A térfigyelő kamerák látták az eltűnt lányt
A francia lány felment a Lánchídra, de le már nem jött onnan
A térfigyelő kamerák felvételei azt mutatják: a Lánchídon veszett nyoma a Budapesten eltűnt francia diáklánynak - közölte pénteken a France 2 francia televízió híradója.
2008.12.12 19:09MTIA francia tömegtájékoztatási eszközök napok óta vezető híreikben számolnak be a Budapesten nyolc nappal ezelőtt eltűnt 22 éves francia diáklány ügyében megkezdett nyomozás fejleményeiről, amely a France 2 szerint "apró lépésekben halad előre".
A közszolgálati televízió budapesti helyszíni riportja szerint Ophélie Bretnacher szülei, két testvére és barátja kedden találkozott a Budapesti Rendőr-főkapitányságon (BRFK) alakult nyomozócsoport tagjaival. A France 2 és a Le Parisien című napilap is úgy tudja, hogy a térfigyelő kamerák felvételei alapján a rendőrségnek sikerült azonosítania az útvonalat, amelyet a lány eltűnése előtt megtett. Ophélie december 4-én hajnalban egyedül indult haza a Portside de Cuba nevű Dohány utcai szórakozóhelyről.
A térfigyelők alapján megállítható, hogy egyedül és gyalog eljutott a Roosevelt térre, anélkül, hogy bárki is követte volna. "Ophélie-nek néhány méterre attól a helytől veszett nyoma, ahol a táskáját megtalálták, itt viszont éppen nem volt térfigyelő kamera" - hangsúlyozta a France 2.
Ophélie Bretnachner táskáját, benne minden iratával és a mobiltelefonjával nem sokkal eltűnése után a Lánchíd pesti pillérénél találták meg. Francois Pugeaut, a budapesti francia nagykövetség első tanácsosa a France 2 híradójában a lány pontos útvonalát lerajzolva elmondta: a rendőrség megállapította, hogy (Ophélie) a Lánchídhoz minden probléma nélkül épségben elért, ezért a nyomozás most a hídra koncentrálódik.
A Le Parisien úgy értesült, hogy a nyomozók legfőbb feltételezése az, hogy a diáklány a Dunába esett. A térfigyelők felvételein sehol nem látszik, hogy Ophélie lejött volna a Lánchídról, az viszont igen, hogy a két fiatal, aki megtalálta a lány táskáját, egyedül jött le a budai oldalon.
A nyomozók szerint - állítja a Le Parisien - a hídon semmilyen felvétel nem készült, a Dunában pedig annak mélysége és szélessége miatt képtelenség Budapestnél kutatást végezni.
Viszont ha Ophélie belefulladt volna a folyóba, holttestét a víz már valahol a felszínre hozta volna - írta a Le Parisien.

Mozogja simává magát - könnyű gyakorlatok narancsbőr ellen!
A mozgás a leghatékonyabb és a legolcsóbb módja annak, hogy a narancsbőr gödröcskéi helyén végre sima bőr feszüljön.
Kamasszal odahaza
Tiszta otthon, rendes srác
Nagyon meghízott az énekesnő
Megdöbbentő képek - Whitney Houston zabál, mert nem drogozhat
Nagymamájától látta az aranyat érő tippet...
Eperrel sikálja a fogát Catherine Zeta-Jones
A Hétmérföldes szerelem egy igazán romantikus film
Drew Barrymore távkapcsolatban!
Élőben már egymást tépték volna...
"Ebben a nőben nincs semmi!" - Depardieu durván beszólt Binoche-nak
Bontakozz ki a színek segítségével
Legyen színes kavalkád a ruhatáradban!

Minden számla egy felületen lesz elérhető Budapesten
A Főgáz is csatlakozott a Díjnethez, így a fővárosi közüzemektől rendszeresen kapott valamennyi számla elérhetővé vált egyetlen felületen, a Díjnet.hu portálján, kivételt már csak a Főtáv jelent - közölte a Díjbeszedő Holding Zrt. az MTI-vel.
A túlfizetés kiutalását az adózó kérheti
Vagyonadó - Nagy teljesítményű személygépkocsik után fizették a legtöbbet
10%-al kevesebbet költünk ruhára is
Egyre kevesebbet költünk napi fogyasztási cikkekre
A száznapos kormány legnagyobb visszhangja
A kormány és az IMF
Elfogadták az ajánlatot
Négymilliárd dollárért adják el a Burger Kinget
Folynak az ártárgyalások
Szeptembertől drágul a kenyér
A vártnál jobb eredményeket produkál a forint
Lendületes forinterősödés a bankközi piacon

Hűtlen lesz a pasi, ha a nő többet keres?
Azoknál a pároknál, ahol valamilyen módon felcserélődik a férfi-nő szerep, könnyen felüti a fejét a hűtlenség.
Egyelőre a mennyiséget változtassa!
Cigi: Ha nem leszokni akar, csak csökkenteni...
Az iszákos társak csak rontanak a helyzeten
A gének is húznak az alkoholmámor felé?
Utasítás a nemzeti erőforrás minisztertől
Kozmetikai rendelet: Tilos a verbéna és egyes illóolajok
Napi horoszkóp - 2010. szeptember 5.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Evés közben vagy után igyunk meg egy pohárral
Tejjel a fokhagymás szájszag ellen
Az élelmiszeripar királynője
Lenmag - egyél sokat belőle!

Paszuly, cinke, lapcsánka: gasztronómiai utazás a Nyírségi Őszön!
Különleges gasztronómiai rendezvényekkel és a már hagyományos gyümölcskarnevállal várják az érdeklődőket szeptember végéig az idei Nyírségi Ősz programsorozatra Nyíregyházára.
Akadémikusként és tanárként is elismert volt
Elhunyt Kulcsár Kálmán egykori igazságügy-miniszter
Háromszáz pályázó közül nyert Balázs
Halott porokból mindenféle úrnő - Szálingeré a Quasimodo-díj
Frankenstein a moziban
Mundruczó Kornéll filmje a magyar mozikban
Led Zeppelin - 30 Years Gone
Letz Zep tour a Sportarénában
Papadimitriu Athinát megtiszteltetés érte
A magyar énekesnő nagykoncertet ad Görögországban
Nádasdy Ádám fordításában olvasható
Egyedi mangasorozat jelenik meg a Hamletről

A Suzuki évi 500 ezerrel növeli kapacitását Indiában
A japán Suzuki autógyár évi 500 ezerrel növeli kapacitását Indiában, úgy, hogy 2013-ben már évi 1,7 millió kocsit gyárthasson ott.
Még újabb gurult ki a Nagare után
Gyönyörű képek - A mozgás lelke: Shinari a Mazdától!
Nem lesz több dér a szélvédőn
Ón-oxiddal a dérlepte szélvédők ellen
Akit a dízel "füstje" megcsapott...
Dízelvarázzsal megbolondított, környezetkímélő gépek dübörögnek
2.994 új személygépkocsit adtak el
Augusztusban meglódult az autóbiznisz?
515 km/órával repesztett
Rekordsebességet robogott az elektromos autó
Több, mint ezer kilométert ment
Önálló életre kelt autó

"Bíztunk benne: baleset történt" - Retteg a Zámbó-család
Gyilkossági ügy lett a minap Zámbó Jimmy kilenc évvel ezelőtt bekövetkezett halálából - Családja zaklatott, úgy érzik, régi sebeket tép fel a dolog, ők eddig reménykedtek abban, hogy baleset történt.
Újra lehet reménykedni!
Lottó: Nem volt ötös, a négyes szépen fizet
A kínai büfé feletti rész égett
Kigyulladt a Miskolc pláza tetőszerkezete
Még a balesetnek sem tulajdonított jelentőséget...
Öt éve fejbelőtték, de csak most jött rá
Meghökkentő felmérés - és ha valóra válna...?
Szexi képek - Ön kivel feküdne le a hírességek közül?
Járdán kerékpározással borította ki őket...
Egy 84 éves biciklist üldözött négy rendőr!
Mártélyon és Hódmezővásárhelyen működött a banda
Gyenge hamisítványok voltak a 10 ezresek - Mégsem tűntek fel
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:00 Napi előrejelzés 12 jegy számára
- 22:00 A Suzuki évi 500 ezerrel növeli kapacitását Indiában
- 21:00 Paszuly, cinke, lapcsánka: gasztronómiai utazás a Nyírségi Őszön!
- 19:50 Torna, szerenkénti OB: Böczögő tarolt, Hídvégi remekelt
- 19:25 Vízilabda: Győztek az oroszok ellen a Kemény-fiúk
- 19:10 Elfogadta a Fidesz-KDNP fővárosi kompenzációs listáját az FVB
- 18:25 Képek - Katonákra támadtak öngyilkos merénylők Dagesztánban
top fórum témák:
- Lázadás2010.09.05 23:24
- Izraeli nagykövet: Izrael állampolgárai védelmében indított hadműveletet Gázában2010.09.05 23:22
- A biblia2010.09.05 22:54
- A "Külföld", (amely mindig: mit mond?!?)2010.09.05 22:51
- Orbán: 2011 tavaszán el kell fogadni az új alkotmányt2010.09.05 20:37
DELTHA ügyviteli szoftverek
Készüljön a változásokra naprakész ügyviteli programokkal.
Képzés - Magyar Oktatási Tájékoztató
Tanfolyam, egyetem, konferencia, továbbképzés adatbázis. Országos aktuális adatbázis: tanfolyamok, továbbkézések, Bsc szakok, mesterképzések.
Bérprogram Speciális Akció!
Munkaügyi, bérszámfejtő és TB rendszer MOST AKCIÓS ÁRAK!
Klíma szerelési akció!
Ön csak kiválasztja, mi kiszállítjuk, beszereljük.
Non-stop duguláselhárítás
Nyaralókereső
Kiadó nyaralók KÖZVETLENÜL A TULAJDONOSOKTÓL! Tulajdonosoknak INGYENES hirdetési lehetőség.
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter





