Előzetesben a sajóvelezdi zsaroló
"Ha nem lesz meg a pénzem, kinyírlak!"
A bíróság előzetes letartóztatásba helyezte azt a sajóvelezdi férfit, akit az Ózdi Rendőrkapitányság Putnoki Rendőrőrse több rendbeli, súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolással gyanúsít. A 38 éves zsarolót egy közelmúltban megtartott rajtaütés eredményeként a Terrorelhárítási Központ műveleti egységei fogták el.
2012.05.23 11:59ma.huA napokban végrehajtott akcióban az Ózdi Rendőrkapitányság nyomozói mellett a Terrorelhárítási Központ (TEK) munkatársai is részt vettek, mivel megalapozottan feltehető volt, hogy a zsaroló lőfegyvert tart magánál.
"Ha nem lesz meg a pénzem, kinyírlak!"
A nyomozás adatai szerint a férfi több "ügyfelét" is megfenyegette, hogy amennyiben nem adják meg tartozásukat, úgy brutálisan bántalmazza, vagy megöli őket. Az elkövető, hogy fenyegetéseit nyomatékosítsa ököllel több áldozatát is arcul ütötte. Sőt gátlástalanságával már addig ment el, hogy a vélt vagy valós tartozások fejében az áldozatoktól azok különböző járandóságait (szociális segélyt, családi pótlékot) is teljes egészében elvette.
A rajtaütést követően a 38 éves - korábban már kilenc alkalommal büntetett férfit az Ózdi Rendőrkapitányság Putnoki Rendőrőrse bűnügyi őrizetbe vette és az illetékes ügyészségnél kezdeményezte a gyanúsított további fogva tartását. Ügyészi indítványra az Ózdi Városi Bíróság elrendelte a gyanúsított előzetes letartóztatását.

Milliókat kereshet James Bond óráján a titkos eladó
Sok évvel ezelőtt egy 25 fontért vásárolt használt autó csomagtartójában bukkant a rejtélyes tulajdonos az órára, amit most 60 ezerért készül eladni: James Bond híres órájáról van szó.
II. János Pál pápához hasonlította az oroszt
Depardieu: Putyin megpróbál egy kis méltóságot adni az embereknek
Újra a brit slágerlista élén
Rod Stewart ismét a csúcson!
John Lennon és George Harrison játszott rajta
408 millió dollárért kelt el egy különleges Beatles-gitár
Esélye lenne a rákra
A mellei után pár szervétől is meg kell szabadulnia Angelina Jolie-nak
Rácáfolt a Kedvesem a kétkedőkre
Eurovízió: Tizedik lett ByeAlex, a pálmát a dánok vitték + KÉPEK!
Eurovíziós Dalfesztivál
ByeAlex kísérői szerint a legjobb tíz közé kerülnek
Így sikerült
Magasabb hozamú román kötvénykibocsátás
Az első három hónapban
Csaknem 50 milliárdos orosz külkereskedelmi többlet
Megoldanák gondjaikat
Nyár végén kezdődik a szlovén privatizációs hullám
A kockázat fennáll
Ciprus még mindíg távozhat az eurózónából
Ebben az évben
3,25 százalékig csökkenhet az MNB alapkamata
Áprilisban
Valamicskét csökkent a szlovák munkanélküliség

Napi előrejelzés 12 jegy számára
A csillagok varázslatos útmutatása segít a hétköznapok során. Mit tegyünk, ne tegyünk az adott napon, vagy éppen mire vigyázzunk munkánk, szerelmi életünk, vagy épp egészségünk területén. Napi előrejelzést olvashatnak a 12 jegy számára.
Esélye lenne a rákra
A mellei után pár szervétől is meg kell szabadulnia Angelina Jolie-nak
Komoly betegség
A Fabry-szindróma - agykárosodást is okozhat
Pollenhelyzet
Erősödik a pázsitfűfélék pollenszórása
A test mestersejtje
Emberi őssejteket klónoztak - 15 év próbálkozás után
Sikeres kongresszusi pályázatok
2017: Nemzetközi Alzheimer Kongresszus hazánkban
10 ezer fiatalt vizsgáltak
Sok gyerek túlsúlyos - aki túl sovány, arra nem is figyelünk?!

Közlekedési múzeum lett az Év Európai Múzeuma
A skót közlekedési múzeum nyerte el a legrégibb és legrangosabb európai múzeumi díjat, az Év Európai Múzeuma címet az Európai Múzeumi Fórum hétvégi belgiumi találkozóján.
A jótékonyság jegyében
Pataky P. Dániel koncertje a Fészekben
Kolozsváron
Mario Vargas Llosa díszdoktor lett
Élesen bírálta a franciákat
Cannes - kínai filmmágnás a szállodai betörés áldozata
Új évad
Trafó - együttműködik a régi és az új vezető a program kialakításában
Rendhagyó, interaktív tárlat
Ismét megtekinthető a garadnai gyűjtemény
Szlovákia
Pünkösdi magyar mise a révkomáromi Szent András templomban

Két teherautó és egy kamion ütközött az M0-son
Két teherautó és egy kamion ütközött összeaz M0-s autópálya 25-ös és 26-os kilométere között, a soroksári lehajtónál kedden reggel.
Egy ember megsérült
Kamionok ütköztek - félpályás útzár
A motoros nem élte túl
Kamion ütközött motorral a 44-esen
"Házi és hivatalos" próbák is lesznek
Füstpróbák a 4-es metró Kálvin téri állomásán - 3 napon át
Gödöllőnél
Feloldották az útlezárást a 3-as főúton
Major Benedek érzi a kihívást
Pontszerzéssel indított a világ legfiatalabb kamionversenyzője
Túraautó-vb
Michelisz 3. helyen zárt a Salzburgringen

Videó - Rosszul sült el a kémiaórán a kísérlet
Tökéletesen sikerült demonstrálnia egy kémiatanárnak az osztály előtt, miért nem szabad a földgázzal játszani, bár szerencsére nem történt robbanás, ellenben mindenki nyakig elázott.
A támadó szabadlábon védekezik
Ásóval támadt az egyik, láncfűrésszel hárított a másik
15-25 perces várakozással kell számolni
Késések a ceglédi vonalon - a kábeltolvajoknak "hála"
Sarah Willman retteg a ráktól
Nem tud leállni: betegesen szoláriumfüggő a Barbie baba
Gázolás
44-es főút: cserbenhagyta motoros áldozatát a kamionos
A kisbéri temetőben
Sírkő dőlt a gyermekre, súlyosan megsérült
Félrelépett a feleség
Videó: pár méterre a férjtől mászik ki az ablakon a rajtakapott alsógatyás szerető
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:19 Emelkedéssel kezdett a BUX
- 9:15 Sir Alex Ferguson az Év Edzője
- 9:07 Tűzharc alakult ki az izraeli-szíriai határon
- 8:55 Ásóval támadt az egyik, láncfűrésszel hárított a másik
- 8:47 Két teherautó és egy kamion ütközött az M0-son
- 8:41 Kamionok ütköztek - félpályás útzár
- 8:29 Milliókat kereshet James Bond óráján a titkos eladó
top fórum témák:
- Tárgyilagosságot kérnek Magyarországgal kapcsolatban németországi magyarok2013.05.21 07:14
- Orbán Viktor és a Fidesz2013.05.21 07:13
- A németek szerint Orbán nácizott - itthoni cáfolat: nem is Merkelre reagált a kormányfő!2013.05.21 06:58
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2013.05.20 21:59
- Valami bűzlik Csányiában!2013.05.20 19:39
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



