Folyamatos életveszély várt rá otthon
"Meg fogok halni" - Egy szál zsemlén él Jimmy halálának szemtanúja
Hazatért a kórházból a nagybeteg asszony, aki jelen volt a népszerű énekes halálakor - Hulé Éva azonban aligha lábadozhat, hiszen rettenetesek a körülményei.
2010.07.28 08:40ma.hu - Fotó: MTI - TV2Súlyos anyagi problémák közé tért vissza otthonába Hulé Éva - Az asszony, aki hónapokon át gyógyult a kórházban, most folyamatos életveszélyben van. Zámbó Jimmy halálának szemtanúja könnyek közt mondta: hamarosan meg fog halni, egy fillérje sincs, és életmentő gyógyszereit sem tudja kiváltani.
Naponta egy zsemlét tud megenni, amit egy házban lakó néni visz neki. A lakásban zseblámpával világít. Rövid ideje volt kénytelen azzal is szembesülni, hogy otthonát is kijátszották alóla.
Férje halála után kórházba került három éve, egy házaspár ekkor kereste meg azzal: eltartási szerződést kötnének vele. Nemet mondott, de ők azt mondták, így is szívesen segítenek. Nagyon sok papírt hoztak, hogy eljárhassanak az ügyeiben.
Éva csak akkor szembesült vele, hogy eltartási szerződést írt alá, amikor hitelt kért és ehhez kikérte a tulajdoni lapot: ezen csak mint haszonélvező szerepelt. A házaspárt nem látta több, mint egy éve, a szerződéshez pedig nem tartják magukat. Hulé Éva ügyvédhez fordult: hosszadalmas pereskedés várhat rá - adta hírül a Napi Ász.
Zámbó Jimmy halálának szemtanúja már hetekkel korábban beszélt arról, hogy a kórházból hamarosan hazatérhet, de lakásában már kikapcsolták a villanyt és gáz sincs - közüzemi számláit ugyanis jó ideje nem tudta rendezni. Vásárolni sem fog tudni.
Mint mondta, összesen tizennyolcezer forint a jövedelme, aminek az az oka, hogy a kórházban töltött idő alatt három haláleset is történt a családjában. Ő a költségekre hitelt is felvett.
Emellett korábban kezességet vállalt egy ismerőse hiteléhez, amit ő nem fizet, így a részleteket az ő nyugdíjából vonják le. Mivel cukorbeteg, a maradék pénzt muszáj élelmiszerre költenie, mert még nagyobb baja történhet.
Hulé Éva egyik lábát korábban amputálni kellett betegsége miatt, s később a másik lábfejét is levágták. Kerekesszékkel közlekedik, segítségre szorul.
Időről-időre felbukkantak segítők az életében. Hónapokkal ezelőtt egy asszony látogatta meg, aki azt ajánlotta, anyagi és erkölcsi támogatást nyújt neki, átvállalja ügyei intézését.
Később egy fiatal zenekar tagjai siettek a segítségére, pénzt adtak az életét megkönnyítő műlábhoz. Úgy tűnik azonban, hosszú távon tartós megoldásra van szüksége Évának.
Napok óta zokog Hulé Éva!

Könnyű és fincsi: a padlizsán sajttal az igazi!
A sajtos padlizsán ízletes, könnyen elkészíthető és a gyomornak sem nehéz - ebédként és könnyed vacsoraként is fogyasztható.
Ízletes, könnyed, sós-édes finomság
Evett már vacsorára Napsugártányérokat?
Willow Smith teljesen kopaszra borotválta a fejét
Sokkoló: Will Smith 11 éves lánya elvesztette a haját!
Lehetetlen? Még gyárthatunk pakolási felületet
Képek - Hova tegyük, ha már sehova se fér?
Állatvédő kampányhoz csatlakozott a színésznő
Penélope Cruz nem hajlandó szőrösen megjelenni
Felújítják a Dallast, de Hagmant már páran temetik
Haldoklik Jockey Ewing vagy visszatérhet a rák után?
Lezseren és szexisen
Képek - Laza cuccok, mégis jó a belátás...

Egyre kevesebb az orvos Németországban
Németországban növekszik a szakemberhiány: a munkaügyi hivatal szerint különösen mérnökökből, orvosokból, illetve egészségügyi ápolókból van kevesebb a kelleténél.
Jól megy
Bővülést tervez a borhotelt is üzemeltető cég
Jól jön majd a kényszergazdálkodás
Nevetséges összegből készülnek a világvégére Nyírcsaholyban
Leszerződtek
Jókor jön a jegesedés a balatoni nádaratáshoz
Mindenki hibáztat mindenkit
A nemzeti érdek elárulása: röpült a Malév
Fél évszázada nem volt
Gyurcsányék Orbán gazdaságpolitikáját ekézik
A kormány kifizeti
Megédesíti a Vidékfejlesztési Minisztérium a gazdák életét

Alkohol és vörös hús: a vastagbélrák még inkább pusztít?
Az alkoholos italt naponta fogyasztó emberek, akiknek a családjában már előfordult vastagbélrákos eset, fokozottan ki vannak téve a betegség kialakulásának.
Napi horoszkóp - 2012. február 5.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Meghökkentően megnőtt a fertőzések száma
Válás, felelőtlen szex: egyre több a nemi beteg 45 év felett!
Fertőzésszerűen terjed az agysejteken át
Alattomosan lépeget egyik zónáról a másikra az Alzheimer
Mégsem segít a kisebb adag fogyasztásához?
Bukott diéta tipp? Mese a kis tányérról...
Légionárius betegség szedi áldozatait
Fürdőhelyen csapott le a kór a spanyolokra
Szervi elégtelenség is lehet az alkalmazásából
A papsajt nem gyógyít, sőt, kárt okoz?

Lezongorázták: visszatért hazájába az eltűnt pianínó
Harminc évig tartott, amíg észrevették eltűnését és ugyanannyi ideig, amíg visszakerült a helyére a Francois-Rupert Carabin szobrász (1862-1932) által 1900-ban diófából megfaragott, nőalakokkal díszített art nouveau stílusú pianínó, amely Franciaország náci megszállása idején tűnt el.
Meddig terjed a szólásszabadság?
Szex a könyvtárban? - Seattle-ben nem gond
Idén lenne 67 éves
Magyar előadók tisztelegnek Bob Marley emléke előtt
Folytatódik az irodalmi-zenei koncertsorozat
Laár a Millenárison
A világot jelentő hangszálak
Színpadról hangzik el A Király Beszéde
Csapó - tessék!
Külföldiek néztek be a fapados filmszemlére
Nagyon meredek
Kinyit az ország legmeredekebb sípályája

Két napra bérelt autót: azóta sem látták
A Kecskeméti Rendőrkapitányság nyomozást rendelt el sikkasztás bűntett elkövetésének gyanúja miatt egy kecskeméti férfi feljelentése alapján egy tiszaföldvári férfi ellen.
Lecsúszott az útról
Már csak a holttestét emelhették ki a tűzoltók
Késések a miskolci vasúti vonalon
Agyongázolt egy nőt az InterCity a XVII. kerületben
Az árokban lelte halálát
Nem számította bele a havat: összetörve halt meg
Kiskunfélegyházánál lezárták az autópályát
Balesetsorozat az M5-ösön
Odavágta az állatokat az aszfalthoz
Rengeteg pulyka pusztult el az 52-esen
Rekordévet zárt
A Volvo kitudta magának 2011-et

Döbbenet: két pofával és négy szemmel született a cica
Valódi sziámi macska látott napvilágot Floridában, és ezúttal nem a fajtájára vonatkozik a jelző. A cicának két arca van, a hozzá tartozó egy-egy szájjal, orral és két pár szemmel.
Szénmonoxid-mérgezésben okozta a férfi halálát
Ölt a gáz Dévaványán
Üresen állt a telep
Megúszták a csirkék az enesei tűzvészt
Több ezer négyzetméter tűzben
Lángba borult egy csirketelep Enesén
Megkötözték őket
Pénzt vagy életet: fegyverrel raboltak ki egy házaspárt Pécsváradon
Erős szag
Három ájult kutyát, gazdáikkal együtt hoztak ki a rendőrök
Üzenet Ambrus Attilától
Megsegítést kér a Viszkis: azt sem tudja, "fiú-e vagy lány"
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:31 Lakásában hűlt ki egy garabonci férfi
- 11:29 A nagy Elvis Presley, ahogyan lánya látta
- 11:23 Szénmonoxid-mérgezést szenvedett egy család Budaörsön
- 11:11 Egyre kevesebb az orvos Németországban
- 10:59 Szíria - Kilenc katonával végeztek a dezertőrök
- 10:52 Nincs Malév-utas a repülőtéren
- 10:41 Halálos szúrás - A saját lábán ment be a kórházba a megkéselt férfi
Black Ice Kft.System engineer
Hays Hungary.NET developer
Reed RecruitmentTovábbi friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Gyűjtsön pontokat és a szállás egy részét fizesse pontokkal! >> - SZILVESZTER 2011 szállás, Karácsony szállás, TÉL szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Szilveszter külföldön
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Busójárás Mohácson, Karácsonyi programok, Szilveszteri programok, Még több belföldi program>>
- Dombóvári, a szállodacápa: A SzállodaCápa Ausztriában
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Meghalt Csurka István2012.02.05 10:34
- Schmitt miatt röhög rajtunk a világ2012.02.05 10:21
- Megkezdődött az 'Elie Wiesel-per'2012.02.05 10:11
- Ez forradalom!!! - Gyurcsánynak és Orbánnak mennie kell!!!2012.02.05 00:44
- Ilyen ez a Fidesz:2012.02.05 00:21
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



