Sejtszerű szervezet megnehezíti a felderítést
A Magyarok Nyilai fejtörést okoznak az NBH-nak
A Magyarok Nyilai feltételezett "sejtszerű" szervezete megnehezíti a felderítésüket, ennek ellenére a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) a társszervekkel együttműködve próbálja tisztázni a szervezet kiterjedését, belső és külső kapcsolatrendszerét - mondta Laborc Sándor, az NBH főigazgatója az MTI-nek csütörtökön.
2009.04.17 06:46MTIA Népszabadság csütörtöki számában írt arról, hogy információi szerint a Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Hadseregnek a múlt héten leleplezett, az igazságügyi és rendészeti miniszter által terroristának minősített sejtje mellett valószínűleg több hasonló is működhet. A lap szerint valószínűleg olyan konspirált társaságokról lehet szó, amelyek még egymásról sem tudnak.
A Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatója az MTI-nek nyilatkozva hangsúlyozta: a Magyarok Nyilaival színrelépése óta aktívan foglalkozott az NBH. "Nem férhetett kétség ahhoz, hogy koncentráltan és erélyesen kell fellépni a közrendet, a stabilitást és a lakosság biztonságérzetét veszélyeztető csoport ellen" - mondta.
Emlékeztetett: a múlt héten őrizetbe vett négy ember egyike Ecsődi László szocialista országgyűlési képviselő házát kívánta volna felrobbantani, különösen nagy pusztító erejű eszközzel, ez tehát terrorista cselekmény előkészületeire utal. A feltételezések szerint ugyanez a személy még 2007 decemberében lövéseket adott le Hiller István oktatási és kulturális miniszter házára.
Interneten elismerték Csintalan Sándor, a Hír TV műsorvezetője, volt szocialista országgyűlési képviselő brutális megverését, illetve Avarkeszi Dezső MSZP-s képviselő és Kóka János volt SZDSZ-elnök lakhelye elleni támadást is.
2008 májusában a szervezet magára vállalta az egyik jegyirodában történt gyújtogatást, a IX. kerületi időközi országgyűlési választás előtt pedig az ő nevükben kapott halálos fenyegetést John Emese utóbb visszalépő SZDSZ-es jelölt.
A Magyarok Nyilai vállalta magára Szilvásy György titokminiszter hétvégi házának felgyújtását. Honlapjukon az őrizetbe vétel előtt legutóbb a szabadszállási buszrobbantást ismerték be.
A főigazgató hozzátette: az NBH szerint a szélsőségesek 2006 óta tapasztalható politikai izolációja vezethette a résztvevők egy kis részét, az úgynevezett kemény magot az ilyen brutális cselekményekhez. "Abban, hogy ezt a négyfős sejtet sikerült a Nemzeti Nyomozó Irodának ártalmatlanná tennie - annak ellenére, hogy profi színvonalon védték magukat - szerepet játszott a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat és az NBH is adatgyűjtésével és precízen alkalmazott módszereivel" - mondta.
Megjegyezte: az említett "kiscsoportos", "sejtszerű" szervezési módszerrel az is együtt jár, hogy az érintettek egy részének lebukása nem vezet el szükségszerűen és automatikusan a teljes felgöngyölítésükig.
Bár nem pontos az a megállapítás, hogy az ilyen szervezeti formában való működés esetén "szinte senki" nem látja át a szerveződést, de tény, hogy az ilyen munkamódszer megnehezíti a felderítést.
Ezt a második világháborús földalatti mozgalmak tapasztalata is bizonyítja - tette hozzá. Megjegyezte: kétségtelen, hogy még nem teljesen világos ennek a szervezetnek a kiterjedése, belső és külső kapcsolatrendszere, ennek tisztázásán dolgoznak a társszervekkel.
Kapcsolódó írások:

Az elveszett majd megtalált királyi bugyogó új gazdára lelt
Felelőtlenül egy magángépen hagyta II. Erzsébet fenséges fehérneműjét - szerencsére akkor még jóval fiatalabb volt!
Van, aki rutinból rendez, más frissen debütál
Rendezési láz Hollywoodban: mindenki filmet forgat!
Thai masszőrök kényeztették az énekesnőket
Képek - Ledobták ruháikat a VIVA Comet legjobb női jelöltjei
Erdei nyugalmat biztosítanak a mini hotelek
Képek: Rezidencia a fák között - több méter magasan!
Egyenruhát ölt az egykori beépített szépség
Megint beépítik Sandra Bullockot: újra hekusbőrbe bújik
Indián asszony adta át a hivatalos papírokat
Nem vicc: komancs indiánok fogadták örökbe Johnny Deppet
Lesz mit skubizni a strandon
Képek - Ajjajaj! De keresztülnéznénk ezeken a bikiniken

Veszteségesen működtek a magánnyugdíjkasszák az első negyedévben
A magánnyugdíjpénztárak - a korábbi negyedévekhez hasonlóan - többségében veszteségesek voltak 2012 első negyedévében is.
EU-csúcs
Schulz: fennáll Európa szétszakadásának a kockázata
Londoni elemzők
Ha tovább gyengül a forint, ismét kamatemelés jöhet
Szeretik a felek a magyar-kínai együttműködést
Kína számít a jó minőségű magyar mezőgépgyártásra
Hamarosan kormány elé kerül
A Wekerle-tervnek nem a pénzosztás a lényege
Schränklert váltja
Budapest Airport - Gerhard Schroeder, az új elnök jól ismeri az országot
ÉVOSZ
Németországban éled újjá a magyar építőipar?

Azonnal segítene szorongáskor az okostelefon?
A kutatók már jó ideje elkezdtek tesztelni olyan videojátékszerű programokat, amelyek célja például a szorongás vagy a depresszió problémáinak enyhítése. Az eredmények biztatóak voltak ahhoz, hogy megjelenjenek az első ilyen programok okostelefonokra.
Mit kell tudni, ha már eljegyeztük egymást?
Milyen hatással van a szerelem a bankszámlánkra?
A hízás oka lehet a társasági élet, az alváshiány
Észrevetted, mit tesznek veled a barátaid?
Mutassuk meg érzékeny oldalunkat is!
Mi teszi a pasit igazán szerelmessé?
Sokkal kevesebb lesz a hibázási lehetőség?
Robotra bízhatjuk nemsokára a szívünket?
Összefüggés a haj nélküliség és a rák között?
Kopasz férfit előbb eléri a prosztatarák?
Gyorsan kigyógyíthatók a póktól rettegők?
3 óra után hozzá tudtak érni a fóbiások...

Thealter Fesztivál: a legjobb alternatív színházi előadások
Több különleges produkció mellett az elmúlt évad legjobb alternatív színházi előadásait is láthatja a közönség a július 23-án kezdődő szegedi Thealter Fesztiválon.
Új nyári fesztivál
A Gödör stábja Agárdra költözik
A magyarországival együtt
Kolozsváron is lesz Ünnepi Könyvhét
Barokktól a dzsesszig
Koncert a Szent István-bazilikában
Fifty Shades
Erotikus fikciósorozat uralja a könyvpiacot
Temetéséről később intézkednek
Elhunyt Lengyel Erzsi színművész
Zajlanak az egyeztetések
A Magyar Építészeti Múzeum a városligeti múzeumnegyedben kaphat helyet

Csak estére áll helyre a menetrend
20-25 perces késéssel közlekednek a vonatok a Budapest-Hegyeshalom-Rajka vonalon, mert a kora délutáni órákban leszakadt a felsővezeték a budapesti szakaszon. A menetrend várhatóan csak estére áll helyre.
Rajtuk múlik
Montezemolo: a győzelem a mi kezünkben van
Ittas külföldi autós - józan hazai ítélet
Két évig nem vezethet a "szlalomozó" szlovák sofőr
Baleset a 4-es számú főúton
Hátulról érkezett a baj: szalagkorlátnak csapódott az autó
Felborult egy pótkocsi
Takarmány lepte a 47-est
Vége a csökkenésnek?
Nem mozdultak az üzemanyagárak
Nem bottal verte, hanem egy egész fával
Autót tört a vihar Felcsút és Bodmér között

Túlélte a kaszkadőr a 732 métert - ejtőernyő nélkül
A negyvenes éveiben járó brit kaszkadőr úgy döntött, hogy beleveti magát a nagy semmibe, mégpedig ejtőernyő nélkül, majd kartondobozokon landol. Sikerült neki.
Vörös zóna
Örömlányokkal fizetett Veres a reptéri taxitenderért
Minden fegyvert bevet az ellenséghez
18+ képek - Igazi nehézbombázó, keményen kell szembeszállni vele
Ilyen még nem volt a képregény-történelemben!
Történelmi melegházasság: frigyre lép az X-Men homoszexuális párja
Keresi a rendőrség a "vicces" apukát
Játékból mosógépben mosta ki a gyerekét
A külügy is elítéli a cselekményt
Wallenberg-szobor: garázdaság miatt nyomoz a rendőrség
Felmentették a szociális munkást
Kukázásra biztatni nem bűncselekmény!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:54 Halálbüntetést kértek Ben Alira
- 23:29 Az elveszett majd megtalált királyi bugyogó új gazdára lelt
- 23:11 Szabadon nézhetjük a foci Eb-t és az olimpiát
- 22:51 Túlélte a kaszkadőr a 732 métert - ejtőernyő nélkül
- 22:44 Veszteségesen működtek a magánnyugdíjkasszák az első negyedévben
- 22:20 Örömlányokkal fizetett Veres a reptéri taxitenderért
- 22:14 Schulz: fennáll Európa szétszakadásának a kockázata
Risskov AutoferienDiszpécser
Adecco Kft.Pénzügyi munkatárs
Kereskedelmi cégTovábbi friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- ÍRD LE,2012.05.23 16:52
- Hol tart Magyarország?2012.05.23 16:40
- Orbán forradalma a magyar népnek2012.05.23 16:23
- Vörös festéket öntöttek a kereki Horthy-szoborra2012.05.23 16:22
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2012.05.23 16:09
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



