Bodri Krisztina nem használta ki párja szakmáját
Felháborodott a szépség: Nem szabattam szét magam!
Egy internetes oldal állítása szerint a 2007- es szépségkirálynő, Bodri Krisztina arcát teljesen átszabta plasztikai sebész párja.
2010.09.03 14:29Kiskegyed - Fotó: Missbalaton - KiskegyedBodri Krisztina szerint mindez aljas lejáratókampány része, mely párja ellen folyik. Egy éve teljesen kizárta a nyilvánosságot az életéből. Még akkor sem szólalt meg, mikor plasztikai sebész párját, Istvánt őrizetbe vette a Nemzeti Nyomozó Iroda.
Most azonban úgy érezte, hogy igazságérzetét és önbecsülését sértették meg, mikor egy internetes oldalon egy előnytelen fotót jelentettek meg róla, állítván: párja teljesen átoperálta az arcát.
Fotó: Miss Balaton
"Egy szépségversenyen vettem részt zsűritagként, ott fotóztak le. Másnap tényként közölték egy internetes portálon, hogy felismerhetetlenné plasztikáztattam az arcomat. Mélységesen felháborít, amit állítanak rólam. Alaposan megvizsgáltam az ominózus képet, és egyértelmű, hogy manipulálták. De a szöveg önmagában, kép nélkül is valótlanságokat állított. Vállalom, hogy az orromat megoperáltattam, még évekkel ezelőtt, egy síbaleset miatt. Talán még az lehet furcsa, hogy fogszabályzót viselek, ami három milliméterrel kijjebb tolja az ajkaimat. Az arcom viszont nincs megműtve" - mondta el a Kiskegyedben a szépség.
Felháborítónak tartja, hogy az ország egyik legjobb plasztikai sebészéről, aki más plasztikai sebészek által elrontott arcokat, testeket hoz elfogadható formába, próbálnak meg aljas hazugságokat kreálni. "Úgy gondolom, ez egy támadás sorozat része, ami István ellen folyik" - szögezte le Kriszta a Kiskegyedben.
A neves plasztikai sebészt több, mint egy éve vették őrizetbe illegális őssejt-beültetés gyanújával. Dr. Seffer ellen jelenleg lakhelyelhagyási tilalom van érvényben. - Voltak és vannak nehéz pillanatok. De ez az egész csak megerősítette a kapcsolatunkat. Öt éve vagyunk együtt, jelenleg Kaposváron élünk. István remek szakember és erős férfi, soha nem éreztem, hogy feladná, vagy netán elkeseredne, hisz nincs is miért. Próbálom úgy felfogni, hogy ez egy átmeneti nehézség, amit túl kell élnünk. Hiszem, hogy mindennek oka van az életben. Ennek meg kellett történnie, hogy végre valamikor, valahogy elismerjék István munkásságát, kutatásait. Mi továbbra is úgy éljük a mindennapjainkat, ahogy idáig. István tanít és dolgozik. Az emberek bizalma nem rendült meg irányába. Jómagam modellügynökségemet vezetem és tanulok. Második diplomámat fogom megszerezni. Jogi karon utolsó éves vagyok. Ügyvédként képzelem el a jövőmet.
A neves plasztikai sebészt több, mint egy éve vették őrizetbe illegális őssejt-beültetés gyanújával. Seffer ellen jelenleg lakhelyelhagyási tilalom van érvényben.
"Voltak és vannak nehéz pillanatok. De ez az egész csak megerősítette a kapcsolatunkat. Öt éve vagyunk együtt, jelenleg Kaposváron élünk. István remek szakember és erős férfi, soha nem éreztem, hogy feladná, vagy netán elkeseredne, hisz nincs is miért. Próbálom úgy felfogni, hogy ez egy átmeneti nehézség, amit túl kell élnünk. Hiszem, hogy mindennek oka van az életben. Ennek meg kellett történnie, hogy végre valamikor, valahogy elismerjék István munkásságát, kutatásait. Mi továbbra is úgy éljük a mindennapjainkat, ahogy idáig. István tanít és dolgozik. Az emberek bizalma nem rendült meg irányába. Jómagam modellügynökségemet vezetem és tanulok. Második diplomámat fogom megszerezni. Jogi karon utolsó éves vagyok. Ügyvédként képzelem el a jövőmet" - árulta el Krisztina a Kiskegyedben.
A szépségért dolgozni kell?

Az olimpiára készül a sztár-DJ
Dj Dominique a napokban tért vissza Londonból, ahol egy nagysikerű bulit adott az ott élő magyaroknak. Miután köztudott róla, hogy sportfanatikus, nem tudta kihagyni a közelgő Olimpia legfontosabb helyszíneit sem.
A sálakon népszerű minták pólókra költöztek
Képek - A sálat nyáron se kell nélkülözni!
Túlóra-díjak miatt robbant ki az ellentét
Kirúgta a bébiszittert, beperelték Sharon Stone-t
Újraforgatják A hét mesterlövészt
Vadnyugatira vált Tom Cruise: ő lehet a fő mesterlövész
Egyszerű, mégis kiváló mártás lesz belőle
Gazdagon csak paradicsommal lehet
Ezrekért "vesztegették" el
Az elveszett majd megtalált királyi bugyogó új gazdára lelt
Van, aki rutinból rendez, más frissen debütál
Rendezési láz Hollywoodban: mindenki filmet forgat!

Leier: egymilliárdos ingatlanfejlesztésbe kezd Győrben
Legalább egymilliárd forintos ingatlanfejlesztésbe kezd Győr belvárosában a Leier Hungaria Kft. - jelentette be csütörtökön, sajtótájékoztatón Mártonné Baj Mária, az osztrák tulajdonú építőipari vállalkozás ügyvezető igazgatója.
EU-csúcs, gazdasági növekedés ösztönzése
Közös közép-európai javaslatcsomag
Bare International
Próbavásárlásos minőség-ellenőrzés: Budapesten lesz az európai központ
Köz, beszerzés
Négyszer annyiba kerül a Várbazár tervezése
Adóznak a divatnak a NAV-nál
A civil NAV-ellenőr nem viseli majd az új egyenruhát
Költségvetési, Gazdasági bizottság
Idén még közel felére csökkenhet a távközlési adó: 400, illetve 1400 forintra
Elnök marad
Dávid Ilona a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója

Aki magasabban van, gyorsabban helyrejön
Szorosan összefügg a szociális helyzet és a gyógyulás a páviánok esetében. A rangidős hímek különösen gyorsan épülnek fel betegségeikből és sérüléseikből - derítették ki kutatók.
Hogyan lehetne könnyebb a táskánk?
Tudjuk, hogy "gyilkol", mégis hordjuk...
Megfejtették a ketogén diéta titkát
Így segít a kemény diéta epilepsziás roham ellen
Napi horoszkóp - 2012. május 24.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Akár a buszon is bevethető lenne a segítség
Azonnal segítene szorongáskor az okostelefon?
Mit kell tudni, ha már eljegyeztük egymást?
Milyen hatással van a szerelem a bankszámlánkra?
A hízás oka lehet a társasági élet, az alváshiány
Észrevetted, mit tesznek veled a barátaid?

Pintér Béla és Társulata Torunban szerepel
A Pintér Béla és Társulata a toruni Kontakt Fesztiválon szerepel Szutyok című előadásával; a lengyel közönség pénteken egy alkalommal láthatja a produkciót.
Ingyenes kísérőprogramokban sem lesz hiány
Thealter Fesztivál: a legjobb alternatív színházi előadások
Új nyári fesztivál
A Gödör stábja Agárdra költözik
A magyarországival együtt
Kolozsváron is lesz Ünnepi Könyvhét
Barokktól a dzsesszig
Koncert a Szent István-bazilikában
Fifty Shades
Erotikus fikciósorozat uralja a könyvpiacot
Temetéséről később intézkednek
Elhunyt Lengyel Erzsi színművész
Vezetés közben dőlt rá
Menet közben suhant át rajta a kidőlt fa a szélvédőkön keresztül
Vezetékszakadás
Csak estére áll helyre a menetrend
Rajtuk múlik
Montezemolo: a győzelem a mi kezünkben van
Ittas külföldi autós - józan hazai ítélet
Két évig nem vezethet a "szlalomozó" szlovák sofőr
Baleset a 4-es számú főúton
Hátulról érkezett a baj: szalagkorlátnak csapódott az autó
Felborult egy pótkocsi
Takarmány lepte a 47-est

Kitiltják a közvécékből a legyeket, csak ketten maradhatnak!
Vécénként legfeljebb két légy tartózkodhat a nyilvánoshelyeken, legalábbis Kínában, egy frissen elfogadott, ám még nem életbe lépett rendelet értelmében. Egyelőre nem világos sem a szabály betartatása, sem a besurranó többletlegyek büntetése.
Hurkot vetett, őzet aratott
Orvvadászt fogtak Nyírgyulajban: 350 ezer forintos kárt okozott
Egy nap alatt elfogták egy pilismaróti rablás tett
Alig lett magyar állampolgár, máris összeverték
Letartóztatták a kínai párost
Élve temették el az idős asszonyt, akit részegen ütöttek el
Eddig csalódottan nézegették az üres fészket
Tojással lepték meg a "nem meleg, csak egynemű" pingvinpárt
Emberölés miatt indult nyomozás
Megtalálták az eltűnt lajosmizsei nő holttestét
Vélhetően nem ütközött másik járművel
Holtan találták a kerékpárost az árokban
ma.hu legfrissebb hírei:
- 13:29 Kitiltják a közvécékből a legyeket, csak ketten maradhatnak!
- 13:19 Közös közép-európai javaslatcsomag
- 13:13 Ma van az eltűnt gyerekek világnapja
- 13:02 Elhunyt Bárdos Tamás rákkutató
- 12:57 Próbavásárlásos minőség-ellenőrzés: Budapesten lesz az európai központ
- 12:57 Orvvadászt fogtak Nyírgyulajban: 350 ezer forintos kárt okozott
- 12:45 Aki magasabban van, gyorsabban helyrejön
StarjobsIngatlan tanácsadó
Otthon CentrumIndkøber
Risskov AutoferienTovábbi friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Jogállamiság, igazságszolgáltatás, hol?2012.05.24 13:29
- Wallenberg-szobor: garázdaság miatt nyomoz a rendőrség2012.05.24 13:27
- Orbán: Magyarország gondolkodásmódot váltott2012.05.24 12:54
- Öt napot kapott a Mal2012.05.24 12:54
- Alig lett magyar állampolgár, máris összeverték2012.05.24 12:50
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter





