A sztár szerint ez szinte feldolgozhatatlan
Rékasi Károly: Szemembe mondta, hogy megcsalt
Nagyon kedveli karakterét a Barátok közt rosszfiúja - Rékasi Károly ugyanakkor elárulta, bizony vele is előfordult a valóságban, ami Barta Zsoltot megviselte lelkileg.
2010.08.11 08:40ma.hu - Fotó: rtlklub.sajtoklub.tvHosszú évek teltek el azóta, hogy Rékasi Károly jelentkezett a Barátok közt negatív hősének szerepére - nagyon szerette volna megkapni, mivel a színházban jobbára pozitív, jófiús szerepekkel látták el.
A sztár elárululta: olykor a színészek felidéznek egy-egy emléket saját életükből, hogy jobban átélhessék, mit érez karakterük. Barta Zsoltot a Barátok köztben megdöbbentette, hogy párja, Zsófi megcsalta. Rékasi Károly elmondta, bizony régebben ő is átélt egy ilyen szituációt. A hölgy szemébe mondta, hogy megcsalta.
Szinte feldolgozhatatlannak tűnt a dolog. Tapasztalatnak jó volt, élete egyes emlékeit ugyanis jó beépíthette szerepeibe. Ahhoz, hogy kellőképp fel tudjon idézni valamit, ki kell zárnia a környezetet. A Barátok közt szezonzáró epizódja igen izgalmasra sikerült. Mindenki izgatottan várja a folytatást. A színészek nem árulhatnak el semmit róla. Rékasi Károly szerint is a legjobbkor lett vége a sorozatnak a nyári szünet előtt, feszültséggel, tragédiákkal teli befejezést láthattak a nézők - adta hírül az Epizód magazin.
Rékasi Károly Barátok közt-beli párja, Kiss Ramóna korábban elárulta, őt gyakorlatilag Rékasi tette igazi nővé - élete részévé váltak a sorozatbeli kollégák, ő pedig 17 éves kora óta szerepel a történetben.
Hét év telt el az első jelenete óta - jöttek a komolyabbak, belépett életébe Bartha Zsolt, azaz Rékasi Károly is, melyel jelezték, hogy Zsófi felnőtt nő lett.
Kiss Ramóna egyébként ugyancsak a megcsalásos történet kapcsán elmondta, lelkileg megviselik az ilyen jelenetek, olykor nehéz különválnia karakterétől. Magányra van szüksége ezek feldolgozásához.
Nehezen viselte, hogy karaktere megcsalta a párját, akivel pedig az életét is összekötötte.
Ramóna szerint elkerülhetetlen, hogy ne ütközzön ki játék közben a karakteréről alkotott véleménye. Zsófit elítéli tettéért, és az érzést a játékba is igyekszik belevinni.
Mint mondta, ő nem építhezhet személyes tapasztalatokból, nem került még ilyen szituációba.

Nem vicc: komancs indiánok fogadták örökbe Johnny Deppet
Épp Új-Mexikóban forgat egy indiánokról szóló filmet Johnny Depp, de nem ez szolgáltatta az apropót a komancs törzs még élő tagjainak, hogy maguk közé fogadják a színészt.
Lesz mit skubizni a strandon
Képek - Ajjajaj! De keresztülnéznénk ezeken a bikiniken
"Nincs még semmilyen dátum!"
Képek - Szakadó eső kísérte Brad Pittet, és az esküvő is csak tolódik
Lángoló ház ejtette foglyul a zordon orvost
Mindenki meghalt: eltemették Doktor House-t is
Kiváló görög salátarecept
Sült is, fokhagymás is, de mégicsak padlizsán
A Sparkle című filmet augusztusban mutatják be
Ezt énekelte utoljára Whitney Houston: filmbetétdal lesz
Csak licitálni kell a néhai elnök kémcsövére
Kihagyhatatlan: most megszerezheti Ronald Reagan vérét!

Megállapodtak a magyar-szlovák közös gázvezeték megépítéséről
A Magyar Villamos Művek (MVM) Zrt. közölte: magyar-szlovák összekötő földgázszállító vezeték megépítéséről írt alá megállapodást a Magyar Gáz Tranzit Zrt. és szlovák partnere, az Eustream a. s.
Nem éri hátrány az érintetteket
Megkötötte az első adásvételi szerződéseket az NET
A bankokat terhelné
Pénzügyi tranzakciós illeték - Gyuris szerint átfogó módosítás kell
A gyermekek egyharmada alultáplált
Milliók éheznek Jemenben
John D. Rockefeller 1937. május 23-án hunyt el
Hetvenöt éve hunyt el a világ első milliárdosa
Razzia a fővárosi ügyvédeknél
NAV: a "jog doktorainak" hatvan százaléka nem adott nyugtát
Dolgozik az útmutatásokon a kormány
Megnyílik a kínai energiaipar a magántőke előtt

Kopasz férfit előbb eléri a prosztatarák?
Ha nincs hajunk, nagyobb az esélyünk a prosztatarák kialakulására? Egy új tanulmány összefüggést talált a két dolog között.
Gyorsan kigyógyíthatók a póktól rettegők?
3 óra után hozzá tudtak érni a fóbiások...
Napi horoszkóp - 2012. május 23.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
A nők várható élettartama hosszabb
Fontos a cégeknek a dolgozó egészsége?
Hogy harapjuk érzékien a hölgyet?
Trükk, hogy a nő szinte könyörögjön a csikló izgatásáért
Hogyan fogyjunk le hatékonyan és gyorsan?
6 tipp: még elérhetjük a strandképes alakot!
A COPD-vel küzdők az ágyban is szenvednek
"Nem kapok levegőt szex közben!"

Erotikus fikciósorozat uralja a könyvpiacot
Eddig mintegy tízmillió példányt kapkodtak szét világszerte E. L. James Ötven árnyalat-trilógiájából (Fifty Shades), amely ezzel minden idők leggyorsabban fogyó könyvsorozatai közé küzdötte fel magát. A magyar nyelvű kiadás várhatóan idén júniusban kerül a boltok polcaira.
Temetéséről később intézkednek
Elhunyt Lengyel Erzsi színművész
Zajlanak az egyeztetések
A Magyar Építészeti Múzeum a városligeti múzeumnegyedben kaphat helyet
Számos tisztelője rótta le kegyeletét
A Fiumei úti Nemzeti Sírkertben búcsúztatták Nyirő Józsefet
A hétvége a kicsiké
Gyermeknapi programok Budapesten
Jubileumi kiállítással ünneplik
Ötszáz éves a Sixtusi Madonna
Gyulay Endre megyés püspök szentelte fel
Díszsírhelyet kapott a Székely himnusz zeneszerzője

Két évig nem vezethet a "szlalomozó" szlovák sofőr
Példa értékűnek is nevezhető az a rendőrségi eljárás és bírósági ítélet, ami egy ittasan vezető és emiatt balesetet okozó szlovák állampolgárral szemben folytatott le a hatóság. A taláros testület többek között két évre eltiltotta a vezetéstől a sofőrt.
Baleset a 4-es számú főúton
Hátulról érkezett a baj: szalagkorlátnak csapódott az autó
Felborult egy pótkocsi
Takarmány lepte a 47-est
Vége a csökkenésnek?
Nem mozdultak az üzemanyagárak
Nem bottal verte, hanem egy egész fával
Autót tört a vihar Felcsút és Bodmér között
Frontális baleset Káptalantótinál
Nyolcvan éves bácsi ment frontálisan egy másik autónak
Kékkút közelében
Két autó ütközött: az egyik sofőr meghalt

Szidta a női pilótákat: kilökték a gépből az utast
Semmilyen vizsgálatot nem indítanak, mi több: teljes mértékben alkalmazottjuk mögé állt az a repülési társaság, amelynek pilótája kilökött a gépéről egy méltatlankodó utast.
Senki sem sérült meg
A Dunában rekedt egy vízibusz: harminchárom embert mentettek ki
Előzetesben a sajóvelezdi zsaroló
"Ha nem lesz meg a pénzem, kinyírlak!"
Inkább feladta magát, nehogy gyilkosnak higgyék
Rendőrt hívott a betörő: "Hullát találtam a házban"
Bárhová bejuthatnak a hüllők
Vízisikló bújt a panellakás hálószobájába
A kerítésen átugrálva menekültek volna
Fiatal betörőbandát fogott a rendőrség Abán
Eugene Polley 96 évet élt
Power off: a feltaláló elment, a távirányító itt maradt
ma.hu legfrissebb hírei:
- 13:24 Erotikus fikciósorozat uralja a könyvpiacot
- 13:21 Több mint 57 ezren vannak börtönben Kubában
- 13:13 Jön a foci- és olimpiaadó?
- 12:59 Citromriasztás országszerte: jönnek a zivatarok!
- 12:55 Robotra bízhatjuk nemsokára a szívünket?
- 12:55 Elhunyt Lengyel Erzsi színművész
- 12:50 A Magyar Építészeti Múzeum a városligeti múzeumnegyedben kaphat helyet
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- A Fidesz Achilles-sarka2012.05.23 13:11
- ÍRD LE,2012.05.23 12:51
- NAV: a "jog doktorainak" hatvan százaléka nem adott nyugtát2012.05.23 12:22
- Hetvenöt éve hunyt el a világ első milliárdosa2012.05.23 11:18
- Júliustól a neten is követni lehet a kórházi várólistákat2012.05.23 11:00
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



