Több mint 15 ezer eurót kell fizetnie a dívának
Elítélték Brigitte Bardot-t rasszista kijelentéseiért
Egy párizsi bíróság kirekesztőnek és fajgyűlölőnek ítélte kedden Brigitte Bardot egykori filmcsillag és fanatikus állatvédő azon kijelentését, hogy a muzulmánok elpusztítják Franciaországot.
Brigitte Bardot - Képek az egykori szexszimbólumról! 
A bíró több mint 15 ezer euró (3,6 millió forint) bírságot szabott ki a 73 esztendős dívára, emellett ezer euró (241 ezer forint) megfizetésére kötelezte a pert indító MRAP elnevezésű rasszizmusellenes csoport számára, és szimbolikusan további egy eurót fizettetett vele másik két rasszizmusellenes csoport javára.
Bardot 2006 decemberében az akkor még belügyminiszter Nicolas Sarkozynek írt levelet, amelyet később alapítványi folyóiratában is megjelentetett. A levélben úgy fogalmazott, hogy Franciaország "belefáradt már abba, hogy orránál fogva vezeti ez a népcsoport, amely elpusztít minket, elpusztítja az országunkat a nyakunkba varrt szokásaival". Az egykor népszerű idolt az háborította fel, hogy a muzulmánok egyik ünnepén a hagyományokhoz híven bárányokat ölnek le.
Bardot ügyvédje az ítélethozatal után közölte, hogy megbeszéli ügyfelével, fellebbezzenek-e. "Fárasztják ezek a procedúrák. Az a benyomása, hogy az emberek el akarják némítani" - árulta el a védő. A hajdani szexszimbólumot korábban már négy alkalommal ítélték el rasszistának minősített kijelentéseiért. Franciaországban él Európa legnagyobb mohamedán közössége, mintegy ötmillió muszlim, ők alkotják az ország lakosságának nyolc százalékát.
Kapcsolódó írások:

Képek - Össze se tudnánk keverni: íme Victoria szemüvegei
Az egykori énekesnő alaposan feltornázta magát az ismert divattervezők sorába - Victoria Beckham stílusa jellegzetes, és az nem hiányzik egyetlen általa tervezett holmiról sem. Megérkeztek 2012-es napszemüvegei.
Elklészültek az aranyozott szobrok
Az Oscarok már Hollywoodban vannak
"Hülyeséget mondtam" - szó sincs rasszizmusról
Megbánta a négerezést a parfümgyáros
Iris van Herpen bizarr cipőkkel rukkolt elő
Képek - Egek! A nők mostmár fogakon is járnak?
Naomi Watts kapta meg a főszerepet
Oscar-esélyes színésznő alakítja Diana hercegnőt a vásznon
Elmaradhatatlan desszertek télen
Gesztenyéből golyót!
Vaslábú Dáin törpöt alakítja a skót színész
Billy Connolly is csatlakozott A hobbit szereplőgárdájához

Lezuhant a Malév: nem károgni akart az ÁSZ
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) az elmúlt években folyamatosan figyelmeztetett a Malév Zrt. gazdálkodásával kapcsolatos kockázatokra.
Megáll az ország
Tovább sztrájkolnak a görögök
Még egyszer átvizsgálják a Városháza helyzetét
Tarlós: Budapest takarékoskodik
A vezérigazgató függesztette fel a kifizetéseket
Vitézy: a BKK-nál senki nem kapott prémiumot
Nem köthető egy tárcához
HUSZ: a hungarikum rendszerét a kormányhivatal kezébe kell adni
Csoportos létszámleépítés a légitársaságnál
Malév: 2600-ból 2080-an repülnek a cégtől
A görög megállapodás után sor kerülhet rá
Németország kész újratárgyalni a portugál mentőcsomagot

Segítség kell: a gyerek nem növi ki az ágybavizelést!
Az éjszakai bevizelés a gyerekek és szülők réme, amely körül sok félreértés, félretájékoztatás és hibás információ kering. Kóros vagy nem? - ez a legfontosabb kérdés, amelyet fel kell tennie a szülőnek, ha gyermeke érintett ebben a több mint kellemetlen helyzetben.
Házi gyógymódokkal enyhítsünk a tüneteken
Influenzásan terhesen? Így kúráljuk magunkat!
Felhívják a figyelmet a házasság fontosságára
Egyre nehezebben köteleződünk el - miről szól a Házasság Hete?
Áramoljon a vér, nőjön a libidó!
Bemelegítő a szexhez: 3 afrodiziákum Valentin-napra
"Ha 50 éves leszek, annyi a szexnek" - persze...
"Ne hagyd abba!" - A nyugdíjas szex fitten tartja az agyat
Napi horoszkóp - 2012. február 10.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
A láb és a fenék kérdéses...
Robbanós előjáték: a legizgibb testrészek, avagy itt csókold a nőt!

Bieber-bajok: nagyot robbanhat a Grammy-gála
Aki Adele-t várja befutónak a hétvégi Grammy-gálán, az valószínűleg nem csalatkozik, de hogy az utolsó pillanatig semmi sem dől el, arról Justin Bieber, az egyik tavalyi favorit tudna beszélni, aki végül üres kézzel távozott a zenei díjátadó ceremóniáról.
Nagy sikerrel mutatták be a darabot
A pitbull cselekedetei Párizsban
Herendi porcelánok bemutatóját rendezik meg
Porcelánvarázslat a veszprémi Petőfi Színházban
Bemutató a Madách Színházban
Én, József Attila
Balaton, riviéra
Avicii nyitja a Heineken Balaton Soundot
Visszatér Bourne, aki nem is az
Durva videó: Matt Damont keményen kiütik a nyeregből
2012. február 28. - március 4.
Káprázatos színpadi produkció: fellép a Shadowland!

Halál a 42-esen - Cserbenhagyta áldozatát a gázoló
Elmenekült annak az autónak a vezetője, aki csütörtök este egy gyalogos férfit gázolt halálra a 42-es számú főúton Berettyóújfalu és Mezőpeterd között; a cserbenhagyót a rendőrség keresi.
Irány a tömegközlekedés
Szmogriadót rendeltek el Székesfehérváron
Megállásra kényszerítették a személyautót
Fekete terepjáró és símaszk: rablás a XVIII. kerületben
Vagyonosodási vizsgálattól tartanak
Egyre több olasz válik meg luxusautójától
Megcsúszott a jeges úton az autó
Buszt előzött volna: a tűzoltók vágták ki a roncsból
Hárman megsérültek
Sziréna nélkül zúgott bele a rendőrautó a civilbe
Nem tervez elbocsátásokat az Opel
Sosem kop el: nem zár be az autógyár?

Játékarc lesz A némafilmes kutyasztárja
Uggie, A némafilmes című film kutyasztárja ezúttal egy videojátékhoz adja arcát - illetve pofáját.
Nem jogerős
Pisztollyal hadonászott a szoci: felfüggesztett börtönre ítélték Vadász Jánost
Szombaton eldől, ki megy Bakuba
Gőzerővel készülnek az eurovíziós döntősök
Kristálygömb helyett börtön
Csak saját magáról nem tudta levenni a rontást - négy évet kapott a jósnő
Interneten lehet szavazni a totyogósra
Hatalmas siker a pingvinfióka névadási akciója
Megerőszakolta, megölte
Életfogytig tartó fegyház: elítélték a battonyai rémet
Visszatérő műsorok, megújuló műsorvezetők
Nagyágyúkkal várja a tavaszt az RTL Klub
ma.hu legfrissebb hírei:
- 17:55 Lenácizta Izraelt: Gyöngyösi szerint nem is azt mondta, amit mondott
- 17:38 Minden összeomlik: lemondás-cunami Görögországban
- 17:29 Játékarc lesz A némafilmes kutyasztárja
- 17:28 Le akarta győzni az óceánt - nem találják a magyar kenust
- 17:24 Hétvégén is hullani fog a hó
- 17:16 Pisztollyal hadonászott a szoci: felfüggesztett börtönre ítélték Vadász Jánost
- 17:09 Bieber-bajok: nagyot robbanhat a Grammy-gála
Frimo Hungary Kft.Csoportvezető
Otthon CentrumProjektmérnök
Prohumán 2004 Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - FARSANG 2012 szállás, Valentin-nap szállás, TÉL szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Március 15. szállás
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Busójárás Mohácson, Valentin-napi programok, Húsvéti programok, Még több belföldi program>>
- Nyereményjáték: wellness hétvége
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Miért vesztes nép a magyar?2012.02.10 17:55
- Orbán: az európai elvek alapján szerveztük át Magyarországot2012.02.10 17:21
- Ez a Jobbik?2012.02.10 17:17
- Meghallgatta Navracsicsot az Európai Parlament2012.02.10 17:11
- Orbán ellen összeesküvő nácik a holdról2012.02.10 16:38
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



