Az államtitkár cáfol
Zuschlag-per: Lados István szerint Arató Gergely is tudott mindenről
Arató Gergely is tudott arról, hogy nem működő és fiktív társadalmi szervezetek nevében nyújtottak be pályázatokat Zuschlag János irányításával, sőt tudomásom szerint Őri Andrással ő is elkészíttetett egy pályázatot - mondta csütörtökön, kihallgatásának második napján Lados István, a Zuschlag-per másodrendű vádlottja.
2008.10.16 12:55MTIArató Gergely közölte: a személyét érintő állítások nem felelnek meg a valóságnak. A Fidesz szerint ha az államtitkár nem tudja tisztázni magát, a miniszterelnöknek fel kell mentenie.
A tanácsvezető bíró kérdésére Lados István azt mondta: "Arató Gergely (jelenleg oktatási és kulturális államtitkár, MSZP-s parlamenti képviselő) tudomást szerzett arról, hogy hamis bélyegzők és számlák vannak az irodában, azt is tudta hogy én hamisítottam ezeket, amit ő nehezményezett Zuschlag Jánosnál és nálam". A vádlott beszámolt arról, Arató Gergely arra kérte, hogy amikor az irodában tartózkodik, akkor "ne legyenek elől a bélyegzők és a számlák".
"Személyesen is mondta, hogy nem szeretné, ha a hamisítások az irodában folynának, amikor ő ott van" - tette hozzá Lados István. Fodor Endre tanácsvezető bíró felolvasta Lados István korábbi vallomását, melyben ugyancsak határozottan állította, hogy Arató Gergely mindenről tudott. Lados István vallomása szerint Arató Gergelynek tisztában kellett lenni azzal, hogy a pályázó szervezetek nem végeztek tényleges munkát, azt is tudta, hogy hamisított számlákkal igazolják a teljesítést Lados István megbízási szerződéssel dolgozott 2003 januárjától az Országgyűlési Hivatalban.
Egy irodája volt a Képviselői Irodaház 116-os szobájában Zuschlag János és Arató Gergely MSZP-s országgyűlési képviselőkkel, valamint Őri András negyedrendű vádlottal együtt. Lados István másodrendű vádlott elmondása szerint a gyermek, ifjúsági és sport munkacsoportban dolgozott, melynek Arató Gergely volt a vezetője. A bíró kérdésére Lados István beszámolt arról: Arató Gergely munkacsoport-vezető és Zuschlag János utasításai mellett, Újhelyi István, Vadai Ágnes és Nyakó István is utasította őt különböző feladatok elvégzésére, melyek a parlamenti munkával voltak kapcsolatosak.
A vádlott elmondta: Zuschlag János képviselői mandátumának megszűnése után is a Képviselői Irodaházból intézte az ügyeit, onnan telefonált, használta az infrastruktúrát. Arató Gergely oktatási államtitkár az MTI-nek küldött közleményében úgy fogalmazott: "Lados István személyemet érintő állításai nem felelnek meg a valóságnak". Mint írja, a Képviselői Irodaházban Lados István állítása szerint zajló tevékenységről nem volt tudomása, ezért ebben az ügyben beszélgetést nem folytathatott vele. Hozzátette: pályázatok írására utasítást nem adott. Kiemelte, hogy az ügyben az ügyészség tanúként meghallgatta, ekkor tisztázta a felmerült kérdéseket. "A szükséges jogi lépéseket megteszem" - írta az államtitkár.
Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője közleményében azt írta: a Zuschlag-per csütörtöki tárgyalásán nagyon súlyos vádak hangzottak el Arató Gergely oktatási minisztériumi államtitkárral szemben, amelyek szerint ő maga is tudott a bűnszervezetben elkövetett csalásról. "Arató Gergelynek sürgősen válaszokat kell adnia a súlyos vádakra, és amennyiben nem tudja tisztázni magát, akkor Gyurcsány Ferencnek azonnal fel kell mentenie államtitkárát!" - olvasható.
A vádhatóság bűnszervezet tagjaként, különösen nagy kárt okozó, folytatólagosan elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények elkövetése miatt nyújtott be vádiratot Zuschlag János és 15 társa ellen. A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szerint a vádlottak civil szervezetek révén 75 millió forint állami támogatás jogosulatlan megszerzésében működtek közre. Zuschlag János, aki egykor az MSZP országgyűlési képviselője, a párt megyei szervezetének ügyvezető elnöke, Kiskunhalason önkormányzati képviselő, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés szocialista frakciójának tagja is volt, 2007. szeptember 21-től előzetes letartóztatásban van. Lados Istvánt már korábban házi őrizetbe helyezték, mert minden vádpontra kiterjedő, részletes vallomást tett. A másodrendű vádlott bízott abban, hogy vádalkut köt vele a vádhatóság, de ez nem történt meg. A bíróság előtt a bíró kérdéseire részletesen válaszol, megerősítve korábbi vallomását.

Rendezési láz Hollywoodban: mindenki filmet forgat!
Színészi sikerei után kipróbálná magát rendezőként is Rupert Everett, A boldog herceg címmel készül filmet forgatni, miközben új rendezésre készül a több sikerfilmet is jegyző Peter Weir is.
Thai masszőrök kényeztették az énekesnőket
Képek - Ledobták ruháikat a VIVA Comet legjobb női jelöltjei
Erdei nyugalmat biztosítanak a mini hotelek
Képek: Rezidencia a fák között - több méter magasan!
Egyenruhát ölt az egykori beépített szépség
Megint beépítik Sandra Bullockot: újra hekusbőrbe bújik
Indián asszony adta át a hivatalos papírokat
Nem vicc: komancs indiánok fogadták örökbe Johnny Deppet
Lesz mit skubizni a strandon
Képek - Ajjajaj! De keresztülnéznénk ezeken a bikiniken
"Nincs még semmilyen dátum!"
Képek - Szakadó eső kísérte Brad Pittet, és az esküvő is csak tolódik

Veszteségesen működtek a magánnyugdíjkasszák az első negyedévben
A magánnyugdíjpénztárak - a korábbi negyedévekhez hasonlóan - többségében veszteségesek voltak 2012 első negyedévében is.
EU-csúcs
Schulz: fennáll Európa szétszakadásának a kockázata
Londoni elemzők
Ha tovább gyengül a forint, ismét kamatemelés jöhet
Szeretik a felek a magyar-kínai együttműködést
Kína számít a jó minőségű magyar mezőgépgyártásra
Hamarosan kormány elé kerül
A Wekerle-tervnek nem a pénzosztás a lényege
Schränklert váltja
Budapest Airport - Gerhard Schroeder, az új elnök jól ismeri az országot
ÉVOSZ
Németországban éled újjá a magyar építőipar?

Azonnal segítene szorongáskor az okostelefon?
A kutatók már jó ideje elkezdtek tesztelni olyan videojátékszerű programokat, amelyek célja például a szorongás vagy a depresszió problémáinak enyhítése. Az eredmények biztatóak voltak ahhoz, hogy megjelenjenek az első ilyen programok okostelefonokra.
Mit kell tudni, ha már eljegyeztük egymást?
Milyen hatással van a szerelem a bankszámlánkra?
A hízás oka lehet a társasági élet, az alváshiány
Észrevetted, mit tesznek veled a barátaid?
Mutassuk meg érzékeny oldalunkat is!
Mi teszi a pasit igazán szerelmessé?
Sokkal kevesebb lesz a hibázási lehetőség?
Robotra bízhatjuk nemsokára a szívünket?
Összefüggés a haj nélküliség és a rák között?
Kopasz férfit előbb eléri a prosztatarák?
Gyorsan kigyógyíthatók a póktól rettegők?
3 óra után hozzá tudtak érni a fóbiások...

Thealter Fesztivál: a legjobb alternatív színházi előadások
Több különleges produkció mellett az elmúlt évad legjobb alternatív színházi előadásait is láthatja a közönség a július 23-án kezdődő szegedi Thealter Fesztiválon.
Új nyári fesztivál
A Gödör stábja Agárdra költözik
A magyarországival együtt
Kolozsváron is lesz Ünnepi Könyvhét
Barokktól a dzsesszig
Koncert a Szent István-bazilikában
Fifty Shades
Erotikus fikciósorozat uralja a könyvpiacot
Temetéséről később intézkednek
Elhunyt Lengyel Erzsi színművész
Zajlanak az egyeztetések
A Magyar Építészeti Múzeum a városligeti múzeumnegyedben kaphat helyet

Csak estére áll helyre a menetrend
20-25 perces késéssel közlekednek a vonatok a Budapest-Hegyeshalom-Rajka vonalon, mert a kora délutáni órákban leszakadt a felsővezeték a budapesti szakaszon. A menetrend várhatóan csak estére áll helyre.
Rajtuk múlik
Montezemolo: a győzelem a mi kezünkben van
Ittas külföldi autós - józan hazai ítélet
Két évig nem vezethet a "szlalomozó" szlovák sofőr
Baleset a 4-es számú főúton
Hátulról érkezett a baj: szalagkorlátnak csapódott az autó
Felborult egy pótkocsi
Takarmány lepte a 47-est
Vége a csökkenésnek?
Nem mozdultak az üzemanyagárak
Nem bottal verte, hanem egy egész fával
Autót tört a vihar Felcsút és Bodmér között

Túlélte a kaszkadőr a 732 métert - ejtőernyő nélkül
A negyvenes éveiben járó brit kaszkadőr úgy döntött, hogy beleveti magát a nagy semmibe, mégpedig ejtőernyő nélkül, majd kartondobozokon landol. Sikerült neki.
Vörös zóna
Örömlányokkal fizetett Veres a reptéri taxitenderért
Minden fegyvert bevet az ellenséghez
18+ képek - Igazi nehézbombázó, keményen kell szembeszállni vele
Ilyen még nem volt a képregény-történelemben!
Történelmi melegházasság: frigyre lép az X-Men homoszexuális párja
Keresi a rendőrség a "vicces" apukát
Játékból mosógépben mosta ki a gyerekét
A külügy is elítéli a cselekményt
Wallenberg-szobor: garázdaság miatt nyomoz a rendőrség
Felmentették a szociális munkást
Kukázásra biztatni nem bűncselekmény!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Túlélte a kaszkadőr a 732 métert - ejtőernyő nélkül
- 22:44 Veszteségesen működtek a magánnyugdíjkasszák az első negyedévben
- 22:20 Örömlányokkal fizetett Veres a reptéri taxitenderért
- 22:14 Schulz: fennáll Európa szétszakadásának a kockázata
- 22:10 Kereset a Facebook ellen
- 20:56 Thealter Fesztivál: a legjobb alternatív színházi előadások
- 20:48 Földbérlet: jogszabályt sértett az MSZP a nyilvánosságra hozatallal?
Risskov AutoferienDiszpécser
Adecco Kft.Pénzügyi munkatárs
Kereskedelmi cégTovábbi friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- ÍRD LE,2012.05.23 16:52
- Hol tart Magyarország?2012.05.23 16:40
- Orbán forradalma a magyar népnek2012.05.23 16:23
- Vörös festéket öntöttek a kereki Horthy-szoborra2012.05.23 16:22
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2012.05.23 16:09
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



