hirdetés

Lángoló vacsora Tallós módra

Képek: Kis híján kigyulladt a színésznő lakása a Hal a tortán felvételén

A Hal a tortán eheti harmadik vendéglátója a Jóban Rosszban sztárja, Tallós Rita. A színésznő nagyon készült a megmérettetésre, és mindent a protokoll szerint szeretett volna elkészíteni. Legnagyobb igyekezete ellenére sem sikerült azonban főztjével lenyűgöznie a vendégeket, lakása viszont majdnem kigyulladt, s kis híja volt csak, hogy nem kellett a tűzoltóknak is terítenie.

Lángoló vacsora Tallós módra képgaléria

2008.03.19 15:16redlemon

Ne rohanjunk ennyire előre, először is nézzük a menüt! Első fogásként avokádó leves került az asztalra, ami után garantáltan nem ment senki sem randira, ugyanis kissé hagymásra sikerült, a rádiós műsorvezető, Cooky szerint már a színe sem volt túl bizalomgerjesztő. 

Ezzel ellentétben a második fogás már sokkal inkább elnyerte a francia akcentussal beszélő mókamester tetszését, de a többiek nyersnek találták a húst. Karafiáth Orsi - köszönhetően vegetáriánus életmódjának - ebből finomságból kimaradt, helyette salátát és krumplit kapott – jól bizonyára nem lakott. De nem csak finom ételekből, hanem italokból is nagy volt a hiány. 

A hab a tortán, hogy egy gyertyafényes vacsorának is megvannak a hátulütői. Egy kósza láng olykor hatalmas galibákat okozhat, főleg ha egy-két gyúlékony anyag is van a közelben, s egy „okos” ötlettől vezérelve, pont egy kupica jó minőségű pálinkával kívánják azt eloltani. Ritánál sajnos pont ez történt. 

A ház majdnem kigyulladt, Rita nagyszobáját füst borította, míg Dukai Regina arra panaszkodott, hogy ő ilyen körülmények között nem tud enni. Na de semmi ok az aggodalomra, mindenki épségben megúszta – és éhségben. 

Hogy ezzel a teljesítménnyel nyerhet-e a színésznő? Pénteken erre is fény derül!

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés
Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.