Kizuhant az erkélyről - azóta sem tudni, hogyan
A fiú náluk volt, amikor meghalt - Mit titkolnak Pete Dohertyék?
Egyre gyűlnek a felhők a nem túl félnyes múlttal rendelkező énekes feje fölött - Pete Doherty-nek, több ismert sztárhölgy expasijának talán két ember halálához is köze volt?
2010.09.06 10:29ma.hu - Fotó: Daily Mail
Pete Doherty, korábbi párjával, Kate Moss modellel
Márciusban már leközölt a külföldi sajtó egy különös feltételezést: Pete Doherty-t drogárusítás gyanújával tartóztatták le, s arról lehetett hallani, ő adott halálos adag drogmennyiséget a fiatal, csinos rendezőnőnek, Robin Whitehead-nek.
A hölgy Doherty korábbi zenekaráról, a Libertines-ról forgatott dokumentumfilmet, ekkor barátkoztak össze, és intim kapcsolatról is suttogtak közöttük.
Évekkel ezelőtt azonban egy másik furcsa eset is fűződött Pete Doherty nevéhez. Egy Mark Blanco nevű, akkor 30 éves, Cambridge-ben végzett fiatalember 2006 decemberében kiesett a londoni Whitechapel-ben egy erkélyről, és halálra zúzta magát.
Az áldozat: Marc Blanco
A korábbi rendőrségi vizsgálatok ellenére, melyek a gyilkosságot és az öngyilkosságot kizárták - Mark édesanyja, Sheila Blanco meg van róla győződve, hogy aljas játék részese lett a fia.
Most egy újabb bizonyítékot kapott erről, melyet a sajtó számára is elérhetővé tett - számára ez igazolja sejtését, miszerint fia eszméletlen volt, amikor kiesett az erkélyről.
Sheila Blanco most kapott meg orvosi jelentéseket, melyek azt mutatják, Mark kizuhanása nem egy szokványos esés volt. A Sky News-nak az anya elmondta: fiának főként a fején voltak sérülései. Egyik végtagján, semmi egyéb testrészén sem volt ilyesmi, ami nem normális, tekintve, hogy az ember esésnél automatikusan a fejét védi.
A lakás, melyben Mark Blanco halála előtt járt, Pete Doherty barátja, Paul Roundhill tulajdonában volt - Blanco azért ment oda, mert hallotta, hogy a zenész ott lesz. Meg akarta hívni egy helyi pub-ban tartott játék nyitóestjére.
Doherty barátja, Paul Roundhill
A játék neve az volt: Egy anarchista halálos balesete, és egy, rendőrörs negyedik emeletéről kiesett, vagy kilökött emberről szólt.
A lakásban tartózkodó hat ember - három nő és három férfi - zavaró tényezőnek találta Mark Blanco jelenlétét. Doherty barátja, Jonathan Jeannevol - alias Johhny Headlock - elmondta, a zenész megkérdezte őt, hogyan szabaduljanak meg Blanco-tól.
Mr. Headlock azt vallotta: kirakták a férfit a lakásból, de megint bekerült valahogy, és akkor Paul tette ki a szűrét. Nagyjából negyed óráig nem foglalkoztak vele. Ekkor egyik lány elindult cigarettáért, vagy valamit hozni a többieknek. Amikor visszajött, közölte: "Mark-kal baleset történt".
Két héttel később, karácsonykor Mr. Headlock beismerő vallomást tett a gyilkosságról, de pár napra rá visszavonta azt, mondván, ostoba dolog volt a részéről. "Felhívtam a rendőrséget, és azt mondtam nekik, igen, megöltem őt. Nem tudom, miért. Arra gondolva, hogy a cellában leszek, és lesz hol lehajtanom a fejem éjjel..."
Johnny Headlock, aki először gyilkosnak vallotta magát
"Amikor átgondoltam, mit csináltam, elkezdtem kopogtatni az ajtón és azt mondtam, engedjenek ki, mert valójában nem én tettem.." - idézte Mr. Headlock szavait a Sky News.
A rendőrség ekkor pszichiáterhez küldte a férfit, és végül szabadon engedték. Annak ellenére, hogy két ember is amellett kardoskodott, hogy Headlock dicsekedett vele: megölte Blancót. A férfi ugyanis mindezt tagadta.
Naomi Stirk, az egyik, lakásban tartózkodott lány a Sky News-nak elmondta: Headlock több embernek is a gyilkossággal jött elő aznap éjjel, sokkal később is bizonygatta a dolgot. A lány elárulta: ahogyan Mark holtteste a földön feküdt, abból nem arra lehetett következtetni, hogy csak egyszerűen kiesett az erkélyről.
Sheila Blanco szerint nem lett megvizsgálva tüzetesen több fontos részlet. Például, hogy a lakásban tartózkodott hat ember közül mindenki mást mondott a nyomozás során. Ahogyan sosem jártak végére bizonyos, egymásnak ellentmondó dolgoknak sem.
A rendőrség szerint az ügy felderítése még folyamatban van - a Sky News úgy tudja: mélyrehatóbb nyomozást végeznek, a bizonyítékok ugyanis nem elég egyértelműek a támadást vagy az esésben való közreműködést illetően.
Mark Blanco édesanyja addig nem készíttet síremléket fia hantjára, amíg ki nem derül a teljes igazság.

Jól remeg: zöldségkocsonya vegáknak és húsevőknek
Sok-sok zöldséggel, zöldfűszerekkel, zselatinnal készül a zöldségkocsonya, amelyet elsősorban előételként tálalhatunk.
George Clooney-t és Brad Pittet elcsábítaná
Miss Röfi üdvözli a BAFTA-gála vendégeit
Arcfeszesítőként árulják a felfújt ajkakat
Meghökkentő képek - rajzfilmes szájjal erősítenek a japán nők
Tíz évig volt a diktátor társa
100 éves lenne Hitler felesége - Portré Eva Braunról
Radcliffe a nagy nyomással magyarázza az ivást
Részegen állt kamera elé Harry Potter
Nőies pulcsik az utolsó hideg hetekre
Képek - Belehúz a tél: vastagon is csábosan!
Február 6-án ünnepli születésnapját a díva
Kevesen hitték, de megélte: 95 éves lett Gábor Zsazsa

Képviselőink zsebét tömi az egykulcsos adó?
Jól jártak az egykulcsos adó bevezetésével az országgyűlési képviselők, családi állapotuktól és bizottsági helyüktől függően átlagosan hetvenezer forinttal visznek haza többet.
Dokik üres zsebe
Belefulladnak az adósságba a kórházak?
Megy a Malév után?
Tovább esik a forint renoméja
Brutális létszámcsökkentés
15 ezer közalkalmazottat tesz az utcára Athén
9,5 százalék
Felesekből növelte az egekbe a nyereségét a Zwack
Beszólt a Fidesz
Minden pénzt maguknak akarnak a szocik?
292,38
Még mindig nincs 300 forint egy euró

Megdöbbentő: veszélyben a sokat költözött gyerekek egészsége
Azok a gyermekek, akiket életük korai szakaszában kétszer vagy háromszor is költöztettek, sokkal hajlamosabbak az illegális kábítószerek használatára, egészségük fokozott veszélyben van - állítja egy tanulmány.
Napi horoszkóp - 2012. február 7.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
A diabétesz terhesen rizikóval jár
Beteg babája lehet a cukorbeteg terhes nőnek
Sok férfi ferdít az anyagi helyzetét illetően
A legtöbb pasi azt hiszi: a nőt a pénzzel lehet megfogni?
Vitamingazdagok, élénkítők, a rák ellen is védenek
7 étel, amivel túlélheted a februárt!
Nemcsak az anya lehet a hibás
Bajban: 30 év felett a nő és a férfi is emeli a gyerek autizmusának kockázatát
Szellemileg frissebbek maradnak a teázó idősek
Az önellátás kulcsa: a zöld tea!

A holtaknak már mindegy
A Boris Vian-életműsorozat tizedik kötete (az itthon 1991-ben Minden hulla fekete címmel megjelent regény) a második volt a Vian által Vernon Sullivan álnéven publikált könyvek sorában.
Bács Ferenc, a szürke
Napi aranyos: aláírást gyűjtenek a magyar Gandalfért
Aláírást gyűjtenek
Csurka nevét biggyesztenék az Új Színházra?
Fogadás és koszorú
Erzsébet királynő is Charles Dickensre szamárfülel
Abel Ferrara filmre viszi
Depardieu Strauss-Kahnba öltözik
A karakterszínész 82 éves volt
Elhunyt Ben Gazzara, a "rosszfiú"
"Folyamatos átalakulásban van a zeneipar"
Változás az Artisjus élén: Victor Máté váltja Bródy Jánost

Tilosban hajtott a sínekre - Majdnem belehalt
Kisteherautó ütközött személyvonattal a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Bodrogkeresztúr és Olaszliszka-Tolcsva állomás között hétfő délben, a kocsi vezetője súlyosan megsérült.
Bianchi többet akar
Bianchi versenyezni is szeretne az F1 mellett
Elütötte a román kamion
Halálra gázoltál az elcsúszó kerékpárost
Mindkét sávot lezárták
Kamion csúszott az árokba a 47-es főúton
Elvesztette ez uralmát az autó felett
Lesodródott a kocsival - szörnyethalt az idős asszony
Senki sem sérült meg
Két baleset: szétcsúszkálták az utakat Fejér megyében
Legyőzendő akadályok
Rengeteg motoros esemény dübörög majd a Hungaroringre

Bűztrutymós söprűvel támadnak a bliccelőkre
Eddig nem túl nagy sikerrel vette fel a harcot az indonéz vasúttársaság a vonatok tetején kapaszkodó "szörfölőkkel" szemben, ezért új módszerhez folyamodtak. Ez ugyanúgy halálos lehet, akárcsak az extrém sport.
Mindketten megsérültek
Égő lakásából vetette ki magát egy anya a gyerekével
Sikerült visszahozni az életbe
Részeget mentettek a rendőrök a fagyban
Ha egyszer meglengeti ezeket a dudákat...!
18+ képek - Kelly Bell melleivel tényleg harangozni lehet
Lezárták a nyomozást
Két és fél éves volt: agyonverhették a devecseri kisfiút
Meleg víz és jó meleg
Nincs már gáz Szombathelyen - megszüntették a szivárgás
Az orvos sem tudott odajutni a vajúdó nőhöz
Elzárta a hó a szülő nőt - Hófehérke lett a lánya neve
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:45 MNB: 527 millió euróval csökkentek a devizatartalékok januárban
- 8:38 Castro az atomháborútól retteg
- 8:34 Videó - Félrelépett Medveczky Ilona
- 8:24 Elfogták a magyar turisták gyilkosait Etiópiában
- 8:15 Megdöbbentő: veszélyben a sokat költözött gyerekek egészsége
- 8:14 Oroszlánszerződés: a magyar törvények felett áll az IMF
- 8:08 Két település teljesen megközelíthetetlen Borsodban
Főtáv ZRt.Finance Manager
AB InBevMinőségellenőr
Prohumán 2004 Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - FARSANG 2012 szállás, Valentin-nap szállás, TÉL szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Március 15. szállás
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Busójárás Mohácson, Valentin-napi programok, Húsvéti programok, Még több belföldi program>>
- Nyereményjáték: wellness hétvége
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Megkezdődött az 'Elie Wiesel-per'2012.02.07 09:03
- Heves magyar reakciók: elképedt az amerikai politológus a kuruckodáson2012.02.07 08:58
- Ilyen ez a Fidesz:2012.02.07 08:55
- Kommunista panamák!2012.02.07 08:50
- Schmitt miatt röhög rajtunk a világ2012.02.07 08:32
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



