukat sokkal inkább a baráti hangulat jellemzi, semmint a klasszikus apa-lánya felállás, egyenrangú félként beszélgetnek egymással, sőt, gyakran együtt járnak bulizni is. Ilyenkor Kozsó nem szólja meg lánya kinézetét, inkább az idősebb férfi szemszögéből látja el tanácsokkal. Egyvalamit visel csak nehezen: a jelek szerint hamarosan újra "elveszíti" lányát, hisz az időközben 19 évessé vált főiskolás Amanda nemrégiben bejelentette, szeretne összeköltözni barátjával, egy külön albérletbe. Kozsónak ez kissé rosszul esik, hisz épphogy kezdte megszokni, hogy újra van lánya, most megint el kell távolodniuk egymástól, de öröm az ürömben, hogy ezúttal csak fizikai távolságról lehet beszélni, lélekben együtt maradnak.
A költözés fájdalmát pedig az enyhíti a zenész számára, hogy mostanában Amerikában próbál szerencsét, így nem kell végignéznie Mandy pakolászását. Csak attól fél kicsit, milyen érzés lesz, mikor hazaér, hogy újra üres a lakás.

Meggyel nem piskóta!
Ha szeretjük a piskótával készülő süteményeket, remek ajánlat lehet a meggyes piskóta egy kellemes délutáni teázáshoz, kávézáshoz.
Többszöröse folyt be az aukción a vártnak
Liz Taylor javai 183 millió dollárt értek
Beckhamné előállt a 2012-es kollekcióval
Képek - Össze se tudnánk keverni: íme Victoria szemüvegei
Elklészültek az aranyozott szobrok
Az Oscarok már Hollywoodban vannak
"Hülyeséget mondtam" - szó sincs rasszizmusról
Megbánta a négerezést a parfümgyáros
Iris van Herpen bizarr cipőkkel rukkolt elő
Képek - Egek! A nők mostmár fogakon is járnak?
Naomi Watts kapta meg a főszerepet
Oscar-esélyes színésznő alakítja Diana hercegnőt a vásznon

Minden összeomlik: lemondás-cunami Görögországban
Bomlófélben van a görög kormány, miután pénteken este további kormánytagok jelentették be távozásukat, így tiltakozva az újabb megszorítások ellen, amelyekbe a milliárdos hitelcsomag fejében egyezett bele a kormány.
Ők szóltak
Lezuhant a Malév: nem károgni akart az ÁSZ
Megáll az ország
Tovább sztrájkolnak a görögök
Még egyszer átvizsgálják a Városháza helyzetét
Tarlós: Budapest takarékoskodik
A vezérigazgató függesztette fel a kifizetéseket
Vitézy: a BKK-nál senki nem kapott prémiumot
Nem köthető egy tárcához
HUSZ: a hungarikum rendszerét a kormányhivatal kezébe kell adni
Csoportos létszámleépítés a légitársaságnál
Malév: 2600-ból 2080-an repülnek a cégtől

Nem hízik el a gyerek, ha soká szoptat az anya?
A szoptatás csökkenti a gyermekek elhízásának esélyét, amennyiben az anya a terhessége alatt cukorbeteg volt. De ugyanez igaz akkor is, ha nem jelentkezett diabétesz az áldott állapot idején - állapította meg egy új tanulmány.
Napi horoszkóp - 2012. február 11.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
A szívproblémákat az apától örököljük?
A férfiak inkább az apjuktól félhetnek, ha szívről van szó
Nem fegyelmezési gondról van szó
Segítség kell: a gyerek nem növi ki az ágybavizelést!
Házi gyógymódokkal enyhítsünk a tüneteken
Influenzásan terhesen? Így kúráljuk magunkat!
Felhívják a figyelmet a házasság fontosságára
Egyre nehezebben köteleződünk el - miről szól a Házasság Hete?
Áramoljon a vér, nőjön a libidó!
Bemelegítő a szexhez: 3 afrodiziákum Valentin-napra

Bieber-bajok: nagyot robbanhat a Grammy-gála
Aki Adele-t várja befutónak a hétvégi Grammy-gálán, az valószínűleg nem csalatkozik, de hogy az utolsó pillanatig semmi sem dől el, arról Justin Bieber, az egyik tavalyi favorit tudna beszélni, aki végül üres kézzel távozott a zenei díjátadó ceremóniáról.
Nagy sikerrel mutatták be a darabot
A pitbull cselekedetei Párizsban
Herendi porcelánok bemutatóját rendezik meg
Porcelánvarázslat a veszprémi Petőfi Színházban
Bemutató a Madách Színházban
Én, József Attila
Balaton, riviéra
Avicii nyitja a Heineken Balaton Soundot
Visszatér Bourne, aki nem is az
Durva videó: Matt Damont keményen kiütik a nyeregből
2012. február 28. - március 4.
Káprázatos színpadi produkció: fellép a Shadowland!

Halál a 42-esen - Cserbenhagyta áldozatát a gázoló
Elmenekült annak az autónak a vezetője, aki csütörtök este egy gyalogos férfit gázolt halálra a 42-es számú főúton Berettyóújfalu és Mezőpeterd között; a cserbenhagyót a rendőrség keresi.
Irány a tömegközlekedés
Szmogriadót rendeltek el Székesfehérváron
Megállásra kényszerítették a személyautót
Fekete terepjáró és símaszk: rablás a XVIII. kerületben
Vagyonosodási vizsgálattól tartanak
Egyre több olasz válik meg luxusautójától
Megcsúszott a jeges úton az autó
Buszt előzött volna: a tűzoltók vágták ki a roncsból
Hárman megsérültek
Sziréna nélkül zúgott bele a rendőrautó a civilbe
Nem tervez elbocsátásokat az Opel
Sosem kop el: nem zár be az autógyár?

18+ képek - Atyaég, ezekkel a cicikkel gyilkolni lehet!
Elképzelni sem tudjuk, hányszor állhatott sorba Sarah Nicola Randall, amikor a melleket osztogatták, de hogy alaposan ki lett tömve mindkét dinnyéje, ahhoz semmi kétség nem férhet!
Pénzt várt - dutyit kapott
Börtön vár a vesztegetős határrendészre
Nem sérült meg senki
Hétszát liter veszélyes vegyület ömlött szét Soroksáron
Uggie a Nintendo játékához adja "nevét"
Játékarc lesz A némafilmes kutyasztárja
Nem jogerős
Pisztollyal hadonászott a szoci: felfüggesztett börtönre ítélték Vadász Jánost
Szombaton eldől, ki megy Bakuba
Gőzerővel készülnek az eurovíziós döntősök
Kristálygömb helyett börtön
Csak saját magáról nem tudta levenni a rontást - négy évet kapott a jósnő
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:20 Orbán óvatosan, de kuruckodna Európával
- 9:12 Webbetyárság: az Anonymus kikészítette a CIA-t
- 9:03 Szálló port szuszog a város - szmogriadó Salgótarjánban
- 8:55 Nem hízik el a gyerek, ha soká szoptat az anya?
- 7:29 Meggyel nem piskóta!
- 0:00 Napi előrejelzés 12 jegy számára
- 23:35 Mézért imádkoztak a bolgárok
Adecco Kft.Kereskedő
VIA Bérautó Kft.Üzletvezető
Budapesti cégTovábbi friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - FARSANG 2012 szállás, Valentin-nap szállás, TÉL szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Március 15. szállás
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Busójárás Mohácson, Valentin-napi programok, Húsvéti programok, Még több belföldi program>>
- Nyereményjáték: wellness hétvége
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Orbán ellen összeesküvő nácik a holdról2012.02.11 09:03
- Meghallgatta Navracsicsot az Európai Parlament2012.02.11 08:58
- Ilyen ez a Fidesz:2012.02.11 00:46
- Miért vesztes nép a magyar?2012.02.11 00:43
- Ez forradalom!!! - Gyurcsánynak és Orbánnak mennie kell!!!2012.02.11 00:37
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



