"Vigyázzon, mert átverik!"
Schobert Norbi: Nem csoda, ha Mónika nem fogy
Cseppet sem csodálkozik azon a fitneszguru, hogy Erdélyi Mónika nem fogy - Schobert Norbi szerint az általa reklámozott étrend-kiegészítő sem hozza meg a várt hatást.
2010.07.23 07:40ma.hu - Fotó: rtlklub.sajtoklub.tvHiába szed Erdélyi Mónika étrend-kiegészítő tablettákat, ettől önmagában nem fog lefogyni. Vigyázzon, mert könnyen átverhetik.
Akkor fog súlycsökkenést tapasztalni, ha kiiktatja étrendjéből a liszteket, tésztákat és finomított cukrokat, valamint naponta 30 percet mozog. Ez után a vércukra 2-3 nap alatt egyenletes lesz, nem lesz éhes és frissnek fogja érezni magát - szögezte le Schobert Norbi, aki egyébként ártatlanoknak tartja a kövér embereket, akik téves információk között élnek.
Úgy véli, akik azt állítják, hogy ezek a tabletták önmagukban jelentős súlycsökkenést eredményeznek, bűncselekményt követnek el, mert ez a fogyasztó megtévesztése.
Mónikára nem haragszik, nem ígér semmit azzal, hogy hisz a szerben, de manapság itthon divat ismert arcokat felkérni efféle reklámokra. Ők pedig úgy vállalják a feladatot, hogy nincs megfelelő tudásuk felmérni, mihez adják a nevüket - ez veszélyes - mondta el a Napi Ásznak Schobert Norbi.
A lapnak ugyanakkor Makkos Róbert, a szóban forgó tablettát forgalmazó cég ügyvezető igazgatója elmondta: nem tehetik, hogy fogyást ígérnek a szer használata után, mivel a magyar törvények nem is teszik lehetővé ezt az étrend-kiegészítők esetében.
Ám ha a vásárló ezt a kapszulát szedi és megtartja régen megszokott étrendjét, akkor sem fog hízni. A komoly fogyáshoz mozgásra van szükség - mondta az igazgató, hozzátéve: klinikai vizsgálatok nem készültek a termékről, de felmérések igen, amelyek jó eredményt mutattak - adta hírül a Napi Ász.
Nem sokkal korábban Schobert Norbert a Gombos Edina és Vámos Erika által népszerűsített fogyasztó-kapszulák ellen szólalt fel.
Elmondta, a hölgyek véleménye szerint olyan fogyasztó-kapszulát reklámoznak, amlyek édesgyökér kivonatot tartalmaznak, s ennek bizonyított mellékhatásai a vércukorszint- és vérnyomás-emelkedés, agyvérzés, infarktus, valamint a méhösszehúzódás és vetélés.
A fitnesz-sztár szerint egy közszereplő szponzorarcként ajánlhat bármit, ezzel legfeljebb saját hitelességét kockáztatja. Ebben az esetben viszont Edina és Erika olyasmit ajánl, ami a világ legsúlyosabb betegségének, az elhízásnak a kimenetelét befolyásolja - ők diéta és mozgás nélküli, klinikailag nem bizonyított módszert próbálnak ajánlani a fogyáshoz.
Eredetileg úgy volt, hogy Schobert Norbi, Gombos Edina és Vámos Erika a Mokka stúdiójában találkozik és beszélget a témáról, ám a hölgyek lemondták a szereplést.
Norbi ezt kifogásolta, mondván, professzorok segítségével készült fel a vitára, és kötelességének tartja, hogy ne csak népszerűsítse az update-et, hanem a tévhiteket is eloszlassa.
A fitneszguru hozzátette: őt nagyon sokszor feljelentették a versenyhivatalnál. De ő nem szándékozik ilyen lépéseket tenni a szóban forgó szerrel kapcsolatban. Úgy véli, hogy ez az erre hivatottak dolga.
Apróbb dolgokra vágyik Erdélyi Mónika!
Kapcsolódó írások:
- Hajdú Steve Erdélyi Mónika új párja
- Élvezi a szinglilétet, de egy erős férfikart azért hiányol a sztárműsorvezető
- Havas Henrik: Összeurópai ügy Mónika ártalmatlanítása
- "Sokan meglepődnek majd" - Botránykönyv készül Erdélyi Mónikáról!
- Mónika Fábrynál tört ki: Nekem férfi kell, majd beintett
- Elképesztően lefogyott Erdélyi Mónika!
- Eltávolított cikk

Nem vicc: komancs indiánok fogadták örökbe Johnny Deppet
Épp Új-Mexikóban forgat egy indiánokról szóló filmet Johnny Depp, de nem ez szolgáltatta az apropót a komancs törzs még élő tagjainak, hogy maguk közé fogadják a színészt.
Lesz mit skubizni a strandon
Képek - Ajjajaj! De keresztülnéznénk ezeken a bikiniken
"Nincs még semmilyen dátum!"
Képek - Szakadó eső kísérte Brad Pittet, és az esküvő is csak tolódik
Lángoló ház ejtette foglyul a zordon orvost
Mindenki meghalt: eltemették Doktor House-t is
Kiváló görög salátarecept
Sült is, fokhagymás is, de mégicsak padlizsán
A Sparkle című filmet augusztusban mutatják be
Ezt énekelte utoljára Whitney Houston: filmbetétdal lesz
Csak licitálni kell a néhai elnök kémcsövére
Kihagyhatatlan: most megszerezheti Ronald Reagan vérét!

Megkötötte az első adásvételi szerződéseket az NET
Megkötötte az első adásvételi és bérleti szerződéseket a Nemzeti Eszközkezelő (NET) Zrt. A folyamatban lévő ügyeknél a hitelező felfüggeszti a végrehajtási eljárást, így az érintetteket nem éri hátrány.
A bankokat terhelné
Pénzügyi tranzakciós illeték - Gyuris szerint átfogó módosítás kell
A gyermekek egyharmada alultáplált
Milliók éheznek Jemenben
John D. Rockefeller 1937. május 23-án hunyt el
Hetvenöt éve hunyt el a világ első milliárdosa
Razzia a fővárosi ügyvédeknél
NAV: a "jog doktorainak" hatvan százaléka nem adott nyugtát
Dolgozik az útmutatásokon a kormány
Megnyílik a kínai energiaipar a magántőke előtt
Maradtak nyitott kérdések a jegybanktörvény körül
Júniusban valószínű az IMF/EU-tárgyalás kezdete

Kopasz férfit előbb eléri a prosztatarák?
Ha nincs hajunk, nagyobb az esélyünk a prosztatarák kialakulására? Egy új tanulmány összefüggést talált a két dolog között.
Gyorsan kigyógyíthatók a póktól rettegők?
3 óra után hozzá tudtak érni a fóbiások...
Napi horoszkóp - 2012. május 23.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
A nők várható élettartama hosszabb
Fontos a cégeknek a dolgozó egészsége?
Hogy harapjuk érzékien a hölgyet?
Trükk, hogy a nő szinte könyörögjön a csikló izgatásáért
Hogyan fogyjunk le hatékonyan és gyorsan?
6 tipp: még elérhetjük a strandképes alakot!
A COPD-vel küzdők az ágyban is szenvednek
"Nem kapok levegőt szex közben!"

Erotikus fikciósorozat uralja a könyvpiacot
Eddig mintegy tízmillió példányt kapkodtak szét világszerte E. L. James Ötven árnyalat-trilógiájából (Fifty Shades), amely ezzel minden idők leggyorsabban fogyó könyvsorozatai közé küzdötte fel magát. A magyar nyelvű kiadás várhatóan idén júniusban kerül a boltok polcaira.
Temetéséről később intézkednek
Elhunyt Lengyel Erzsi színművész
Zajlanak az egyeztetések
A Magyar Építészeti Múzeum a városligeti múzeumnegyedben kaphat helyet
Számos tisztelője rótta le kegyeletét
A Fiumei úti Nemzeti Sírkertben búcsúztatták Nyirő Józsefet
A hétvége a kicsiké
Gyermeknapi programok Budapesten
Jubileumi kiállítással ünneplik
Ötszáz éves a Sixtusi Madonna
Gyulay Endre megyés püspök szentelte fel
Díszsírhelyet kapott a Székely himnusz zeneszerzője

Két évig nem vezethet a "szlalomozó" szlovák sofőr
Példa értékűnek is nevezhető az a rendőrségi eljárás és bírósági ítélet, ami egy ittasan vezető és emiatt balesetet okozó szlovák állampolgárral szemben folytatott le a hatóság. A taláros testület többek között két évre eltiltotta a vezetéstől a sofőrt.
Baleset a 4-es számú főúton
Hátulról érkezett a baj: szalagkorlátnak csapódott az autó
Felborult egy pótkocsi
Takarmány lepte a 47-est
Vége a csökkenésnek?
Nem mozdultak az üzemanyagárak
Nem bottal verte, hanem egy egész fával
Autót tört a vihar Felcsút és Bodmér között
Frontális baleset Káptalantótinál
Nyolcvan éves bácsi ment frontálisan egy másik autónak
Kékkút közelében
Két autó ütközött: az egyik sofőr meghalt

A Dunában rekedt egy vízibusz: harminchárom embert mentettek ki
Harminchárom embert mentettek ki a tűzoltók szerdára virradó éjjel a Dunában rekedt városnéző vízi buszból Budapesten; senki nem sérült meg.
Előzetesben a sajóvelezdi zsaroló
"Ha nem lesz meg a pénzem, kinyírlak!"
Inkább feladta magát, nehogy gyilkosnak higgyék
Rendőrt hívott a betörő: "Hullát találtam a házban"
Bárhová bejuthatnak a hüllők
Vízisikló bújt a panellakás hálószobájába
A kerítésen átugrálva menekültek volna
Fiatal betörőbandát fogott a rendőrség Abán
Eugene Polley 96 évet élt
Power off: a feltaláló elment, a távirányító itt maradt
Kigyulladt egy földszinti lakás
Tűz a XI. kerületben: meghalt egy idős férfi
ma.hu legfrissebb hírei:
- 13:24 Erotikus fikciósorozat uralja a könyvpiacot
- 13:21 Több mint 57 ezren vannak börtönben Kubában
- 13:13 Jön a foci- és olimpiaadó?
- 12:59 Citromriasztás országszerte: jönnek a zivatarok!
- 12:55 Robotra bízhatjuk nemsokára a szívünket?
- 12:55 Elhunyt Lengyel Erzsi színművész
- 12:50 A Magyar Építészeti Múzeum a városligeti múzeumnegyedben kaphat helyet
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- A Fidesz Achilles-sarka2012.05.23 13:11
- ÍRD LE,2012.05.23 12:51
- NAV: a "jog doktorainak" hatvan százaléka nem adott nyugtát2012.05.23 12:22
- Hetvenöt éve hunyt el a világ első milliárdosa2012.05.23 11:18
- Júliustól a neten is követni lehet a kórházi várólistákat2012.05.23 11:00
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



