Négyszáz gyógyszert írtak fel neki?
Durva: Álnéven vásárolt pirulákat - már ki se akarták szolgálni Brittany Murphy-t!
Elég valószínű, hogy szükség lesz a színésznő orvosának magyarázatára is - Brittany Murphy hihetetlen mennyiségű gyógyszert szedett, s mint kiderült, a patikában álnéven váltotta ki őket.
Képekben Brittany Murphy színésznő 
Egyre több kérdés merül fel a tavaly decemberben, mindössze 32 évesen elhunyt Brittany Murphy halálával kapcsolatban is.
Míg a boncolási jegyzőkönyvben nem szerepel a rendszeres gyógyszerszedés, Brittany a jelek szerint száz számra vitte a tablettákat a patikából!
Az egyik gyógyszertár dolgozója - ahová a színésznő rendszeresen járt - a Los Angeles Times-nak elárulta, hogy havonta olykor 200-, de volt rá példa, hogy 400 tablettát írtak fel Brittany-nak.
Brittany és a férje, Simon Monjack
Nem a saját, hanem Lola Manilow Murphy néven vette át a gyógyszereket. Azt állította, hogy magának, a párjának és az édesanyának viszi. Főleg antidepresszánsok és fájdalomcsillapítók voltak ezek.
A gyógyszerész valószínűleg sejtette a bajt, mert négy hónappal a színésznő halála előtt már ki sem akarta őt szolgálni a túladagolás veszélye miatt.
Brittany Murphy halálával kapcsolatban eddig annyi derült ki, nem drogok okozták. A boncolás semmiféle kábítószert nem mutatott ki szervezetében.
Influenza-szerű tünetei miatt szedett olyan gyógyszereket, melyek hozzájárultak tragédiájához. Kiderült, két héttel halála előtt erős alhasi fájdalmakra panaszkodott édesanyjának és férjének.
Ők azonban nem sejtették, hogy komoly gond is állhat a háttérben, mivel a menstruáció okozott Brittany-nál rosszulléteket, gyakran megviselte. A színésznő végül időpontot kért orvosához, akihez azonban már nem jutott el.
Arra is fény derült, hogy tavaly áprilisban cukorbetegség miatt kezelték a sztárt Oregonban - egyébként azonban egészséges volt.
Kié lesz Brittany Murphy öröksége?
Kapcsolódó írások:
- Nem drogok okozták Brittany Murphy halálát
- Képek - Brittany Murphy apját nem engedték lánya sírjához!
- Képek - Kiderült, miért halt meg Brittany Murphy!
- Fotók - Durva! Brittany Murphy életét Ashton Kutcher siklatta ki?
- Képek - Barátai féltették! Drogozott és gyógyszerezett Brittany Murphy?
- Tragédia - Harminckét évesen elhunyt Brittany Murphy színésznő

Billy Connolly is csatlakozott A hobbit szereplőgárdájához
Csatlakozott Peter Jackson A hobbit - Váratlan utazás című háromdimenziós fantáziafilmjének szereplőgárdájához Billy Connolly skót színész.
Amikor a kedvenceknek vesznek bútort
Képek - Állati luxus: kutyák művészi pórázon és bútoron
Egyszerre sérült meg a két legenda
Blamázs: együtt fekszik Schwarzi és Sly a kórházban
Az NNI megszüntette a nyomozást
Nem büntetik Brad Pittet a Vecsésen lefoglalt fegyverekért
Idén sem kell megválni a bájos cipőktől
Képek - Indulhat a balerina-vadászat
Tejszínes, csábító gyümölcsös desszert
Nyár a télben a gyümölcsrizsben!
Egy hónap után nyoma sincs a szülésnek
Még mindig elhisszük Beyoncénak?

Nyugdíj - Kérdőjelekre szólítja fel Európát a svéd kormányfő
Fredrick Reinfeldt svéd miniszterelnök a skandináv és balti országok, továbbá Nagy-Britannia miniszterelnökeinek csütörtöki stockholmi tanácskozásán azt hangoztatta: az európaiaknak meg kell kérdőjelezniük szokásaikat, ha biztosítani akarják bőkezű nyugdíjrendszereik jövőjét.
A hideg parancsol
Tél - Atomerőműveket indítottak újra Németországban
Gyorsaság, stabilitás és növekedés, tehermegosztás
Válságmegoldás: hármas kihívást lát Cséfalvay
A pártok megállapodtak a részletekről
Szabad az út a görög mentőcsomag előtt
"Központi jelentőségű a jövő szempontjából"
Emelik a nyugdíjkorhatárt az EU-ban?
Luxus a pihenés
Ausztriában csak a gazdagok utaznak
Stabilitás legyen és növekedés
IMF: folyamatos a párbeszéd a magyar kormánnyal

Robbanós előjáték: a legizgibb testrészek, avagy itt csókold a nőt!
Van rá esély, hogy nem a legmegfelelőbb eszközöket használjuk, még ha igazán érzéki szexet szeretnénk is - a titkos fegyver a száj. Íme egy kis útmutató, hová célozzuk a csókokat.
Előrevítheti, hogy bánnak majd vele
A depressziós gyerek kivívja a többiek ellenszenvét?
Tudja a férfi, ha a nő menstruál?
Érzi ő azt: a pasi kevésbé utánozza a termékeny nőt
Segíthet a génterápia a veleszületett vakságon
Már nem voltak hivatalosan vakok - a jó génnek köszönhetően
A teljes édességmegvonás függést okoz!
Hoppá: csokis süti reggelire, és nem hízunk el?
A nyári gyerekek télen nagyon szenvednek
Még ma kiderülhet, hogy ez a bajunk - születésünk óta
Napi horoszkóp - 2012. február 9.
Napi előrejelzés 12 jegy számára

Porcelánvarázslat a veszprémi Petőfi Színházban
Porcelánvarázslat címmel rendez kiállítást a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. a veszprémi Petőfi Színház aulájában péntektől a teátrum legújabb bemutatójához kapcsolódva.
Bemutató a Madách Színházban
Én, József Attila
Balaton, riviéra
Avicii nyitja a Heineken Balaton Soundot
Visszatér Bourne, aki nem is az
Durva videó: Matt Damont keményen kiütik a nyeregből
2012. február 28. - március 4.
Káprázatos színpadi produkció: fellép a Shadowland!
Kilenc gyertya a PASO tortáján
Felelőtlen kiskorúvá érett a magyar ska-király, és hatalmas bulit csap
Filmkockák - versenyben
18 filmet szed szanaszét az Arany Medve

Egyre több olasz válik meg luxusautójától
Egyre több luxusautótól válnak meg az olaszok, mióta megsokszorozódtak az adóhatósági ellenőrzések.
Megcsúszott a jeges úton az autó
Buszt előzött volna: a tűzoltók vágták ki a roncsból
Hárman megsérültek
Sziréna nélkül zúgott bele a rendőrautó a civilbe
Nem tervez elbocsátásokat az Opel
Sosem kop el: nem zár be az autógyár?
Csúszott a 41-es
Kisiklott a villamos a Móricz Zsigmond körtéren
Családi garázdaság Tűrjén
Sérültre pofozták a lassan haladó autót a haragosok
A sofőrt kórházba szállították
BKV-busszal ütközött egy autó a XVI. kerületben

18+ képek - Cassandra trükkös szeméremtakaróval izgat
Elképzelték már valaha, milyen lehet, mikor egy zsúfolt fogadáson a barátnőjük a fülükbe súgja: nincs rajtam tanga? Nos, Cassandra másképp oldotta meg, de ezt érdemes látni!
A tilos jelzés ellenére akart átmenni a síneken
Kamaszt gázolt a villamos a Blaha Lujza téren
Saját kulcsával jutott át a riasztórendszeren
Édes bosszú: kirúgták az igazgatót, ezért ellopta a mamutfogat
Szerenáddal lepte meg Dundikát a műsorvezető
Neten szervezett randival frissíti fel Majka a kapcsolatát
Riadalom Debrecenben
Bombafenyegetés e-mailben
Senki nem sérült meg
Játék pisztolyos rablás Tokodon
Hófalba ütköztek
Olajra léptek volna a gázolaj-tolvajok
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:47 A delfineknek nem jár alkotmányos védelem?
- 22:30 Aszteroidákkal "tömi magát" a Tejútrendszer magjában lévő fekete lyuk
- 21:31 Kétszáz éve hever a mélyben az amerikai hadihajó
- 20:29 Amerika és Eurázsia az Északi-sarknál fog randizni
- 19:59 Egyre több olasz válik meg luxusautójától
- 19:50 Nem a ragadozók ellen védenek a zebrák csíkjai
- 19:40 Porcelánvarázslat a veszprémi Petőfi Színházban
Tiamat ConsultingGépésztechnikus
Trenkwalder Kft.Beszerző
LuK Savaria Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - FARSANG 2012 szállás, Valentin-nap szállás, TÉL szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Március 15. szállás
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Busójárás Mohácson, Valentin-napi programok, Húsvéti programok, Még több belföldi program>>
- Nyereményjáték: wellness hétvége
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Miért vesztes nép a magyar?2012.02.10 00:01
- NyilasMisi figyelmébe2012.02.09 23:53
- Ez forradalom!!! - Gyurcsánynak és Orbánnak mennie kell!!!2012.02.09 23:51
- Izrael sztrájkol2012.02.09 23:46
- Meghallgatta Navracsicsot az Európai Parlament2012.02.09 23:42
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



