Február 6.-ra tolták a tárgyalást
Szakértők meghallgatásával folytatódott a Prikkel-ügy
Iratismertetéssel és szakértők meghallgatásával folytatódott pénteken Székesfehérváron, a Fejér Megyei Bíróságon a mezőszilasi Prikkel-házaspár megölésével kapcsolatos büntetőper; a tárgyalást február 6-ra napolta el a bíróság.
2008.11.07 17:50MTIA mezőszilasi ifjú N. Józsefet és édesapját előre kitervelten, nyereségvágyból, több emberen elkövetett emberölés, továbbá jelentős kárt okozó rongálás bűntettével vádolják.
A vádirat szerint ifjú N. József édesanyjával közös cége fejlesztésére 2005 augusztusában havi kamatra 10 millió forintot kért kölcsön Prikkeléktől. Miután 2006 végén már a tőketartozás esedékes felével és a kamatokkal is adós maradt a fiatalabbik vádlott, apa és fia, hogy szabaduljanak az adósságtehertől, elhatározták, megölik Prikkeléket, holttestüket pedig eltüntetik.
2006. december 29-én a tartozás visszafizetésének ürügyével házukhoz hívták őket, s ott szóváltás alakult ki köztük. Az idősebb vádlott - a bántalmazás eszközével és módszerével kapcsolatosan többször is módosított - vallomása szerint előbb nagy erővel, ököllel az őt sértő megjegyzéssel illető Prikkelné arcába sújtott, amitől ő a betonra esett, majd dulakodás után Prikkel Tamásra mért ütéseket egy baseballütővel.
A bántalmazás következtében a házaspár meghalt. Holttestüket összekötözték, s Prikkelék terepjárójával egy elhagyott völgykatlanba vitték, ahol a kocsit felgyújtották.
A meghallgatott tűzvédelmi szakértő szerint a magas hőfokon mintegy fél óra alatt égtek el a 2007. január 4-én megtalált tetemek. A pénteki tárgyalási napon előbb a korábbi, Mezőszilason tartott helyszíni bizonyítási eljárás iratait ismertette, majd hemogenetikai-, orvos- és tűzvédelmi szakértőt hallgatott meg a bíróság.
Egyebek között azt kívánták tisztázni, hogy az idősebb vádlott, aki 100 százalékos rokkant és mozgásában korlátozott, de az orvosi szakvélemény szerint kórházi ápolást nem igényel, s a börtönben is gyógykezelhető, képes volt-e olyan erejű ütéseket mérni Prikkelékre, amelyek a házaspár halálát okozhatták.
A szakértő szerint a hirtelen felindulás megsokszorozhatta a férfi erejét, de a holttestek hiányában erre nézve csak teóriát állíthatott fel. A bíróság fenntartja a vádlottak előzetes fogva tartását.
A határozat ellen mindkét vádlott és védője fellebbezést jelentett be, idősebb N. József egészségi állapotára hivatkozással kérte, hogy a bíróság helyezze házi őrizetbe.
A tárgyalás február 6-án folytatódik, akkor dönt a bíróság arról is, hogy mikor tekintik meg azt a helyszínt, ahol a kiégett gépkocsit megtalálták.
Kapcsolódó írások:

Rendezési láz Hollywoodban: mindenki filmet forgat!
Színészi sikerei után kipróbálná magát rendezőként is Rupert Everett, A boldog herceg címmel készül filmet forgatni, miközben új rendezésre készül a több sikerfilmet is jegyző Peter Weir is.
Thai masszőrök kényeztették az énekesnőket
Képek - Ledobták ruháikat a VIVA Comet legjobb női jelöltjei
Erdei nyugalmat biztosítanak a mini hotelek
Képek: Rezidencia a fák között - több méter magasan!
Egyenruhát ölt az egykori beépített szépség
Megint beépítik Sandra Bullockot: újra hekusbőrbe bújik
Indián asszony adta át a hivatalos papírokat
Nem vicc: komancs indiánok fogadták örökbe Johnny Deppet
Lesz mit skubizni a strandon
Képek - Ajjajaj! De keresztülnéznénk ezeken a bikiniken
"Nincs még semmilyen dátum!"
Képek - Szakadó eső kísérte Brad Pittet, és az esküvő is csak tolódik

Veszteségesen működtek a magánnyugdíjkasszák az első negyedévben
A magánnyugdíjpénztárak - a korábbi negyedévekhez hasonlóan - többségében veszteségesek voltak 2012 első negyedévében is.
EU-csúcs
Schulz: fennáll Európa szétszakadásának a kockázata
Londoni elemzők
Ha tovább gyengül a forint, ismét kamatemelés jöhet
Szeretik a felek a magyar-kínai együttműködést
Kína számít a jó minőségű magyar mezőgépgyártásra
Hamarosan kormány elé kerül
A Wekerle-tervnek nem a pénzosztás a lényege
Schränklert váltja
Budapest Airport - Gerhard Schroeder, az új elnök jól ismeri az országot
ÉVOSZ
Németországban éled újjá a magyar építőipar?

Azonnal segítene szorongáskor az okostelefon?
A kutatók már jó ideje elkezdtek tesztelni olyan videojátékszerű programokat, amelyek célja például a szorongás vagy a depresszió problémáinak enyhítése. Az eredmények biztatóak voltak ahhoz, hogy megjelenjenek az első ilyen programok okostelefonokra.
Mit kell tudni, ha már eljegyeztük egymást?
Milyen hatással van a szerelem a bankszámlánkra?
A hízás oka lehet a társasági élet, az alváshiány
Észrevetted, mit tesznek veled a barátaid?
Mutassuk meg érzékeny oldalunkat is!
Mi teszi a pasit igazán szerelmessé?
Sokkal kevesebb lesz a hibázási lehetőség?
Robotra bízhatjuk nemsokára a szívünket?
Összefüggés a haj nélküliség és a rák között?
Kopasz férfit előbb eléri a prosztatarák?
Gyorsan kigyógyíthatók a póktól rettegők?
3 óra után hozzá tudtak érni a fóbiások...

Thealter Fesztivál: a legjobb alternatív színházi előadások
Több különleges produkció mellett az elmúlt évad legjobb alternatív színházi előadásait is láthatja a közönség a július 23-án kezdődő szegedi Thealter Fesztiválon.
Új nyári fesztivál
A Gödör stábja Agárdra költözik
A magyarországival együtt
Kolozsváron is lesz Ünnepi Könyvhét
Barokktól a dzsesszig
Koncert a Szent István-bazilikában
Fifty Shades
Erotikus fikciósorozat uralja a könyvpiacot
Temetéséről később intézkednek
Elhunyt Lengyel Erzsi színművész
Zajlanak az egyeztetések
A Magyar Építészeti Múzeum a városligeti múzeumnegyedben kaphat helyet

Csak estére áll helyre a menetrend
20-25 perces késéssel közlekednek a vonatok a Budapest-Hegyeshalom-Rajka vonalon, mert a kora délutáni órákban leszakadt a felsővezeték a budapesti szakaszon. A menetrend várhatóan csak estére áll helyre.
Rajtuk múlik
Montezemolo: a győzelem a mi kezünkben van
Ittas külföldi autós - józan hazai ítélet
Két évig nem vezethet a "szlalomozó" szlovák sofőr
Baleset a 4-es számú főúton
Hátulról érkezett a baj: szalagkorlátnak csapódott az autó
Felborult egy pótkocsi
Takarmány lepte a 47-est
Vége a csökkenésnek?
Nem mozdultak az üzemanyagárak
Nem bottal verte, hanem egy egész fával
Autót tört a vihar Felcsút és Bodmér között

Túlélte a kaszkadőr a 732 métert - ejtőernyő nélkül
A negyvenes éveiben járó brit kaszkadőr úgy döntött, hogy beleveti magát a nagy semmibe, mégpedig ejtőernyő nélkül, majd kartondobozokon landol. Sikerült neki.
Vörös zóna
Örömlányokkal fizetett Veres a reptéri taxitenderért
Minden fegyvert bevet az ellenséghez
18+ képek - Igazi nehézbombázó, keményen kell szembeszállni vele
Ilyen még nem volt a képregény-történelemben!
Történelmi melegházasság: frigyre lép az X-Men homoszexuális párja
Keresi a rendőrség a "vicces" apukát
Játékból mosógépben mosta ki a gyerekét
A külügy is elítéli a cselekményt
Wallenberg-szobor: garázdaság miatt nyomoz a rendőrség
Felmentették a szociális munkást
Kukázásra biztatni nem bűncselekmény!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Túlélte a kaszkadőr a 732 métert - ejtőernyő nélkül
- 22:44 Veszteségesen működtek a magánnyugdíjkasszák az első negyedévben
- 22:20 Örömlányokkal fizetett Veres a reptéri taxitenderért
- 22:14 Schulz: fennáll Európa szétszakadásának a kockázata
- 22:10 Kereset a Facebook ellen
- 20:56 Thealter Fesztivál: a legjobb alternatív színházi előadások
Risskov AutoferienDiszpécser
Adecco Kft.Pénzügyi munkatárs
Kereskedelmi cégTovábbi friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- ÍRD LE,2012.05.23 16:52
- Hol tart Magyarország?2012.05.23 16:40
- Orbán forradalma a magyar népnek2012.05.23 16:23
- Vörös festéket öntöttek a kereki Horthy-szoborra2012.05.23 16:22
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2012.05.23 16:09
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



