Képekkel: Döntőben a 10 legszebb playmate
Szexik és kacérok: ki lesz az idei nyuszilány?
A Playboy magazin főszerkesztője, Radnai Péter exkluzív sajtótájékoztató keretében mutatta be a Playmate Of The Year 2010 versenyének döntőbe jutott 10 playmate-jét.
2010.08.27 15:29PlayboyA főszerkesztő pár szóban értékelte az elmúlt egy évet, hiszen Liptai Claudia tavalyi óriási sikere óta is keményen dolgozik a Playboy szerkesztősége, hogy hónapról hónapra elkápráztassa olvasóit.
Pár szót a legutóbbi győztes, és a szeptemberi címlaplány, Metzker Viki is szólt az egybegyűltekhez, aki elmondta, hogy mennyire szereti a nyuszis magazint, milyen sokat köszönhet a Playboynak, és mennyire szerette az újabb közös munkát a szerkesztőséggel.
Fotó: Playboy
A nap másik nagy durranása a 10 döntős playmate bemutatása volt. A lányok egyenként léptek a színpadra, Radnai Péter pár szóban bemutatta őket a sajtó képviselőinek, akik egy-egy kis klipet is megnézhettek a lányokról.
A tíz döntős playmate pedig: Aubert Evelin, Daniludisz Nikolett, Geszti Helga, Horváth Zsófia, Kari Kata, Kovács Kitti Szkolasztika, Lévai Adrienn, Mónus Emese, Svedova Viktória, Turner Eszter.
A lányok bemutatása után Radnai Péter bejelentette, hogy a győztest szeptember 23-án a Symbol Budapestben egy óriási buli keretében hirdetik ki, ahol - a hivatalos esemény után - a nagyközönség is együtt bulizhat a lányokkal.
Stílust teremtett a playmate

Rendezési láz Hollywoodban: mindenki filmet forgat!
Színészi sikerei után kipróbálná magát rendezőként is Rupert Everett, A boldog herceg címmel készül filmet forgatni, miközben új rendezésre készül a több sikerfilmet is jegyző Peter Weir is.
Thai masszőrök kényeztették az énekesnőket
Képek - Ledobták ruháikat a VIVA Comet legjobb női jelöltjei
Erdei nyugalmat biztosítanak a mini hotelek
Képek: Rezidencia a fák között - több méter magasan!
Egyenruhát ölt az egykori beépített szépség
Megint beépítik Sandra Bullockot: újra hekusbőrbe bújik
Indián asszony adta át a hivatalos papírokat
Nem vicc: komancs indiánok fogadták örökbe Johnny Deppet
Lesz mit skubizni a strandon
Képek - Ajjajaj! De keresztülnéznénk ezeken a bikiniken
"Nincs még semmilyen dátum!"
Képek - Szakadó eső kísérte Brad Pittet, és az esküvő is csak tolódik

LMP - Legyen megint 45 nap az áfa-fizetés határideje
Az LMP azt kéri, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak (NAV) a jelenlegi 75 helyett 45 nap alatt kelljen kifizetnie a vállalkozók áfáját.
Új médiacég
Libri: egyesülnek a médiaérdekeltségek
Élelmiszerbiztonság, környezetvédelem, foglalkozta
5 milliárd forintos pályázati forrás élelmiszeripari vállalkozásoknak
Tárgyalnak a gazdasági növekedés lehetőségeiről
Megszavazta az EP a tranzakciós adó uniós bevezetését
Megvásárolta a vasúttársaság
A MÁV-é lett a Resti Zrt.
Két végpontja Vecsés, illetve Felsőzellő
Megállapodtak a magyar-szlovák közös gázvezeték megépítéséről
Nem éri hátrány az érintetteket
Megkötötte az első adásvételi szerződéseket az NET

Észrevetted, mit tesznek veled a barátaid?
Nem tudunk rájönni, miért is kúsznak olyan gyorsan fel ránk azok a fránya kilók? Talán nézzünk körül a baráti körünkben...
Mutassuk meg érzékeny oldalunkat is!
Mi teszi a pasit igazán szerelmessé?
Sokkal kevesebb lesz a hibázási lehetőség?
Robotra bízhatjuk nemsokára a szívünket?
Összefüggés a haj nélküliség és a rák között?
Kopasz férfit előbb eléri a prosztatarák?
Gyorsan kigyógyíthatók a póktól rettegők?
3 óra után hozzá tudtak érni a fóbiások...
Napi horoszkóp - 2012. május 23.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
A nők várható élettartama hosszabb
Fontos a cégeknek a dolgozó egészsége?

A Gödör stábja Agárdra költözik
A Gödör Klub stábja idén nyáron rendezi meg első önálló szabadtéri fesztiválját augusztus 21. és 26. között Agárdon. A szervezők a koncertek mellett számos kulturális programmal is várják a fesztiválozókat.
A magyarországival együtt
Kolozsváron is lesz Ünnepi Könyvhét
Barokktól a dzsesszig
Koncert a Szent István-bazilikában
Fifty Shades
Erotikus fikciósorozat uralja a könyvpiacot
Temetéséről később intézkednek
Elhunyt Lengyel Erzsi színművész
Zajlanak az egyeztetések
A Magyar Építészeti Múzeum a városligeti múzeumnegyedben kaphat helyet
Számos tisztelője rótta le kegyeletét
A Fiumei úti Nemzeti Sírkertben búcsúztatták Nyirő Józsefet

Montezemolo: a győzelem a mi kezünkben van
Luca Di Montezemolo Ferrari-elnök a csapatnak írt nyílt levelében saját embereit szerette volna feltüzelni. Üzenetéven szorgalmazta a maranellói székhelyű csapatot, hogy használja ki a lehetőséget, amit Fernando Alonso és a csapat remek teljesítménye lehetővé tett.
Ittas külföldi autós - józan hazai ítélet
Két évig nem vezethet a "szlalomozó" szlovák sofőr
Baleset a 4-es számú főúton
Hátulról érkezett a baj: szalagkorlátnak csapódott az autó
Felborult egy pótkocsi
Takarmány lepte a 47-est
Vége a csökkenésnek?
Nem mozdultak az üzemanyagárak
Nem bottal verte, hanem egy egész fával
Autót tört a vihar Felcsút és Bodmér között
Frontális baleset Káptalantótinál
Nyolcvan éves bácsi ment frontálisan egy másik autónak

Történelmi melegházasság: frigyre lép az X-Men homoszexuális párja
A szuperhősök világának első melegházasságára készül idén júniusban az amerikai X-Men képregénysorozat két szereplője.
Keresi a rendőrség a "vicces" apukát
Játékból mosógépben mosta ki a gyerekét
A külügy is elítéli a cselekményt
Wallenberg-szobor: garázdaság miatt nyomoz a rendőrség
Felmentették a szociális munkást
Kukázásra biztatni nem bűncselekmény!
A repülős cég egyetértett a megtorlással
Szidta a női pilótákat: kilökték a gépből az utast
Senki sem sérült meg
A Dunában rekedt egy vízibusz: harminchárom embert mentettek ki
Előzetesben a sajóvelezdi zsaroló
"Ha nem lesz meg a pénzem, kinyírlak!"
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:39 Cseh László negyedszer is aranyérmes 200 m vegyesen
- 18:31 Romagyilkosságok: a festő nem látta, mi van a rács mögött
- 18:29 Rendezési láz Hollywoodban: mindenki filmet forgat!
- 18:20 "Okkupacija" volt? Litvánia kárpótlást követel az oroszoktól
- 18:05 Még egy bronz: Kozma Dominik 200 m gyorson
- 17:58 Ócsai lakótelep: ősz elejére állnia kell az első nyolcvan háznak
- 17:52 Csak estére áll helyre a menetrend
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- ÍRD LE,2012.05.23 16:52
- Hol tart Magyarország?2012.05.23 16:40
- Orbán forradalma a magyar népnek2012.05.23 16:23
- Vörös festéket öntöttek a kereki Horthy-szoborra2012.05.23 16:22
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2012.05.23 16:09

Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter




