Összesen 27 külföldi ellen folyik eljárás
Nyolc külföldi csoportot fogtak el a rendőrök a határnál
Pénteken éjszaka indult akció eredményeként szombat reggelre, összesen 27 fő líbiai, marokkói, algériai és tunéziai állampolgárt fogtak el mobil hőkamerás egység támogatásával a Bácsalmási Határrendészeti Kirendeltség és a Készenléti Rendőrség járőrei, Bácsalmás-Mélykút térségében.
2012.01.28 13:40ma.huMég pénteken este egy nagyobb létszámú csoport mozgására lettek figyelmesek a bácsalmási határrendészek Csikéria község külterületén. A csoport nyomon való üldözése vette kezdetét. Ennek megfelelően a szolgálatban lévő járőrök, kiegészülve a mobil hőkamerás felderítő egységgel, valamint a Készenléti Rendőrség járőreivel, Mélykút irányába folytatták a csoport helyzetének megállapítását, elfogását. A szakemberek számára ekkor már világossá vált, hogy a nagyobb létszámú csoport a sötétséget kihasználva kisebbekre szakad azért, hogy az
elfogásukat ezzel is nehezítsék.
Mélykút határában a járőrök több felállítási helyen tartózkodva megkezdték a feloszlott csoport tagjainak az elfogását. Három külföldit azonnal elfogtak, majd szombat hajnalban az egyik járőrcsoport egy tehergépkocsira lett figyelmes, melyből egy férfi kiugrott, amint észlelte a rendészek jelenlétét. A férfit néhány méter után elfogták, aki elmondta, hogy tőlük nem messze egy nagyobb létszámú csoport várakozik.
Az öt főből álló külföldieket az úttest melletti árokban találták meg. A további adatgyűjtés eredményeként a néhány kilométerre lévő vasúti töltések mellett további két, földön hasaló személyt fogtak el a rendőrök. A nyomon üldözést járőrkutya bevonásával folytatva, körülbelül 1,5 kilométerre egy romos tanyában újabb két külföldi férfit sikerült elfognunk. Reggel hat órakor további négy, majd Bácsalmáson egy buszmegállóban három külföldi elfogására került sor. Az utolsó előállítást követően nem sokkal a mélykúti körzeti megbízottak három férfit fogtak el Mélykút város belterületén.
A péntekről szombatra virradóra történt intézkedések eredménye, hogy a pénteken este észlelt nagyobb létszámú csoport tagjait, azaz 27 fő külföldi férfit sikerült elfogni, akik sem magukat, sem magyarországi jogszerű tartózkodásukat igazolni nem tudták. Jelenleg az elfogott tiltott határlépők ujjlenyomatuk alapján történő azonosítása, valamint meghallgatása zajlik a velük szemben az eljárást lefolytató Bácsalmási Határrendészeti Kirendeltségen.

Lakásvásár és a legújabb lakberendezési trendek egy helyen
A legújabb lakberendezési trendek, időtálló ötletek, divatos bútorok, elképesztő technikai megoldások és trükkök, minőségi burkoló anyagok, kényelmet és harmóniát teremtő praktikák nyolcezer négyzetméteren.
Nyílik a Lakástrend 2012 kiállítás Budapesten
Képek - Itt aztán láthat jó ötleteket a lakásba!
Mick Jagger megénekeltette az elnököt
Dalra fakadt Obama a neki adott koncerten
Diadal után "egyezményes jel" a díjátadón
Botrány: Adele beintett a briteknek
Megnyílt a Fashion Stills divatfotó-kiállítás
Képek - Így nézett ki Kate Moss 14 éve! De más is kiderül...
Az afroamerikai közösséget népszerűsíti a sztár
Fekete csatornával villantana Magic Johnson
Hogy készül a kaviáros citromfűdip?
Cikornyás név alatt ízletes csemege

Kohéziós pénzek: befagyasztják vagy sem?
Az Európai Bizottság befagyasztást javasolt, a tényleges felfüggesztés valószínűtlen.
Hiány is várható
NGM: az államháztartás 107,3 milliárd forint többlettel zárt januárban
Kohéziós pénzek
Ha lesz IMF/EU-megállapodás, nem kell tartani a befagyasztásától
Csődöt jelentettek a Vegyépszer-utódcégek
Románia perelni fogja a Vegyépszert
"Egy-két napja" levelet kaptak
Kohéziós pénzek: Orbán és Matolcsy levele nem változtatott a döntésen
Kohéziós pénzek
Nem valószínű, hogy ténylegesen felfüggesztik a kohéziós támogatást
Németország jól zárta a tavalyi évet
Az építőipari cégek több mint felének csökkent a bevétele

Napi előrejelzés 12 jegy számára
A csillagok varázslatos útmutatása segít a hétköznapok során. Mit tegyünk, ne tegyünk az adott napon, vagy éppen mire vigyázzunk munkánk, szerelmi életünk, vagy épp egészségünk területén. Napi előrejelzést olvashatnak a 12 jegy számára.
Ötletek a késleltetett ejakulációra
3 tipp, hogy tovább húzd az ágyban!
5 ok, amiért abba kell hagyni a szoláriumozást!
Te is adsz rá pénzt, hogy életveszélybe sodord magad?
5 ok, amiért nem tudjuk a kilókat lefaragni!
Nem fogyunk? Íme az alattomos okok!
Tudatosan cselekednek a kisbabák
Ezt szándékosan csinálta a csecsemő!
Sokan csak képzelik, hogy a gluténmentesség segít
Gyanúsan sok a gluténérzékeny ember!
Kétszer akkora az italozás esélye, ha...
Pia után nyúl a tini, ha a filmben is ezt nézi?

XVI. Benedek pápa megnyitotta a böjti időszakot
Hamvazószerda alkalmából ünnepi istentiszteleten vett részt XVI. Benedek pápa a római Aventinus dombon lévő Santa Sabina-bazilikában, ezzel megnyitva a húsvét előtti böjti időszakot.
Többet mutathatnak be
Kína rácuppant az amerikai filmekre?
VOA, VOA
A nácik ellen indult, rock and roll lett belőle - 70 éve szól az Amerika Hangja
Több év késés
2014-re megnyílik a filmvurstli a Cinecittában
Gödörből csöbörbe
Örömzenére készül a Rotfront az Akváriumban
100 éves a sci-fi alapmű
Ami a Star Wars és az Avatar alkotóit is megihlette
Elárverezik az utolsó, magánkézen lévő példányt
Kalapács alatt Munch Sikolya

Hülkenberg volt a leggyorsabb szerdán Barcelonában
Nico Hülkenberg, a Force India német pilótája volt a leggyorsabb szerdán, a Barcelona közelében található Circuit de Catalunyán zajló hivatalos Forma-1-es teszt második napján.
Forma-1
A Lotus kivonult a tesztelésről
Bruttó 2 forint
Megint emelték a benzin árát
Tisztítószer ömlött az út menti árokba
Több tonna folyékony szappan borult ki Győrben
Két személyautó ütközött
Frontális karambol Szombathely határában
Idegenvezetői Világnap lesz
Vasárnap pihentetik a városligeti buszparkolót
Teljes az útzár a 62-es főúton
Kamionnal ütközött a munkásokkal teli busz

Kiugrott egy férfi az égő ház ablakán - súlyosan megsérült
Tűz ütött ki szerdán Székesfehérváron, a Köfém-lakótelep egyik panelházában; a lángok elől menekülve egy 35 éves férfi kiugrott a második emeleti lakás ablakán és súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett.
Kínaiakat ölt
Előzetesben a Veszprém megyei kettős gyilkossággal gyanúsított kínai férfi
Kimentette a pénzt
Börtönbüntetésre ítélték egy szállítmányozási cég volt ügyvezetőjét
Pár madzagtól mit várt Pamela?!
18+ képek - Na, ez a bikini se takar sokat!
Bikaborjakkal küzdve mutatják be erejüket
Törpe torreádorokkal védik a kisemberek becsületét
Tátott szájjal figyel a kis Herkules a papára
Képek - Mivel varázsolja el 8 hónapos kisfiát Rippel Feri?
Nem mehettek a mentők a méteres vízbe
Hagyták meghalni a férfit, mert tiltotta a szabályzat a mentést
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:29 Egyen egészséget: sütve, zöldségekkel!
- 5:32 Kozmikus hurrikán a világűrben
- 0:00 Napi előrejelzés 12 jegy számára
- 23:58 500 millió a Twitter regisztrált felhasználóinak a száma
- 23:20 Négy újabb hajóroncsot fedeztek fel Kréta partjainál
- 22:35 Több százan tüntettek Julija Timosenko mellett
- 22:33 A Neptun 42-84 milliárd köbméter földgázt rejt magában
Adecco Kft.Ingatlanértékesítő
Prohumán 2004 Kft.Méréstechnikus
Reed RecruitmentTovábbi friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - TÉL szállás FARSANG 2012 szállás, Március 15. szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Húsvét szállás
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Március 15-ei programok, Húsvéti programok, Még több belföldi program>>
- Nyereményjáték: wellness hétvége
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- 495 millió eurós kokit ad Magyarországnak Brüsszel2012.02.23 01:03
- A nemzeti érdek elárulása: röpült a Malév2012.02.23 00:56
- Irán valami nukleárisat titkol2012.02.23 00:53
- Több százan tüntettek Julija Timosenko mellett2012.02.23 00:47
- Kedvenc zenéink2012.02.23 00:33
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



