Vérfertőzés: Előzetes letartóztatásban a szörny!
Megrázó képek: Pincéjükben tartotta fogva 24 éven át saját lányát
A DNS-vizsgálat megerősítette, hogy valóban a 73 éves alsó-ausztriai Josef Fritzl az apja annak a hat gyereknek, aki a férfi és fogságban tartott lánya vérfertőző kapcsolatából született.
Megrázó képek a pokol házáról - 24 éven át tartotta fogva saját lányát 
Fritzl hétfőn feltárta a részleteket a rendőröknek, bevallva tettét, miszerint huszonnégy éven át amstetteni házuk pincéjébe zárva tartotta lányát, Elisabethet és vérfertőzés útján tőle született gyerekeit. (Összesen hét gyermek született, de egy röviddel a szülés után meghalt.) A gyerekek - három fiú és három lány - közül hármat a nagyszülők később magukhoz vettek, ők a házban éltek anélkül, hogy tudtak volna a pincében sínylődő testvéreikről.
"A DNS-vizsgálat döntő bizonyítékot szolgáltatott arra, hogy a fogságban tartott Elisabeth által világra hozott hat gyermeknek valóban ugyanaz az apja", mégpedig "a most 73 éves fő gyanúsított" - mondta sajtóértekezletén a rendőrfőnök. A rendőrök kedden házkutatást tartottak a családi ház pincéjében, hogy kiderítsék, lehettek-e az apának segítői. "Igyekszünk megállapítani, hogyan zajlottak le a szülések, és azoknál volt-e segítség" - közölte Franz Polzer ezredes, hozzátéve, hogy "semmi jele sincs" a gyanúsított felesége, Rosemarie közreműködésének.
A vizsgálat azt is megállapította, hogy a gyanúsított nem alakított ki cellát a tulajdonában lévő többi ingatlanban. "Öt épületet ellenőriztünk, és nem találtunk rejtekhelyet" - mondta a bűnügyi rendőrség vezetője. Meghallgatták Elisabeth hat testvérét is, akik "közölték, hogy soha semmi gyanúsat nem tapasztaltak a családi házban tett látogatásaik alkalmával". Gerhard Sedlacek ügyészségi szóvivő elmondta, hogy az áldozatokat - Rosemarie-t, Elisabethet és a gyerekeket - rossz lelkiállapotuk miatt még nem tudták meghallgatni.
"Nem tudjuk még, mikor hallgathatjuk meg őket. Abból indulunk ki, hogy az egész eljárás több hónapig tart" - mondta a szóvivő. Rosemarie, Elisabeth és a hat gyerek közül öt "viszonylag jó fizikai állapotban van, de még folynak vizsgálatok" - nyilatkozott Berthold Kepplinger, az amstetten-maueri klinika igazgatója, ahol a család jelenleg tartózkodik. A legidősebb gyerek, a 19 éves Kerstin április 19-e óta a kórházban fekszik válságos állapotban.

Rendezési láz Hollywoodban: mindenki filmet forgat!
Színészi sikerei után kipróbálná magát rendezőként is Rupert Everett, A boldog herceg címmel készül filmet forgatni, miközben új rendezésre készül a több sikerfilmet is jegyző Peter Weir is.
Thai masszőrök kényeztették az énekesnőket
Képek - Ledobták ruháikat a VIVA Comet legjobb női jelöltjei
Erdei nyugalmat biztosítanak a mini hotelek
Képek: Rezidencia a fák között - több méter magasan!
Egyenruhát ölt az egykori beépített szépség
Megint beépítik Sandra Bullockot: újra hekusbőrbe bújik
Indián asszony adta át a hivatalos papírokat
Nem vicc: komancs indiánok fogadták örökbe Johnny Deppet
Lesz mit skubizni a strandon
Képek - Ajjajaj! De keresztülnéznénk ezeken a bikiniken
"Nincs még semmilyen dátum!"
Képek - Szakadó eső kísérte Brad Pittet, és az esküvő is csak tolódik

Ha tovább gyengül a forint, ismét kamatemelés jöhet
Kamatemelésre kényszerülhet a magyar jegybank, ha az euróválság fellángolása miatt elkezdődött újabb forintgyengülési hullám nem áll meg - jósolták szerdán londoni felzárkózó piaci elemzők.
Szeretik a felek a magyar-kínai együttműködést
Kína számít a jó minőségű magyar mezőgépgyártásra
Hamarosan kormány elé kerül
A Wekerle-tervnek nem a pénzosztás a lényege
Schränklert váltja
Budapest Airport - Gerhard Schroeder, az új elnök jól ismeri az országot
ÉVOSZ
Németországban éled újjá a magyar építőipar?
Változtatnának a szabályokon
LMP - Legyen megint 45 nap az áfa-fizetés határideje
Új médiacég
Libri: egyesülnek a médiaérdekeltségek

Azonnal segítene szorongáskor az okostelefon?
A kutatók már jó ideje elkezdtek tesztelni olyan videojátékszerű programokat, amelyek célja például a szorongás vagy a depresszió problémáinak enyhítése. Az eredmények biztatóak voltak ahhoz, hogy megjelenjenek az első ilyen programok okostelefonokra.
Mit kell tudni, ha már eljegyeztük egymást?
Milyen hatással van a szerelem a bankszámlánkra?
A hízás oka lehet a társasági élet, az alváshiány
Észrevetted, mit tesznek veled a barátaid?
Mutassuk meg érzékeny oldalunkat is!
Mi teszi a pasit igazán szerelmessé?
Sokkal kevesebb lesz a hibázási lehetőség?
Robotra bízhatjuk nemsokára a szívünket?
Összefüggés a haj nélküliség és a rák között?
Kopasz férfit előbb eléri a prosztatarák?
Gyorsan kigyógyíthatók a póktól rettegők?
3 óra után hozzá tudtak érni a fóbiások...

A Gödör stábja Agárdra költözik
A Gödör Klub stábja idén nyáron rendezi meg első önálló szabadtéri fesztiválját augusztus 21. és 26. között Agárdon. A szervezők a koncertek mellett számos kulturális programmal is várják a fesztiválozókat.
A magyarországival együtt
Kolozsváron is lesz Ünnepi Könyvhét
Barokktól a dzsesszig
Koncert a Szent István-bazilikában
Fifty Shades
Erotikus fikciósorozat uralja a könyvpiacot
Temetéséről később intézkednek
Elhunyt Lengyel Erzsi színművész
Zajlanak az egyeztetések
A Magyar Építészeti Múzeum a városligeti múzeumnegyedben kaphat helyet
Számos tisztelője rótta le kegyeletét
A Fiumei úti Nemzeti Sírkertben búcsúztatták Nyirő Józsefet

Csak estére áll helyre a menetrend
20-25 perces késéssel közlekednek a vonatok a Budapest-Hegyeshalom-Rajka vonalon, mert a kora délutáni órákban leszakadt a felsővezeték a budapesti szakaszon. A menetrend várhatóan csak estére áll helyre.
Rajtuk múlik
Montezemolo: a győzelem a mi kezünkben van
Ittas külföldi autós - józan hazai ítélet
Két évig nem vezethet a "szlalomozó" szlovák sofőr
Baleset a 4-es számú főúton
Hátulról érkezett a baj: szalagkorlátnak csapódott az autó
Felborult egy pótkocsi
Takarmány lepte a 47-est
Vége a csökkenésnek?
Nem mozdultak az üzemanyagárak
Nem bottal verte, hanem egy egész fával
Autót tört a vihar Felcsút és Bodmér között

18+ képek - Igazi nehézbombázó, keményen kell szembeszállni vele
Háborús helyzetben a katonákat rengeteg helyzetre felkészítik: megtanulnak lőni, rejtőzködni, vagy ha úgy adódna, a közelharc technikáit is elsajátítják - de ilyen nehézbombázóra tutira nem számítottak!
Ilyen még nem volt a képregény-történelemben!
Történelmi melegházasság: frigyre lép az X-Men homoszexuális párja
Keresi a rendőrség a "vicces" apukát
Játékból mosógépben mosta ki a gyerekét
A külügy is elítéli a cselekményt
Wallenberg-szobor: garázdaság miatt nyomoz a rendőrség
Felmentették a szociális munkást
Kukázásra biztatni nem bűncselekmény!
A repülős cég egyetértett a megtorlással
Szidta a női pilótákat: kilökték a gépből az utast
Senki sem sérült meg
A Dunában rekedt egy vízibusz: harminchárom embert mentettek ki
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:42 Hosszú hajrá indul: fej-fej mellett Obama és Romney
- 20:24 Bezárathatja az állam az ajkai timföldgyárat
- 20:20 Azonnal segítene szorongáskor az okostelefon?
- 20:13 Nem akart fejkendőt viselni a keresztény nő - elbocsátották
- 19:58 Orbán: a növekedés segítésére minden eszközt számításba kell venni
- 19:57 Ha tovább gyengül a forint, ismét kamatemelés jöhet
- 19:52 A Naprendszer peremén "ólálkodhat" egy bolygó
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- ÍRD LE,2012.05.23 16:52
- Hol tart Magyarország?2012.05.23 16:40
- Orbán forradalma a magyar népnek2012.05.23 16:23
- Vörös festéket öntöttek a kereki Horthy-szoborra2012.05.23 16:22
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2012.05.23 16:09
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



