
"Nem akartam szégyent hozni az iskolámra"
Diáköngyilkosság: a tanárok is felelősek a tragédiáért?
Az esztergomi Szent István Gimnázium igazgatója a tantestület 22 tagja ellen kezdeményezett fegyelmi vizsgálatot az utolsó tanítási napokban elkövetett sorozatos fegyelemsértések gyanújával - áll az Esztergom Önkormányzatának közleményében
2009.07.10 16:38, ma.hu
A nevelők majdnem mindegyikét érinti az eljárás, így a testület tagjai közül elfogulatlan vagy nem érintett, a jogszabályban rögzített követelményeknek megfelelő közalkalmazott vizsgálóbiztost és fegyelmi tanácsi tagokat nem tudott az intézményvezető kijelölni. Ezért megkereséssel fordult Esztergom Önkormányzata mint fenntartó felé vizsgálóbiztos és fegyelmi tanácsi tagok kijelölése érdekében. A biztosok és a fegyelmi tanács tagjainak személyéről csütörtökön döntöttek az önkormányzati képviselők Esztergomban - áll a közleményben.
Az Esztergom Önkormányzata által felállított vizsgálóbizottság - amelyet a néhai V. Balázs öngyilkosságának kivizsgálására hozták létre - meghallgatta az iskola vezetőjét, a tanárokat és más munkatársakat is. Ezen meghallgatások alapján azt a véleményt fogalmazták meg, hogy a tragédia nagy valószínűséggel azért következhetett be, mert V. Balázs már napok óta felfokozott idegállapotban volt, melynek egyik oka az iskolában zajló, nyugtalanító eseményekben keresendő. A tanári kar azon tagjai, akik idejének, energiájának jó részét egy éve folyamatosan az igazgató tekintélyének aláásása vitte el, nyilvánvalóan kevesebbet foglalkoztak diákjaik lelki- és építő nevelésével. Tény, hogy amennyiben a Szent István Gimnázium 2009. június 13-án ügyeletes, illetve órát adó tanárai, valamint osztályfőnökei az igazgató által adott utasítást követve, megtartják a tanórát, V. Balázsnak nem lett volna lehetősége fegyelemsértést elkövetnie és elkeserednie.
A bizottság hangott adott annak a véleményének is, hogy a Szent István Gimnázium pedagógusai többször aktívan illetve passzívan asszisztáltak és teret engedtek a diákok fegyelemsértéseinek, ezáltal a diákok támogatva érezhették magukat, a fegyelem lazításában. Ebben a helyzetben fordulhatott elő olyan fegyelmi vétség, hogy V. Balázs több társával együtt részt vett az igazgatói iroda elfoglalásában a diákok által "sztrájknak" titulált napon. Kurnász László iskolaigazgató és munkáltató határozott utasítása ellenére, a gimnázium pedagógusai a munkaköri leírásuk ellenére nem kezdték meg tanóráik megtartását, diákjaikat felügyelet nélkül hagyták, ezáltal teret engedtek különböző fegyelemsértések elkövetésére.
Ugyanez volt a helyzet június 13-án. V. Balázs a tűzgyújtási kísérlet fegyelemsértését ekkor követte el. Ennek következményeképpen természetesen jogosan, de vitatható indulati elemekkel a tanárai felelősségre vonták. Egy instabil, vagy felfokozott lelkiállapotban lévő fiatal fiúnál ez is közrejátszhatott az öngyilkosság elkövetésében a bizottsági jelentés szerint.
A bizottság a jelentés elfogadását követően egyelőre nem befejezte, hanem felfüggesztette munkáját, mivel az ügyben folyó rendőrségi vizsgálat eredményét még nem ismerik.
A 16 éves fiút június 13-án szombaton, Dorogon gázolta halálra a vonat. A rendőrség közlése szerint a mozdonyvezető látta, hogy a fiú szándékosan a sínre fekszik, de azonnali vészfékezéssel sem tudta már megakadályozni a balesetet.
cikk nyomtatása | Szólj hozzá! |
Kapcsolódó írások:
Autópályára ugrott az öngyilkosjelölt
Az öngyilkosságra való hajlam magyar jellegzetesség?
Öngyilkosságot követett el egy diák - a polgármester tanárokat vádol

Bizarr fotók: Még lenyelték Lady Gaga nyers húsát...
Akármilyen megdöbbentő változatokat láthattunk már nála, Lady Gaga mindig tud újabb meglepetést okozni. Most például nyerseségével - szó szerint.
Angelina Jolie árvízkárosultakat látogat
Képek: Muzulmán viseletbe öltözött a Salt ügynök sztárja
Az igazi fahéjas kristálycukrral
Hogyan készül a Padlás musical kedvenc étele?
Nosztalgikus képek: Halált hordoz a táncos film?
Morbid: Rákos a Dirty Dancing női sztárja is
Mellrák miatt hullott ki a haja a roma énekesnőnek
Bangó Margit az evangéliumból merít erőt
Ha S.O.S segítség kell....
Duzzadt szem, pattanás a randi előtt? Így tüntesd el gyorsan!
A divathetet harangozták be bizarr módon
Képek: Repülő divat - magasban lógtak a londoni manökenek

Kissé gyengült a forint reggel
Kismértékben gyengült a forint csütörtök reggel az euróval és a svájci frankkal szemben az előző esti árfolyamhoz képest; egy euró 287,16 forintba került 7 óra körül a nemzetközi bankközi devizapiacon, az előző esti 286,78 forint után, a svájci frankot pedig 223,90 forinton jegyezték, a szerda esti 222,67 forint után.
200 milliárdnyi bankadót tervez beszedni
Matolcsy: Jövőre 3 százalék alatt lesz az államháztartási hiány
A kockázatkerülkés volt a forint veszte
A forint korrigálta veszteségeit délutánra
A kisboltok jelentősége csökken
A szupermarketek térnyerése várható a következő 10 évben
Tovább nőtt a munkanélküliség
Könnyebb az élet diplomával
Jaj a devizahiteleseknek
Gyengült a forint, a svájci frank 225 forint felett
Deficit deficit hátán
Államháztartás: 1.081 milliárd forint hiány az első nyolc hónapban

Élj egészségesebben teljes kiőrlésű magvakkal!
Napjainkban a legtöbb ember zömében finomított gabonát fogyaszt: főként fehér lisztet és fehér rizst, a teljes kiőrlésű magvakat pedig messziről elkerüli, pedig ezeknek sokkal magasabb az ásványi anyag és nyomelem tartalmuk.
A tartós kapcsolat tika a hallgatás a németeknél
A szexnél is fontosabb, hogy a nő ne beszéljen túl sokat
Napi horoszkóp - 2010. szeptember 9.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Hazánkban tényleg rossz döntés a sok gyerek?
Anyagi rosszlétet jelent három gyermek vállalása?
Mik az előnyei és hátrányai?
A zsírégetés tuti receptje a kardioedzés
Legyalogolhatjuk a gyilkost?
Séta a rák ellen
Készítsük iinkább szívbarát zsíradék segítségével
Veszélyes a mikrós pattogatott kukorica

Natalie Portman küzd a túlélésért
Alfonso Cauron a Fekete hattyú sztárját szemelte ki legújabb, Gravitáció című filmje főszerepére.
Angelina Jolie árvízkárosultakat látogat
Képek: Muzulmán viseletbe öltözött a Salt ügynök sztárja
Alma Mahleré és Faludy Györgyé az ősz
A Petőfi Irodalmi Múzeum jól belehúz
Rekord idő alatt váltak sztárrá
Pálinka-díjas a Magna Cum Laude
Plakátok, fotók segítségével mutatja be
Kiállítás a 90 éves szegedi Belvárosi moziról
Mark David Chapman kérelmét elutasították
Börtönben marad John Lennon gyilkosa
Október végén jelenik meg
Tom Waits 30 évének fotói könyvben

Rekordforgalom az Audinál
Rekordforgalmat bonyolított le augusztusban az Audi: több mint 80 ezer autó adtak el az év nyolcadik hónapjában, 22 százalékkal többet, mint egy évvel korábban.
Több bank hitelét is akarják ajánlani
Már többszáz autókereskedő kérte, hogy többes ügynök lehessen
Minden márka képviselteti már magát
Csak jövője van az elektromos autónak
Sok ember, még több autóval
Kínában legalább 200 millió autó lesz 2020-ban
A gázolaj marad 324 forinton
Ezúttal csak a benzin ára nő
Kifinomult elegancia, négy keréken
Új arculat, plusz száguldás - megújult a Citroën C4 Picasso!
Új Delhi közelében készül a gyáregység
A Suzuki évi 500 ezerrel növeli kapacitását Indiában

Kovács Lázár mentheti meg a sittől volt szeretőjét?
A sztárszakács ügyvédje szerint súlyos következményei lehetnek annak, hogy az ex-szerető, Andrea hazudta a megtámadását - Kovács Lázár jóindulatán is múlhat, börtönbe kerül-e a fiatal anyuka!
"Más nőre se tudok nézni úgy, ahogy korábban..."
Gesztesi újra összeköltözne Claudiával
Az R-Go frontembere csak hármasban tudja...
Szikora Robi: Infantilis vagyok!
Letiltották a Megasztár-filmet
Indiana Jones nem reklámozhatja a tehetségkutatót
Képekkel: Eva Mendes megőrült?
Elmegyógyintézetbe vonult a híres színésznő
Larissa Riquelme focirajongóknak meztelenkedik
Sistergős fotók: Lelátón vetkőzött pucérra a dúskeblű szépség!
Nem áll kamera elé, amíg nem elégedett
Kacifántos? - Eszenyi Enikő bárhogyan nem zsűrizik
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:29 Bizarr fotók: Még lenyelték Lady Gaga nyers húsát...
- 9:20 Kissé gyengült a forint reggel
- 9:01 Embertelen verések és homoszexuális erőszak az intézetben?
- 9:00 Élj egészségesebben teljes kiőrlésű magvakkal!
- 8:48 A szexnél is fontosabb, hogy a nő ne beszéljen túl sokat
- 8:38 Zsinórban veszti el a pereket a BKV
top fórum témák:
- Zsinórban veszti el a pereket a BKV2010.09.09 08:49
- NyilasMisi figyelmébe2010.09.09 08:43
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2010.09.09 08:28
- Mesterházy: Orbán politikai drogdíler2010.09.09 06:44
- Lázadás2010.09.08 23:35
DELTHA ügyviteli szoftverek
Készüljön a változásokra naprakész ügyviteli programokkal.
Képzés - Magyar Oktatási Tájékoztató
Tanfolyam, egyetem, konferencia, továbbképzés adatbázis. Országos aktuális adatbázis: tanfolyamok, továbbkézések, Bsc szakok, mesterképzések.
Bérprogram Speciális Akció!
Munkaügyi, bérszámfejtő és TB rendszer MOST AKCIÓS ÁRAK!
Klíma szerelési akció!
Ön csak kiválasztja, mi kiszállítjuk, beszereljük.
Non-stop duguláselhárítás
Nyaralókereső
Kiadó nyaralók KÖZVETLENÜL A TULAJDONOSOKTÓL! Tulajdonosoknak INGYENES hirdetési lehetőség.
cikk nyomtatása
Szólj hozzá!



