Inkasszózta az APEH a fitneszguru számláját
Adózűrbe keveredett Norbi
Schobert Norbi már megint összeakasztotta a bajszát a hatóságokkal, ezúttal az APEH-hel gyűlt meg a baja. A hivatal pár napos késés miatt már leemelte a tartozást a számláról.
2010.09.02 09:02ma.hu / Velvet380 ezer forintot emelt le az APEH Schobert Norbi egyik cégének számlájáról, az aktuális adóval mindössze 2 hetes elmaradásban volt a fitneszguru. Az update-mozgalomról elhíresült sport- és üzletember a Velvetnek elmondta, időközben rendezték a hátralékos összeg sorsát, amely a könyvelő szabadsága miatt késett.
Arra álmában sem mert gondolni, hogy néhány napos adófizetési késedelem miatt már felkerül az APEH honlapjára a neve. Az adóhatóság oldalán ráadásul már azt lehetett olvasni, hogy végrehajtási eljárást indít az Update Café ellen, és bele fog telni pár napba, míg az időközben rendezett befizetés hatására lekerülnek a „feketelistáról”.
Norbinak egyébként nem ez az első adózűrje, 2009-ben egy másik vállalkozásával is elmaradása alakult ki, amit azzal magyarázott, hogy a rengeteg kintlévőség miatt nem volt miből befizetni az áfát.
Fotó: norbi.hu
Tény, hogy a jelenleg is hatályos adójogszabályok szerint nemcsak a tényleges bevétel után kell adózni, hanem a kiszámlázott követelések áfáját is be kell fizetni, függetlenül attól, hogy ez a bevétel bekerült-e az adott cég számlájára vagy sem. Norbi szerint „nem lenne semmi baj, ha csak azután kellene adóznia az embernek, amit megkeresett” – írja a Velvet.
A fitneszgurunak amúgy is rendszeresen meggyűlik a baja a különböző hatóságokkal, legutóbb ez év elején a versenyhivatal bírságolta meg 3 millió forintra, mivel hamisan állította, hogy az Update-termékektől fogyni lehet, emellett nem volt teljes mértékben igaz, hogy szénhidrátmentes lisztből készülnek, és hogy a cukorbetegek is fogyaszthatják csökkentett szénhidráttartalmuk miatt.
A GVH a bírság kiszabásakor azt is figyelembe vette, hogy a reklámokban hibásan, rövidítve jelent meg az Update márka és módszer elismeréseként adott DrNatura Egészség Világdíj, amivel a hivatal szerint megtévesztették a fogyasztókat.
Schobert Norbi lebukott
Kapcsolódó írások:
- Schobert Norbi kiakadt és visszavág
- Schobert Norbi: Nem csoda, ha Mónika nem fogy
- Schobert Norbi a harmadik babára gyúr!
- Schobert Norbi zsírban küzd meg Gombos Edinával!
- Schobert Norbi a kislányát félti legjobban
- Csak Norbi pénztárcája lett karcsúbb a sütiktől: 3 millióra bírságolta az Update Zrt.-t a GVH

Jól remeg: zöldségkocsonya vegáknak és húsevőknek
Sok-sok zöldséggel, zöldfűszerekkel, zselatinnal készül a zöldségkocsonya, amelyet elsősorban előételként tálalhatunk.
George Clooney-t és Brad Pittet elcsábítaná
Miss Röfi üdvözli a BAFTA-gála vendégeit
Arcfeszesítőként árulják a felfújt ajkakat
Meghökkentő képek - rajzfilmes szájjal erősítenek a japán nők
Tíz évig volt a diktátor társa
100 éves lenne Hitler felesége - Portré Eva Braunról
Radcliffe a nagy nyomással magyarázza az ivást
Részegen állt kamera elé Harry Potter
Nőies pulcsik az utolsó hideg hetekre
Képek - Belehúz a tél: vastagon is csábosan!
Február 6-án ünnepli születésnapját a díva
Kevesen hitték, de megélte: 95 éves lett Gábor Zsazsa

Képviselőink zsebét tömi az egykulcsos adó?
Jól jártak az egykulcsos adó bevezetésével az országgyűlési képviselők, családi állapotuktól és bizottsági helyüktől függően átlagosan hetvenezer forinttal visznek haza többet.
Dokik üres zsebe
Belefulladnak az adósságba a kórházak?
Megy a Malév után?
Tovább esik a forint renoméja
Brutális létszámcsökkentés
15 ezer közalkalmazottat tesz az utcára Athén
9,5 százalék
Felesekből növelte az egekbe a nyereségét a Zwack
Beszólt a Fidesz
Minden pénzt maguknak akarnak a szocik?
292,38
Még mindig nincs 300 forint egy euró

Megdöbbentő: veszélyben a sokat költözött gyerekek egészsége
Azok a gyermekek, akiket életük korai szakaszában kétszer vagy háromszor is költöztettek, sokkal hajlamosabbak az illegális kábítószerek használatára, egészségük fokozott veszélyben van - állítja egy tanulmány.
Napi horoszkóp - 2012. február 7.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
A diabétesz terhesen rizikóval jár
Beteg babája lehet a cukorbeteg terhes nőnek
Sok férfi ferdít az anyagi helyzetét illetően
A legtöbb pasi azt hiszi: a nőt a pénzzel lehet megfogni?
Vitamingazdagok, élénkítők, a rák ellen is védenek
7 étel, amivel túlélheted a februárt!
Nemcsak az anya lehet a hibás
Bajban: 30 év felett a nő és a férfi is emeli a gyerek autizmusának kockázatát
Szellemileg frissebbek maradnak a teázó idősek
Az önellátás kulcsa: a zöld tea!

Napi aranyos: aláírást gyűjtenek a magyar Gandalfért
"Tisztelt Bács Ferenc Úr! Azért indítottuk ezt a petíciót, mert nagyon szeretnénk ha az ÖN hangján szólalna meg a 2012-ben és 2013-ban megjelenő A Hobbit című mozifilm egyik főszereplője, Gandalf, a varázsló."
Aláírást gyűjtenek
Csurka nevét biggyesztenék az Új Színházra?
Fogadás és koszorú
Erzsébet királynő is Charles Dickensre szamárfülel
Abel Ferrara filmre viszi
Depardieu Strauss-Kahnba öltözik
A karakterszínész 82 éves volt
Elhunyt Ben Gazzara, a "rosszfiú"
"Folyamatos átalakulásban van a zeneipar"
Változás az Artisjus élén: Victor Máté váltja Bródy Jánost
Kiállítják a Royal Society kincseit
Fehéren, feketén a 17. századi londoni élet és halál

Tilosban hajtott a sínekre - Majdnem belehalt
Kisteherautó ütközött személyvonattal a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Bodrogkeresztúr és Olaszliszka-Tolcsva állomás között hétfő délben, a kocsi vezetője súlyosan megsérült.
Bianchi többet akar
Bianchi versenyezni is szeretne az F1 mellett
Elütötte a román kamion
Halálra gázoltál az elcsúszó kerékpárost
Mindkét sávot lezárták
Kamion csúszott az árokba a 47-es főúton
Elvesztette ez uralmát az autó felett
Lesodródott a kocsival - szörnyethalt az idős asszony
Senki sem sérült meg
Két baleset: szétcsúszkálták az utakat Fejér megyében
Legyőzendő akadályok
Rengeteg motoros esemény dübörög majd a Hungaroringre

Bűztrutymós söprűvel támadnak a bliccelőkre
Eddig nem túl nagy sikerrel vette fel a harcot az indonéz vasúttársaság a vonatok tetején kapaszkodó "szörfölőkkel" szemben, ezért új módszerhez folyamodtak. Ez ugyanúgy halálos lehet, akárcsak az extrém sport.
Mindketten megsérültek
Égő lakásából vetette ki magát egy anya a gyerekével
Sikerült visszahozni az életbe
Részeget mentettek a rendőrök a fagyban
Ha egyszer meglengeti ezeket a dudákat...!
18+ képek - Kelly Bell melleivel tényleg harangozni lehet
Lezárták a nyomozást
Két és fél éves volt: agyonverhették a devecseri kisfiút
Meleg víz és jó meleg
Nincs már gáz Szombathelyen - megszüntették a szivárgás
Az orvos sem tudott odajutni a vajúdó nőhöz
Elzárta a hó a szülő nőt - Hófehérke lett a lánya neve
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:15 Megdöbbentő: veszélyben a sokat költözött gyerekek egészsége
- 8:04 Kést szorítottak a pultos nyakához
- 7:56 Bonus-malus bukások törhetik meg az autósok jókedvét
- 7:49 A takaró dér: egyre vastagabb fehér paplan alatt az ország
- 7:46 Képviselőink zsebét tömi az egykulcsos adó?
- 7:37 Heves magyar reakciók: elképedt az amerikai politológus a kuruckodáson
- 7:34 Belefulladnak az adósságba a kórházak?
LMLAND Kft.Könyvelő
BDO Forte HoldingBoltvezető
POLUS-COOP Zrt.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - FARSANG 2012 szállás, Valentin-nap szállás, TÉL szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Március 15. szállás
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Busójárás Mohácson, Valentin-napi programok, Húsvéti programok, Még több belföldi program>>
- Nyereményjáték: wellness hétvége
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- A jobbikos "nem kér a zsidókból": lenácizta Izraelt Gyöngyösi2012.02.07 08:04
- Ez forradalom!!! - Gyurcsánynak és Orbánnak mennie kell!!!2012.02.07 07:00
- Schmitt miatt röhög rajtunk a világ2012.02.07 06:59
- Ilyen ez a Fidesz:2012.02.07 00:12
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2012.02.07 00:10
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



