hirdetés

A rendőrség kiérkezéséig

Rongálókat tartott fel a 230-as busz vezetője Budapesten

Buszt rongáló fiatalokat tartott vissza a 230-as busz vezetője csütörtök este.

2012.08.03 15:00MTI
hirdetés

A Budapesti Közlekedési Központ közleményben azt írták, csütörtök este 19 óra után pár perccel a XIII. kerületben a Reitter Ferenc utca és a Szegedi út kereszteződésénél a 230-as járaton az autóbuszvezető három rongáló fiatalra lett figyelmes. A BKV dolgozója feltartotta a fiatalokat a rendőrség kiérkezéséig.

A BKV az MTI megkeresésére azt közölte, hogy két férfi és egy nő - gyaníthatóan ittas állapotban - az egyik szélfogó biztonsági üveget törték be, amelynek becsült kárértéke körülbelül 10 ezer forint.

A BKK-ra és a BKV-ra közlésük szerint nagy terhet rónak a járművek utasterében és külső burkolatán, illetve az állomásokon keletkező, vandalizmus, graffitik, rongálások által okozott károk, amelyek helyreállítására évente nagyjából 100 millió forintot költenek. A tetten ért személyek, vagy ismeretlen tettesek ellen minden esetben feljelentést tesznek.

Hangsúlyozták továbbá: örömteli, hogy a munkavállalóik valóban megtesznek minden tőlük telhetőt a színvonalasabb szolgáltatás érdekében, és védik a járműveket. Azok tisztaságának, lehető legjobb állapotának megőrzéséhez, állagának megóvásához azonban az utasok segítségére is szükség van - írták.

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés

WEBBeteg

Orvosoktól betegeknek, hitelesen

Toxoplasmosis
2013. máj. 23. 21:41

A rovarcsípés veszélyei
2013. máj. 23. 20:11

Örökletes betegség az allergia?
2013. máj. 23. 18:41

Újra lehet szavazni a Kedvenc Patikára
2013. máj. 23. 16:41

Veszélyes lehet a félrenyelés? - Az orvos válaszol
2013. máj. 23. 15:41

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.