9-ből 8-at nem tudtakm megmenteni

Afgán menekültek agóniája: 24 gyerek fagyott halálra a menekülttáborban

Szajid Mohammad háborús menekült nemrégiben az utolsó fiát, a három hónapos Hánt is elveszítette. A kicsi volt a 24. gyerek, aki az év eleje óta megfagyott abban a kabuli menekülttáborban, ahol Mohammadék élnek. Bár a táborokban lakók köztudottan sokat nélkülöznek, Mohammad családjának sorsa másokéhoz viszonyítva is szörnyű. Kilenc gyerek közül Hán volt a nyolcadik, akit nem tudtak megmenteni.

_{2012.02.23 09:08MTI}

Kinyomtatom

Fórumozok róla

+Nagyobb betűméret-Kisebb betűméret

"Vacsora után egész éjjel sírt a hidegtől" - mesélte Szajid Mohammad a The New York Times tudósítójának. A családnak nem volt fája, csak egy kis papírja, amelyet az egyetlen életben maradt kislány szedett össze napközben. A kisfiú egészségesnek látszott és rendesen szopott, miközben a többiek vacsorája csak teából és kenyérből állt. De egyfolytában sírt. Végül tüzet raktak, ám az nem volt elég. Szerdán hajnali egy órára a gyerek meghalt.

Szajid Mohammad hat gyereke halt meg még odahaza, a Helmand tartományban lévő gereski körzetben. Három évvel ezelőtt jöttek el onnan, és költöztek a Naszádzsi Bagrámi táborba, ahol múlt télen meghalt egy három éves fiuk.

A Kabulban élő 35 ezer menekült többségéhez hasonlóan hiába hagyták ott harcok dúlta szülőföldjüket, az új élet, amely menekültként jut nekik, ugyancsak halálos veszélyeket rejt - egy olyan országban, amely tíz év alatt több mint 60 milliárd dollár értékű nem katonai jellegű segélyt kapott. Amikor felkelt a nap, a 10 éves Feroza megdöbbenve, tágra nyílt szemmel meredt öccse élettelen, csöpp testére, ahogy ott feküdt a család vászonnal letakart, részben agyagviskó, részben vászonsátor kunyhójában.

Nem lenne szabad meglepődni azon, hogy minden évben beköszönt a tél

A tábor vezetői szerint tizenhat öt évesnél fiatalabb gyerek halt meg a január elején kezdődött, sok hóval járó hideg időben, amikor éjszakánként nulla Celsius-fok alá süllyedt a hőmérséklet. Egy másik kabuli táborban, a Csarahi Kambárban nyolc gyermek pusztult el. Afgán kormánytisztviselők kétlik, hogy valamennyi gyerek a hidegtől halt volna meg, mondván, hogy halálukat nem orvos vagy szakképzett egészségügyi dolgozó állapította meg.

A nemzetközi segélyek nyújtóit hibáztatják, szerintük nem elegendő, amit küldenek. Mindenesetre helyi magánvállalatok, üzletemberek és jótékonysági szervezetek élelmiszert, fűtőanyagot, téli ruhákat, takarókat, sátrakat és készpénzt kezdtek osztani a táborokban, de ez a segítség nem teljes körű és nem is folyamatos.

Más segélyszervezetek és az afgán minisztériumok még csak az igények felmérésénél tartanak. 'Ha egy hónapon belül elkezdődik a segélyakció, az már gyors intézkedésnek számít. De addigra már a tél nagy részén túl leszünk" - jegyezte meg egy segélymunkás.

A halálesetek némi önvizsgálatra késztették a segélyszervezeteket. Tíz évnyi, mintegy kétezer segélycsoportot felölelő külföldi jelenlét és legalább 3,5 milliárd dollár humanitárius és 58 milliárd dollár fejlesztési támogatás után miként fordulhat elő, hogy gyerekek haljanak meg olyan előre látható - és kezelhető - bajtól, mint a hideg?

"Nem lenne szabad meglepődni azon, hogy minden évben beköszönt a tél" - húzta alá Federico Motka, akinek Welthungerhilfe nevű német segélyszervezete egyike annak a kevés szervezetnek, amely a táborokban dolgozik. Kollégáival spontán településeknek nevezik őket, mert politikai érzéket sértene, ha otthonaikból elüldözöttek vagy háborús menekültek táborairól beszélnének, holott valójában azokról van szó. A kabuli kormány azt hangoztatja, hogy a menekülteknek vissza kell térniük és vissza is térhetnek otthonaikba, ám a táborlakók szerint ez túl veszélyes.

"Kabul közepén mintegy 35 ezer ember él ezekben a táborokban a tél közepén fűtés és világítás nélkül: ez igazi humanitárius válság" - fogalmazott Michael Keating, az ENSZ humanitárius ügyekben illetékes afganisztáni koordinátora.

A 22-es csapdája

Januárban az ENSZ és a nagy segélycsoportok új programba kezdtek Consolidated Humanitarian Appeal néven, és 452 millió dollárt kértek a különböző adományozó csoportoktól és kormányoktól erre az évre, vagyis 22 százalékkal többet a tavalyi 582 millió dolláros keretnél. Fejlesztési célokra, például iskolák és infrastrukturális létesítmények építésére ennél jóval nagyobb összegek állnak rendelkezésre.

A kabuli menekülttáborok sok lakója számára azonban egyfajta 22-es csapdáját jelenti a nemzetközi segélypolitika. A táborok, mivel ideiglenes létesítménynek tekintik őket, nem folyamodhatnak fejlesztési segélyért, és sok afgán hivatalos személy ellenzi a fenntartásukat. Azzal érvelnek, hogy ha segélyeket folyósítanak a táboroknak, azzal maradásra bírják a bennük élőket, és talán újabbakat is oda vonzanak. Másrészt, mivel a táborok egyfajta "krónikus szükségállapotban" léteznek, a legtöbb adományozó nem minősíti humanitárius krízishelyzetnek azt, ami bennük van.

"Az emberek úgy gondolják, hogy nem lehet szükséghelyzetnek nevezni, ami már tíz éve tart. Pedig valójában arról van szó" - magyarázta Julie Bara, a Solidarités International nevű francia segélycsoport munkatársa. A szervezet az elmúlt hónapokban felmérte a halálozásokat a táborokban, és megállapította, hogy az 5 évesnél fiatalabb gyerekeknél 144 ezrelék az arány, ami afganisztáni méretekkel is rendkívül magas. Azt jelenti, hogy minden hét gyerek közül egy nem éri meg a hatodik születésnapját.

A Mohammad családnak két nagy takarója van, plusz a meghalt baba kis plédje. "Annyi fánk sincs, hogy reggelit csináljunk" - kesergett Szalid Mohammad, amikor az amerikai lap tudósítója felkereste. Egy szomszéd kis zacskó burgonyaszirmot ajándékozott Ferozának, akinek a neve türkizt jelent.

A kemény hidegben rokonok és barátok gyűltek össze, hogy a szokásoknak megfelelően pontosan elvégezzék a halálozáskor szokásos szertartást. A szomszédos kunyhókból meleg vizet hoztak, és ötször megmosták a kisfiú deszkára fektetett holttestét. Gödröt ástak, hogy a mosdatásra használt víz abba folyjon, és senki se lépjen bele véletlenül, mivel az szentségtörésnek számít. Hán olyan kicsi volt, hogy a mosdató férfiak keze félig betakarta a testét.

Lailuma, az anya a kunyhó ajtajából nézte, mi történik odakint, de egyébként a nők távol maradtak a szertartástól. Egyedül Feroza ment ki, és húzódott be egy falmélyedésbe, hogy onnan figyelje, mit csinálnak a férfiak. Tiszta fehér pamut lepedő szolgált halotti lepelként.

Miután beletekerték Hánt, parfümmel szórták meg, majd ráterítették nyúl- és mackómintás kis takaróját is. Aztán egy férfi a karjára vette a kis testet, és némán elindultak a temetőbe. Valid Hán, a tábor mullahja mondta el a búcsúimát.

Hánt arccal Mekka felé a sírba fektették, és minden gyászoló három marék fagyott földet dobott rá.

Szajid Mohammad a temetés előtti éjszaka nem aludt, a szeme véres volt a kialvatlanságtól. Feroza mellette, de egy kicsivel hátrébb állt. Kabátját markolta, és mélyen, szaggatottan köhögött, ami megriasztotta az apját.

" Most már biztosan ő is beteg" - jegyezte meg szomorúan.

Hozzáadom a könyvjelzőhözKüldd ide: DeliciousKüldd ide: DiggKüldd ide: FacebookKüldd ide: myspaceKüldd ide: twitter