Megtört Andrea a rendőrségen...
Kovács Lázár ex-szeretője csak kitalálta a verést!
Megtört a rendőrségen Andrea, a sztárszakács egykori szeretője, aki két héttel ezelőtt még egy televíziós műsorban is részletesen beszámolt megveretésének történetéről.
2010.09.07 10:29ma.hu - Fotó: tv2 - kovacslazar.huCsupán kitalálta, hogy őt és kisfiát bántalmazták a nyílt utcán - Kovács Lázár egykori szeretője, a 22 éves Andrea a kecskeméti rendőrkapitányságon belezavarodott történetébe, és bevallotta: semmiféle támadás nem történt - értesült rendőrségi forrásból a Blikk.
A hölgy két hete Hajdú Péter szép pénzt fizető műsorában is megjelent gyermekével együtt, ahol szintén meggyőzően beszélt az esetről - írja a Blikk.
A fiatal édesanya hetekkel mindenkinek elmondta, hogy megtámadták őt és kisfiát az utcán. Beszámolója szerint Lázárka is kapott pofont, őt azonban megrángatták, megpofozták, megtépték a haját, telefonját és pénzét pedig elvették tőle.
Kovács Lázár a feleségével - Fotó: Kiskegyed
A rendőrség egyszer már kihallgatta a sztárséf egykori szeretőjét, aki pár nappal ezelőtt is azt mesélte az egyik lapnak, hogy sem ő, sem a kisfia nem alszik nyugodtan a bántalmazás óta. A gyermek felriad sírva éjszakánként, és az édesanyját hívja.
Andrea elmondta, hogy már pszichológushoz is vitte Lázárkát, aki egyelőre mindent rendben talált. Andrea hozzátette, hogy ha kiderülne, kik bántották őket, talán megnyugodnának.
Kovács Lázár félrelépéses ügye július közepén látott napvilágot a sajtóban - A sztárszakács jó ideig nem reagált a cikkekre, majd egy közleményben tudatta saját honlapján, hogy Andreával egyéjszakás kalandja volt, pár héttel az eset után derült ki, hogy a lány gyermeket vár.
Lázár azt mondta, ő nem menekül a felelősség elől, és hajlandó pénzzel támogatni kisfiát, de anyatartást nem fizet, csak gyerektartást.
A hírek szerint a sztár még nem tett hivatalos nyilatkozatot arról, hogy biztosan ő a kis Lázár édesapja. Egy apaságot vizsgáló, tájékoztató jellegű, anonim tesztet végeztek csak el rajta, mely az apaság valószínűségét nem zárta ki.
Garázdaságért állt bíróság előtt Lázár egykori szeretője!
Kapcsolódó írások:

Rendezési láz Hollywoodban: mindenki filmet forgat!
Színészi sikerei után kipróbálná magát rendezőként is Rupert Everett, A boldog herceg címmel készül filmet forgatni, miközben új rendezésre készül a több sikerfilmet is jegyző Peter Weir is.
Thai masszőrök kényeztették az énekesnőket
Képek - Ledobták ruháikat a VIVA Comet legjobb női jelöltjei
Erdei nyugalmat biztosítanak a mini hotelek
Képek: Rezidencia a fák között - több méter magasan!
Egyenruhát ölt az egykori beépített szépség
Megint beépítik Sandra Bullockot: újra hekusbőrbe bújik
Indián asszony adta át a hivatalos papírokat
Nem vicc: komancs indiánok fogadták örökbe Johnny Deppet
Lesz mit skubizni a strandon
Képek - Ajjajaj! De keresztülnéznénk ezeken a bikiniken
"Nincs még semmilyen dátum!"
Képek - Szakadó eső kísérte Brad Pittet, és az esküvő is csak tolódik

A Wekerle-tervnek nem a pénzosztás a lényege
A Nemzetgazdasági Minisztérium koordinációja mellett, széleskörű társadalmi, szakmai egyeztetéseket követően hamarosan elkészül a Wekerle-terv, a Kárpát-medencei gazdasági övezet stratégiai programja.
Schränklert váltja
Budapest Airport - Gerhard Schroeder, az új elnök jól ismeri az országot
ÉVOSZ
Németországban éled újjá a magyar építőipar?
Változtatnának a szabályokon
LMP - Legyen megint 45 nap az áfa-fizetés határideje
Új médiacég
Libri: egyesülnek a médiaérdekeltségek
Élelmiszerbiztonság, környezetvédelem, foglalkozta
5 milliárd forintos pályázati forrás élelmiszeripari vállalkozásoknak
Tárgyalnak a gazdasági növekedés lehetőségeiről
Megszavazta az EP a tranzakciós adó uniós bevezetését

Észrevetted, mit tesznek veled a barátaid?
Nem tudunk rájönni, miért is kúsznak olyan gyorsan fel ránk azok a fránya kilók? Talán nézzünk körül a baráti körünkben...
Mutassuk meg érzékeny oldalunkat is!
Mi teszi a pasit igazán szerelmessé?
Sokkal kevesebb lesz a hibázási lehetőség?
Robotra bízhatjuk nemsokára a szívünket?
Összefüggés a haj nélküliség és a rák között?
Kopasz férfit előbb eléri a prosztatarák?
Gyorsan kigyógyíthatók a póktól rettegők?
3 óra után hozzá tudtak érni a fóbiások...
Napi horoszkóp - 2012. május 23.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
A nők várható élettartama hosszabb
Fontos a cégeknek a dolgozó egészsége?

A Gödör stábja Agárdra költözik
A Gödör Klub stábja idén nyáron rendezi meg első önálló szabadtéri fesztiválját augusztus 21. és 26. között Agárdon. A szervezők a koncertek mellett számos kulturális programmal is várják a fesztiválozókat.
A magyarországival együtt
Kolozsváron is lesz Ünnepi Könyvhét
Barokktól a dzsesszig
Koncert a Szent István-bazilikában
Fifty Shades
Erotikus fikciósorozat uralja a könyvpiacot
Temetéséről később intézkednek
Elhunyt Lengyel Erzsi színművész
Zajlanak az egyeztetések
A Magyar Építészeti Múzeum a városligeti múzeumnegyedben kaphat helyet
Számos tisztelője rótta le kegyeletét
A Fiumei úti Nemzeti Sírkertben búcsúztatták Nyirő Józsefet

Montezemolo: a győzelem a mi kezünkben van
Luca Di Montezemolo Ferrari-elnök a csapatnak írt nyílt levelében saját embereit szerette volna feltüzelni. Üzenetéven szorgalmazta a maranellói székhelyű csapatot, hogy használja ki a lehetőséget, amit Fernando Alonso és a csapat remek teljesítménye lehetővé tett.
Ittas külföldi autós - józan hazai ítélet
Két évig nem vezethet a "szlalomozó" szlovák sofőr
Baleset a 4-es számú főúton
Hátulról érkezett a baj: szalagkorlátnak csapódott az autó
Felborult egy pótkocsi
Takarmány lepte a 47-est
Vége a csökkenésnek?
Nem mozdultak az üzemanyagárak
Nem bottal verte, hanem egy egész fával
Autót tört a vihar Felcsút és Bodmér között
Frontális baleset Káptalantótinál
Nyolcvan éves bácsi ment frontálisan egy másik autónak

Történelmi melegházasság: frigyre lép az X-Men homoszexuális párja
A szuperhősök világának első melegházasságára készül idén júniusban az amerikai X-Men képregénysorozat két szereplője.
Keresi a rendőrség a "vicces" apukát
Játékból mosógépben mosta ki a gyerekét
A külügy is elítéli a cselekményt
Wallenberg-szobor: garázdaság miatt nyomoz a rendőrség
Felmentették a szociális munkást
Kukázásra biztatni nem bűncselekmény!
A repülős cég egyetértett a megtorlással
Szidta a női pilótákat: kilökték a gépből az utast
Senki sem sérült meg
A Dunában rekedt egy vízibusz: harminchárom embert mentettek ki
Előzetesben a sajóvelezdi zsaroló
"Ha nem lesz meg a pénzem, kinyírlak!"
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:39 Cseh László negyedszer is aranyérmes 200 m vegyesen
- 18:31 Romagyilkosságok: a festő nem látta, mi van a rács mögött
- 18:29 Rendezési láz Hollywoodban: mindenki filmet forgat!
- 18:20 "Okkupacija" volt? Litvánia kárpótlást követel az oroszoktól
- 18:05 Még egy bronz: Kozma Dominik 200 m gyorson
- 17:58 Ócsai lakótelep: ősz elejére állnia kell az első nyolcvan háznak
- 17:52 Csak estére áll helyre a menetrend
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- ÍRD LE,2012.05.23 16:52
- Hol tart Magyarország?2012.05.23 16:40
- Orbán forradalma a magyar népnek2012.05.23 16:23
- Vörös festéket öntöttek a kereki Horthy-szoborra2012.05.23 16:22
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2012.05.23 16:09
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter




