Felmerült az öngyújtogatás!
Tatárszentgyörgy: biztosítási csalás?
A rendőrség nem zárja ki, hogy a tulajdonosnak érdekében állhatott az április 7-ei tatárszentgyörgyi tűzeset, mint ahogy nem zárható ki a bosszú, illetve a rasszista motívum sem - mondta csütörtökön Papp Péter, a Pest megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója az MTI-nek.
2009.04.09 15:14MTI, Fotó: MTIA szakember szerint az első verzió létjogosultságát több érdekes körülmény is alátámasztani látszik. Tavaly ősszel a ház tulajdonosa a házra 20 milliós, az ingóságokra 4,65 milliós, a melléképületre 4 milliós biztosítást kötött - közölte Papp Péter. Hozzátette: ismert az a tény is, hogy a házastársak korábban hitelt vettek fel az örkényi takarékszövetkezettől, melynek törlesztő részleteit egy ideje már nem tudták fizetni, és a közüzemi számlákkal is elmaradásban voltak.
A tartozás miatt április 20-án Ráckevén nyílt árverezésre került volna sor, de közbeszólt a tűzeset, mely a rendőrség elsődleges adatai szerint 2,5-3 millió forintos kárt okozott.
Papp Péter szerint a nagy erőkkel megindított nyomozás több szálon fut, vagyis nincsenek merev koncepcióik, ám mivel a rendőri munka alapja az egészséges kétkedés, az „öngyújtogatásos” verzió is benne van a kalapban. Ezzel összefüggésben néhány érdekes momentum külön is említést érdemel - tette hozzá a bűnügyi igazgató.
A ház a sértettek hazaérkezésekor be volt zárva, az egyik tulajdonos, Horváth Lídia kulccsal nyitotta ki az ajtót a tűzoltóknak. Közben persze odabenn szinte minden égett, miután - bizonyítottan - valaki vagy valakik alaposan fellocsolták a két szoba szőnyegét valamilyen égésgyorsítóval, ami benzin, gázolaj, esetleg hígító is lehetett.
Egy bezárt házba a nyílászárók megsértése nélkül bemenni, égésgyorsítóval fellocsolni a szőnyegeket, gyufát dobni rá, majd kulcsra zárni mindent és távozni lehet ugyan, de eléggé életszerűtlen. Papp Péter hozzátette: épp a bezárt nyílászárók miatt nem égett le teljes egészében az ingatlan - ehhez kevés volt benn az oxigén.
Ha Molotov-koktélos támadásról lenne szó, akkor a bedobott palackkal ütött lyukon annyi oxigén jutott volna a házba, hogy a mostaninál pusztítóbb lángok csaptak volna fel. Noha a tűzeseteknél a legnehezebb értékelhető nyomokat fellelni - folytatta a történtek elemzését Papp Péter -, a rendőrség számos tárgyat, eszközt és anyagmaradványt talált a helyszínen, ezeket csütörtök délelőttől négy szakértő vizsgálja. Hamarosan ki kell derülnie, mi és hogyan történt kedd hajnalban Tatárszentgyörgyön.
Papp Péter elmondta: ha egy biztosított épület ég le, akkor a biztosító bevárja a rendőrség záró határozatát. Ha a tettest nem sikerül megtalálniuk a nyomozóknak, akkor megszüntető határozattal zárul az ügy, ebben az esetben a biztosító maga dönt, hogy kifizeti a kárt, vagy sem, illetve hogy milyen további lépéseket tesz.
A bűnügyi igazgató az MTI-nek arra a kérdésére, hogy a ház tulajdonosai alávetették-e magukat poligráfos vizsgálatnak, közölte: Horváth Lídia először beleegyezett a vizsgálatba, később mégsem vállalta. Így az sem derült ki, hogy valóban látott-e fekete dzsipben menekülő nagy, kopasz embereket a környéken, vagy sem.
Kapcsolódó írások:
- Tatárszentgyörgyi gyújtogatás - Bosszúra gyanakszik a háztulajdonos
- Tatárszentgyörgyi gyilkosság - a kislány egy rendőrt látott az elkövetők között?
- A keddi elfogásnak van köze a tatárszentgyörgyi gyilkossághoz?
- Tatárszentgyörgy: lassan indul újra az élet a rémült faluban
- Tatárszentgyörgyi gyilkosság: fegyelmi a bűnügyi helyszínelő és a tűzvizsgáló ellen

Az elveszett majd megtalált királyi bugyogó új gazdára lelt
Felelőtlenül egy magángépen hagyta II. Erzsébet fenséges fehérneműjét - szerencsére akkor még jóval fiatalabb volt!
Van, aki rutinból rendez, más frissen debütál
Rendezési láz Hollywoodban: mindenki filmet forgat!
Thai masszőrök kényeztették az énekesnőket
Képek - Ledobták ruháikat a VIVA Comet legjobb női jelöltjei
Erdei nyugalmat biztosítanak a mini hotelek
Képek: Rezidencia a fák között - több méter magasan!
Egyenruhát ölt az egykori beépített szépség
Megint beépítik Sandra Bullockot: újra hekusbőrbe bújik
Indián asszony adta át a hivatalos papírokat
Nem vicc: komancs indiánok fogadták örökbe Johnny Deppet
Lesz mit skubizni a strandon
Képek - Ajjajaj! De keresztülnéznénk ezeken a bikiniken

Veszteségesen működtek a magánnyugdíjkasszák az első negyedévben
A magánnyugdíjpénztárak - a korábbi negyedévekhez hasonlóan - többségében veszteségesek voltak 2012 első negyedévében is.
EU-csúcs
Schulz: fennáll Európa szétszakadásának a kockázata
Londoni elemzők
Ha tovább gyengül a forint, ismét kamatemelés jöhet
Szeretik a felek a magyar-kínai együttműködést
Kína számít a jó minőségű magyar mezőgépgyártásra
Hamarosan kormány elé kerül
A Wekerle-tervnek nem a pénzosztás a lényege
Schränklert váltja
Budapest Airport - Gerhard Schroeder, az új elnök jól ismeri az országot
ÉVOSZ
Németországban éled újjá a magyar építőipar?

Azonnal segítene szorongáskor az okostelefon?
A kutatók már jó ideje elkezdtek tesztelni olyan videojátékszerű programokat, amelyek célja például a szorongás vagy a depresszió problémáinak enyhítése. Az eredmények biztatóak voltak ahhoz, hogy megjelenjenek az első ilyen programok okostelefonokra.
Mit kell tudni, ha már eljegyeztük egymást?
Milyen hatással van a szerelem a bankszámlánkra?
A hízás oka lehet a társasági élet, az alváshiány
Észrevetted, mit tesznek veled a barátaid?
Mutassuk meg érzékeny oldalunkat is!
Mi teszi a pasit igazán szerelmessé?
Sokkal kevesebb lesz a hibázási lehetőség?
Robotra bízhatjuk nemsokára a szívünket?
Összefüggés a haj nélküliség és a rák között?
Kopasz férfit előbb eléri a prosztatarák?
Gyorsan kigyógyíthatók a póktól rettegők?
3 óra után hozzá tudtak érni a fóbiások...

Thealter Fesztivál: a legjobb alternatív színházi előadások
Több különleges produkció mellett az elmúlt évad legjobb alternatív színházi előadásait is láthatja a közönség a július 23-án kezdődő szegedi Thealter Fesztiválon.
Új nyári fesztivál
A Gödör stábja Agárdra költözik
A magyarországival együtt
Kolozsváron is lesz Ünnepi Könyvhét
Barokktól a dzsesszig
Koncert a Szent István-bazilikában
Fifty Shades
Erotikus fikciósorozat uralja a könyvpiacot
Temetéséről később intézkednek
Elhunyt Lengyel Erzsi színművész
Zajlanak az egyeztetések
A Magyar Építészeti Múzeum a városligeti múzeumnegyedben kaphat helyet

Csak estére áll helyre a menetrend
20-25 perces késéssel közlekednek a vonatok a Budapest-Hegyeshalom-Rajka vonalon, mert a kora délutáni órákban leszakadt a felsővezeték a budapesti szakaszon. A menetrend várhatóan csak estére áll helyre.
Rajtuk múlik
Montezemolo: a győzelem a mi kezünkben van
Ittas külföldi autós - józan hazai ítélet
Két évig nem vezethet a "szlalomozó" szlovák sofőr
Baleset a 4-es számú főúton
Hátulról érkezett a baj: szalagkorlátnak csapódott az autó
Felborult egy pótkocsi
Takarmány lepte a 47-est
Vége a csökkenésnek?
Nem mozdultak az üzemanyagárak
Nem bottal verte, hanem egy egész fával
Autót tört a vihar Felcsút és Bodmér között

Túlélte a kaszkadőr a 732 métert - ejtőernyő nélkül
A negyvenes éveiben járó brit kaszkadőr úgy döntött, hogy beleveti magát a nagy semmibe, mégpedig ejtőernyő nélkül, majd kartondobozokon landol. Sikerült neki.
Vörös zóna
Örömlányokkal fizetett Veres a reptéri taxitenderért
Minden fegyvert bevet az ellenséghez
18+ képek - Igazi nehézbombázó, keményen kell szembeszállni vele
Ilyen még nem volt a képregény-történelemben!
Történelmi melegházasság: frigyre lép az X-Men homoszexuális párja
Keresi a rendőrség a "vicces" apukát
Játékból mosógépben mosta ki a gyerekét
A külügy is elítéli a cselekményt
Wallenberg-szobor: garázdaság miatt nyomoz a rendőrség
Felmentették a szociális munkást
Kukázásra biztatni nem bűncselekmény!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:54 Halálbüntetést kértek Ben Alira
- 23:29 Az elveszett majd megtalált királyi bugyogó új gazdára lelt
- 23:11 Szabadon nézhetjük a foci Eb-t és az olimpiát
- 22:51 Túlélte a kaszkadőr a 732 métert - ejtőernyő nélkül
- 22:44 Veszteségesen működtek a magánnyugdíjkasszák az első negyedévben
- 22:20 Örömlányokkal fizetett Veres a reptéri taxitenderért
- 22:14 Schulz: fennáll Európa szétszakadásának a kockázata
Risskov AutoferienDiszpécser
Adecco Kft.Pénzügyi munkatárs
Kereskedelmi cégTovábbi friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- ÍRD LE,2012.05.23 16:52
- Hol tart Magyarország?2012.05.23 16:40
- Orbán forradalma a magyar népnek2012.05.23 16:23
- Vörös festéket öntöttek a kereki Horthy-szoborra2012.05.23 16:22
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2012.05.23 16:09
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



