Fizetés nélküli szabadságon Buci
Stohl: Egyetlen pillanat alatt tönkretettem 43 évet
Ennél nagyobbat bukni nem lehet - vélekedik az ismert színész. Stohl András szerint, aki májusi balesete óta először adott interjút, tíz év kell ahhoz, hogy a történteket feldolgozza.
2010.07.19 07:55Nemcsak lelkileg, anyagilag is jóval nehezebb helyzetben van Stohl András, mint májusban okozott, súlyos közlekedési balesete előtt. Igaz, a Tűzvonalban sorozatba talán még visszatérhet. Bár a hírek szerint karakterét megölik, ő elmondta: Bordás őrnagynak marad lehetősége az újrakezdésre. Ugyanakkor Buci tudja: szembe kell néznie a következményekkel.
Mint a Vasárnap Reggelnek elmondta: az ember éli az életét, aztán jön egy pillanat, ami megváltoztathatatlan. Egy lehetőse van csak: vállalni a felelősséget, odaállni tisztességgel és minden trükk nélkül. Akkor talán elhiszik neki, hogy nem akar a felelősség alól kibújni. Magával kell elszámolnia. Döbbenetes, hogyan lehet egyetlen pillanat alatt tönkretenni 43 évet - vallotta szomorúan Stohl András.
Nem hiszi, hogy a Nemzeti Színház vezető színészeként, az RTL Klub arcaként és a Tűzvonalban főhőseként nagyobb ismertsége lehetett volna, ebből az következik: ennél nagyobbat bukni sem lehet. Tíz év múlva talán ezt is fel lehet dolgozni - mondta Buci a Vasárnap Reggelben, aki hozzátette, belátja, dolgozni kell ahhoz, hogy családját eltarthassa.
A mai világban senki sem teheti meg, hogy lassít - állapította meg Stohl. A sárga csekkek neki is jönnek, támogatja az édesanyját, és fontos számára, hogy sokat legyen a nővérével is. Valamit rosszul csinált, mert nem tudott felhalmozni olyan vagyont, hogy mindezt megoldja. Húzni kell a nadrágszíjon - vallotta be a Vasárnap Reggelnek a sztár.
Stohl András most színházi munkáiból igyekszik megélni családjával. Annyi bizonyos, hogy a Nemzeti Színházban marad, Alföldi Róbert három darabban is számít rá. Most kétszer annyit kénytelen dolgozni, mint korábban.
A feszültséget pedig otthon vezeti le a szórakozás helyett. Lovagolni a szokott. Buci elmondta: párjával, Ancsikával rádöbbentek, hogy annyit már régen beszélgettek, mint mostanság. Legkisebb lányára, Franciskára is több idő jut. Vadászni viszont mostanság nem mehet.
Stohl és kedvese egyelőre nem gondolkodik újabb babán - mint a színész elmondta, jelenlegi helyzetükben ezen nem törhetik a fejüket, de semmi sem kizárt persze. A kis hercegnő viszont most kitölti az életüket - adta hírül a Vasárnap Reggel.
A pokolból is visszajön Stohl András

Képek - Újra itt a jó idő, bulihangulat dúl Cannes-ban
Az őszies hűvös időt néhány óra alatt felváltotta a megszokott napsütéses nyári meleg a francia Riviérián, és a 65. cannes-i fesztivál is visszatért a megszokott kerékvágásba.
Így varázsolj Hawaii hangulatot a kertipartidra!
Képek - A Trópusok már a kertben vannak
Rendhagyó megnyitó az öt hónapos Hard Rockban
Képek - Sztárokkal nyílt meg a főváros népszerű szórakozóhelye
Fontos küldetés vár DJ Dominique-re Londonban
Az olimpiára készül a sztár-DJ
A sálakon népszerű minták pólókra költöztek
Képek - A sálat nyáron se kell nélkülözni!
Túlóra-díjak miatt robbant ki az ellentét
Kirúgta a bébiszittert, beperelték Sharon Stone-t
Újraforgatják A hét mesterlövészt
Vadnyugatira vált Tom Cruise: ő lehet a fő mesterlövész

Az MSZP szerint atomfegyverként pusztít a kormány gazdaságpolitikája
Az MSZP szerint bár Matolcsy György a pénzügyi tranzakciós illetéket tartja "taktikai atomfegyvernek", valójában a kormány gazdaságpolitikája ér fel egy atomfegyver pusztításával.
Tavaly már rekordot a döntöttek
Egyre csak nőnek a magánvagyonok Németországban
Elérte a 31,6 gigatonnát
Rekordszinten a világ széndioxid-kibocsátása
18 százalék
Fesztiválbelépők: kedvezményes lehet az áfakulcs
NFM
Szervezeti átalakításokat és fejlesztéseket terveznek a vasúton
Központi terv készül
Jövedelemkülönbségeket csökkentene a kínai kormány
Építőipar a szomszédban
Leier: egymilliárdos ingatlanfejlesztésbe kezd Győrben

Az a baj, hogy egyszer mindent megununk
Sajnos, a fenti kijelentés igaz - nehezen találunk olyan embert, aki hosszú évek után is ugyanúgy becsül valamit, mint amikor még új volt a dolog. Vajon van erre gyógyír?
Nagyobb babát kockáztat, aki maga is kövér
A túlsúlyos kismama szülési bonyodalmakra számíthat?
Hamar gyógyul a magasrangú - pávián-körben
Aki magasabban van, gyorsabban helyrejön
Hogyan lehetne könnyebb a táskánk?
Tudjuk, hogy "gyilkol", mégis hordjuk...
Megfejtették a ketogén diéta titkát
Így segít a kemény diéta epilepsziás roham ellen
Napi horoszkóp - 2012. május 24.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Akár a buszon is bevethető lenne a segítség
Azonnal segítene szorongáskor az okostelefon?

Teljesen elvilágiasodik Európa?
Európa, azon belül is a régi keresztény hagyományokkal rendelkező országok erősödő szekularizációjára hívta fel a figyelmet csütörtökön a katolikus egyházfő.
A belga író és pszichoanalitikus 82 évet élt
Elhunyt Jacqueline Harpman
18 százalék
Fesztiválbelépők: kedvezményes lehet az áfakulcs
Sachs-gyűjtemény
Több mint 40 millió font jött össze az árverésen
Szutyok
Pintér Béla és Társulata Torunban szerepel
Ingyenes kísérőprogramokban sem lesz hiány
Thealter Fesztivál: a legjobb alternatív színházi előadások
Új nyári fesztivál
A Gödör stábja Agárdra költözik

Monacói Nagydíj - Button nyerte a második szabadedzést
Jenson Button, a McLaren brit pilótája volt a leggyorsabb a Forma-1-es Monacói Nagydíj csütörtöki második szabadedzésén.
Dőltek a villanyoszlopok is
Döbbenetes képek - Brutális karambol a Gyömrői úton
Kórházba szállították a sofőrt
Súlyos sérülés a 86-oson: kamion és személyautó ütközött
Részeg manőver
Lazán fejre állította az Opelt
Vezetés közben dőlt rá
Menet közben suhant át rajta a kidőlt fa a szélvédőkön keresztül
Vezetékszakadás
Csak estére áll helyre a menetrend
Rajtuk múlik
Montezemolo: a győzelem a mi kezünkben van

Nem haldoklott - a börtönt megúszta, de férje elhagyta
Akár 24 év börtönt is kaphatott volna, de egy napot sem kell rács mögött töltenie annak az amerikai nőnek, aki halálos rákbetegnek hazudta magát, hogy jólelkű emberek adományaiból álomesküvőt és lakodalmat csaphasson.
A helyszínen megsemmisítették az egyik bombát
Szó szerint majd' felrobbant a vitatkozó férfi
Magánokirat-hamisítás miatt körözték
Lebilincselő randi: elfogták a húsz éves nőt
A szülők az interneten látták a borzalmat
Videó - Nem az apja volt, aki a gyereket a mosógépbe zárta
Életveszélyes állapotban találtak a férfire
Újabb tűzoltótiszt tűnt el Hevesben
Szolnok megyében
Négy rablás tettesei is rendőrkézen
Bizonyítási eljárás
Képek: visszatértek a tetthelyre a kegyetlen soproni gyilkosok
ma.hu legfrissebb hírei:
- 17:28 Úszó Eb - Kapás arany-, Risztov bronzérmes 800 m gyorson
- 17:19 Bombaformában Pars Krisztián
- 17:15 Annapurna expedíció - Horváth Tiborra emlékeztek társai
- 17:03 Cozma-gyilkoság - Hamarosan közzéteszik az ítéletet
- 16:59 Százak akadtak el az olimpiai játékok számára kritikus metróvonalon
- 16:55 Az a baj, hogy egyszer mindent megununk
- 16:51 Szó szerint majd' felrobbant a vitatkozó férfi
Risskov AutoferienDiszpécser
Adecco Kft.Pénzügyi munkatárs
Kereskedelmi cégTovábbi friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Az EP elítélte a homofóbiát2012.05.24 17:27
- Wallenberg-szobor: garázdaság miatt nyomoz a rendőrség2012.05.24 17:16
- ÍRD LE,2012.05.24 15:07
- Lejár az ötnapos határidő: ráfázhat a MAL2012.05.24 15:05
- Jogállamiság, igazságszolgáltatás, hol?2012.05.24 13:29
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter




