Edit asszony sittre küldheti a szemtanút?
Három évet is kaphat - Jimmy özvegye beperli Hulé Évát!
Nyilvánosságra hozta az elmúlt héten a rendőrségi feljelentését Hulé Éva, Zámbó Jimmy halálának szemtanúja - Az énekes özvegye ezt nem hagyja szó nélkül.
2010.08.24 07:29ma.hu - Fotó: Kiskegyed - TV2Feljelentést tett a Budapesti Rendőrfőkapitányságon Hulé Éva - Újabb tanúvallomást tett Zámbó Jimmy tragédiája után 9 évvel, de a hatóság ezt elutasította. Éva egy televíziós interjúban nevezett meg ezután egy közeli hozzátartozót, akinek köze lehetett Jimmy halálához.
Az énekes egykori párja, Zámbó Edit korábban nem kívánt reagálni a történtekre, most azonban annyit mondott: megtette a megfelelő jogi lépéseket, már folyamatban is vannak.
Hulé Éva nem lepődött meg a híren, mint mondta: ő készen áll rá, hogy az igazat a bíróságon is elmondja. Attól sem fog visszalépni, hogy könyvét megjelentesse. Leírja, amit látott, tapasztalt és tud. Onnantól, hogy megismerte Jimmy-t, a halála pillanatáig. Editnek is elmondja bármikor, mit gondol. Nem hiszi, hogy félnivalója lenne bárkitől vagy bármitől - a betegségei ellenére kitart az igaza mellett, és ma már jobban is érzi magát - adta hírül a Napi Ász.
Dr. Kamarás Péter ügyvéd szerint egyébként a szemtanú akár 3 év szabadságvesztést is kaphat, mivel ennek az ügynek polgárjogi és büntetőjogi oldala is van. Személyiséghez fűződő jog megsértése miatt perelhetik be, a bíróság vizsgálja a jogsértést, bocsánatkérésre és kártérítésre is kötelezheti. A büntetőjogi oldal a hamis vád miatt léphet érvénybe és akkor indulhat, ha jogerőre emelkedik a feljelentés elutasítása - írja a Napi Ász.
Zámbó Jimmy egykori bizalmas barátja és halálának szemtanúja az utóbbi hetekben már nagyon rosszul érezte magát, azon gondolkodott, hogy felszív egy halálos adag inzulint, és beadja magának.
Évek óta beteg, de állapota az utóbbi időben súlyosbodott - nem tett jót neki az sem, hogy többhónapos kórházi kezelése után kénytelen volt a gáz és villany nélküli lakásába visszatérni.
Közüzemi számláit nem fizette ki hosszú időn keresztül, és nem is tudta rendezni az összegeket, ezért embert próbáló körülmények között kellett élnie, alacsony jövedelméből pedig még ennivalóra is alig futotta.
Annyira elkeseredett, hogy úgy vélte, ő már magával viszi a sírba Zámbó Jimmy halálának titkát. Azzal, hogy ismét megszólalt és elmondta, ami 9 éve nyomja a szívét, végre könnyített a lelkén, azóta jobban is érzi magát.
Hulé Éva azt is vállalja ugyanakkor, hogy annak idején hamisan tanúzott, amiért felelősségre vonhatják. Ráadásul mióta a rendőrségen járt, a beteg asszonyt ismét elkezdték fenyegetni. Legutóbb már a saját gyászjelentését is elküldték neki...

Nem vicc: komancs indiánok fogadták örökbe Johnny Deppet
Épp Új-Mexikóban forgat egy indiánokról szóló filmet Johnny Depp, de nem ez szolgáltatta az apropót a komancs törzs még élő tagjainak, hogy maguk közé fogadják a színészt.
Lesz mit skubizni a strandon
Képek - Ajjajaj! De keresztülnéznénk ezeken a bikiniken
"Nincs még semmilyen dátum!"
Képek - Szakadó eső kísérte Brad Pittet, és az esküvő is csak tolódik
Lángoló ház ejtette foglyul a zordon orvost
Mindenki meghalt: eltemették Doktor House-t is
Kiváló görög salátarecept
Sült is, fokhagymás is, de mégicsak padlizsán
A Sparkle című filmet augusztusban mutatják be
Ezt énekelte utoljára Whitney Houston: filmbetétdal lesz
Csak licitálni kell a néhai elnök kémcsövére
Kihagyhatatlan: most megszerezheti Ronald Reagan vérét!

Megállapodtak a magyar-szlovák közös gázvezeték megépítéséről
A Magyar Villamos Művek (MVM) Zrt. közölte: magyar-szlovák összekötő földgázszállító vezeték megépítéséről írt alá megállapodást a Magyar Gáz Tranzit Zrt. és szlovák partnere, az Eustream a. s.
Nem éri hátrány az érintetteket
Megkötötte az első adásvételi szerződéseket az NET
A bankokat terhelné
Pénzügyi tranzakciós illeték - Gyuris szerint átfogó módosítás kell
A gyermekek egyharmada alultáplált
Milliók éheznek Jemenben
John D. Rockefeller 1937. május 23-án hunyt el
Hetvenöt éve hunyt el a világ első milliárdosa
Razzia a fővárosi ügyvédeknél
NAV: a "jog doktorainak" hatvan százaléka nem adott nyugtát
Dolgozik az útmutatásokon a kormány
Megnyílik a kínai energiaipar a magántőke előtt

Kopasz férfit előbb eléri a prosztatarák?
Ha nincs hajunk, nagyobb az esélyünk a prosztatarák kialakulására? Egy új tanulmány összefüggést talált a két dolog között.
Gyorsan kigyógyíthatók a póktól rettegők?
3 óra után hozzá tudtak érni a fóbiások...
Napi horoszkóp - 2012. május 23.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
A nők várható élettartama hosszabb
Fontos a cégeknek a dolgozó egészsége?
Hogy harapjuk érzékien a hölgyet?
Trükk, hogy a nő szinte könyörögjön a csikló izgatásáért
Hogyan fogyjunk le hatékonyan és gyorsan?
6 tipp: még elérhetjük a strandképes alakot!
A COPD-vel küzdők az ágyban is szenvednek
"Nem kapok levegőt szex közben!"

Erotikus fikciósorozat uralja a könyvpiacot
Eddig mintegy tízmillió példányt kapkodtak szét világszerte E. L. James Ötven árnyalat-trilógiájából (Fifty Shades), amely ezzel minden idők leggyorsabban fogyó könyvsorozatai közé küzdötte fel magát. A magyar nyelvű kiadás várhatóan idén júniusban kerül a boltok polcaira.
Temetéséről később intézkednek
Elhunyt Lengyel Erzsi színművész
Zajlanak az egyeztetések
A Magyar Építészeti Múzeum a városligeti múzeumnegyedben kaphat helyet
Számos tisztelője rótta le kegyeletét
A Fiumei úti Nemzeti Sírkertben búcsúztatták Nyirő Józsefet
A hétvége a kicsiké
Gyermeknapi programok Budapesten
Jubileumi kiállítással ünneplik
Ötszáz éves a Sixtusi Madonna
Gyulay Endre megyés püspök szentelte fel
Díszsírhelyet kapott a Székely himnusz zeneszerzője

Két évig nem vezethet a "szlalomozó" szlovák sofőr
Példa értékűnek is nevezhető az a rendőrségi eljárás és bírósági ítélet, ami egy ittasan vezető és emiatt balesetet okozó szlovák állampolgárral szemben folytatott le a hatóság. A taláros testület többek között két évre eltiltotta a vezetéstől a sofőrt.
Baleset a 4-es számú főúton
Hátulról érkezett a baj: szalagkorlátnak csapódott az autó
Felborult egy pótkocsi
Takarmány lepte a 47-est
Vége a csökkenésnek?
Nem mozdultak az üzemanyagárak
Nem bottal verte, hanem egy egész fával
Autót tört a vihar Felcsút és Bodmér között
Frontális baleset Káptalantótinál
Nyolcvan éves bácsi ment frontálisan egy másik autónak
Kékkút közelében
Két autó ütközött: az egyik sofőr meghalt

Szidta a női pilótákat: kilökték a gépből az utast
Semmilyen vizsgálatot nem indítanak, mi több: teljes mértékben alkalmazottjuk mögé állt az a repülési társaság, amelynek pilótája kilökött a gépéről egy méltatlankodó utast.
Senki sem sérült meg
A Dunában rekedt egy vízibusz: harminchárom embert mentettek ki
Előzetesben a sajóvelezdi zsaroló
"Ha nem lesz meg a pénzem, kinyírlak!"
Inkább feladta magát, nehogy gyilkosnak higgyék
Rendőrt hívott a betörő: "Hullát találtam a házban"
Bárhová bejuthatnak a hüllők
Vízisikló bújt a panellakás hálószobájába
A kerítésen átugrálva menekültek volna
Fiatal betörőbandát fogott a rendőrség Abán
Eugene Polley 96 évet élt
Power off: a feltaláló elment, a távirányító itt maradt
ma.hu legfrissebb hírei:
- 13:42 Oligarchabizottság - A Jobbik akár az államfőig is elmenne
- 13:37 Megállapodtak a magyar-szlovák közös gázvezeték megépítéséről
- 13:29 Szidta a női pilótákat: kilökték a gépből az utast
- 13:24 Erotikus fikciósorozat uralja a könyvpiacot
- 13:21 Több mint 57 ezren vannak börtönben Kubában
- 13:13 Jön a foci- és olimpiaadó?
- 12:59 Citromriasztás országszerte: jönnek a zivatarok!
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- A Fidesz Achilles-sarka2012.05.23 13:11
- ÍRD LE,2012.05.23 12:51
- NAV: a "jog doktorainak" hatvan százaléka nem adott nyugtát2012.05.23 12:22
- Hetvenöt éve hunyt el a világ első milliárdosa2012.05.23 11:18
- Júliustól a neten is követni lehet a kórházi várólistákat2012.05.23 11:00
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter




