Már csak pár nap, és meglátjuk!
Fotók - Robert Pattinson ezt sokkal jobban élvezte...
Robert Pattinson sokkal jobban élvezte az Újhold forgatását, mint az Alkonyatét - Alig két hetet kell várnia a rajongóknak, hogy a végeredményről maguk is meggyőződhessenek.
Robert Pattinson az Alkonyat című sikermoziban! 
Tavaly novemberben új tinifilm hódította meg a közönséget, a Stephenie Meyer regényéből készült Alkonyat.
Bár a fantáziadús, romantikus történet 17 évesekről szól, a könyv és a film is meghódította az összes korosztályt.
A Twilight Saga második része, az Újhold 2009. november 20-án kerül a mozikba és a körülötte lévő őrület még nagyobbra duzzadt, mint amilyen egy éve, az Alkonyat idején volt.
Azóta kiadták a négyrészes könyvsorozat harmadik kötetét is, a Napfogyatkozást magyar nyelven, jövő tavasszal pedig már minden Alkonyat-rajongó tudni fogja, hogyan végződik az emberlány, Bella és a végtelenül vonzó vámpírfiú, Edward története.
A befejező regény, a Hajnalhasadás ekkor kerül a könyvesboltokba.
Robert és Kristen az Újhold plakátján
Az Újhold premierje kapcsán a két főszereplő, Kristen Stewart (Bella Swan) és Robert Pattinson (Edward Cullen), valamint az egyre nagyobb teret hódító harmadik karaktert, Jacob-ot alakító színész, Taylor Lautner mesélt a film forgatásáról.
- Mindig jobban azonosultam az Újholddal, mint az Alkonyattal, és jobban megértettem Edwardot a második részben. Szerettem volna többet belevinni a karakterbe az Alkonyat forgatása alatt is az Újholdból ismert Edwardból, de mindenki aggódott, hogy túlságosan lehangoló lesz. Ebben a részben viszont igazán éreztem a karaktert - mondta Robert Pattinson.
Kristen Stewart szerint a második film sokkal dinamikusabb az elsőnél, rengeteg benne a mozgás és az energia. A történet elején Bella saját születésnapi partiján életveszélybe kerül a békés vámpírcsalád házában.
A "baleset" hatására Edward úgy dönt, hogy el kell tűnnie a városból és minden kapcsolatot megszakít a lánnyal.
Az összetört szívű Bellát jóbarátja, Jacob kelti újra életre, és innentől kezdve az indiánfiúnak is igen nagy szerepe lesz a történetben.
- Az Alkonyatban minden Edwardról és Belláról szólt, a köztük kialakult szerelmet azonban Edward már az Újhold elején összetöri. De ekkor jön Jacob és Bellába lassan visszatér az életkedv a fiú hatására. Ez a rész egy érzelmi hullámvasút - tette hozzá Lautner.
Úgy tűnik, a Twilight Saga átvette a hatalmat a szintén óriási rajongótáborral rendelkező Harry Potter sorozattól.
A webes keresők a "New Moon movie" kulcsszóra több mint 73 millió találatot adnak ki, a rajongói oldalakon pedig visszaszámlálók mutatják, mikor ülhetünk be végre a mozikba az Alkonyat folytatására.
A siker szinte borítékolható, így nem csoda, hogy a harmadik könyvből készülő film, a Napfogyatkozás már hetek óta forog Vancouverben.
Hallgassa meg az Újhold filmzenéjét!
Kapcsolódó írások:
- Árulkodó képek: Kéz a kézben buktak le megint az Alkonyat sztárjai!
- Képek - Micsoda? Leszbikus az Alkonyat sztárja?
- Tűkkel szurkálja magát Robert Pattinson!
- Képek! Az Alkonyat sztárjai koncerten csókolóztak...
- Fotók - Csak pletyka a sok szex Robert Pattinsonéknál?
- Végre magyarul is! Meyer: Twilight - Alkonyat!
- Mindent vitt az Alkonyat az MTV Movie Awardson!

A művészvilág krémje szülinapozott a brit királynővel
Judi Dench, Paul McCartney, Bono, Kiri Te Kanawa, Tom Stoppard és Mike Leigh is meghívást kapott a II. Erzsébet királynő uralkodásának gyémántjubileuma alkalmából szerdán megrendezett fogdásra, amelyen a művészvilág krémje köszöntötte az uralkodót.
48 órás késéssel végre tűzijátékot is tartottak
Képek - Újra itt a jó idő, bulihangulat dúl Cannes-ban
Így varázsolj Hawaii hangulatot a kertipartidra!
Képek - A Trópusok már a kertben vannak
Rendhagyó megnyitó az öt hónapos Hard Rockban
Képek - Sztárokkal nyílt meg a főváros népszerű szórakozóhelye
Fontos küldetés vár DJ Dominique-re Londonban
Az olimpiára készül a sztár-DJ
A sálakon népszerű minták pólókra költöztek
Képek - A sálat nyáron se kell nélkülözni!
Túlóra-díjak miatt robbant ki az ellentét
Kirúgta a bébiszittert, beperelték Sharon Stone-t

Ausztria - Börtönbe megy a volt bankvezető
Többéves börtönbüntetésre ítélte az osztrák Hypo Alpe Adria Bank volt vezetőjét és három másik vádlottat csütörtökön egy osztrák bíróság hűtlen kezelés miatt egy nagy sajtóérdeklődést kiváltó perben.
Csak az infláció magas Magyarországon?
Az MSZP szerint atomfegyverként pusztít a kormány gazdaságpolitikája
Tavaly már rekordot a döntöttek
Egyre csak nőnek a magánvagyonok Németországban
Elérte a 31,6 gigatonnát
Rekordszinten a világ széndioxid-kibocsátása
18 százalék
Fesztiválbelépők: kedvezményes lehet az áfakulcs
NFM
Szervezeti átalakításokat és fejlesztéseket terveznek a vasúton
Központi terv készül
Jövedelemkülönbségeket csökkentene a kínai kormány

A lámpák kialszanak, a pénisz nem áll fel
Meghökkentő - aki korán elkezd pornót nézni, szinte függővé válik és már nem is izgatja fel egy hús-vér nő?
Nem érdekes már a kapcsolat, a munka?
Az a baj, hogy egyszer mindent megununk
Nagyobb babát kockáztat, aki maga is kövér
A túlsúlyos kismama szülési bonyodalmakra számíthat?
Hamar gyógyul a magasrangú - pávián-körben
Aki magasabban van, gyorsabban helyrejön
Hogyan lehetne könnyebb a táskánk?
Tudjuk, hogy "gyilkol", mégis hordjuk...
Megfejtették a ketogén diéta titkát
Így segít a kemény diéta epilepsziás roham ellen
Napi horoszkóp - 2012. május 24.
Napi előrejelzés 12 jegy számára

Ínyenceknek tárja fel kapuit a Klimt-villa Bécsben
A tervek szerint inkább ínyencség lesz a szeptemberben megnyíló Klimt-villa mintsem tömegeket vonzó turistalátványosság. Az épületben ugyanis nem rendeznek be múzeumot, de a földszinti termeket a nagyközönség is látogathatja majd.
Pécsi Országos Színházi Találkozó
Június 7-én kezdődik a POSzT
...és még mindig Sziget
Egyre jobban "durvul" a Sziget fellépőlistája
Az Esterházyak háromszáz éves hadtörténete
Megújult a fraknói vár fegyverkiállítása
Összesen 216,6 millió jegyet váltottak 2011-ben
Rekordlátogatottságot értek el a francia mozik
Erősödő szekularizációra figyelmeztet a pápa
Teljesen elvilágiasodik Európa?
A belga író és pszichoanalitikus 82 évet élt
Elhunyt Jacqueline Harpman

Képgaléria - itt az új Peugeot 301
Az új szedán karakteres formaterve és modern külseje egyszerre sugall érzelmet és erőt.
A férfit a mentők kórházba szállították
Kamionnal ütközött egy szlovák motoros az M5-ösön
Baleset az M1-M7 autópályák közös szakaszán
Felborult egy autószállító tréler Budaörsnél
A második legjobb időt Romain Grosjean autózta
Monacói Nagydíj - Button nyerte a második szabadedzést
Dőltek a villanyoszlopok is
Döbbenetes képek - Brutális karambol a Gyömrői úton
Kórházba szállították a sofőrt
Súlyos sérülés a 86-oson: kamion és személyautó ütközött
Részeg manőver
Lazán fejre állította az Opelt

18+ képek - Lépésről lépésre mutatja meg bombatestét
Az első találkozáskor pont úgy néz ki, mint bármelyik mutatós nő, aki tisztában van adottságaival, és kiemeli, amit ki kell, de mintha nem akarna többet mutatni. Aztán gyorsan lehull a gátlás!
Rákbetegnek hazudta magát az adományokért
Nem haldoklott - a börtönt megúszta, de férje elhagyta
A helyszínen megsemmisítették az egyik bombát
Szó szerint majd' felrobbant a vitatkozó férfi
Magánokirat-hamisítás miatt körözték
Lebilincselő randi: elfogták a húsz éves nőt
A szülők az interneten látták a borzalmat
Videó - Nem az apja volt, aki a gyereket a mosógépbe zárta
Életveszélyes állapotban találtak a férfire
Újabb tűzoltótiszt tűnt el Hevesben
Szolnok megyében
Négy rablás tettesei is rendőrkézen
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:00 Napi előrejelzés 12 jegy számára
- 23:29 Ínyenceknek tárja fel kapuit a Klimt-villa Bécsben
- 22:33 Június 7-én kezdődik a POSzT
- 21:39 Képgaléria - itt az új Peugeot 301
- 20:34 Egyre jobban "durvul" a Sziget fellépőlistája
- 20:18 Kamionnal ütközött egy szlovák motoros az M5-ösön
- 20:06 "Argentínában" élt a T. rex rokona
Component Kft.Tesztelő
MP Solutions Kft.IT Projektvezető
Work Force Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Ilyen ez a Fidesz:2012.05.25 01:12
- A biblia2012.05.25 00:15
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2012.05.25 00:13
- Jogállamiság, igazságszolgáltatás, hol?2012.05.25 00:05
- Vörös festéket öntöttek a kereki Horthy-szoborra2012.05.25 00:00
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



