Ellentétes következtetésre jutott, kilépett
Zsanett-ügy - Kiáll véleménye mellett a lánynak igazat adó szakértő
Továbbra is kiáll korábbi szakvéleménye mellett Bagdy Emőke, aki korábban azt állapította meg, hogy Zsanett szexuális erőszak áldozata lett. Erről a bíróságon tanúként meghallgatott szakember beszélt az öt rendőr elleni magánvádas eljárás szerdai tárgyalásán a Fővárosi Bíróságon.
2008.12.03 17:27MTIA szakember - aki szakértői igazolványát épp a Zsanett-ügyben történtek miatt tiltakozva adta vissza - három hónappal az állítólagos erőszak után vizsgálta meg a lányt, s a korábban meghallgatott szakértővel ellentétes következtetésre jutott.
Mint hangsúlyozta, továbbra is kiáll álláspontja mellett, így az a véleménye: E. Zsanettet szexuális erőszak érte. Ugyanakkor hozzátette: ő azt nem tudja megmondani, hogy az erőszakot ki követte el. Hozzáfűzte: megállapításait pszichometrikus mérésekre, tesztekre alapozta. Vizsgálata során azt állapította meg, hogy Zsanett nem túloz, előadása pedig hitelesnek tartható.
Arra a védői kérdésre, hogy tanúk szerint Zsanett ellentmondásosan nyilatkozott az ügyről, a szakember azt válaszolta: nem tudott erről a vélekedésről, de ha tudott volna, a tesztek eredménye alapján akkor is azt kellene mondania, hogy ő nem érzékelt ellentmondásokat a lány előadásában.
A szakértőt a védők arról is faggatták, hogy nem tartja-e magát elfogultnak az ügyben, miután a szakértői igazolványának visszaadása után aláírta a Zsanett mellett kiálló, az interneten megjelent szolidaritási nyilatkozatot. Bagdy Emőke erre azt mondta: szakvéleménye méréseken alapszik, a nyilatkozatot pedig a szubjektív véleménye alapján írta alá.
Bagdy Emőke szerint szakértő kollégája - aki Zsanett előadását nem találta életszerűnek - hibás következtetést vont le, hibás véleményt alkotott, emiatt az igazságügyi szakértői kamarához fordul. Mint mondta, kollégája egyetlen részeredmény alapján vont le végleges következtetést, holott egy "jól képzett szakember nem követheti el ezt a hibát".
A sértett jogi képviselőjének kérdéseire válaszolva kifejtette: álláspontja szerint egy sértettnek nem kell emlékeznie az őt ért erőszak minden egyes pillanatára, hiszen a trauma az időtudatot is befolyásolhatja.
Az ügyben korábban meghallgatott másik pszichológus álláspontja szerint E. Zsanett előadása nem élményszerű, ellentmondásos történetekről számolt be a barátainak, így nem kizárt, hogy pusztán így akarta magára felhívni a figyelmet, s az sem, hogy előadása során a valós elemek mellé valótlanokat helyezett.
Mint kifejtette: akit egy ilyen bűncselekmény ér, az rendszerint minden részletre emlékszik. A per szerdai tárgyalásán a szakértő meghallgatása mellett a térfigyelő kamerák felvételeit is levetítették, amelyeken a lány, illetve a rendőrautó mozgása figyelhető meg. Az öt rendőr és E. Zsanett ügye azt követően kapott nyilvánosságot, hogy a fiatal, akkor 21 éves lány azt állította: 2007. május 4-re virradóra az őt igazoltató rendőrök egy sötét mellékutcába vitték, ahol ketten erőszakot követtek el rajta.
Az ügyben a Budapesti Nyomozó Ügyészség nyomozást indított, ám azt részben bűncselekmény, részben bizonyítottság hiányában decemberben megszüntették. Januárban a Budapesti Nyomozó Ügyészség az ügyben hamis vád miatt ismeretlen tettes ellen nyomozást indított. A rendőrökkel szemben E. Zsanett jogi képviselője ezt követően pótmagánváddal élt.
A pótmagánvádas eljárás márciusban folytatódik a Fővárosi Bíróságon. Az ügyben indult egy másik eljárás is, amelyben idén márciusban a Zsanett-ügyben korábban meggyanúsított öt rendőrt első fokon szolgálatban kötelességszegés miatt bűnösnek mondta ki, pénzbüntetésre ítélte, valamint megrovásban részesítette a Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsa.
Az ítélet nem jogerős, azt várhatóan januárban tárgyalja másodfokon a Fővárosi Ítélőtábla.

Rendezési láz Hollywoodban: mindenki filmet forgat!
Színészi sikerei után kipróbálná magát rendezőként is Rupert Everett, A boldog herceg címmel készül filmet forgatni, miközben új rendezésre készül a több sikerfilmet is jegyző Peter Weir is.
Thai masszőrök kényeztették az énekesnőket
Képek - Ledobták ruháikat a VIVA Comet legjobb női jelöltjei
Erdei nyugalmat biztosítanak a mini hotelek
Képek: Rezidencia a fák között - több méter magasan!
Egyenruhát ölt az egykori beépített szépség
Megint beépítik Sandra Bullockot: újra hekusbőrbe bújik
Indián asszony adta át a hivatalos papírokat
Nem vicc: komancs indiánok fogadták örökbe Johnny Deppet
Lesz mit skubizni a strandon
Képek - Ajjajaj! De keresztülnéznénk ezeken a bikiniken
"Nincs még semmilyen dátum!"
Képek - Szakadó eső kísérte Brad Pittet, és az esküvő is csak tolódik

Veszteségesen működtek a magánnyugdíjkasszák az első negyedévben
A magánnyugdíjpénztárak - a korábbi negyedévekhez hasonlóan - többségében veszteségesek voltak 2012 első negyedévében is.
EU-csúcs
Schulz: fennáll Európa szétszakadásának a kockázata
Londoni elemzők
Ha tovább gyengül a forint, ismét kamatemelés jöhet
Szeretik a felek a magyar-kínai együttműködést
Kína számít a jó minőségű magyar mezőgépgyártásra
Hamarosan kormány elé kerül
A Wekerle-tervnek nem a pénzosztás a lényege
Schränklert váltja
Budapest Airport - Gerhard Schroeder, az új elnök jól ismeri az országot
ÉVOSZ
Németországban éled újjá a magyar építőipar?

Azonnal segítene szorongáskor az okostelefon?
A kutatók már jó ideje elkezdtek tesztelni olyan videojátékszerű programokat, amelyek célja például a szorongás vagy a depresszió problémáinak enyhítése. Az eredmények biztatóak voltak ahhoz, hogy megjelenjenek az első ilyen programok okostelefonokra.
Mit kell tudni, ha már eljegyeztük egymást?
Milyen hatással van a szerelem a bankszámlánkra?
A hízás oka lehet a társasági élet, az alváshiány
Észrevetted, mit tesznek veled a barátaid?
Mutassuk meg érzékeny oldalunkat is!
Mi teszi a pasit igazán szerelmessé?
Sokkal kevesebb lesz a hibázási lehetőség?
Robotra bízhatjuk nemsokára a szívünket?
Összefüggés a haj nélküliség és a rák között?
Kopasz férfit előbb eléri a prosztatarák?
Gyorsan kigyógyíthatók a póktól rettegők?
3 óra után hozzá tudtak érni a fóbiások...

Thealter Fesztivál: a legjobb alternatív színházi előadások
Több különleges produkció mellett az elmúlt évad legjobb alternatív színházi előadásait is láthatja a közönség a július 23-án kezdődő szegedi Thealter Fesztiválon.
Új nyári fesztivál
A Gödör stábja Agárdra költözik
A magyarországival együtt
Kolozsváron is lesz Ünnepi Könyvhét
Barokktól a dzsesszig
Koncert a Szent István-bazilikában
Fifty Shades
Erotikus fikciósorozat uralja a könyvpiacot
Temetéséről később intézkednek
Elhunyt Lengyel Erzsi színművész
Zajlanak az egyeztetések
A Magyar Építészeti Múzeum a városligeti múzeumnegyedben kaphat helyet

Csak estére áll helyre a menetrend
20-25 perces késéssel közlekednek a vonatok a Budapest-Hegyeshalom-Rajka vonalon, mert a kora délutáni órákban leszakadt a felsővezeték a budapesti szakaszon. A menetrend várhatóan csak estére áll helyre.
Rajtuk múlik
Montezemolo: a győzelem a mi kezünkben van
Ittas külföldi autós - józan hazai ítélet
Két évig nem vezethet a "szlalomozó" szlovák sofőr
Baleset a 4-es számú főúton
Hátulról érkezett a baj: szalagkorlátnak csapódott az autó
Felborult egy pótkocsi
Takarmány lepte a 47-est
Vége a csökkenésnek?
Nem mozdultak az üzemanyagárak
Nem bottal verte, hanem egy egész fával
Autót tört a vihar Felcsút és Bodmér között

Túlélte a kaszkadőr a 732 métert - ejtőernyő nélkül
A negyvenes éveiben járó brit kaszkadőr úgy döntött, hogy beleveti magát a nagy semmibe, mégpedig ejtőernyő nélkül, majd kartondobozokon landol. Sikerült neki.
Vörös zóna
Örömlányokkal fizetett Veres a reptéri taxitenderért
Minden fegyvert bevet az ellenséghez
18+ képek - Igazi nehézbombázó, keményen kell szembeszállni vele
Ilyen még nem volt a képregény-történelemben!
Történelmi melegházasság: frigyre lép az X-Men homoszexuális párja
Keresi a rendőrség a "vicces" apukát
Játékból mosógépben mosta ki a gyerekét
A külügy is elítéli a cselekményt
Wallenberg-szobor: garázdaság miatt nyomoz a rendőrség
Felmentették a szociális munkást
Kukázásra biztatni nem bűncselekmény!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:11 Szabadon nézhetjük a foci Eb-t és az olimpiát
- 22:51 Túlélte a kaszkadőr a 732 métert - ejtőernyő nélkül
- 22:44 Veszteségesen működtek a magánnyugdíjkasszák az első negyedévben
- 22:20 Örömlányokkal fizetett Veres a reptéri taxitenderért
- 22:14 Schulz: fennáll Európa szétszakadásának a kockázata
- 22:10 Kereset a Facebook ellen
- 20:56 Thealter Fesztivál: a legjobb alternatív színházi előadások
Risskov AutoferienDiszpécser
Adecco Kft.Pénzügyi munkatárs
Kereskedelmi cégTovábbi friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- ÍRD LE,2012.05.23 16:52
- Hol tart Magyarország?2012.05.23 16:40
- Orbán forradalma a magyar népnek2012.05.23 16:23
- Vörös festéket öntöttek a kereki Horthy-szoborra2012.05.23 16:22
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2012.05.23 16:09
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



