Az ítélet nem jogerős
A Barcson lövöldöző horvát férfit három és fél év börtönre ítélték
Három és fél év börtönre ítélt a Kaposvári Törvényszék egy horvát férfit, aki tizenkét éve egy barcsi bár előtt kétszer meglőtte a vele szóváltásba keveredő, őt pillangókéssel fenyegető hedrehelyi férfit. Az ítélet nem jogerős.
2012.09.17 17:42MTIA 2011 januárjában elfogott, most 40 éves vádlott, Igor Zubic és védője jogos önvédelemre hivatkozott, ennek alapján a cselekményt súlyos testi sértésként értelmezte, amely ennyi idő alatt egyébként el is évült volna. A bíróság ezzel szemben az ügyészség álláspontját fogadta el, amely szerint csak a szerencsén múlott, hogy a Somogy megyei településen meglőtt férfi nem életveszélyes vagy halálos sérüléseket szenvedett, és emberölés kísérletének bűntettében mondta ki a vádlott bűnösségét.
A rablás és zsarolás miatt jelenleg börtönbüntetését töltő 34 éves hedrehelyi férfi első vallomásai szerint a kettőjük közötti kakaskodás durvult el, a vádlott előbb a kezén, majd az ülepén meglőtte. Későbbi vallomásában védelmi pénzek miatt kialakult érdekellentétről beszélt, ez utóbbira azonban az ügyészség szerint nem volt elegendő bizonyíték.
Az ítélet ellen a vádlott és védője fellebbezett, így jogerős határozatot a Pécsi Ítélőtábla hoz.

Eurovízió: Tizedik lett ByeAlex, a pálmát a dánok vitték + KÉPEK!
Az idei Eurovízió győztese nem okozott váratlan meglepetést, a legtöbb fogadóiroda a dán Emmelie de Forestet várta az első helyre, ByeAlex 10. helyezése azonban sokakat meglepett, akárcsak a magas pontszámaink.
Eurovíziós Dalfesztivál
ByeAlex kísérői szerint a legjobb tíz közé kerülnek
ByeAlex képviseli hazánkat
Eurovíziós Dalfesztivál - indul a döntő
Utasként szenvedett sérüléseket
Mentőhelikopter vitte kórházba George Michaelt: autóbalesete volt
Rekorddöntésre készül a bűvész
Maratoni bűvészkedéssel emlékezik Lui mágus Rodolfóra
Nagy Sanyi és Kokó hiába vetett be mindent
Képek - Ha úriember, akkor Hajdu Steve a nyerő
Már csak a vállalkozói igazolványra vár
Két filmmel indítja orosz karrierjét Gerard Depardieu

Csak minden második kismama tud visszatérni korábbi munkahelyére
A gyesen, gyeden vagy egyéb gyermekgondozási szabadságon lévő nők felének van olyan munkahelye, ahová vissza tud térni dolgozni - derül ki a Tárki legfrissebb kutatásából.
Négy volt
Két órára csökkent a várakozási idő Záhonynál
Nielsen
Drágábban étkezünk - és kevesebbet
Az árvíz miatt eddig kevesebben horgásztak
Jó a halszaporulat a Tisza-tavon
Veszélyes árut szállítók is akadtak
Több mint négyezer járművet ellenőriztek - akadt egy-két kapás is
Lesodródtak az útról
Árokban landoltak a cigicsempészek
Súlyos bírságra számíthatnak
Feketemunkások ajánlkoztak be a NAV-hoz

A Fabry-szindróma - agykárosodást is okozhat
Ma Magyarországon 50 és 100 közé tehető a Fabry-kórosok száma. Sajnos, nehezen diagnosztizálható, általában fiatal fiúkban jelentkezik: fáradékonyak, nem szívesen mozognak.
Napi horoszkóp - 2013. május 19.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Pollenhelyzet
Erősödik a pázsitfűfélék pollenszórása
A test mestersejtje
Emberi őssejteket klónoztak - 15 év próbálkozás után
Sikeres kongresszusi pályázatok
2017: Nemzetközi Alzheimer Kongresszus hazánkban
10 ezer fiatalt vizsgáltak
Sok gyerek túlsúlyos - aki túl sovány, arra nem is figyelünk?!
Pollenhelyzet
Erősödött a pázsitfűfélék pollenszórása

Ismét megtekinthető a garadnai gyűjtemény
Ismét megtekinthető a Lillafüredi Állami Erdei Vasút végállomásánál található garadnai Erdészeti-, Természetvédelmi- és Vadászati Gyűjtemény.
Szlovákia
Pünkösdi magyar mise a révkomáromi Szent András templomban
A szegedi Új Zsinagógában
Felavatták Lőw Immánuel egykori főrabbi emlékszobáját
10 napig voltak láthatók
Több tízezren tekintették meg a cseh koronázási ékszereket
A legjobb filmterv EU-díját
Cannes - dán rendező nyerte el a MEDIA-díjat
Mario Vargas Llosa drámája
Ezeregy éjszaka Kolozsváron
A német császár utolsó lakhelye
Múzeum lesz II. Vilmos otthonából

Feloldották az útlezárást a 3-as főúton
Ismét járható mindkét irányban a 3-as főút Gödöllő térségében, ahol vasárnap dél körül egy motoros személyautóval ütközött, egy ember életét vesztette, és többen megsérültek.
Major Benedek érzi a kihívást
Pontszerzéssel indított a világ legfiatalabb kamionversenyzője
Túraautó-vb
Michelisz 3. helyen zárt a Salzburgringen
2. szakasz
Gemenci Nagydíj: Cador Rida diadalmaskodott
Utasa is életveszélyben
Autóval ütközött - szörnyethalt a motoros
Ütköztek Ómassán
Csak úgy motoroztak - jogosítvány, bukósisak nélkül...
Közösségi közlekedés
Menetrend a pünkösdi ünnepekre

Gránátok a Dunában!
Két gránátot talált egy fürdőző a Dunában vasárnap délután Dunakeszin, ezért lezárták a folyó érintett szakaszát a Liget utcánál 150 méter hosszan.
Ki ütött elsőnek?
Videó: csúnyán elveri egy nő a kötözködő biztonsági őrt
Május 19.
KENÓ: a nyertes számok
20. játékhét
Hatos lottó: egy páratlan, a többi mind páros
Miskolcon
Tűz ütött ki egy tízemeletes ház szemétledobójában
Öregasszonyokat rabolt ki
Árulkodott a brutális nő helyszínen maradt egyik irata - két óra alatt elfogták
Helvécia
A háza elé ért a motoros - hasba döfte egy kaszával
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:54 Irakban ismét rendőrök estek merényletek áldozatául
- 8:50 Murszi: "Bűnözőkkel semmilyen tárgyalást nem folytatunk"
- 8:43 Kidőlt fák, leszakadt faágak, épületkárok - 80-szor riasztották a tűzoltókat
- 8:37 Alig változott a forint árfolyama a hét végén
- 8:30 Több tucatnyi tornádó - tarolnak az Egyesült Államokban
- 8:19 Az FBI két különleges ügynöke halt meg gyakorlat közben
- 8:11 Horvátországi önkormányzati választások: a kormánykoalíció győzött
top fórum témák:
- Lelki, erkölcsi, szellemi adósságainkkal kellene szembesülnünk!2013.05.20 08:19
- Zeman: nem szabad bedőlni semmiféle buta manipulációnak2013.05.20 07:45
- Merkel: Magyarországot a jó útra kell terelni2013.05.18 13:41
- Elhallgatott kamat - devizahiteles nyert pert a bankja ellen2013.05.18 13:39
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2013.05.18 09:30
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


