Nemigen beszéltek a románcról
Nahát! Gesztesi és Csomor Csilla együtt járt?
Sosem verték nagydobra, színészkollégáik azonban tudnak róla, hogy Gesztesi Károly és Csomor Csilla évekkel ezelőtt együtt járt - árulta el a Barátok közt szereplőválogatásán is részt vett ismerősük.
2010.08.26 08:29ma.hu - Fotó: KiskegyedMindketten függetlenek voltak annak idején, mégsem beszél egykori kapcsolatáról Csomor Csilla és Gesztesi Károly - utóbbi már túl volt első házasságán, és Csillának sem volt senkije - mondta el a színészek egyik közös ismerőse, aki annak idején ott volt a Barátok közt szereplőválogatásán, és elmondása szerint Berényi András szerepét kis híján Gesztesi kapta meg.
A szerelem nem volt titok, csak akkoriban még egyikük sem volt ennyire ismert. Gesztesinek már megvolt a legidősebb fia. Az ismerős szerint a színész régen is szerette közel tudni magához szeretteit: ekkor még nem Budakalászon lakott, de ugyanabban az utcában vett lakást volt nejének, Zsuzsának, ahol ő élt. Csilla és Károly szakításuk óta csak a golfpályán találkoztak, a sport mindkettejük szenvedélye. Hogy miért is szakítottak, nem tudni, mindenesetre utána nem sokkal Gesztesi összejött és össze is költözött Nikolettel, akitől két fia született - írja a Hot! magazin.
A népszerű színész és legutóbbi felesége, Liptai Claudia válását hivatalosan márciusban mondták ki: a páros könnyek közt búcsúzott el egymástól a bíróságról kijövet, baráti kapcsolatuk máig kikezdhetetlen, noha terjedtek olyan pletykák is róluk, miszerint egyáltalán nincsenek jó viszonyban.
Gesztesinek és Claudiának egy négyéves kislánya van, Panka - a színész első házasságából született ma húszéves fia, Máté, a másodikból pedig a tízéves Márk és kilenc esztendős Dávid.
Gesztesi jelenleg is Budakalászon él, ahol közös otthonuk állt Liptai Claudiával - második felesége a gyerekekkel ugyanabban az utcában lakik.
Csomor Csillának nincs gyermeke - a szép színésznő, aki annak idején Berényi Zsuzsaként került be a Barátok Köztbe, tavaly júliusban beszélt először őszintén a párjával való szakításáról.
Kilencéves kapcsolata ért véget a nála 20 évvel idősebb férfival. Mint Csilla elmondta, két felnőtt, nagyon intelligens, nagyon értelmes ember története volt ez.
A legkorrektebben és a legmélyebb emberi mivoltukban hozták meg a fájdalmas döntést, és a továbbiakban is meg szeretnének maradni egymásnak emberként.
Gesztesi elaludt az első randin

Rendezési láz Hollywoodban: mindenki filmet forgat!
Színészi sikerei után kipróbálná magát rendezőként is Rupert Everett, A boldog herceg címmel készül filmet forgatni, miközben új rendezésre készül a több sikerfilmet is jegyző Peter Weir is.
Thai masszőrök kényeztették az énekesnőket
Képek - Ledobták ruháikat a VIVA Comet legjobb női jelöltjei
Erdei nyugalmat biztosítanak a mini hotelek
Képek: Rezidencia a fák között - több méter magasan!
Egyenruhát ölt az egykori beépített szépség
Megint beépítik Sandra Bullockot: újra hekusbőrbe bújik
Indián asszony adta át a hivatalos papírokat
Nem vicc: komancs indiánok fogadták örökbe Johnny Deppet
Lesz mit skubizni a strandon
Képek - Ajjajaj! De keresztülnéznénk ezeken a bikiniken
"Nincs még semmilyen dátum!"
Képek - Szakadó eső kísérte Brad Pittet, és az esküvő is csak tolódik

LMP - Legyen megint 45 nap az áfa-fizetés határideje
Az LMP azt kéri, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak (NAV) a jelenlegi 75 helyett 45 nap alatt kelljen kifizetnie a vállalkozók áfáját.
Új médiacég
Libri: egyesülnek a médiaérdekeltségek
Élelmiszerbiztonság, környezetvédelem, foglalkozta
5 milliárd forintos pályázati forrás élelmiszeripari vállalkozásoknak
Tárgyalnak a gazdasági növekedés lehetőségeiről
Megszavazta az EP a tranzakciós adó uniós bevezetését
Megvásárolta a vasúttársaság
A MÁV-é lett a Resti Zrt.
Két végpontja Vecsés, illetve Felsőzellő
Megállapodtak a magyar-szlovák közös gázvezeték megépítéséről
Nem éri hátrány az érintetteket
Megkötötte az első adásvételi szerződéseket az NET

Észrevetted, mit tesznek veled a barátaid?
Nem tudunk rájönni, miért is kúsznak olyan gyorsan fel ránk azok a fránya kilók? Talán nézzünk körül a baráti körünkben...
Mutassuk meg érzékeny oldalunkat is!
Mi teszi a pasit igazán szerelmessé?
Sokkal kevesebb lesz a hibázási lehetőség?
Robotra bízhatjuk nemsokára a szívünket?
Összefüggés a haj nélküliség és a rák között?
Kopasz férfit előbb eléri a prosztatarák?
Gyorsan kigyógyíthatók a póktól rettegők?
3 óra után hozzá tudtak érni a fóbiások...
Napi horoszkóp - 2012. május 23.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
A nők várható élettartama hosszabb
Fontos a cégeknek a dolgozó egészsége?

A Gödör stábja Agárdra költözik
A Gödör Klub stábja idén nyáron rendezi meg első önálló szabadtéri fesztiválját augusztus 21. és 26. között Agárdon. A szervezők a koncertek mellett számos kulturális programmal is várják a fesztiválozókat.
A magyarországival együtt
Kolozsváron is lesz Ünnepi Könyvhét
Barokktól a dzsesszig
Koncert a Szent István-bazilikában
Fifty Shades
Erotikus fikciósorozat uralja a könyvpiacot
Temetéséről később intézkednek
Elhunyt Lengyel Erzsi színművész
Zajlanak az egyeztetések
A Magyar Építészeti Múzeum a városligeti múzeumnegyedben kaphat helyet
Számos tisztelője rótta le kegyeletét
A Fiumei úti Nemzeti Sírkertben búcsúztatták Nyirő Józsefet

Montezemolo: a győzelem a mi kezünkben van
Luca Di Montezemolo Ferrari-elnök a csapatnak írt nyílt levelében saját embereit szerette volna feltüzelni. Üzenetéven szorgalmazta a maranellói székhelyű csapatot, hogy használja ki a lehetőséget, amit Fernando Alonso és a csapat remek teljesítménye lehetővé tett.
Ittas külföldi autós - józan hazai ítélet
Két évig nem vezethet a "szlalomozó" szlovák sofőr
Baleset a 4-es számú főúton
Hátulról érkezett a baj: szalagkorlátnak csapódott az autó
Felborult egy pótkocsi
Takarmány lepte a 47-est
Vége a csökkenésnek?
Nem mozdultak az üzemanyagárak
Nem bottal verte, hanem egy egész fával
Autót tört a vihar Felcsút és Bodmér között
Frontális baleset Káptalantótinál
Nyolcvan éves bácsi ment frontálisan egy másik autónak

Történelmi melegházasság: frigyre lép az X-Men homoszexuális párja
A szuperhősök világának első melegházasságára készül idén júniusban az amerikai X-Men képregénysorozat két szereplője.
Keresi a rendőrség a "vicces" apukát
Játékból mosógépben mosta ki a gyerekét
A külügy is elítéli a cselekményt
Wallenberg-szobor: garázdaság miatt nyomoz a rendőrség
Felmentették a szociális munkást
Kukázásra biztatni nem bűncselekmény!
A repülős cég egyetértett a megtorlással
Szidta a női pilótákat: kilökték a gépből az utast
Senki sem sérült meg
A Dunában rekedt egy vízibusz: harminchárom embert mentettek ki
Előzetesben a sajóvelezdi zsaroló
"Ha nem lesz meg a pénzem, kinyírlak!"
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 "Okkupacija" volt? Litvánia kárpótlást követel az oroszoktól
- 18:05 Még egy bronz: Kozma Dominik 200 m gyorson
- 17:58 Ócsai lakótelep: ősz elejére állnia kell az első nyolcvan háznak
- 17:52 Csak estére áll helyre a menetrend
- 17:52 A Gödör stábja Agárdra költözik
- 17:43 Áder levélben gratulált Szemerédi Endrének az Abel-díjhoz
- 17:34 Egy magyar ezüst-, egy bronzérem 1500 m gyorson
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- ÍRD LE,2012.05.23 16:52
- Hol tart Magyarország?2012.05.23 16:40
- Orbán forradalma a magyar népnek2012.05.23 16:23
- Vörös festéket öntöttek a kereki Horthy-szoborra2012.05.23 16:22
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2012.05.23 16:09
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter




