Idegborzoló élmény a hideg szobában...
Reviczky Gábort kísértette színésztársa szelleme!
Kétségei sincsenek a szellemvilág létezéséről a színésznek - Reviczky Gábor elárulta, korábbi házában rendszeresen találkozott eggyel, sőt, volt kollégája szelleme is megkísértette.
2010.09.06 08:35ma.hu - Fotó: hirosnaptar - RTL KlubFeltétel nélkül hisz a szellemekben Reviczky Gábor - jómaga egy nő kísértetével találkozott kiskunlacházai házában. Mint mondta, az korábban egy parasztház volt, és a sarok, ahol a szellem rendszerint megjelent, annak idején konyha. Az asszonyt megmérgezték, ágya is ebben a helyiségben volt, amelyben meghalt. Reviczkyéknél ebből gyerekszoba lett kialakítva.
Egy másik esemény végleg meggyőzte a színészt a szellemek létezéséről: egykori kollégája, Hankó Attila halála után gyertyát gyújtott az emlékére, melynek lángja egyszercsak felcsapott, és hirtelen leégett a gyertya fele. Nagyon hideg lett a helyiségben, a felesége szoknyája pedig hullámozni kezdett. Ez a pillanat igen meggyőző volt. A gyertya leégett fele Hankó félig leélt életére utalt. A házaspár azóta is ereklyeként őrzi a megmaradt viaszdarabot, mesélte egy internetes tévének Reviczky Gábor - írja a Napi Ász.
Fotó: hirosnaptar.hu
A közelmúltban több hazai híresség is beszámolt szellemekkel kapcsolatos tapasztalatairól - vagy inkább gyermekeiken keresztül átélt élményeikről! Détár Enikő és Rékasi Károly például kénytelenek voltak házukba hívatni egy táltost, hogy megtisztítsa otthonukat, mivel kisfiuk, Zsebi viselkedése egyre aggasztóbbá vált.
A gyermek kicsi kora óta nem tudott nyugodt maradni a szobájában, többször riadt fel éjszaka, és teljesen kiborult, de ennek okát ők nem értették. Egy éjjel azonban a kisfiú az ágy szélén falhoz lapulva remegett, és a sarokra meredt. Ezután kért a sztárpár segítséget.
A táltos éppen arra a sarokra mutatott rá, ahová Zsebi meredt éjszakánként. Elmondta, hogy a házukban lakó, három szellem közül egyik éppen ott tanyázott. A gyerekek bizonyos korig sokkal fogékonyabbak dolgokra, mint a felnőttek.
Hasonló élményekről számolt be korábban Németh Kristóf és neje, Niki, akiknek kisfia egy londoni szállodában kapott hisztérikus rohamot, mert érezte a szellemek jelenlétét. Ők nem értették, mi baja a kicsinek, de ezt követően számos furcsa és ijesztő dolog a hotelben meggyőzte őket arról, hogy ott valóban nem stimmel valami.
Nemrég Rába Tímea is elmesélte, hogy kislánya társalog a halott nagyapjával.
Reviczky Gábor kidőlt?
Kapcsolódó írások:
- Rékasi Károly: Szemembe mondta, hogy megcsalt
- Rékasi Károlyék nem bírták tovább fiuk sikolyait
- Németh Kristóf: Nincs semmi bajom!
- Reviczky újra óriásplakátokon
- Lóci üvöltve könyörgött - Szellemek jártak Németh Kristóféknál!
- Németh Kristóf: A konfliktusokból lesz valami mindig...
- Kern, Reviczky, Kútvölgyi mellett Oláh Ibolya

Jól remeg: zöldségkocsonya vegáknak és húsevőknek
Sok-sok zöldséggel, zöldfűszerekkel, zselatinnal készül a zöldségkocsonya, amelyet elsősorban előételként tálalhatunk.
George Clooney-t és Brad Pittet elcsábítaná
Miss Röfi üdvözli a BAFTA-gála vendégeit
Arcfeszesítőként árulják a felfújt ajkakat
Meghökkentő képek - rajzfilmes szájjal erősítenek a japán nők
Tíz évig volt a diktátor társa
100 éves lenne Hitler felesége - Portré Eva Braunról
Radcliffe a nagy nyomással magyarázza az ivást
Részegen állt kamera elé Harry Potter
Nőies pulcsik az utolsó hideg hetekre
Képek - Belehúz a tél: vastagon is csábosan!
Február 6-án ünnepli születésnapját a díva
Kevesen hitték, de megélte: 95 éves lett Gábor Zsazsa

Képviselőink zsebét tömi az egykulcsos adó?
Jól jártak az egykulcsos adó bevezetésével az országgyűlési képviselők, családi állapotuktól és bizottsági helyüktől függően átlagosan hetvenezer forinttal visznek haza többet.
Dokik üres zsebe
Belefulladnak az adósságba a kórházak?
Megy a Malév után?
Tovább esik a forint renoméja
Brutális létszámcsökkentés
15 ezer közalkalmazottat tesz az utcára Athén
9,5 százalék
Felesekből növelte az egekbe a nyereségét a Zwack
Beszólt a Fidesz
Minden pénzt maguknak akarnak a szocik?
292,38
Még mindig nincs 300 forint egy euró

Megdöbbentő: veszélyben a sokat költözött gyerekek egészsége
Azok a gyermekek, akiket életük korai szakaszában kétszer vagy háromszor is költöztettek, sokkal hajlamosabbak az illegális kábítószerek használatára, egészségük fokozott veszélyben van - állítja egy tanulmány.
Napi horoszkóp - 2012. február 7.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
A diabétesz terhesen rizikóval jár
Beteg babája lehet a cukorbeteg terhes nőnek
Sok férfi ferdít az anyagi helyzetét illetően
A legtöbb pasi azt hiszi: a nőt a pénzzel lehet megfogni?
Vitamingazdagok, élénkítők, a rák ellen is védenek
7 étel, amivel túlélheted a februárt!
Nemcsak az anya lehet a hibás
Bajban: 30 év felett a nő és a férfi is emeli a gyerek autizmusának kockázatát
Szellemileg frissebbek maradnak a teázó idősek
Az önellátás kulcsa: a zöld tea!

A holtaknak már mindegy
A Boris Vian-életműsorozat tizedik kötete (az itthon 1991-ben Minden hulla fekete címmel megjelent regény) a második volt a Vian által Vernon Sullivan álnéven publikált könyvek sorában.
Bács Ferenc, a szürke
Napi aranyos: aláírást gyűjtenek a magyar Gandalfért
Aláírást gyűjtenek
Csurka nevét biggyesztenék az Új Színházra?
Fogadás és koszorú
Erzsébet királynő is Charles Dickensre szamárfülel
Abel Ferrara filmre viszi
Depardieu Strauss-Kahnba öltözik
A karakterszínész 82 éves volt
Elhunyt Ben Gazzara, a "rosszfiú"
"Folyamatos átalakulásban van a zeneipar"
Változás az Artisjus élén: Victor Máté váltja Bródy Jánost

Tilosban hajtott a sínekre - Majdnem belehalt
Kisteherautó ütközött személyvonattal a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Bodrogkeresztúr és Olaszliszka-Tolcsva állomás között hétfő délben, a kocsi vezetője súlyosan megsérült.
Bianchi többet akar
Bianchi versenyezni is szeretne az F1 mellett
Elütötte a román kamion
Halálra gázoltál az elcsúszó kerékpárost
Mindkét sávot lezárták
Kamion csúszott az árokba a 47-es főúton
Elvesztette ez uralmát az autó felett
Lesodródott a kocsival - szörnyethalt az idős asszony
Senki sem sérült meg
Két baleset: szétcsúszkálták az utakat Fejér megyében
Legyőzendő akadályok
Rengeteg motoros esemény dübörög majd a Hungaroringre

Bűztrutymós söprűvel támadnak a bliccelőkre
Eddig nem túl nagy sikerrel vette fel a harcot az indonéz vasúttársaság a vonatok tetején kapaszkodó "szörfölőkkel" szemben, ezért új módszerhez folyamodtak. Ez ugyanúgy halálos lehet, akárcsak az extrém sport.
Mindketten megsérültek
Égő lakásából vetette ki magát egy anya a gyerekével
Sikerült visszahozni az életbe
Részeget mentettek a rendőrök a fagyban
Ha egyszer meglengeti ezeket a dudákat...!
18+ képek - Kelly Bell melleivel tényleg harangozni lehet
Lezárták a nyomozást
Két és fél éves volt: agyonverhették a devecseri kisfiút
Meleg víz és jó meleg
Nincs már gáz Szombathelyen - megszüntették a szivárgás
Az orvos sem tudott odajutni a vajúdó nőhöz
Elzárta a hó a szülő nőt - Hófehérke lett a lánya neve
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Castro az atomháborútól retteg
- 8:34 Videó - Félrelépett Medveczky Ilona
- 8:24 Elfogták a magyar turisták gyilkosait Etiópiában
- 8:15 Megdöbbentő: veszélyben a sokat költözött gyerekek egészsége
- 8:14 Oroszlánszerződés: a magyar törvények felett áll az IMF
- 8:08 Két település teljesen megközelíthetetlen Borsodban
- 8:04 Kést szorítottak a pultos nyakához
Főtáv ZRt.Finance Manager
AB InBevMinőségellenőr
Prohumán 2004 Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - FARSANG 2012 szállás, Valentin-nap szállás, TÉL szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Március 15. szállás
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Busójárás Mohácson, Valentin-napi programok, Húsvéti programok, Még több belföldi program>>
- Nyereményjáték: wellness hétvége
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Heves magyar reakciók: elképedt az amerikai politológus a kuruckodáson2012.02.07 08:58
- Ilyen ez a Fidesz:2012.02.07 08:55
- Kommunista panamák!2012.02.07 08:50
- Schmitt miatt röhög rajtunk a világ2012.02.07 08:32
- A jobbikos "nem kér a zsidókból": lenácizta Izraelt Gyöngyösi2012.02.07 08:25
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



