Kamionos égett halálra a lezuhant Cessnában
"Megmentette az életem" - Szobi Balázs párja a gépen lett volna
Sokként érte az országot, hogy az ismert kamionversenyző, Szobi Balázs és Kollega Tarsoly Tamás is azon a gépen ült, mely hétfő este Óbudán lezuhant, kigyulladt, és mindhárom utasa életét vesztette. Balázs kedvesének szintén a gépen kellett volna lennie. Ha megvárják.
2010.07.07 08:30Vigasztalhatatlan Polgár Ildikó szépségkirálynő, aki a dakaros kamionos, Szobi Balázs párja volt. A kamionversenyző és sajtósa, Kollega Tarsoly Tamás is azon a Cessna típusú kisgépen ült, amely két nappal ezelőtt lezuhant Óbudán, egy víkendház telkén. Mindhárom utas meghalt a szerencsétlenségben.
Azért repültek fel, hogy a terepralis szakágvezető downhill-ben versenyző fiát Liszi Attilát és társait lefotózzák. Tamás vezette a gépet, aki gyakorlott pilóta volt. Mégis megtörtént a baj: egy fordulónál a harmadik kör megtétele után alacsonyabban repült, gázt adott, de nem sikerült megemelnie a gépet. Először oldalára fordult, majd orral a földbe csapódott - adta hírül a Napi Ász.
Polgár Ildikó képtelen feldolgozni a tragédiát - mint a lapnak elmondta, egyszerűen nem tudja elhinni, nagyon hiányzik neki Balázs! Úgy volt, ő is velük meg repülni, de nem tudták megvárni, sokat késett volna. A párja ezzel megmentette az életét... Amikor meghallotta, mi történt, azonnal hívogatni kezdte az ismerősöket, hátha nem arról a gépről van szó...
Ildikó a Napi Ásznak könnyek között mesélte: Szobi Balázs három évvel ezelőtt látta meg egy rendezvényen. Azt mondta, akkor már tudta: ez a szép lány a barátnője lesz.
2009-ben találkoztak újra, többször hívta randira Ildikót. Majd egy óriási dologgal lepte meg. Tudta, hogy a szülei sosem repültek még, kitalálta, menjenek el értük és szálljanak együtt gépre. Még vacsorával is kedveskedett nekik.
A negyedik randinál csattant el az első csók. Az összhang akkora volt köztük, hogy a hatodik találkozás után összeköltöztek. Múlt héten beszélgettek éppen házasságról és gyermekről. Balázs azt mondta, pár éven belül szeretne babát, mindegy, lány vagy fiú, de a sportolást gokarttal kezdje - emlékezett könnyes szemmel a gyászoló kedves a Napi Ászban.
Tudjon meg többet a repülőgép-szerencsétlenségről!
Kapcsolódó írások:

Nem vicc: komancs indiánok fogadták örökbe Johnny Deppet
Épp Új-Mexikóban forgat egy indiánokról szóló filmet Johnny Depp, de nem ez szolgáltatta az apropót a komancs törzs még élő tagjainak, hogy maguk közé fogadják a színészt.
Lesz mit skubizni a strandon
Képek - Ajjajaj! De keresztülnéznénk ezeken a bikiniken
"Nincs még semmilyen dátum!"
Képek - Szakadó eső kísérte Brad Pittet, és az esküvő is csak tolódik
Lángoló ház ejtette foglyul a zordon orvost
Mindenki meghalt: eltemették Doktor House-t is
Kiváló görög salátarecept
Sült is, fokhagymás is, de mégicsak padlizsán
A Sparkle című filmet augusztusban mutatják be
Ezt énekelte utoljára Whitney Houston: filmbetétdal lesz
Csak licitálni kell a néhai elnök kémcsövére
Kihagyhatatlan: most megszerezheti Ronald Reagan vérét!

Megkötötte az első adásvételi szerződéseket az NET
Megkötötte az első adásvételi és bérleti szerződéseket a Nemzeti Eszközkezelő (NET) Zrt. A folyamatban lévő ügyeknél a hitelező felfüggeszti a végrehajtási eljárást, így az érintetteket nem éri hátrány.
A bankokat terhelné
Pénzügyi tranzakciós illeték - Gyuris szerint átfogó módosítás kell
A gyermekek egyharmada alultáplált
Milliók éheznek Jemenben
John D. Rockefeller 1937. május 23-án hunyt el
Hetvenöt éve hunyt el a világ első milliárdosa
Razzia a fővárosi ügyvédeknél
NAV: a "jog doktorainak" hatvan százaléka nem adott nyugtát
Dolgozik az útmutatásokon a kormány
Megnyílik a kínai energiaipar a magántőke előtt
Maradtak nyitott kérdések a jegybanktörvény körül
Júniusban valószínű az IMF/EU-tárgyalás kezdete

Kopasz férfit előbb eléri a prosztatarák?
Ha nincs hajunk, nagyobb az esélyünk a prosztatarák kialakulására? Egy új tanulmány összefüggést talált a két dolog között.
Gyorsan kigyógyíthatók a póktól rettegők?
3 óra után hozzá tudtak érni a fóbiások...
Napi horoszkóp - 2012. május 23.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
A nők várható élettartama hosszabb
Fontos a cégeknek a dolgozó egészsége?
Hogy harapjuk érzékien a hölgyet?
Trükk, hogy a nő szinte könyörögjön a csikló izgatásáért
Hogyan fogyjunk le hatékonyan és gyorsan?
6 tipp: még elérhetjük a strandképes alakot!
A COPD-vel küzdők az ágyban is szenvednek
"Nem kapok levegőt szex közben!"

Elhunyt Lengyel Erzsi színművész
A Színházi Dolgozók Szakszervezete tudatta: életének 84. évében elhunyt Lengyel Erzsi Jászai Mari-díjas színművész.
Zajlanak az egyeztetések
A Magyar Építészeti Múzeum a városligeti múzeumnegyedben kaphat helyet
Számos tisztelője rótta le kegyeletét
A Fiumei úti Nemzeti Sírkertben búcsúztatták Nyirő Józsefet
A hétvége a kicsiké
Gyermeknapi programok Budapesten
Jubileumi kiállítással ünneplik
Ötszáz éves a Sixtusi Madonna
Gyulay Endre megyés püspök szentelte fel
Díszsírhelyet kapott a Székely himnusz zeneszerzője
Szerdán hirdet társulatot és programot
Pataki András veszi át a soproni színház vezetését

Két évig nem vezethet a "szlalomozó" szlovák sofőr
Példa értékűnek is nevezhető az a rendőrségi eljárás és bírósági ítélet, ami egy ittasan vezető és emiatt balesetet okozó szlovák állampolgárral szemben folytatott le a hatóság. A taláros testület többek között két évre eltiltotta a vezetéstől a sofőrt.
Baleset a 4-es számú főúton
Hátulról érkezett a baj: szalagkorlátnak csapódott az autó
Felborult egy pótkocsi
Takarmány lepte a 47-est
Vége a csökkenésnek?
Nem mozdultak az üzemanyagárak
Nem bottal verte, hanem egy egész fával
Autót tört a vihar Felcsút és Bodmér között
Frontális baleset Káptalantótinál
Nyolcvan éves bácsi ment frontálisan egy másik autónak
Kékkút közelében
Két autó ütközött: az egyik sofőr meghalt

A Dunában rekedt egy vízibusz: harminchárom embert mentettek ki
Harminchárom embert mentettek ki a tűzoltók szerdára virradó éjjel a Dunában rekedt városnéző vízi buszból Budapesten; senki nem sérült meg.
Előzetesben a sajóvelezdi zsaroló
"Ha nem lesz meg a pénzem, kinyírlak!"
Inkább feladta magát, nehogy gyilkosnak higgyék
Rendőrt hívott a betörő: "Hullát találtam a házban"
Bárhová bejuthatnak a hüllők
Vízisikló bújt a panellakás hálószobájába
A kerítésen átugrálva menekültek volna
Fiatal betörőbandát fogott a rendőrség Abán
Eugene Polley 96 évet élt
Power off: a feltaláló elment, a távirányító itt maradt
Kigyulladt egy földszinti lakás
Tűz a XI. kerületben: meghalt egy idős férfi
ma.hu legfrissebb hírei:
- 13:13 Jön a foci- és olimpiaadó?
- 12:59 Citromriasztás országszerte: jönnek a zivatarok!
- 12:55 Robotra bízhatjuk nemsokára a szívünket?
- 12:55 Elhunyt Lengyel Erzsi színművész
- 12:50 A Magyar Építészeti Múzeum a városligeti múzeumnegyedben kaphat helyet
- 12:36 Sziléziai hadifogoly-mészárlás - Azonosítják a magyar áldozatokat
- 12:30 A Dunában rekedt egy vízibusz: harminchárom embert mentettek ki
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- A Fidesz Achilles-sarka2012.05.23 13:11
- ÍRD LE,2012.05.23 12:51
- NAV: a "jog doktorainak" hatvan százaléka nem adott nyugtát2012.05.23 12:22
- Hetvenöt éve hunyt el a világ első milliárdosa2012.05.23 11:18
- Júliustól a neten is követni lehet a kórházi várólistákat2012.05.23 11:00
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



