A meglőtt rendőr vese és bélsérüléseket szenvedett
Elhunyt a férfi aki fejbe lőtte magát Téten
A terrorelhárító szolgálat budapesti egységeinek megérkezése előtt fejbe lőtte magát az a férfi, aki pénteken a Győr-Moson-Sopron megyei Téten elbarikádozta magát a saját házában, ahol szüleivel együtt tartózkodott - erről maguk a szülők számoltak be a rendőröknek. A súlyosan sérült férfi a kórházban meghalt - közölte az MTI-vel Szabadfi Árpád megyei rendőrfőkapitány.
2008.01.18 13:30MTIA 41 éves férfi reggel 8 órától kezdve több lövést adott le a házból, ahol mozgáskorlátozott szüleivel tartózkodott. Még mielőtt elbarikádozta volna magát, hasba lőtte az őt előállítani próbáló rendőrt. A rendőr azért jelent meg a háznál, mert előzőleg a férfi bántalmazta a helyi idősotthon vezetőjét. Miközben a férfi folyamatosan lövöldözött, a gellert kapott lövedékek egyike súrolta a helyszínen tartózkodó mentőtiszt vállát, több golyó pedig az utcán álló rendőrautóba csapódott. A kiérkező túsztárgyaló a ház udvarából fedezékből, mobiltelefonon próbált tárgyalni a férfivel - mondta el Kocsis Tünde rendőr alezredes, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. Tájékoztatása szerint lakókörnyezetében agresszív embernek ismerték a férfit, erőszakos, garázda jellegű bűncselekmények miatt volt büntetve, börtönviselt, fegyvertartási engedélye nem volt. Kocsis Tünde tudomása szerint a hasba lőtt rendőr túl van az életveszélyen. Az MTI kórházi forrásokból úgy tudja, hogy a meglőtt rendőr vese- és bélsérüléseket szenvedett. A férfi a Senium Szociális Gondozó és Egészségügyi Kft. fenntartásában működő téti Szent Antal Idősek Otthona vezetőnőjét bántalmazta. A vezetőnő férje a távirati irodának elmondta: a férfi fojtogatta a feleségét, aki eszméletét vesztette, s a tettlegesség következtében agyrázkódást is szenvedett, jelenleg a győri Petz Aladár kórházban van, orvosi megfigyelés alatt. A neve elhallgatását kérő házastárs közölte azt is, hogy a 41 éves férfi nem volt alkalmazásban az idősek otthonában, nyáron időnként füvet nyírt az otthon kertjében, a téli napokban pedig bejárt az otthonba kávézni, egy-egy süteményt megenni. A nővérek úgy kezelték, mintha családtag lett volna, a "sérült lelkű ember azonban elbízta magát", és viselkedése miatt az otthon vezetőnője eltanácsolta. Ezt nagyon rossz néven vette, és már csütörtökön megfenyegette a vezetőnőt és egy-két nővért is. Ezután került sor a pénteki tettlegességre. Az otthon vezetőjének férje úgy tudja, hogy a lövöldöző valahol éjjeliőrként dolgozik. Korábban a rendőrségi szóvivő arról tájékoztatta a távirati irodát, hogy a férfit néhány napja elbocsátották munkahelyéről, az idősek otthonából. Szabó Ferenc, téti polgármester az MTI érdeklődésére közölte: az otthon nem az önkormányzat fenntartásában működik, így neki csak sejtése van arról, hogy a lövöldöző férfit viselkedési problémái miatt küldték el az otthonból.
Kapcsolódó írások:

Rendezési láz Hollywoodban: mindenki filmet forgat!
Színészi sikerei után kipróbálná magát rendezőként is Rupert Everett, A boldog herceg címmel készül filmet forgatni, miközben új rendezésre készül a több sikerfilmet is jegyző Peter Weir is.
Thai masszőrök kényeztették az énekesnőket
Képek - Ledobták ruháikat a VIVA Comet legjobb női jelöltjei
Erdei nyugalmat biztosítanak a mini hotelek
Képek: Rezidencia a fák között - több méter magasan!
Egyenruhát ölt az egykori beépített szépség
Megint beépítik Sandra Bullockot: újra hekusbőrbe bújik
Indián asszony adta át a hivatalos papírokat
Nem vicc: komancs indiánok fogadták örökbe Johnny Deppet
Lesz mit skubizni a strandon
Képek - Ajjajaj! De keresztülnéznénk ezeken a bikiniken
"Nincs még semmilyen dátum!"
Képek - Szakadó eső kísérte Brad Pittet, és az esküvő is csak tolódik

Veszteségesen működtek a magánnyugdíjkasszák az első negyedévben
A magánnyugdíjpénztárak - a korábbi negyedévekhez hasonlóan - többségében veszteségesek voltak 2012 első negyedévében is.
EU-csúcs
Schulz: fennáll Európa szétszakadásának a kockázata
Londoni elemzők
Ha tovább gyengül a forint, ismét kamatemelés jöhet
Szeretik a felek a magyar-kínai együttműködést
Kína számít a jó minőségű magyar mezőgépgyártásra
Hamarosan kormány elé kerül
A Wekerle-tervnek nem a pénzosztás a lényege
Schränklert váltja
Budapest Airport - Gerhard Schroeder, az új elnök jól ismeri az országot
ÉVOSZ
Németországban éled újjá a magyar építőipar?

Azonnal segítene szorongáskor az okostelefon?
A kutatók már jó ideje elkezdtek tesztelni olyan videojátékszerű programokat, amelyek célja például a szorongás vagy a depresszió problémáinak enyhítése. Az eredmények biztatóak voltak ahhoz, hogy megjelenjenek az első ilyen programok okostelefonokra.
Mit kell tudni, ha már eljegyeztük egymást?
Milyen hatással van a szerelem a bankszámlánkra?
A hízás oka lehet a társasági élet, az alváshiány
Észrevetted, mit tesznek veled a barátaid?
Mutassuk meg érzékeny oldalunkat is!
Mi teszi a pasit igazán szerelmessé?
Sokkal kevesebb lesz a hibázási lehetőség?
Robotra bízhatjuk nemsokára a szívünket?
Összefüggés a haj nélküliség és a rák között?
Kopasz férfit előbb eléri a prosztatarák?
Gyorsan kigyógyíthatók a póktól rettegők?
3 óra után hozzá tudtak érni a fóbiások...

Thealter Fesztivál: a legjobb alternatív színházi előadások
Több különleges produkció mellett az elmúlt évad legjobb alternatív színházi előadásait is láthatja a közönség a július 23-án kezdődő szegedi Thealter Fesztiválon.
Új nyári fesztivál
A Gödör stábja Agárdra költözik
A magyarországival együtt
Kolozsváron is lesz Ünnepi Könyvhét
Barokktól a dzsesszig
Koncert a Szent István-bazilikában
Fifty Shades
Erotikus fikciósorozat uralja a könyvpiacot
Temetéséről később intézkednek
Elhunyt Lengyel Erzsi színművész
Zajlanak az egyeztetések
A Magyar Építészeti Múzeum a városligeti múzeumnegyedben kaphat helyet

Csak estére áll helyre a menetrend
20-25 perces késéssel közlekednek a vonatok a Budapest-Hegyeshalom-Rajka vonalon, mert a kora délutáni órákban leszakadt a felsővezeték a budapesti szakaszon. A menetrend várhatóan csak estére áll helyre.
Rajtuk múlik
Montezemolo: a győzelem a mi kezünkben van
Ittas külföldi autós - józan hazai ítélet
Két évig nem vezethet a "szlalomozó" szlovák sofőr
Baleset a 4-es számú főúton
Hátulról érkezett a baj: szalagkorlátnak csapódott az autó
Felborult egy pótkocsi
Takarmány lepte a 47-est
Vége a csökkenésnek?
Nem mozdultak az üzemanyagárak
Nem bottal verte, hanem egy egész fával
Autót tört a vihar Felcsút és Bodmér között

Túlélte a kaszkadőr a 732 métert - ejtőernyő nélkül
A negyvenes éveiben járó brit kaszkadőr úgy döntött, hogy beleveti magát a nagy semmibe, mégpedig ejtőernyő nélkül, majd kartondobozokon landol. Sikerült neki.
Vörös zóna
Örömlányokkal fizetett Veres a reptéri taxitenderért
Minden fegyvert bevet az ellenséghez
18+ képek - Igazi nehézbombázó, keményen kell szembeszállni vele
Ilyen még nem volt a képregény-történelemben!
Történelmi melegházasság: frigyre lép az X-Men homoszexuális párja
Keresi a rendőrség a "vicces" apukát
Játékból mosógépben mosta ki a gyerekét
A külügy is elítéli a cselekményt
Wallenberg-szobor: garázdaság miatt nyomoz a rendőrség
Felmentették a szociális munkást
Kukázásra biztatni nem bűncselekmény!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:11 Szabadon nézhetjük a foci Eb-t és az olimpiát
- 22:51 Túlélte a kaszkadőr a 732 métert - ejtőernyő nélkül
- 22:44 Veszteségesen működtek a magánnyugdíjkasszák az első negyedévben
- 22:20 Örömlányokkal fizetett Veres a reptéri taxitenderért
- 22:14 Schulz: fennáll Európa szétszakadásának a kockázata
- 22:10 Kereset a Facebook ellen
- 20:56 Thealter Fesztivál: a legjobb alternatív színházi előadások
Risskov AutoferienDiszpécser
Adecco Kft.Pénzügyi munkatárs
Kereskedelmi cégTovábbi friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- ÍRD LE,2012.05.23 16:52
- Hol tart Magyarország?2012.05.23 16:40
- Orbán forradalma a magyar népnek2012.05.23 16:23
- Vörös festéket öntöttek a kereki Horthy-szoborra2012.05.23 16:22
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2012.05.23 16:09
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



