hirdetés

Egy török szervizben tették kocsijukba az anyagot?

Hétfőn eldől elengedik-e a magyarokat, akiknél heroint találtak Híoszon

Hétfőn dönt a görög bíróság arról, hogy előzetes letartóztatásba helyezik-e azt a három magyar turistát, akiknél 40 kilogramm heroint találtak a vámosok szombaton Híosz szigetén - olvasható a hétfői Magyar Nemzetben.

2008.07.07 07:21Magyar Nemzet
hirdetés

Szelestey Lajos külügyi szóvivő a lapnak elmondta, a görög bíróság az őrizetbe vettek meghallgatása után dönthet az előzetes letartóztatásukról vagy a szabadon engedésükről.

Az autóban négyen utaztak, köztük egy 10 éves kislány, akit először egy kórházban helyeztek el, vasárnap azonban egy humanitárius alapítvány segítségével Athénban kapott szállást, ahonnan néhány napon belül hazajöhet - tette hozzá.

A Magyar Nemzet beszámolt arról is, hogy Tóth József nagykövet hétfőre találkozót kért a görög külügyminisztériumtól a kislány ügyében. A magyarok Cesme török kikötőből érkeztek kempingkocsijukkal a török partok közelében lévő, de már Görögországhoz tartozó Híosz szigetére. Korábbi hírek szerint elképzelhető, hogy felhasználták őket, és egy török szervizben tették a kocsijukba a kábítószert.

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés
Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.