hirdetés

Hekus-hirig

Szolgált, védett, rabolt a volt rendőr Gyulafirátóton

A veszprémi rendőrkapitányságon szolgált a Veszprém gyulafirátóti városrészén elkövetett hétfői rablás egyik gyanúsítottja.

2012.03.21 15:28MTI
hirdetés

Kómár Viktória, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság (VMRFK) szóvivője közleményében azt írta: a takarékszövetkezet kirablásában részt vevő egyik férfi 2005. és 2008. között rendőrként szolgált a veszprémi rendőrkapitányságon, amely idő alatt több fegyelmi eljárás is indult ellene.

Közlése szerint a férfi szolgálati viszonya 2008-ban felmentéssel szűnt meg.

"A bűncselekmény elkövetése és a nyomozás lefolytatása szempontjából azonban a VMRFK nem kezeli releváns tényként az elkövető szakmai múltját, ez az eljárás menetét nem befolyásolja" - szögezte le a szóvivő.

Hétfőn egy férfi fegyvernek látszó tárgyal a takarékszövetkezetben dolgozó nőt a pénz átadására kényszerítette, majd a kapott pénzzel távozott a helyszínről. A gyors bejelentésnek is köszönhetően a rendőrség látóterébe került egy dudari fiatalember, akit hétfő este már gyanúsítottként hallgattak ki a főkapitányság nyomozói. Éjfél körül egy másik, 27 éves veszprémi férfi is rendőrkézre került, őt a rendőrség szintén a rablásban való részvétellel gyanúsítja.

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés

WEBBeteg

Orvosoktól betegeknek, hitelesen

Önvizsgálatok - Ismerje fel időben a betegségeket
2013. máj. 18. 21:11

Öngyilkosság - A sötétbe vivő út
2013. máj. 18. 20:11

Anyajegyszűrés - Mikor ajánlott a vizsgálat?
2013. máj. 18. 17:35

A dohányzástól a csontok is gyengülnek
2013. máj. 18. 15:09

Depressziós vagyok, vagy csak rossz a kedvem?
2013. máj. 18. 13:40

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.