Claudia 37, Panka 4 éves lett
Lánya szülinapját sem ünnepli együtt Liptai és Gesztesi
Liptai Claudia harminchét, gyermeke, Panka pedig négy esztendős lett - akár közös családi szülinapot is tarthatnának, de úgy tűnik, a szülőket nem láthatja együtt a kislány.
2010.07.16 07:40ma.hu - Fotó: Kiskegyed.huGesztesi Károly nem szeretne párhuzamot vonni a négy esztendővel ezelőtti események és a ma között - Annak idején nem lehetett jelen, amikor kislánya, Panka megszületett. Úgy véli, hagyjuk a múltat, neki nincs lelkifurdalása, és minden születésnap más.
Délelőtt a házában tartanak egy kis zsúrt Pankának, a nagyszülőkkel, volt párja, Liptai Claudia azonban forgat, ő délután köszönti fel a lányukat. Gesztesi hozzátette: akkor már neki lesz munkája, így nem vesz részt az eseményen.
A tópartra kitelepült Mokka munkatársai mind felköszöntötték Liptai Claudiát a Balatonon, ahol jókedvűen és kivirultan vezette a műsort. Kárász Robi verssel kedveskedett, egy ételszobrász dinnyéből faragott ajándékot, egy kisrepülő pedig végighúzta a feliratot az égen: Boldog születésnapot, Clau! A meghatódott sztárt még egy nyaraló turista is felköszöntötte rózsával - adta hírül a Napi Ász.
Liptai Claudia meglehetősen nehéz éven van túl. Az esztendő elején mondták ki hivatalosan is válását Gesztesi Károllyal, akivel egyébként máig baráti a kapcsolata.
Gyermekükkel, Pankával közösen foglalkoznak, édesapja is annyit van a kislánnyal, amennyit csak lehet. Claudia a tél végén szerelembe esett Daróczi Dávid volt kormányszóvivővel, s a boldogság látszólag felhőtlen volt.
Aztán jött a tragikus hír: Daróczi április másodikán véget vetett az életének. A 37 éves férfire barátja, Batiz András lakásán találtak rá holtan.
Liptainak ettől kezdve nemcsak gyászát kellett elviselnie, de szembesülnie kellett a sajtóban nap mint nap megjelenő fejleményekkel is.
Közben Daróczi Dávid családja és közte is feszültté vált a viszony. Legutóbb feltűnt egy fiatal nő is, aki azt állítja, ő volt az egykori kormányszóvivő szeretője.
Liptai Claudia május végén visszatért dolgozni: először a Jóban Rosszban sorozat forgatásaira - ahol kollégái szerint abszolút profin látta el feladatát -, majd a Mokka műsorvezetői székébe is visszaült.
Nincs ideje a gyászra Liptainak?

Jól remeg: zöldségkocsonya vegáknak és húsevőknek
Sok-sok zöldséggel, zöldfűszerekkel, zselatinnal készül a zöldségkocsonya, amelyet elsősorban előételként tálalhatunk.
George Clooney-t és Brad Pittet elcsábítaná
Miss Röfi üdvözli a BAFTA-gála vendégeit
Arcfeszesítőként árulják a felfújt ajkakat
Meghökkentő képek - rajzfilmes szájjal erősítenek a japán nők
Tíz évig volt a diktátor társa
100 éves lenne Hitler felesége - Portré Eva Braunról
Radcliffe a nagy nyomással magyarázza az ivást
Részegen állt kamera elé Harry Potter
Nőies pulcsik az utolsó hideg hetekre
Képek - Belehúz a tél: vastagon is csábosan!
Február 6-án ünnepli születésnapját a díva
Kevesen hitték, de megélte: 95 éves lett Gábor Zsazsa

Képviselőink zsebét tömi az egykulcsos adó?
Jól jártak az egykulcsos adó bevezetésével az országgyűlési képviselők, családi állapotuktól és bizottsági helyüktől függően átlagosan hetvenezer forinttal visznek haza többet.
Dokik üres zsebe
Belefulladnak az adósságba a kórházak?
Megy a Malév után?
Tovább esik a forint renoméja
Brutális létszámcsökkentés
15 ezer közalkalmazottat tesz az utcára Athén
9,5 százalék
Felesekből növelte az egekbe a nyereségét a Zwack
Beszólt a Fidesz
Minden pénzt maguknak akarnak a szocik?
292,38
Még mindig nincs 300 forint egy euró

Megdöbbentő: veszélyben a sokat költözött gyerekek egészsége
Azok a gyermekek, akiket életük korai szakaszában kétszer vagy háromszor is költöztettek, sokkal hajlamosabbak az illegális kábítószerek használatára, egészségük fokozott veszélyben van - állítja egy tanulmány.
Napi horoszkóp - 2012. február 7.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
A diabétesz terhesen rizikóval jár
Beteg babája lehet a cukorbeteg terhes nőnek
Sok férfi ferdít az anyagi helyzetét illetően
A legtöbb pasi azt hiszi: a nőt a pénzzel lehet megfogni?
Vitamingazdagok, élénkítők, a rák ellen is védenek
7 étel, amivel túlélheted a februárt!
Nemcsak az anya lehet a hibás
Bajban: 30 év felett a nő és a férfi is emeli a gyerek autizmusának kockázatát
Szellemileg frissebbek maradnak a teázó idősek
Az önellátás kulcsa: a zöld tea!

A holtaknak már mindegy
A Boris Vian-életműsorozat tizedik kötete (az itthon 1991-ben Minden hulla fekete címmel megjelent regény) a második volt a Vian által Vernon Sullivan álnéven publikált könyvek sorában.
Bács Ferenc, a szürke
Napi aranyos: aláírást gyűjtenek a magyar Gandalfért
Aláírást gyűjtenek
Csurka nevét biggyesztenék az Új Színházra?
Fogadás és koszorú
Erzsébet királynő is Charles Dickensre szamárfülel
Abel Ferrara filmre viszi
Depardieu Strauss-Kahnba öltözik
A karakterszínész 82 éves volt
Elhunyt Ben Gazzara, a "rosszfiú"
"Folyamatos átalakulásban van a zeneipar"
Változás az Artisjus élén: Victor Máté váltja Bródy Jánost

Tilosban hajtott a sínekre - Majdnem belehalt
Kisteherautó ütközött személyvonattal a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Bodrogkeresztúr és Olaszliszka-Tolcsva állomás között hétfő délben, a kocsi vezetője súlyosan megsérült.
Bianchi többet akar
Bianchi versenyezni is szeretne az F1 mellett
Elütötte a román kamion
Halálra gázoltál az elcsúszó kerékpárost
Mindkét sávot lezárták
Kamion csúszott az árokba a 47-es főúton
Elvesztette ez uralmát az autó felett
Lesodródott a kocsival - szörnyethalt az idős asszony
Senki sem sérült meg
Két baleset: szétcsúszkálták az utakat Fejér megyében
Legyőzendő akadályok
Rengeteg motoros esemény dübörög majd a Hungaroringre

Bűztrutymós söprűvel támadnak a bliccelőkre
Eddig nem túl nagy sikerrel vette fel a harcot az indonéz vasúttársaság a vonatok tetején kapaszkodó "szörfölőkkel" szemben, ezért új módszerhez folyamodtak. Ez ugyanúgy halálos lehet, akárcsak az extrém sport.
Mindketten megsérültek
Égő lakásából vetette ki magát egy anya a gyerekével
Sikerült visszahozni az életbe
Részeget mentettek a rendőrök a fagyban
Ha egyszer meglengeti ezeket a dudákat...!
18+ képek - Kelly Bell melleivel tényleg harangozni lehet
Lezárták a nyomozást
Két és fél éves volt: agyonverhették a devecseri kisfiút
Meleg víz és jó meleg
Nincs már gáz Szombathelyen - megszüntették a szivárgás
Az orvos sem tudott odajutni a vajúdó nőhöz
Elzárta a hó a szülő nőt - Hófehérke lett a lánya neve
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Castro az atomháborútól retteg
- 8:34 Videó - Félrelépett Medveczky Ilona
- 8:24 Elfogták a magyar turisták gyilkosait Etiópiában
- 8:15 Megdöbbentő: veszélyben a sokat költözött gyerekek egészsége
- 8:14 Oroszlánszerződés: a magyar törvények felett áll az IMF
- 8:08 Két település teljesen megközelíthetetlen Borsodban
- 8:04 Kést szorítottak a pultos nyakához
Főtáv ZRt.Finance Manager
AB InBevMinőségellenőr
Prohumán 2004 Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - FARSANG 2012 szállás, Valentin-nap szállás, TÉL szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Március 15. szállás
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Busójárás Mohácson, Valentin-napi programok, Húsvéti programok, Még több belföldi program>>
- Nyereményjáték: wellness hétvége
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Heves magyar reakciók: elképedt az amerikai politológus a kuruckodáson2012.02.07 08:58
- Ilyen ez a Fidesz:2012.02.07 08:55
- Kommunista panamák!2012.02.07 08:50
- Schmitt miatt röhög rajtunk a világ2012.02.07 08:32
- A jobbikos "nem kér a zsidókból": lenácizta Izraelt Gyöngyösi2012.02.07 08:25
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



