Az FBI-hoz fordultak Jacko miatt
Képek - Terrorakciótól féltek Michael Jackson perének idején
A rendőrség aggályai miatt, hogy terrorakciót válthat ki Michael Jackson 2003-as pere, szövetségi, közelebbről FBI-segítségért folyamodtak a hatóságok - derül ki a Szövetségi Nyomozó Iroda kedden nyilvánosságra hozott dossziéiból.
Michael Jackson - A dicsőséges múlt 
A kaliforniai Santa Maria rendőrsége szerepvállalásra kérte az FBI-t, miután a Michael Jackson-t előállították gyerekmolesztálás címén.
A rendőrök attól tartottak, hogy a bírósági ügy, tekintettel a világméretű médiaérdeklődésre, célpontot jelent a terroristák számára.

Az FBI arra a következtetésre jutott, hogy nincs ilyen veszély, de emberei feljegyezték, hogy megjelent az első bírósági tárgyalások egyikén az "Iszlám Nemzet" nevű szervezet biztonsági alakulatának néhány embere, nemkülönben az "Új Fekete Párduc Párt" egyik tagja, akinek a nevét a dossziéban nem lehet olvasni.
A több mint 300 oldalnyi dokumentumot, amely 1992-es feljegyzésekkel kezdődik és 2005-ig tart, az információs szabadságról szóló törvényre hivatkozva az AP amerikai hírügynökség és más médiák kérték nyilvánosságra hozni.
Az anyagban egyebek mellett fellelhetők halálos fenyegetések Michael Jackson címére egy olyan ember részéről, aki az akkori elnököt, George H. W. Busht (az idén januárban a Fehér Házból távozó George Bush apját) is lehetséges célpontként említette. A férfit elfogták, és elítélték.
Michael Jackson-show Magyarországon - tudja meg a részleteket!
Kapcsolódó írások:
- Képek - Kinyílnak a titkos akták Michael Jacksonról
- Képek - Posztumusz Grammy-díjat kap Michael Jackson
- A spammerek tudták ki ölte meg Michael Jacksont?
- Mi lesz ebből? - Michael Jackson orvosa újra rendel!
- Képek - Agyonlőtte magát Michael Jackson zsarolója!
- Megdöbbentő - Michael Jackson fia is elkezdett fehéredni!

A művészvilág krémje szülinapozott a brit királynővel
Judi Dench, Paul McCartney, Bono, Kiri Te Kanawa, Tom Stoppard és Mike Leigh is meghívást kapott a II. Erzsébet királynő uralkodásának gyémántjubileuma alkalmából szerdán megrendezett fogdásra, amelyen a művészvilág krémje köszöntötte az uralkodót.
48 órás késéssel végre tűzijátékot is tartottak
Képek - Újra itt a jó idő, bulihangulat dúl Cannes-ban
Így varázsolj Hawaii hangulatot a kertipartidra!
Képek - A Trópusok már a kertben vannak
Rendhagyó megnyitó az öt hónapos Hard Rockban
Képek - Sztárokkal nyílt meg a főváros népszerű szórakozóhelye
Fontos küldetés vár DJ Dominique-re Londonban
Az olimpiára készül a sztár-DJ
A sálakon népszerű minták pólókra költöztek
Képek - A sálat nyáron se kell nélkülözni!
Túlóra-díjak miatt robbant ki az ellentét
Kirúgta a bébiszittert, beperelték Sharon Stone-t

Ausztria - Börtönbe megy a volt bankvezető
Többéves börtönbüntetésre ítélte az osztrák Hypo Alpe Adria Bank volt vezetőjét és három másik vádlottat csütörtökön egy osztrák bíróság hűtlen kezelés miatt egy nagy sajtóérdeklődést kiváltó perben.
Csak az infláció magas Magyarországon?
Az MSZP szerint atomfegyverként pusztít a kormány gazdaságpolitikája
Tavaly már rekordot a döntöttek
Egyre csak nőnek a magánvagyonok Németországban
Elérte a 31,6 gigatonnát
Rekordszinten a világ széndioxid-kibocsátása
18 százalék
Fesztiválbelépők: kedvezményes lehet az áfakulcs
NFM
Szervezeti átalakításokat és fejlesztéseket terveznek a vasúton
Központi terv készül
Jövedelemkülönbségeket csökkentene a kínai kormány

A lámpák kialszanak, a pénisz nem áll fel
Meghökkentő - aki korán elkezd pornót nézni, szinte függővé válik és már nem is izgatja fel egy hús-vér nő?
Nem érdekes már a kapcsolat, a munka?
Az a baj, hogy egyszer mindent megununk
Nagyobb babát kockáztat, aki maga is kövér
A túlsúlyos kismama szülési bonyodalmakra számíthat?
Hamar gyógyul a magasrangú - pávián-körben
Aki magasabban van, gyorsabban helyrejön
Hogyan lehetne könnyebb a táskánk?
Tudjuk, hogy "gyilkol", mégis hordjuk...
Megfejtették a ketogén diéta titkát
Így segít a kemény diéta epilepsziás roham ellen
Napi horoszkóp - 2012. május 24.
Napi előrejelzés 12 jegy számára

Ínyenceknek tárja fel kapuit a Klimt-villa Bécsben
A tervek szerint inkább ínyencség lesz a szeptemberben megnyíló Klimt-villa mintsem tömegeket vonzó turistalátványosság. Az épületben ugyanis nem rendeznek be múzeumot, de a földszinti termeket a nagyközönség is látogathatja majd.
Pécsi Országos Színházi Találkozó
Június 7-én kezdődik a POSzT
...és még mindig Sziget
Egyre jobban "durvul" a Sziget fellépőlistája
Az Esterházyak háromszáz éves hadtörténete
Megújult a fraknói vár fegyverkiállítása
Összesen 216,6 millió jegyet váltottak 2011-ben
Rekordlátogatottságot értek el a francia mozik
Erősödő szekularizációra figyelmeztet a pápa
Teljesen elvilágiasodik Európa?
A belga író és pszichoanalitikus 82 évet élt
Elhunyt Jacqueline Harpman

Képgaléria - itt az új Peugeot 301
Az új szedán karakteres formaterve és modern külseje egyszerre sugall érzelmet és erőt.
A férfit a mentők kórházba szállították
Kamionnal ütközött egy szlovák motoros az M5-ösön
Baleset az M1-M7 autópályák közös szakaszán
Felborult egy autószállító tréler Budaörsnél
A második legjobb időt Romain Grosjean autózta
Monacói Nagydíj - Button nyerte a második szabadedzést
Dőltek a villanyoszlopok is
Döbbenetes képek - Brutális karambol a Gyömrői úton
Kórházba szállították a sofőrt
Súlyos sérülés a 86-oson: kamion és személyautó ütközött
Részeg manőver
Lazán fejre állította az Opelt

18+ képek - Lépésről lépésre mutatja meg bombatestét
Az első találkozáskor pont úgy néz ki, mint bármelyik mutatós nő, aki tisztában van adottságaival, és kiemeli, amit ki kell, de mintha nem akarna többet mutatni. Aztán gyorsan lehull a gátlás!
Rákbetegnek hazudta magát az adományokért
Nem haldoklott - a börtönt megúszta, de férje elhagyta
A helyszínen megsemmisítették az egyik bombát
Szó szerint majd' felrobbant a vitatkozó férfi
Magánokirat-hamisítás miatt körözték
Lebilincselő randi: elfogták a húsz éves nőt
A szülők az interneten látták a borzalmat
Videó - Nem az apja volt, aki a gyereket a mosógépbe zárta
Életveszélyes állapotban találtak a férfire
Újabb tűzoltótiszt tűnt el Hevesben
Szolnok megyében
Négy rablás tettesei is rendőrkézen
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:00 Napi előrejelzés 12 jegy számára
- 23:29 Ínyenceknek tárja fel kapuit a Klimt-villa Bécsben
- 22:33 Június 7-én kezdődik a POSzT
- 21:39 Képgaléria - itt az új Peugeot 301
- 20:34 Egyre jobban "durvul" a Sziget fellépőlistája
- 20:18 Kamionnal ütközött egy szlovák motoros az M5-ösön
- 20:06 "Argentínában" élt a T. rex rokona
Component Kft.Tesztelő
MP Solutions Kft.IT Projektvezető
Work Force Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Ilyen ez a Fidesz:2012.05.25 01:12
- A biblia2012.05.25 00:15
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2012.05.25 00:13
- Jogállamiság, igazságszolgáltatás, hol?2012.05.25 00:05
- Vörös festéket öntöttek a kereki Horthy-szoborra2012.05.25 00:00
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



