"Jelenlegi feleség"-nek nevezték Sarka Katát
Botrány adásban - Hajdú Péter beszólt: Robi, egy kicsit bekaphatod!
Olyat mondott Kárász Róbert a Mokkában hétfő reggel, ami kiverte a biztosítékot a Hajdú-Sarka házaspárnál, így a tegnap reggeli adásban Péter revansot vett.
2010.08.25 07:35ma.hu - Fotó: habostortaMeghökkent Sarka Kata, amikor hétfőn reggel Kárász Róbert a telefonos megszólalását így harangozta be a Mokkában: a vonal túlsó végén pedig Sarka Kata, Hajdú Péter jelenlegi felesége, a kis Dávid édesanyja. A modell keményen reagált, megjegyezve, kedves Robitól, hogy a jelenlegi feleségnek titulálta. S noha Kárász Róbert bocsánatot kért Katától az egyik újságban, Hajdú Péter nem hagyta szó nélkül a dolgot, amikor tegnap vele készített telefonos interjút Robi.
Hajdú úgy fogalmazott: jól telt a napjuk, de még azért a tegnapi Katás interjú kapcsán legszívesebben azt mondaná, "Robi, egy nagyon kicsit bekaphatod, de ezt majd személyesen megbeszéljük". Kárász hirtelen köpni-nyelni nem tudott a döbbenettől, véleménye szerint ez a reakció durvábbra sikerült, mint ahogy ő viccelődött Katával.
Hajdú szerint azonban sértő volt a Katához címzett vicc, különösen hogy a modell a kórházból, háromnapos kisfiuk mellől vállalta, hogy interjút ad Róbertnek - tapintatlanság volt. Péter elmondta: Kárász magából indult ki, de ne vonjon az életük között párhuzamot, főleg úgy, hogy korábban elköltözött a családjától - adta hírül a Napi Ász.
Hajdú Péter és Sarka Kata második gyermeke augusztus 19-én reggel jött a világra. A modell, aki első csemetéjüknél is veseproblémákkal küzdött, ezúttal sem mondhatta könnyűnek terhességét, ezért kemény volt számára az utolsó időszak.
Kislányuk, a másfél éves Noémi után most fiuk született, aki a Dávid nevet kapta.
Kata februárban jelentette be, hogy második gyermekét várja, noha a sztárpár ekkor még nem akarta elárulni az édes titkot, de mivel szereplője volt az egyik főzős műsornak, nem akarta megbántani a vendéglátóit azzal, hogy nem fogadja el a kínált alkoholt - el kellett mondania, miért nem ihat.
A páros egyébként korábban nem tudott megegyezni azt illetően, mikor vállaljanak második babát. Kata ragaszkodott hozzá, hogy a két gyermek között kicsi legyen a korkülönbség, de Péter nem tartotta jó ötletnek, hogy ilyen hamar vállaljanak második csemetét.
Utólag a szép modell is belátta, nehezebb a terhesség egy kicsi gyerek mellett, ráadásul Noémi sosem volt túl nyugodt természetű.
Kárász Róbertnek két lánya van - a Mokka sztárja azonban januárban elismerte, hogy megcsalta a feleségét, és elköltözött otthonról. Akkor sokan azt hitték, csak futó kapcsolata lehet a 23 éves gyakornok lánnyal, aki iránt Robi érzelmeket táplált.
Mostanra azonban kiderült, hogy a kapcsolat működőképes - Róbert egyébként rajong lányaiértt, és 14 éves Annáért és az ötéves Roziért. Feleségével tizenöt éve éltek házasságban.
Hajdú Péter igyekezett nyugodtnak látszani...

Rendezési láz Hollywoodban: mindenki filmet forgat!
Színészi sikerei után kipróbálná magát rendezőként is Rupert Everett, A boldog herceg címmel készül filmet forgatni, miközben új rendezésre készül a több sikerfilmet is jegyző Peter Weir is.
Thai masszőrök kényeztették az énekesnőket
Képek - Ledobták ruháikat a VIVA Comet legjobb női jelöltjei
Erdei nyugalmat biztosítanak a mini hotelek
Képek: Rezidencia a fák között - több méter magasan!
Egyenruhát ölt az egykori beépített szépség
Megint beépítik Sandra Bullockot: újra hekusbőrbe bújik
Indián asszony adta át a hivatalos papírokat
Nem vicc: komancs indiánok fogadták örökbe Johnny Deppet
Lesz mit skubizni a strandon
Képek - Ajjajaj! De keresztülnéznénk ezeken a bikiniken
"Nincs még semmilyen dátum!"
Képek - Szakadó eső kísérte Brad Pittet, és az esküvő is csak tolódik

LMP - Legyen megint 45 nap az áfa-fizetés határideje
Az LMP azt kéri, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak (NAV) a jelenlegi 75 helyett 45 nap alatt kelljen kifizetnie a vállalkozók áfáját.
Új médiacég
Libri: egyesülnek a médiaérdekeltségek
Élelmiszerbiztonság, környezetvédelem, foglalkozta
5 milliárd forintos pályázati forrás élelmiszeripari vállalkozásoknak
Tárgyalnak a gazdasági növekedés lehetőségeiről
Megszavazta az EP a tranzakciós adó uniós bevezetését
Megvásárolta a vasúttársaság
A MÁV-é lett a Resti Zrt.
Két végpontja Vecsés, illetve Felsőzellő
Megállapodtak a magyar-szlovák közös gázvezeték megépítéséről
Nem éri hátrány az érintetteket
Megkötötte az első adásvételi szerződéseket az NET

Észrevetted, mit tesznek veled a barátaid?
Nem tudunk rájönni, miért is kúsznak olyan gyorsan fel ránk azok a fránya kilók? Talán nézzünk körül a baráti körünkben...
Mutassuk meg érzékeny oldalunkat is!
Mi teszi a pasit igazán szerelmessé?
Sokkal kevesebb lesz a hibázási lehetőség?
Robotra bízhatjuk nemsokára a szívünket?
Összefüggés a haj nélküliség és a rák között?
Kopasz férfit előbb eléri a prosztatarák?
Gyorsan kigyógyíthatók a póktól rettegők?
3 óra után hozzá tudtak érni a fóbiások...
Napi horoszkóp - 2012. május 23.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
A nők várható élettartama hosszabb
Fontos a cégeknek a dolgozó egészsége?

A Gödör stábja Agárdra költözik
A Gödör Klub stábja idén nyáron rendezi meg első önálló szabadtéri fesztiválját augusztus 21. és 26. között Agárdon. A szervezők a koncertek mellett számos kulturális programmal is várják a fesztiválozókat.
A magyarországival együtt
Kolozsváron is lesz Ünnepi Könyvhét
Barokktól a dzsesszig
Koncert a Szent István-bazilikában
Fifty Shades
Erotikus fikciósorozat uralja a könyvpiacot
Temetéséről később intézkednek
Elhunyt Lengyel Erzsi színművész
Zajlanak az egyeztetések
A Magyar Építészeti Múzeum a városligeti múzeumnegyedben kaphat helyet
Számos tisztelője rótta le kegyeletét
A Fiumei úti Nemzeti Sírkertben búcsúztatták Nyirő Józsefet

Montezemolo: a győzelem a mi kezünkben van
Luca Di Montezemolo Ferrari-elnök a csapatnak írt nyílt levelében saját embereit szerette volna feltüzelni. Üzenetéven szorgalmazta a maranellói székhelyű csapatot, hogy használja ki a lehetőséget, amit Fernando Alonso és a csapat remek teljesítménye lehetővé tett.
Ittas külföldi autós - józan hazai ítélet
Két évig nem vezethet a "szlalomozó" szlovák sofőr
Baleset a 4-es számú főúton
Hátulról érkezett a baj: szalagkorlátnak csapódott az autó
Felborult egy pótkocsi
Takarmány lepte a 47-est
Vége a csökkenésnek?
Nem mozdultak az üzemanyagárak
Nem bottal verte, hanem egy egész fával
Autót tört a vihar Felcsút és Bodmér között
Frontális baleset Káptalantótinál
Nyolcvan éves bácsi ment frontálisan egy másik autónak

Történelmi melegházasság: frigyre lép az X-Men homoszexuális párja
A szuperhősök világának első melegházasságára készül idén júniusban az amerikai X-Men képregénysorozat két szereplője.
Keresi a rendőrség a "vicces" apukát
Játékból mosógépben mosta ki a gyerekét
A külügy is elítéli a cselekményt
Wallenberg-szobor: garázdaság miatt nyomoz a rendőrség
Felmentették a szociális munkást
Kukázásra biztatni nem bűncselekmény!
A repülős cég egyetértett a megtorlással
Szidta a női pilótákat: kilökték a gépből az utast
Senki sem sérült meg
A Dunában rekedt egy vízibusz: harminchárom embert mentettek ki
Előzetesben a sajóvelezdi zsaroló
"Ha nem lesz meg a pénzem, kinyírlak!"
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 "Okkupacija" volt? Litvánia kárpótlást követel az oroszoktól
- 18:05 Még egy bronz: Kozma Dominik 200 m gyorson
- 17:58 Ócsai lakótelep: ősz elejére állnia kell az első nyolcvan háznak
- 17:52 Csak estére áll helyre a menetrend
- 17:52 A Gödör stábja Agárdra költözik
- 17:43 Áder levélben gratulált Szemerédi Endrének az Abel-díjhoz
- 17:34 Egy magyar ezüst-, egy bronzérem 1500 m gyorson
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- ÍRD LE,2012.05.23 16:52
- Hol tart Magyarország?2012.05.23 16:40
- Orbán forradalma a magyar népnek2012.05.23 16:23
- Vörös festéket öntöttek a kereki Horthy-szoborra2012.05.23 16:22
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2012.05.23 16:09
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter




