hirdetés

90 milliót követelt a kormánytól

Fotók! Terroristát fogtak a rendőrök

Terrorcselekmény bűntett megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a Nemzeti Nyomozó Iroda Szervezett Bűnözés Elleni Főosztálya J. Zoltán 33 éves miskolci lakossal szemben - értesült az OBJEKTÍV Hírügynökség a Nemzeti Nyomozó Irodától.

2009.02.23 15:57Objektv Hírügynökség
hirdetés

Az eddigi adatok szerint a gyanúsított férfi 2007 októberében és novemberében, valamint 2008 szeptemberében elektronikus leveleket juttatott el kormányzati e-mail címekre, melyekben kilencven millió forint megfizetését követelte a kormánytól. 

Amennyiben kérését nem teljesítik, bombák telepítését helyezte kilátásba országszerte. Szándékának nyomatékosításának érdekében 2008 szeptemberében egy gyújtóbombát is elhelyezett egy Miskolchoz közeli gáz-átemelő állomás mellett. 

A bombát, ami a vizsgálatok szerint felrobbanása esetén emberéleteket is veszélyeztetett volna gyors és sikeres felderítési, nyomozói, valamint tűzszerészeti munkával sikerült idejében megtalálni és hatástalanítani. A gyanúsított kézre kerítését nehezítette, hogy a férfi felderítésének lehetetlenné tétele érdekében, különböző számítástechnikai megoldásokat használt az elektronikus levelek elküldése során. A tettes kilétét álcázó informatikai lépéseit, amelyeket a levelek küldése során alkalmazott, megfejtették a kollégák. A további adatgyűjtések és kihallgatások vezették el a nyomozókat J. Zoltán miskolci lakoshoz, akit a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai 2009 február 18-án az esti órákban Miskolcon egy lakótelepen sikeresen elfogtak. 

A házkutatás során a gyanúsított lakásán különböző tárgyi bizonyítékok is előkerültek. Ezen bizonyítékok szakértői elemzése jelenleg folyamatban van.

Fotó: Objektív


Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés
Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.